Szamos, 1908. december (40. évfolyam, 97-116. szám)

1908-12-12 / 102. szám

2. oldal. S Z A M 0 S (1908. d(-c 12) 102 ik «át Az állatorvosi, államépitészeti, árva- azéki. ügyészségi kevésbbé fontos tárgyakat tartalmazó jelentés után a gyűlés véget ért. Gazdasági szakbizottság. A gazdasági és háztartási bizott­ság tegnap délután tartotta ülését Körösmezei Antal főjegyző elnöklete alatt. A bizottság részletesen tár­gyalta a közgyűlés elé terjesztendő javaslatokat. Behatóan foglalkozott különösen az avasi erdőből kitermelt tűzifa árának megállapításaval, ame­lyet a vállalkozó a holdankint köte­lezett 3 vaggon fán kívül az átlagos árou alul 15 százalék kedvezmóuy- nyel tartozik a városnak átengedni. A bizottság ezen árat vaggononkint 79 korona 14 fillérben állapította meg az avasfelsőfalusi állomáson ko Gsiba rakott fa után. Szigorúan a szerződés alapján talán helyes ez a megállapítás, azonban tekintve, hogy a vállalat nem oka annak, hogy a szerződés ma sines jóváhagyva s hogy saját felelősségére uagy áldoza­tokkal csak tűzifát termelt ki az első két vágás területből, alighanem bizonyos méltányos engedményeket kell tennie a városnak is, mert nem kívánhatja, hogy a vállalat ráfizessen az üzletre. Tudniillik a vágás befe­jeztével mutatkozó tényleges ered­mény szerint a vállalatnak 62 koro­nájába került egy vaggon fa kiter­melése s ha ehez hozzáadjuk a türvölgyi iparvasut épitési költségeit, úgy bizonyára többre megy az ő költsége, mint a megállapított ár. Ezzel pedig kockáztatja a város az egész faüzlötet. A szakbizottság a méltányossági szempontod mérlegelé­sét a közgyűlésre bízza, a maga ré­széről azonban ragaszkodó1t a szer­ződéshez. A többi szakbizottsági tárgygyal sommásan végezhetünk. A bizottság megszavazott a Honvéd-utcára és a Csokonai-utcára egy-egy közkutat, a kapitányi hivatalhoz egy iovasrendőrt, a azatmárhegyi gór. kalh. egyháznak pedig kedvezményes áru korláttá’. Netter Kálmán járási kir. állatorvos uak ß vásári úhategészségi szakértői eljáráséi' heti vájárokra 10 koronát, orsz. vásárokra 15 koronát ajánlott m g. A status quoizr. hitközség felekezeti segély ót fen-melhetőnek nem találta, a csőn kési és körté'yesi legelőkön dögtér féláditását elejt,ette, mivel azt az építendő digesztor feleslegessé teszi. A méntelep villamvilághás; be­rendezésére nézve az osztályparaucs nokság feltételeit nem fogadta el s Uj egyezsedés megkísérlését javasolta. A Krasznay féle lanka vételét és a tisztviselők drágasági pótlékának be­jelentett költségvetési fedezetét tu­domásul vette. A tanácsból. Karácsonyi piac a Hegyen. A karácsony és újév összeesvén a szatmárhegyi heti vásárral Benyov- szky Pál alkapitány előterjesztést tett a vásár áthelyezésére, a tanács azonban nem változtathatott a dol­gon, mert ehez a szomszédos vásár­tartó községek hozzájárulása és a kereskedelmi miniszter engedélye szük­séges, aminek beszerzésére elegedö idő nincs. Tehát a heti vásár meg lesz tartva. A piaci idő és elővásárlás szabályozása. A főkapitány szabályrendelet-ter­vezetet készített a viszont elárusítók megrendszabályozásáról és az elővá­sárlásról. A tanács a szabályzatot kiadta tiszti ügyésznek véleménye­zésre. Padlós szobák a Pannóniába. A Pannónia bérlője a szálloda épü­letében padlós szobák készítésére kórt engedélyt. A tanács tárgyalás és vé­leményezés végett kiadta a kérelmet a gazdasági tanácsnoknak. A „Szamos,“ dacára a napilap folytán bekövetkezett fokozott elterjedésének, nem emelte hirdetési díjszabását. Karácsonyi ajándék a boszniai l(atonál(nals. Enyhítsünk helyzetükön! JtangVerseny a színházban. Az egyes hadtest-parancsnokságok bizalmasan felkérték a helyőrségek vezetőségeit, hogy a Boszniába ve­zényelt katonaság között kiosztandó karácsonyi ajándék céljaira hangver­senyt, szinielőadást vagy mulatságot, rendezzenek. Ilyen felhívás érkezett tegnap a kassai VI. hadtest parancsnokságától a szatmári helyőrség vezetőjéhez is. Nemess Ede vezérőrnagy, dandárpa­rancsnok távollótében Csan&dy Fri­gyes ezredes még a tegnapi nap folyamán felkeres’e dr. Vajay Ká­roly polgármestert, hogy ebben az általános emberbaráti ügyben a pol gárság és katonaság együttes tévé kenységét vele megbeszélje. Végleges megállapodásra ugyan még nem jutottak, de valószínű, bogy Heves Béla színigazgató belevoná sával szerdán este teljes bórletszü- netben hangversenyt és szinielőadást rendeznek erre a célra, amikor is a színtársulat két kis vígjáték előadá­sával, a honvédzenekar pedig néhány koncert-számmal fog közreműködni. Hisszük, hogy ezen a jótékonyoélu előadáson a város és vármegye ne meslelkü közönsége, valamint hely­őrségünk egészen meg fogja tölteni a színházat. Itt említjük meg, hogy Nagyká­rolyban kedden este táncmulatságot rendeznek a szegény mozgósított ba kák karácsonyfájára. Hami£ bukással vádolt kereskedők. Az Ügyészség fogházában, Két magáról elfeledkezett fiatal kereskedő előtt uyilt meg teguap az ügyészség fogházának tölgyfa ajtaja, Logy elzárja őket az élő világtól s annak minden kényelmétől. Mert sorsukat összekapcsolták egy a bün­tető törvénykönyv által üldözendő cselekmónynytl. Hamisbukás vádjá­val terhelve áll a vizsgálóbíró előtt két ember s a kik tegnap még a kártya asztal lovagjai voltak, ma a büntető igazságszolgáltatás előtt, gör­nyednek a vádak súlya alatt Három évvel ezelőit a Deák tér egyik helyiségében nyílt meg Kálmán Lajos rövid- és kózimüáru üzlete. Rengeteg sok áru érkezett naponta, jóllehet köztudomású dolog volt, hogy Kálmán nem nagy tőkével rendelke­zett mikor üzletét megnyitotta. A fiatal ember eleinte bízott vállalko­zásában, de csakhamar elkedvteleui- tette a csalódás keserűsége. Az üzlet csak nem akart fejlődni, nem akart virágzani. Es a válságos helyzet vitte Kál­mánt arra a gondolatra, hogy min­den hitelforrást a legalaposabban igénybe vegyen és kimerítsen s mi­kor ez elérkezett, a hitelbe vásárolt árukon potom áron túladva, fizetéskép­telenséget jel entsen be. Nagy segítséget talált erre a célra, egy volt szatmári kereskedőben Hart­mann Henrikben, ki az ilyen nemű ügyekben szakértő ember, mert maga is két évvel előbb hamis bukásért két napi fogház büntetést szenvedett. Hartmann készséggel vállalkozott az erkölcstelen segítségre s most már egyesült erővel fogtak a jóhiszemű hitelezők kihasználásához. Nagysza­bású manipulációk után nagymennyi­ségű árut gyűjtöttek össze Kálmán­nál, úgy, hogy a raktárhelyiség töké­letesen megtelt. Hartman tényleg nagyszerű társ­nak bizonyult. Egész csapat ügynököt szervezett maguk körül s kioktatta őket. Mikor ez készen volt, egy szép napon hirtelen fellendült a csendes üzlet foigaima. Egyia láda árut a másik után adták fel a vasútra. A forgalmat kiterjesztették majdnem az egész orságra Mentek a csomagok Nagykanizsára, Nagybányára s az ország különböző vidékeire. Mikor igy a raktár a potom ára­kon, de készpénzért elvesztegetett árukból kifogyott, Kálmán haladók- laíauul fizetésképtelenséget jelentett. A törvényszék elrendelte a csődöt és a passzívákat 160,000 koronában ál­lapította meg. A bejelentéssel egyidejűleg megin­dult a büuügyi vizsgálat is A vizs­gálat hamarosan kiderítette a hitele- zök roszbiszemii kijátszását s megái- lapította a hamis bukást. Tegnap reggel azután az ügyészség átirata folytán Kálmán Lajost és Hartmann Henriket a rendőrség le­tartóztatta s az ügyészség fogházába szállította Mindketten költekező életet foly­tattak. Tudvalevő dolog, hogy Hart mannak foglalkozása nem volt s ez a pazar életmód s a nagy kártya vesz tesógek szolgáltatták a gyanúra a legsúlyosabb okokat. A letartóztatás városszerte nagy feltűnést keltett, s két társ maga volt legjobban meglepetve a letartóztatási parancs láttára. Mindkettőjük felfo- lyamodással élt a letartóztatás ellen, melynek eredátoényét a holnapi nap folyamán hirdeti ki a vácUanács. TÁVIRATOK — Haját tudósítónktól — Apponyi a királynál. A király elfogadta a kongnia javaslatot. (Becs dec. 11.) A mai napon Ap- pouyi egy óráig tartó kihallgatáson volt a királynál, előterjesztve a kong raa javaslatot, melyet 0 Felsége jóváhagyott. Andrássy és Justh kijelentései. Andrássy, PMonyi mai beszédére vonatbo.-óíag kijelentette, hogy annak nem i-.ell nagy fontosságot tulajdoní­tani, mert az egész nem egyén rabu lÍ8ztikáuál és az állításait igeu köuy- nyü lesz megdöntőm. Justh házaiuök annyibau adott igazat Polouyi szavai­nak, hogy a paktumban csakugyan nincsen szó a pluralitásról. Szigetvári mandátum. (Szigetvár, dec. 9 ) Dacbon Ede függetlenségit, 1022 szavazattal kép­viselővé választották. Komjáthy 331, Biró 639 szavazatot kapott. A kicsapott diákok bocsánatot kértek. Győr, 1908. dec. 11. Ember Károly tanfelügyelő a mai napon tárgyalásba bocsátkozott a ki­csapott tanítóképző növendékekkel, kik a püspökhöz intézendő beadványt aláírták és amelyben kijelentik, hogy a király és a püspök személye iránt nem voltak tisztességtelenek, azt hitték, hogy a rendelatet a császári jubileum ünneplésére vonatkozólag az. igazgató adta ki és ha a püspök bántva érzi magát bocsánatot kérnek. Gyorsvonatok összeüt­közése Brüsselben. A mai nap folyamán Brüssel kö­zelében két gyorsvonat, mely teljes gyorsasággal közeledett egymásnak, összeütközőit. Az eredmény borzasztó volt. A kocsik emelet magasságnyira torlódtak. Nyolcán halálosan, húszán súlyosabban sérültek meg. Ismét vasúti szerencsét­lenség (Budapest, drc. 11.) A budapesti rendező pályaudvaron ma es>e két to- latóvonat összeütközött, minek követ­keztében a kocsik összerázódtak és két vasutas megsérült. Acetylén robbanás Hajdúböszörményből jelentik, hogy Marusek Dániel főgimnázium!- tanár lakásán a mai napon acetylén rob­banás történt. A tanár és a rokona élet veszel yeseti megsebesültek. Országos Nyelv- és Irodalmi Intézet. Értesítem Szatmár sz. kir. város t. közön­ségét, hogy a december hó 15-ikén meginduló 6 hónapos pót- és külön :: női taníolvamokra :: előjegyzéseket HUSZÁR ALADÁR könyvkereskedő naponta elfogad. ROSE, tanár. HÍRROVAT. Előfizetőinkhez! Lapunk szétküldésében a kihordó személyzet járatlansága és egyéb vá­ratlan körülmény folytán késedelem .és mulasztás fordult elő. Kérjük elő­fizetőink szives elnézését aziránt, mert gondoskodtuk arról, hogy a lap rendesen és a korai órákban kézbe- sittessék. Nagybeteg uriasszony. Megii­letődéssel vesszük a hirt, hogy dr. Vajay Imre orvos neje, Szat­már város úri társaságának ked­velt tagja, súlyosan megbetegedett. Az egész városban élénk részvét­tel vannak betegsége iránt s min­denki óhajtva várja felépülését. Köszönetnyilvánítás. Báró Vócsey Józsefné úrnő ő exelenciája az izr. Filléregyletnek 10 koronát adomá­nyozott, mely kegyes adományért ezúton mond köszönetét az elnökség. Hírlapok lesznek, — hírlapok vesznek. A „Heti Szemle“ legutóbbi számában közli, hogy lapunk napi­lappá alakult át. És rögtön hozáteszi, — ó gyöngí d tapintat! — hogy a „Halmi“ cimü újság pártolás hiánya miatt megszűnt. — Minthogy mind­ezeket saját szemünkkel olvastuk a „Heti Szemle* cimü papirosról, az ellenkező híresztelésekkel szemben ki­jelentjük és bizonyíthatjuk, hogy a „H. Sz.“ a pártolás hiánya dacára még nem szűnt meg.) Figyelmeztetés. A nagyváradi posta és távirda igazgatóság a kará­csonyi és újévi csomagforgalomra való tekintettel figyelmezteti a kö­zönséget, hogy a küldeményekbe pénzt, ékszert ne csomagoljanak. Kü­lönös súlyt fektessenek a csomago­lásra, annak zsineggel erősen való átkötésére és pecsételésére. Azonkívül ajánlatos a címet magában a csomag-

Next

/
Oldalképek
Tartalom