Szamos, 1909. február (41. évfolyam, 26-48. szám)
1909-02-19 / 40. szám
Elő fizetési díj Helyben :?egjf- évre 12 K, félévre 6 K. évre 3 K. ! h5ra J K. Vidéken! . Egy szám ára 4 fillér. FÍJGCETIiKM POIJnrieiAI NAPILAP. ____________________________________________________________________/ dll'! n ->n wM i* ■ nnmi y ■■■ ^ m ■■•m.botwi ■■■ ^ i ————-———*—.— " 7“,." —:—------n~----:— :—%--------_\------------- “ ... 1- r.r———------------------------_ --—------------------------------------ — - --------——-------------------w- v i-----mm t. HI RDETÉS EiK: . •>rej Káespénafiieté» mellett a legjutányosabfc^árbári kö^öltówipf// Nyilttér sor» 20 fillér^ apró irrietés-'k között minden S2Ő-^A.*>^fee^‘' SZRRKESZ TöSKG és ‘tákócil-ütcza 3. Hlndoa.'i«;»! Jí;*fc Ssatre*í-or;, e i A I) 0 tí I V A T A L : Telefon: 507, , %■'.*> ■■.-.Siti'1) C- ■ S i Ä D n V iUfctö S V C V AAUI evioiyafTi. zjwv. « - y íburuar no is , penieK. 4U szán. A plébánia betijpői- nek kihallgatása. 4r y ■ Bűntársuk van Szatmápon. Rablás újpesti mintára. Csatározás a közös katonák és a szer- bek között. A berlini hasfelmetsző. 30 áldozat. Okkupáiják Szerbiát? Szatmár, febr. 18. A háborús hirek után, amelyek Szerbiából nap-nap után jöttek és amelyeket már fásult hitetlenséggel fogadtak az emberek, most a világszenzáció hatásával köszönt be egy távirat, amely még egyelőre adós a teljes bizonyosság és a kétségbe nem vonható jól értesült- ség tanujeleivel. Az európai külügyi hivatalokban — igy jelentik — terveket készítenek arra, hogy Szerbia okkupáltassék és az okku- pációval Ausztria-Magyarországot akariák megbízni. Minél nagyobb valamely szenzáció, annál több óvatosság illeti meg annak hírét. A magyar képviselőház ellenzéke egyébként most minden háborús hirt azzal hoz kapcsolatba, hogy a kormány az ilyenekkel való rémitgetés által akarja siettetni az ujoncjavaslatok tárgyalását. Mumusnak mindenesetre nagyon erős lenne ez és nem is valószínű, hogy az újonc javaslatok kedvéért éreztetnék a nemzettel és a börzével azt az ijedtséget, amelyet ez kétségtelenül okozott. Eddig egyetlen körülmény van, amely a hir valószínűsége mellett szól, s ez elég nyomós. Az, hogy Szerbia teljesen megérett az okku- pációra. Lengyelország óta még nemzet ennyire nem adta bizonyítékát annak, hogy nem tud a maga sorsa fölött rendelkezni. Ki, vagy mi jelenti ma Szerbiát: a tehetetien király, a hétről-hétre változó kabinet, a szószátyár és meghunyászkodó külügyminiszter, a belgrádi utcanép, vagy a vásott trónörökös, aki érettlensége egész súlyával keveredik a legnehezebb kérdésekbe és bogozza a helyzetet? Hónapok óta ezek külön-kü- lön, vagy együttesen a legképte lenebb haditerveket forralják, olyanokat, melyek Szerbia erejét, pénzét, készültségét messze felülmúlják s amelyek csak az ország biztos romlásával végződhetnek. Ezen a züllött országon nem segítenek a gyakori kormány-változások, nem használna a trónváltozás, sőt hiába lenne dinasztia- csere is. Azt a népet idegen gyámság alá kell helyezni. És — ha a (önti jelzés csak vakhir lenne, — ha ez a gyámság nem most következik be, sokáig nem maradhat vele adós a világtörténelem. De akármilyen diplomáciai és történelmi szükséget jelent Szerbia okkupálása, azt már nem lehet olyan elégtétellel fogadni, hogy ezt a hivatást, az okkupációt Auszíria- Magyarország végezze. Az első okkupáló kísérlet, amelynek emlékeit Bosznia és Hercegovina an- nektálása föllrissitette, egyszer és mindenkorra elvette a kedvünket tőle. Szerbiát még kevésbé lehetne egy katonabandával bevenni, mint annak idején a bosnyák és herca- góc tartományokat. S ha ehhez a vállalkozáshoz, a nagyhatalmak megtisztelő megbízatásának teljesítéséhez vér kell : az megint több magyar vér lesz, mint osztrák. Ilyen esetekben Ausztria is szívesen eltekint a kvóta arányától és Magyarországnak engedi át a nagyobb részesedést. Töméntelen vér és pénz, hogy aztán újabb évtizedek múlva megint nehéz milliókkal keljen kárpótolni valakit, azért, amit mi végeztünk. Ha Ausztria- Magyarországnak erre kedve van, akkor többé nem kísérleti nyúl, aminek nevezni szokták, hanem Európa balekje. E riasztó hir első hatása alatt, — amikor azt a legrövidebb idő alatt követheti a cáfolat, — talán nem kell ahhoz ilyen messzemenő következtetést fűzni. De ha annak vaiószinüsége erősbödnék, a magyar közvéleménynek egyöntetű hővel és a nemzet megnyilatkozásának energiájával kell tiltakozni mindenféle bemasirozás, vagy hasonló kalandos vállalkozás ellen. TÁVIRATOK — Saját tudósítónktól. — A képviseiőház ülése. Budapest, febr. 18. Az üléseu Justh Gyula elnököl. Kmety Károly elitóli Maniu hazaárulásai. Az ujoaojavasiatoü az osf trákositás miatt nem pártolja, de bízik az anomáliák megszüntetésében s ezért elfogadja. Pop Cs. Isi van Batthyány beszé dét kritizálja. Nem figadja el a ja- * aslato . Wekerle Sándor kéri az ujouc javaslat mielőbbi megszavazását rész ben az adminisztráció, részben pedig tekintettel a külpolitikai helyzetre. Visszautasítja Msuiiu vakmerő támadásait, amelyekkel szemben kijeleuu, hogy : minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a magyar neuize i esz mók a hadseregben érvényre jussanak. Azonban, ha a nemzetisegek folyton a nemzeti eszme ellen tör nek, a békés megoldás lehetetlen lesz. Molnár Jenő a javaslat ellen be szélt. Pilisy Istvántól az elnök a szót megvonta, miután eltért a tárgytól. Ezután az ülés véget ért. Keleti válság. Lövöldözés a szerb határon. Megtámadott őrjárat. Wien, febr. 18. Wienbe érkezett távirat jel mi, hogy a tegnapi nép folyamán Nowoselo mellett felfegyverkezett szerbek az osztrák-magyar őrjáratokra négy lövést tettek, melyet a* őrjárat kétszer viszonzott. Az őrjárat sértetlen maradt, mig a szerbek részéről többen megsebesültek. Berlini hasmetsző. 30 áldozat. Már napok óta telve van a világsajtó a berlini hasmetsző rémes tetteivel, aki immár a 30-ik rejtélyes gyilkosságot követte el szerencséíb-n asszony áldozatain. A rendőrség és az önkémes rendőr- csapit mindent elkövet a merénylő eifogatására, ami azonban még eddig nem sikerült. A fiatal országos betörők tapadnak mindent. Nem ismerik egymást! Szatmári bűntársuk is van. Minden jel bűnösségük mellett szól. A tegnapelőtti rabló kirándulás bárom résztvevője ott gubbaszt a városháza litográfus szobájában. Hatalmas szál csendőr feltüzött szuronynyal őrködik felettük. Mikor belépünk a fütött helyiségbe három pár ravasz szem fordul kutatózni reánk s aztán zavaros tekintettel fordítják fejüket másfelé. Az egyik cipőfénymáz ügynöknek vallja magát. Épen nem néz ki annak. Hisz a cipője is fényes. Ez különben a legintelligensebb a három közül. Jobb iparos legény kinézése van. Gáláns kaland hozta — úgymond — Szatmárra. Az asszony férjes, ő pedig di-zkréf. Nem. akarja az asszonyt kompromittálni. Kicsit hülye a védekezése, mert amikor a csendőr elkísérte, hogy megmutassa, hol lakik az asszony dadogva motyogta: — Nem tudom . . . már elfelejtettem . . . Ez sülömben ép olyan feledékeny, mint a iná-ik, aki állítólag Bikszádra indult és Szatmáron eltévedt. 17 é^es az egész legény, de a még nem ilnvóne Huni a tomofho/óci infŐTűfo Q7sfmér m(Wllt? 8zemben » reform aus gimnáziummal. — A legmagasabb lYUVaud Uj UlCt IGIIIGll\G£Gdl lillG£OlO OcCtlIII&l igényeknek megfelelő temetéseket a legjur.áuyosabb ár mellett eszközöl Kazinczy-uteza 15. szám alatt — (volt Vf^ay-házban) helyben és vidéken. Temetkezési társulatoknak ked ezménvt nyújt.
