Szamos, 1908. december (40. évfolyam, 97-116. szám)
1908-12-03 / 97. szám
4. oldal. SZAMOS (1908. dec. 8.) 97-ik szám. egy lépést sem tett a fia érdekében. Október végén levelet irt az elkeseredett fiú anyjának, hogy elemészti magát, ha ki nem reklamálja. A leány pedig elment, hogy rábeszélje az özvegyet. De az anya nem tágitott s a leányt kiutasította. Mikor a szerelmes legénynek ez tudomására jutott elkeseredésében a vonat alá vetette magát. A komáromi vártiizér parancsnokság értesítette az anyát fia öngyilkosságáról és arról, hogy zsebében egy levelet találtak, melyben kéri a leányt, hogy legyen ott a temetésén. A szerencsétlen asszonyt rettenetesen megrázta fiának tragédiája, melybe ö sodorta bele. Szomorúan vitte el a leányt is a temetésre s hogy elvesztett egyetlen fiát pótolja, gyermekének fogadta a leányt. * Uj szövetkezet. „Magyar közös bevásárlási szövetség“ cim alatt s. napokban uj szövetkezet létesült, melynek célja a magyar ipar és kereskedelem pártolása s tagjai ré szére a közös bevásárlás előnyeinek előmozdítása. A tagok kötelesek az igazgatóság által kijelölt, mindenkor magyar kereskedő és iparostól veuni áruikat, Joguk van ellenben az üzleti haszonban megfelelőleg részesedni az igazgatóság választásába befolyni s a közgyűlésben véleményt nyilvánítani. Az igazgatóság 7 tagból áll s elnöke Kocsis József, M. K. B. Sz. ügyvezető igazgatója Sonkádon, kinél a tagfelvétel is eszközölhető. * Csendélet Pálfalván Szatmári György a községet szolgálta kisbirói minőségben Pálfalván, Kecskés Vilma ellenben ugyanabban a községben siketnéma volt. De Szatmári György ur aljas embernek született, ki élelmesen akarta kihasználni Vilma si- ketségét és némaságát. Mint a köz ség szolgája tudta, mikor találhatja» leányt egyedül. Kilesett egy ilyen alkalmat s a védekezni nem tudó szegény leányon becstelen erőszakot követett el. A haza érkező szülők azonban hamarosan tudomást szereztek a lánytól s az elvetemült erkölcs rablót feljelentették. A törvényszék megindította a vizsgálatot, * Csaló kőfaragó segéd. Özv. Gov- rik Ödönné érkőrösi lakos Kepes Sándor helybeli sirkőraktárostól egy sirkövet vásárolt 600 kor. értékben. Kepes egyik kőfaragó segédje Smie- ger Imre szemtanúja volt a vásárnak. Másnap megjelent Smieger az özvegynél s tőle főnöke nevében a sírkő áréra 350 koronát elölegkópen kicsalt. Govrikné gyanútlanul adta át a kért összeget, ameiylyel a csaló kőfaragó segéd megszökött. Pár nap múlva kiderült a csalás, de már ekkor Stnie- gernek nyoma se volt Zimmerman helybeli csendőrőrmester azonban pár napi nyomozás után Szabadkán elfogta Smiegert, akinél a pénz részben még meg volt. A csaló kőfaragó segédet Zimmerman letartóztatta és átadta az illetékes hatóságnak. * Tolvaj vendég. Kincses István csizmadia mesterhez valamelyik este egy Csontos Ferencz nevű csizmadia segéd állított be s éjjeli szállást és mnnkát kért. Kincses megszánta a a vándorlegényt és éjjeli szálláson kívül vacsorát adott neki s kilátásba helyezte alkalmaztatását is. Csontos azonban éjjel, mikor mindenki aludt, ellopta a gazda télikabátját, azon kívül a vele egy szobában levő segéd óráját és még egy pár uj csizmát is magához véve, meglépett. A csendőrség a tolvaj vendéget üldözőbe véve, a vetési határban elfogta. * Táncmulatság. A szatmárnémetii ref, felsőbb leányiskola és tanítónő képző tanári kara és ifjúsága e hó 12 éu nagy hangversenynyel összekötött táucmulatságot rendez. * Kabaré. A Szatmári Polgári Asztaltársaság vigalmi bizottsága e hó 2 án tartott ülésén elhatározta, hogy 11-én nagyszabású kabarét rendez. Meggyilkolt erdővéd. Az elcsapott erdővéd bosszúja. Szabó György a gr. Károlyi György féle úgynevezett Lajos-vöigy hutai erdőben volt mint erdővéd alkalmazva. Több ízben hanyagul teljesítette kötelességét, miért elmozdították állásából s helyette Cseterás Juont alkalmazták. Szabó ezért mód nélkül el volt keseredve s azt hitte, hogy őtet Cseterás túrta ki helyéből. Bosszút forralt tehát ellene s csak az alkalomra várt, hogy szándékát megvalósíthassa. Tervébe beavatta testvérét Szabó Jánost is, ki készséggel vállalkozott a bosszú végrehajtására. A múlt hó 27-ón este, mikor Cseterás az erdőségben, az erdöszólón két gyanns alakot vett észre, kik lópósröl-lépésre tovább húzódtak előle. Cseterás követte a két alakot, megállásra szóllitotta fel őket, mire ezek egy fatörzs mellett húzódtak meg. Mikor az erdővéd a fatörzshöz érkezett Szabó György eléugrott, lor- kouragadta és fojtogatni kezdte, testvére János pedig egy fadarabbal hátulról úgy vágta fejbe, hogy Cseterás összerogyott és a helyszínén meghalt. A szerencsétlen áldozatot másnap reggel lelte meg nehány vadász. Rögtön jelentést tettek, mire a csendőrség a nyomozást megindította. A nyomozás rábizonyította a bűntettet a különben is beismerésben levő elvetemültökre, kiket az ügyészség fogházába szállították. * Ingatlan forgalom. Heinrich Viktor szatmári földbirtokos szöke- mocsoni tanyáját megvette Horváth Bertalan szatmári földbirtokos 140000 koronáért. * Uj kávéház. Márkus Dezső, az Uránia mozgófónykép-szinház volt tulajdonosa, volt helyiségében uj kávéházat rendezett be. Tegnap este nyílt meg a pompás kávéház, mely jóizlésü felszerelésével, előzékeny kiszolgálásával és az árak méltányosságával nagy látogatottságnak fog örvendeni. Esténként mozgófénykép előadásokat is rendez díjmentesen. fikát1 Htt o 1 e s ó, jó kávét ftsjWI VII inni ? Ha igen, tegyen próbát Benkő Sándor spéciá' kávé- kereskedőnél, Szatmár Kazincy-u. 16. * Fűszer szagtól mentes, saját készitményü bonbonok, és teasütemények uaponta frissen készítve. Diós és mákos patkók. Weisz Sála (Bpest) cs. és kir. udvari osokoládégyáros csokoládé-különlegességeinek egyedüli árusítója: GindI Antal cukrász, Deák-tér 5. sz (saját ház). * Aki jó bort szeret inni, kerresse fel a „Hungáriá“-t, hol egy liter must házhoz 28 kr. Kiemelendő még a többek közt egy palack saját töltésű bor „Hungária Gyöngye“ cica alatt 50 krajcár. Hugybajtó és hugyoldó „Szultáni-forrás nagyon kellemes, tiszta izü, szénsavban gazdag, lithion-taitalmu ásványvíz. Gyógyító és üdítő ital. Lithium tartalma következtében sikerrel alkalmazható vese-, hugykő- és hólyagbajok esetében, továbbá a légző- ,es emésztőszervek hurutos bajainak gyó gyitására. 1 rekesz, 50 félliteres palack K. 15 — 1 rekesz, 25 egyliteres palack „ IP— Szultán Clthion-gyögyforrás-Vállalat. Kutkezelőség és központi iroda : EPERJES. Igazgatóság: BUDAPEST,IV. kér. Ferencz József-rakpart 22-ik szám. Főraktár: Lővinger József ásványvíz- kereskedésében Szatmáron. Kapható mar külföldön ; Brüxell, London, Ostende, Páris, New-York városokban. Üvegáruk vásárlására legmelegebben ajánljuk Weisz Albert szatmári céget. Kazinczy-utca 16. sz. alatti üzletemben a magyar irodalom régi és legújabb jeles íróinak müvei olcsó dij mellett kölosön vehetők. Cseplák Bálint. Schlesinger L. HKf nemzetközi házasságközvetitése Berlin, 18. a kontiuens legnagyobb intézete. Állandóan több SZáZ vagyonos hölgy előjegyezve! A hivatalos lapból. Kinevezések: Nuricsán Gerő járásbirósági Írnokot az igazságiigyminiszter irodatisztté léptette elő. Vidék. Nagybánya. * Helyőrség Nagybányán. Nagybánya város közgyűlése a napokban tárgyalt egy indítványt, hogy a közöshadsereg egy zászlóalja Nagybányára helyeztessék. Az elfogadott indítvány szerint Nagybánya város tanácsa e célból memorandumot szer kesztett a közös hadügyminiszterhez. * Vízvezeték Nagybányán. A fold- mivelésügyi minisztérium kiküldöttje a napokban felülvizsgálta a vkvezetéki munkálatokat s ez alkalommal hivatalosan konstatálta, hogy a for rások a megejtett mérések szerint 26 6 liternyi vízmennyiséget szolgáltatnak. Miután 12 iiternyi vizmenyi ségre van csupán szükség, ennélfogva csak három forrás felfogása vállik szükségessé. A források vize állandóan 6—9 C volt a fagypont felett, még a legnagyobb hidegben, ennél fogva, nincs mit tartani, hogy a vizvezeték még a legnagyobb fagy idején is ne fungálna. A kiküldött a munkálatok felett a legnagyobb megelégedését fejezte ki. * A nagybányai Teleky-Társaság tisztujitása mu't hó 30-án folyt le, Elnöké választották Révai Károly irót; alelnökké : Grünwald Béla festőművészt és Neuberger István főgymu. tanárt. Titkár Fiiesz Henrik a Nagybánya segédszerkesztője, pénztáros Dr. Vass Gyula ügyvéd. Az első nyilvános matinét e hó 13-án tartják. Nagykároly. * Felolvasó estélyek. A Nagykárolyi Kölcsey egyesület f. hó 6-án, a Protestáns Olvasókör 12-én felolvasó estélyt tart. * Sajtóügyi tárgyalás. Dr Adler Adolf ügyvéd, a „Nagykároly és Vidéke“ felelős szerkesztője sajtópert indított Roseufeld Zsigmond a „Nagykároly“ szerkesztője ellen, mert az öt lapjában lealázó és sértő kifejezésekkel illette. Ez ügyben a főtárgyalást a mu t hó 27-én tartotta meg a debreceni kir. törvényszék, melyen a bizonyító eljáiás befejezte után a vádlott kijelentette, hogy a sértő köz'eményeket téves információ alapján irta meg s ezért sajnálkozását fejezte ki, mire dr. Adler Adolf a vádat visszavonta s a törvényszék a további eljárást beszüntette. Mátészalka. * Az a bizonyos farkas. Mátészal káról jelenti tudósítónk, hogy már október 30-án megjelent az a bizonyos hires farkas, mely a falvaknak évek óta obiigát vendége téli hidegekben. Őseit megszégyenítő bátortalansággal jaaraugolt Mátészalka utcáin, hol tok nézője akadt a szó moru, beteg ordasnak. * Mátészalka halad. Mátészalka község képviselő testületé október hó 29-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy közegészségügyi szempontokból egy hulla égető kemencét állítanak fel. Ezzel kapcsolatban kibővítik a községi vágóhidat s a mátészalkai kutyák szomorúságára sintéri állást szerveznek. Erdőd. * Alaptőke felemelés. Az Erdődi takarékpénztár részvénytársaság a napokban tartott közgyűlésen alaptőkéjét 100,000 koronáról 150,000 koronára emelte fel. * Az erdödi közjegyzőség. Az erdődi járás megyebizottsági tagjai a járás törvényhatósági tagjait ér'e- közletre hívták össze, egy Erdődön felállítandó közjegyzőség érdekében. Pár évvel előbb már volt szó arról, hogy a nagysomkuti és erdödi járások részére Nagysomkutra közjegyzőség áilitassék fel. Más verziók szerint a szatmári körjegyzőség keretét Erdőd becsatolásával akarja az igazságügyminiszter bővíteni. Az erdődiek most felújították ezt a kérdést s az önálló erdődi közjegyzőség, a köves ut és az adóhivatal elnyerése végett a fő és alispánok vezetése mellett küldöttséget vezetnek a kormány tagjaihoz. Szerkesztői üzenet. — Vidéki tudósítónkhoz. Kérjük lapunk igen tisztelt tudósítóit, hogy közleményeikkel legkésőbben szombatra felkeressenek. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Főmuukatárs: Nagy Vincze. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre. jlícgtdiittUsre nfltíTA játék újdonságok érkeztek a Korona bazárba. Feltűnő olcsó árak. 2 koronán felüli vételnél külön kedvezményt nyújtok. Tisztelettel Süllőn MÓL Házvezetőnő. Egy középkorú úri asszony kisebb családhoz házvezetőnőnek ajánlkozik. Cim a kiadóhivatalban. Állást keres. Egy gyakorlati gazdatiszt, ki több évig egy ezer holdas birtokot önállóan vezetett szorgalmas józan életű, jő bi- zonyitványnyal ellátva, szerény javadalmazás mellett január 1-től gazdaság vezetését elvállalná. Értesítéseket „szerénység“ jelige alatt a kiadóhivatal továbbit. Gépész, aki vizsgázott az összes gőzgépekről, az összes villamosságról, szerelt önállóan gőzgépet és villamosgépeket, több évi gyakorlattal, szerény igénynyel állást keres. Cim a kiadóhiv. Boreladás. Tndatom a n. é. borfogyasztó közönséggel, hogy ezidén is megvettem néhai Giilyen József, Dr. Lengyel Márton és Szegedy István-féle szőllőtelepeken levő termést. Ezen kiváló minőségű és tisztán kezelt borokat közvetlen a pincéből az alant jelzett rendkívüli olcsó árban hozom forgalomba. Asztali ujbor 50 literen felül 34 fillér. Asztali ujbor 1 liter 50 „ Asztali óbor 50 literen felül 50 „ Asztali óbor 1 liter 72 fillér. Házhoz szállítva. Tisztelettel FÓGEL KÁROLY. Szemétlerak >dó hely. A batizi országút mellett, az „Első téglagyár„ telepén hatóságilag engedélyezett szemétlerakodó van. Szatiár, Várdotnb-utcza 12. FióK-iizUt: Hazinczy-u. (Guttman palota.)