Szamos, 1909. március (41. évfolyam, 49-73. szám)

1909-03-06 / 53. szám

2-ik oldal. SZAMOS (1909. márc. 6.) 63. szám. Szövetkezetek adója Baross János indítványára a szö­vetkezetek adóját 10 százalékról 7 százalékra szállították le. Holló• Lajos a hitelszövetkezetek ellen tartott kirohanást egészen az ülés befejezéséig. TÁVIRATOK — Saját tudósítónktól. — A válság. Bpest, márc. 5 A tegnapi minisztertanács hatása alatt áll az egész Ház. Általános az a megítélés, hogy a kormány buká­sától csak napok választanak el és nyilvánvaló lett, hogy a miniszter- tanács határozatát a függetlenségi párt vezető elemeivel kötött kopmro- mis3zum előzte meg. A nap egyik érdekes hire, hogy a jövő hét első napjaiban 8—10 napra el akarják napolni a Házat, hogy még valamivel megnyujisa a kabinet az életét. A másik : a függetlenségi párt a hétfői értekezleten pártkérdéssé teszi a bank­bizottság határozatának a megszava­zását. Ezzel a helyzet menthetetlenné vált. Zichy a királynál. Budapest, márc. 5. Őfelsége Zichy Aladárt, aki jelen­tést tett az uralkodónak az általános politikai helyzetről, a mai napon ki­hallgatáson fogadta. A bal párt követelése. Bpest. márc. 5. A balpárt a képviselöházban köve­telni fogja a bankbizottsági előadói jelentésnek a képviseiöházbani napi­rendre tűzését. Batthyány Tivadar, a bankbizottság elnöke élénken tilta­kozott ez ellen, kijelentvén, hogy a bankbizottság sohasem gondolt arra, hogy határozatát a bét kormány tár­gyalása előtt napirendre tűzzék. A függetlenségi párt hétfői gyűlése. A képviselóház folyosóján szó esett, a függetlenségi párt hétfői értekezle­téről, melyen állítólag megtörténik az egységes állásfoglalás a bank mellett. Elfogott pénzhamisító banda. Felfedezett pénzverő műhely. Szeged, márc. 5. Szegedet, Csongrádot és a szomszé­dos megyéket, valamint az egész Bácskát már hónapok óta hamis huszkoronás aranyokkal, öt- és egy koronásokkal árasztották el. Csütör­tökön az egyik szegedi vendéglőben Paplogó Sándor dúsgazdag alsótanyai gazda hamis pénzzel fizetett, mire a vendéglős rendőrt hivott és a gazdát letartóztatták. Megmotozásakor zsebé ben egész csomó hamis pénzt, a kocsiján pedig, széna között elrejtve, pénzverő gépet találtak. Birtokán az éj folyamán házkutatást tartottak, hol két szobában kitünően fölszerelt pénzverőmühelyt találtak. A műhely­ben hónapok óta dolgozott Staffner Sebestyén vésnök, akinek Szegeden virágzó vésnöküzlete van és aki csak nemrég szabadult ki a börtönből, a hova pénzhamisításért került. A vés­nök a börtönben elmebetegséget szi­mulált és igy szabadult ki. A rendőrség a helyszináa sok páuz- verőgépet és a gyártáshoz szükséges nyersaranyat, nikkelt rezet és ezüs­töt talált. A vizsgálat folyamán kidé rült, hogy a tanyán időnként a vidéki gazdák, olcsó áron vásárolták a hamis pénzt A rendőrség az üss<es gépeket és több zsák kész hamispéuzt Sze­gedre szállított. Paplógó Sáudort, két iegényfiát és Staffuer vésnököt egye­lőre a rendőrségi fogházban tartják. Háború vagy béke 'uioiepoÁuoq juspg Szerbia a nagyhatalmakban bízik. Szerbiában a háborús hangulat napról-napra csökken. A béke mel­lett legpregnánsabban maga Péter király agitál, aki hajlandó koroná­ját is letenni a íia javára, csak mondjon le háborús szándékairól. A külügyminiszter Oroszország előterjesztésére azt válaszolta, hogy Szerbia lemond követeléseiről, sőt az annexióba is belenyugszik, dtr csak abban az esetben, ha a ha­talmak nemzetközi konf. randája Ítélkezik. A szerbek arra számíta­nak, hogy miután Ausztria Német­ország kivételével, rokonszenvetlen a többi hatalmak előtt, nem fognak Ausztria javára dönteni. Ügyüket különben az is elősegíti, hogy a német diplomáciában olyan han­gulat uralkodik, hogy nem érde­mes Szerbia miatt világháborút csinálni. Rövidesen tisztázódni kell a helyzetnek akár háborúval, vagy anélkül. Szerbia nem mond le a területi kárpótlásról. Belgrad, márc. 5. A diplomáciai körökben az a meg­győződés uralkodik, hogy a szerb kormány válasza Szerbia végleges és teljes lemondását tartalmazza az ös- mert területi kompenzációkat illető­leg ; ezeknek a nagyhatalmakhoz való utalása csak kibúvó, hogy elejét ve­gyék a szerb nóphaugulat veszélyes kitörésének. Képviselői körökben azon az állásponton vannak, hogy a szerb kormány lemondása a követelésekről, teljes lehetetlenség, ez egyenlő volna a hazaárulással. A területi követelé­sekről szóló lemondó híreket tehát alaptalan feltevéseknek kell tekin­tenünk. Á „gróf“ ur biriokvásáriása és kölcsöniigye. A tegnapi számunkban elmondot­tuk, hogy csikszentkirályi, fel és alvinci Andrássy Gyula grófi titulust bitorló jegyzői Írnok, milyen rafl'i- nált módon akarta február hó 4-én Veress János és neje battai lakoso­kat becsapni, amikor megvásárolta tőlük a 77,000 koronás szatmárhegyi 180 hold terjedelmű birtokukat. Azzal a furfanggal élve, hogy a vételnél 600 korona előleget adott, csakhogy az adásvételi szerződést megkaparitsa, mely még a nagy megterhelés dacára is megért 9171 koronát, Az eladó, az ügynök egy percig- sem kételkedtek a gróf ur ebbeli minőségében, hiszen Andrássy ur rendkívül finom, előkelő és leköte­lező modorú embernek látszott és ar ügynök províziójának megállapí­tásánál sem volt smucig. Egy aranyszegélyü vizitkártya, előkelő fellépés elég volt ahhoz, hogy partnereit falhoz állítsa. Andrássy ur azonban nem fejez­hette be tervét, mert azon keresz­tülhúzott a budapesti és nagyváradi rendőrség, mely letartóztatta. A „gróf* ur ugyanis február 20-án, mikor a szerződés értelmében eleget kellett volna tenni a 9171 korona készpénz kötelezettségnek, nem jelent meg. Ez gyanús volt és az eladó kezdett érdeklődni vevője iránt és ekkor nyerte az értesítést, hogy az ő adósát letartóztatták és az nem más, mint egy nagyobb szabású szélhámos. A nagyváradi rendőrség felhívá­sára a csendőrsóg a tegnapi napon a szatmári telekkönyvnél folytatott puhatolózása nyomán megállapította, hogy a szerződés magkötése óta a birtokra 6000 koronányi összeg- bekebelezését kérelmezte a Sáros­pataki takarékpénztár. Szóval a kölcsönügv már olyan állapotban volt, hogy Andrássy rö­videsen hozzájutott volna a 6000 koronához, ha a nevezett a taka­rékpénztár bekebelezési kérelme gyors elintézést nyert volna. A véletlen tehát Veres Jánosnak megmentette a 6000 koronáját, legfeljebb a gróf ur fizette rá a 600 korona előleget és még azt a pár hónapocskát amire kilátása van. A jogász prímás női-zenekarral a gróf Károlyi kávéimban. Színház, Heti műsor: 6- án, szombaton : Bálványok bolondja, dráma. Újdonság. Páratlan. 7- én, vasárnap d. u. Vőröshaju, nép­színmű. Félhelyárak. 7-én,este Bálványok bolondja, dráma. Páros. Az „Ember tragédiája“ előadására színtársulatunk erősen készül. Peterdy Sándor Lucifer szerepében fog fel­lépni, mely egyike a legtöbbször játszott kitűnő alakításainak. HÍRROVAT. Anyakönyvi kinevezés. A főispán Bartha Bálint ref. tanítót az óvárii anyakönyvi kerületbe teljes hatáskörű anyakönyvvezetövó nevezte ki Dr. Zafféry Károly előadása. Az 1868—80-as években a szatmári kir. kathoükus gimnáziumnak tanára volt dr. Zafféry Ferenc, akinek mindez- ideig számos jeles tnüvo jelent meg, melyek a tudós tanárnak országosan ismert nevet szereztek. 1881-beu a fiumei áll főgimnáziumhoz igazgatóul nevezték ki, Néhány óv múlva Turin- ba költözött, “ahol Dombosko, az el­hagyott gyermekek nevelőjének atya­mestere által alapított Szalózi társaság papja lett. Itt ismerkedett meg a rend nemes hivatásával és megalapí­totta a hasonló szellemű Cavoglia magyar papnevelő intézetet az olasz városban. Az ő tanítványait szándé­kozik letelepíteni a magyar’ földön, ha a kellő támogatást a rend számára megkapja. Vasárnapi, hó 7-én három­negyed nyolc órakor ezen intézmény hivatásáról fog nagyobb szabású be­szédet tartani a kath. székesegyház­ban, később a zárdában és gimnázi­umban. A Szpa. nagygyűlése. A tegnap esti órákban tartotta a Polgári asztal- társaság nagy gyűlését, melyen el­határozták, hogy f. hó 15-én meg­jelentetik a „Polgárok’Lapját“ havon­kénti kiadásban. Szerkesztői dr. Tanódy Endre és Thurner Albert lesznek. A kede^-es est napját 17-óre tűzték ki. Jégzajlás a Szamoson. Teguap délelőtt a Szamos folyón közvetlenül városunk mellett elvonuló részen a jég megindult, azonban a Vágóhíd körül megakadt s még most is ott vesztegel; amennyiben a Tisza jege Vásárosnamóuynál, még mindig áll, az általános jégmenés ideje előre nem látható. A Szamos viaállása jelenleg alig van egy méteren felül. Kölcscy-relikviák. (Köszönet.) A helybeli Kölcsey-kör a nagy Kölcsey Ferenc emléktárgyait egy külön szo­bában óhajtja közszemlére kiállítani a saját múzeumában. Ez emléktárgyak elhelyezése céljából egy alkalmas szekrényre van szüksége. Közelebbről ezen szekrény előállítási költségeihez kegyes adományaikkal hozzájárultak : Bakó Lsjos ügyvéd (Helyben) 6 ko- róaávai, dr. Halász Lajos orvos (Szat- márhegy) 2 koronával, Makkay Elek ref. lelkész (Szatmárhegy) I koroná­val. A követendő szép példaadásárl és nemes áldozatkészségért a Kölcsey- kör nevében hála szívvel mond köszö­netét — Szatmárnémeti, 1909. márc. 5-ón — Bakcsy Gergely, a múzeumi szakosztály elnöke. Értesítés. A „Deák Kálmán jóté­kony célú asztaltársaság* ez utón is tudatja, hogy szokásos összejöveteleit ezután szerdán és szombaton tartja, olyformán, hogy szerdán a Sörcsar­nokban, szombaton pedig az Iparos Otthonban lesz az összejövetel. Váltóhamisitó gyújtogató. Oeszt- reicher Márton duruzsai hires gyúj­togató és föld bérlő, ki több jeles cselekménye miatt a kir. tszók fogja, újabban váltóhamisításért is vád alá került. Közvetlen letartóztatása előtt a nevezett 240 kor. értékű váltót ha­misított, amelyet egy nagysomkuti banknál értékesített. Mikor a váltó esedékessé vált, Oesztreicher manipu­lációja is napfényre -került. Szesz lopás. Wertheimer Mózes Petőfi utcai pálinka mérő pince-rak­tárába, hol nagyobb mennyiségű sze­szes italok voltak elhelyezve műit ho 27 éu éjjel az ajtó fölötti üvegen át valaki behatóit és onnan tetemes mennyiségű- rumot és egyeb itatt emelt el. A nyomozás kiderítette, hogy a lopást Molnár László nevű hetes követte el, aki az italokat ismerősei­nek részben eladta, részben pedig maga elfogyasztotta. Születés, halál, házasság. A szat­mári állami I. kér. anyakönyvi hiva­talban tegnap a következő bejegyzé­sek történtek : Születtek ; Perlsteiu Izsák és Fleisch-

Next

/
Oldalképek
Tartalom