Szamos, 1909. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-26 / 20. szám

2-ik oidal. SZAMOS (1909. január 26) 20. szára. mutatta ki azonban a szónok, hogy ez1 nem más, mint üres szóesápiés. A kereskedők, iparosok, ügyvédek orvosok legalább kétszeresét fogják fizetni mai adójuknak. És a mellett a jogállamokban páratlanul álló, kémkedő adókivetési rendszer kö­vetkeztében még szabadságuk sem lesz biztos a túlbuzgó pénzügyi közegek előrelátható zaklatásai mi­att. Magasabb lesz az adója a hi­vatalnokoknak is, kiknek eddig a lakbére adómentes volt, ezután az nj törvény szerint szintén adó alá esik. De gondolt a kormány az adó­csökkentésére is. Kisebb lesz az adója a szegény — nagybirtoko­soknak. íme igy valósítja meg a kormány a nagy hangon hirdetett teherviselési egyenlőséget és a progresszivitást. Vázolta azután a szónok azt a nagyarányú, az egész országra kiterjedő mozgalmat melyet az Ömke és minden vezető egylet indított a javaslat ellen. A tilta­kozás impozáns megnyilatkozásának hatása már is észlelhető, amennyi­ben a kormány a kereseti adóknak A földadóhoz hasonló kontingentá- láaát még is ígérte. Ez az ered­mény azonban elenyésző a törvény- javaslatban foglalt súlyos sérelmek­kel szemben, összetartásra, további harcra hívta tehát fel a jelenlé­vőket. Az élénk éljenzéssel és tapssal fogadott beszéd után a gyűlés Kossuth Ferencz kereskedelmi mi­nisztert és Sándor Pált táviratilag üdvözölte, határozati javaslatot fo­gadott el, a melyben erélyesen tiltakozik az adóreformnak a ke­reskedőkre és iparosokra sérelmes intézkedései ellen és felkéri a vá­ros országgyűlési képviselőjét dr. Kelemen »Samut, hogy a kereseti adók tervezett megváltoztatása ellen tiltakozó szavát a parlamentben emelje fel. A képviselőhöz ülése. Budapest, jau. 25. Áz ülésen Justh Gyula elnököl. Az adóreform. Baross János foglalkozik Kossuth Lajos birtokpolitikájával s arra jut, hogy & kisember Kossuth kultusza a nagy hazafi gazdasági és szociális alkotásaiból táplálkozik. S Wekerle javaslata, Kossuth adópolitikai elveink megvalósítása. A földadó kontingen- fcálásábau fontos érdeket lát. A ja­vaslatot elfogadj«. Surmin György horvátul beszól a javaslat ellen, mely után az ülés véget árt. TÁVIRATOK —- Haját tudósitónletól. — Előbb az újoncokat szavazzák meg. Budapest, jan. 25. A képviselőház ülése előtt ta­nácskozás volt Justhnál, melyen részt vettek Wekerle, Jekfalussy és Návay. A tárgyaláson arról folyt a szó, hogy az előre látha­tólag nagyon hosszúra nyúló adó­reform vitát szakítsák félbe s ve­gyék elő a helyett az ujonejavas- lat letárgyaiását, mely most már nagyon sürgőssé vált. Justh a királynál Budapest, jau. 25. Justh Gyula ma délelőtt 1*1 órakor jelenik meg a királynál magán hihallgatáson. Bulgária mozgósít Törökország ellen. Berlin, jan. 25. A bolgár kormány a török kor­mány ' felszólítására kijelentette, hogy az óvatosság szempontjából rendszabályként rendelte ei Török­ország ellen a mozgósítást. Egyéb­ként is csak huszonötezer katona őrzi a bolgár határt. A pesti vörösmeliényes. Budapest, jau. 25. A budapesti rendőrség egy őrült embert fogott el, ki egy nap alatt három gyermekrontást követeti el. A tettest egy rendőr tetten érte, mikor egy fejletlen kis 7 esztendős leányt egy'’ árokba csalt sott rajta bestiális merényletet akart elkö­vetni. Az őrült több ilyen elvete­mült esetet vallott be, melyről a rendőrség nem is tud. Az eltogott- nak apja és anyja is a Lipótme- zőn haltak meg. Cívisek köztársasága. Nagy György, Bozóky és Pi- lisy képviselőket Debrecenben za­jos ünnepléssel fogadták abból az alkalomból, hogy Dégenfeld mel­lett beszédeket mondottak. Nagy György beszédébe a tömeg köz­bekiáltott : Éljen a köztársaság! A függetlenségi jelölt Csanak János mellett Barabás, Szatmári, Kelemen és más függetlenségi párti képviselők mondottak beszédeket. A vörheny. Újabb halott. Gyengül a járvány. Az óvó intézkedések már min­den vonalon foganatosítva, az iskolák bezárva, a betegek után mindenütt dezinficiálva. És mégis él az ezerfejü szörny s még min­dig újabb meg újabb áldozatokat kíván a telhetetlen moloch. Teg­napról megint egy ártatlan élet táplálta az örökösen éhes vörös betegséget. A családban a másodi­kat, kit nem sikerült kimenteni a járvány görcsösen szorongató kar­jai közül. A 10 éves kis Csausz Jó­zsefet temették ma testvére, a há­rom nappal előbb ugyancsak vör- henvben elhunyt Cornélia mellé. S valószínű, hogy ezzel még nem zárult le a lista melyet a járvány áldozatai töltenek meg. Úgy látszik azonban, mintha a járvány terjedésében valamennyire akadályozva lenne, mert az utóbbi három napban már csak két újabb megbetegedési eset fordult elő. Ugyanez idő alatt több beteg álU- potában némi javulás állt be, mely örvendetes reményekre jogosít. A járvány intenzivitása az ovóintézke- dések hatása nyomán egyre jobban és jobban gyengül s lehet, hogy a következő napok véget is vet­nek a vörös rém uralmának. Ä kalábriai segélyakció. Uránia előadás a Színházban A jótékony nőegyletnek sikerült megnyernie Ispanovics László buda pesti felsőkereskedelmi iskolai tanár , hogy egy fe olvasást tartson Finnor­szágról a kalábriai károsultak és a magyarországi bányakatasztrófa áldo­zatainak hátramaradt családtagjai ja­vára. Az előadás a városi színházban lesz megtartva február 7 ikén délelőtt 11 órakor mérsékelt hefyárakkal A rendkívül érdekes előadáshoz száz vetített kép szolgál szemléltető és gyönyörködtető kíséretül Ezenkívül a dal- és zeneegylet, vaamint lsét vendég bemutatja a finn nemzeti zenét jellegzetes dalokban. Részletes tájékoztató falragaszokon és szinla- pokon közzé lesz téve. Jegyek előre válthatók ÍLöwy Miksa könyvkeres­kedésében. Helyárak: a múlt évi rendes színházi helyárak. A szatmári bank gyüjtöivén a következő ado­mányok folytak be: Sza'mari bank 50 K. Klein Vilmos, ifj Freund St- muel 10—10 kor. Reiter Móric, Fried József, Glüok Ignác, Mózes Jenő, Fuchs Bertalan 5 — 5 K. Unger Ul mann Sándor 3 K. Dr. Szüos Sándor, dr. Weisz Károly, Reiter Béla, Beer Mór, Jeremiás Simon, dr. Ehreureich Lipót, Weisz Giza, Frank Ferenc, Markovits Andor, Kreiter Pál, Zmr- ger Iguác 2—2 K. — Együtt: 120 kor. Színház. Heti műsor: Január 26 án kedden „Otthello, a velencei mór.“ Tragédia. Páros.­„Ä varázskeriagö“ került színre szombat és vasárnap. Akiről elsősor­ban igazán örömmel emlékezünk meg, azaz örökké pajzán kedvencünk Billa Mariska Etemében volt mindkét este, szinte kitombolta magát szive-vágya szerint. Somogyi szintén nagyon jó alakítást mutatott be. Érozbövit fel-fe! csillanó kellemes hangja menti meg, mert a Niki szerepében nem egy fess kis hadnagyot, hanem egy vidéki tart. színészt játszott. Rónai játéka színtelen volt. Tibor Lóri rokonszen­ves alakítást Dyujtott, A Tatárjárást hétfői előadását is­mét szívesen kereste fel a közönség s mi ismét szívesen erősítjük véle edényünket az előadásról, mely Bállá, Érckövi, Rónai és különösendSomogyi révén lett 'Szatmáron közkedvelt. Farsang. Jan. 30. Kereskedők Ifjak hangver-* senye és táncmulatsága. Jan. 31-én A tűzoltók álarcosbálja. Febr. 1. Amateur fényképészek tánc- mulatsága. Febr. 14-ón Mészárosok és hentesek bálja. Febr. 2-án. A katli. kaszinó estélye. Febr. 6. Gépész bál. Febr. 7. Fodrászok bálja. Febr. 7. A németii gör. kath. egyház bálja. • Febr. 13. Igazságügyi tisztviselők tánc- mulatsága. Febr. 13. Dal és Zeneegyesület kabaré és táncmulatsága. Febr. 20. Protestánsbál. Febr. 23. Nőegyleti bál. HÍRROVAT. Eljegyzés. Szegedi József Kolozs­várról, eljegyezte Wechsler Mór szat­mári lakos leányát, Herminát. Gyászhlr. Szkienarik János fiatal szobrász és kőfaragó életének 20 évé­ben, e hó 24 án tüdővészben elhunyt. — Magyar tanítónőből — monte­negrói miniszternő. Szabadkáról je­lentik : Tap&vica Momcsilo, Monte­negró közmunkaügyi minisztere fele­ségül vette Borostyán Arankát, sza­badkai születésű volt fővárosi taní­tónőt. * Beírások a zeneiskolába. A zene­iskola második félévére való beírások (Rákóci-u. 14 sz.) e hó 30-án és feb­ruár 1 én délután 4 órától eszközöl­tetnek. E beírás és felvétel csak oly növendékekre vonatkozik, kik az iskoUi év kezdete óta nem voltak az intézet kötelékében, de körülményeik­nél fogva már e félévtől kezdve is óhajtanának rendszeres zeneoktatás­ban részesülni. Az első félévre beirott növendékek szülőit vagy ezek helyet­teseit értesíti az igazgatóság, hogy ha érdekeltjeik esetleges kilépési szándékát e hó végéig zeneórájuk alkalmával be nem jelentik, az intézet őket a teljes II. félévre is ren­des növendékeinek fogja tekinteni. Adományok a tanítói infcernátus- nak, A városunkban felállítandó taní­tói internatüs céljaira legújabban a helybeli Termény és Hitelbauk 100, Mertz István kereskedő 50, Iánk köz­ség 20, Darnó 10, Majtis 10, Érkör- tólyes 14, Komiódoőtfalu 30, Krasz- nabéltek községek 20 boronát adomá­nyoztak. Fogadják a nemes szivü adakozók e helyen is az építő-bizott­ság hálás köszönetét. A szatmárrészi gör. katli. egyház táncmulatsága. Vasárnap este tar­totta a szatmárrészi gör, kath. egy­ház táncmulatságát a Vigadó termei­ben. Á nagy szála hangulatos, színes képet nyújtott s különösen kedves volt együtt látni a legkülönbözőbb társadalmi osztályok képviselőit a legpompásabb egyetértésben, A Víga­dót egészen megtöltő közönséges nem csak a mulatnivágyás hozta össze, hanem az áldozatkészség is, mert hiszen az nj templom építési alap­jára rendeztek a mulatságot. Á bevé­tel meghaladta a 600 koronát. Köszönetnyilvánítás. A Szatmári Termény és Hitelbank r. t. igazgató­sága múlt 1908. évi nyereményének jótókonycóira szánt összegéből 40 koronát juttatott hozzám, mint a Nőegylet szegényeinek szánt ado­mányt. Az intézet igazgatóságának nemeslelkü adományáért hálás kö- szönetemet nyilvánítom. Uray Gázáné, a Nőegylet elnöke. Cionista estély. A szatmári Cio­nisták egyesülete vasárnap fényesen sikerült estélyt tartott propagandájuk I

Next

/
Oldalképek
Tartalom