Szamos, 1908. november (40. évfolyam, 88-96. szám)

1908-11-12 / 91. szám

4-ik oldal. SZAMOS (1908. nov. 12. 91. szám. Halál a tanteremben. Meglőtt iskolás gyerek. A mikolai népiskola tanterme szo­morú esetnek volt színhelye f. hó 7- én. Az egyik iskolás gyermek név- szerint Nagy Elemér revolverrel vé­letlenül Bállá Ferencz társára lőtt, ki pár perc múlva holtan terült el az iskola padlóján. Az eset minden körülmények kö­zött megrázó, de a legszomorubb a dologban az, hogy nem a fiuk hoz­ták az iskolába a revolvert, hanem a tanitó fiókjából vették elő, aki azt — nem tudni mi okból — ott tartotta. A törvényszéki boncolást e hó 8- án ejtette meg Morvay Károly vizsgálóbíró, dr. VajayésGöbel tszéki orvosok közbejöttével, mikor is kon­statálták, hogy a gyermeknek a golyó a máját és veséjét találta s a halál igy állott be. A törvényszék az ügyben a vizs­gálatot elrendelte, annak kiderítése végett, hogy kit terhel ez ügyben felelősség. * Női zenekar a Károlyi-házban. A tegnapi nap óta a Károlyi-ház ba­rátságos helyiségében Beke Emil kar­mester, jeles szólista vezetése mellett, több tagból álló női zenekar tart hangversenyt. * Házvétel. Yasváry Antal kir. törvényszéki tisztviselő megvásárolta özv. Szerdahelyi Istvánná Kinizsy- utcai 80. számú házastelkét 14,000 koronáért. A telekre Yasváry Antal egy modern bérházat épit. * A legtöbb adófizetők 1909. évre érvényes névjegyzékét 15 napi idő­tartamra közszemlére kitétetett. Hol szórakozzunk? Szinház után mindig frissen csapolt sör, friss ételek kaphatók Márkus Sándor (Károlyi-ház) éttermében és fényesen berendezett kávéházában. Tisztán kezeit borok. Jó magyar konyha. Előnyös árak. Társaságok részére külön helyiségek. Pon­tos kiszolgálásról gondoskodik : Márkus Sándor vendéglős. * Szerencse fel! Vásároljunk csak helyben, Lőwinger József fűszer- és csemegeüzletében (Deák-tér 17. sz.) osztály sorsjegyet. A nyereményeket rögtön kifizeti; költ­séget nem számit fel. — Egy Vs'ad sorsjegy ára: P50 K, V4-ed 3 K, Va 6 K. Húzás: nov. hó 19. és 21. * Birtokeladás. A Debrecen köze­lében, a kutyabagosi határban (Sza- bolcsmegyében) Mártonfalva község­től mintegy 3 kilométerre fekvő „Darvas-tanya“ név alatt ismeretes 1028 katasztrális hóidat (bele értve az 50 holdas 30 éves akácfaerdöt is) kitevő tagbirtok a megfelelő épüle­tekkel, kastély, száz éves nagyobb parkkal, számos tágas gazdasági épü­letek, (köztük 4 dohányhodály) azon­nal eladó. A vételárnak nagyobb része előnyös föltételek mellett köl­csönként meghagyható. Közelebbi felvilágosítást ad a nagyszebeni föld­hitelintézet Nagyszebenben. Venni szándékozók figyelmeztetnek arra, hogy a kétszeres állami átírási ille­ték megtakarítása, valamint az első helyen bekebelezett kölcsön megfe­lelő részének az átvétele szempont­jából érdekükbeu áll, ajánlatainkat oly időben a nagyszebeni földhitel- intézethez juttatni, hogy a f. évi november 19-ikén bezárólag lejáró utóajánlati határidőn beiül esetleg még utóajánlatot lehessen beadni. Afra« 2!h o l e s ó, jó kávét UH inni ? Ha igen, tegyen próbát Bénító Sándor speciál kávé- kereskedőnél, Szatmár Kazincy-u. 16. * Fűszer szagtól mentes, saját készitményü bonbonok, és teasütemé­nyek naponta frissen készítve. Diós és mákos patkók. Weisz Béla (Bpest) cs. és kir. udvari csokoládégyáros csokoládé-különlegességeinek egyedüli árusítója: Gindl Antal cukrász, Deák-tér 5. sz. (saját ház). * Aki jó bort szeret inni, kerresse fel a „Hungáriá“-t, hol egy liter must házhoz 28 kr. Kiemelendő még a többek közt egy palack saját töltésű bor „Hungária Gyöngye“ cim alatt 50 krajcár. Schlesinger L. “H nemzetközi házasságközvetitése Berlin, 18. a kontinens legnagyobb intézete. Állandóan több száz vagyonos hölgy előjegyezve ! Hugybajtó és hugyoldó „Szultán"-forrás nagyon kellemes, tiszta izü, szénsav­ban gazdag, lithion-tartalmú ásványvíz. Gyógyító és üdítő ital. Lithium tartalma következtében sikerrel alkalmazható vese-, hugykő- és hólyag­bajok esetében, továbbá a légző- és emésztőszervek hurutos bajainak gyó­gyítására. 1 rekesz, 50 félliteres palack K. 15-— 1 rekesz, 25 egyliteres palack „ 1T— Szultán Eithion-gyögyforrás-Vállalat. Kutkezelőség és központi iroda : EPERJES. Igazgatóság : BUDAPEST, IV. kér. Ferencz József-rakpart 22-ik szám. Főraktár: Lővinger József ásványvíz- kereskedésében Szatmáron. Kapható már külföldön; Brüxell, London, Ostende, Páris, New-York városokban. A hivatalos lapból. Pályázatok: Szatmárvármegye törvényhatóságánál két közig, gyakornoki állásra (nov. 22.) Szülésznői állásra Nagy- és Kissikárlón (nov. 21.) Szaniszlón (nov. 17.) Kinevezések: A vallás- és közoktatásügyi miniszter Szalay Ida okleveles tanítónőt 1909. évi január 1-től kezdődő hatállyal a nagy- somkuti áll. elemi iskolához tanítónővé nevezte ki. Vidék. Erdőd. * Gyászllir. Vásárosnaményi Eöt­vös Köbért főszolgabíró, hosszas szen­vedés után életének 47-ik évében folyó hó 7-én Erdődön meghalt. Az elhunyt f. hó 9-én Borhidon a csa­ládi sírboltban helyeztettett örök nyu­galomra. Udvari * Eljegyzés. Szoboszlay István nagybirtokos jegyet váltott mező- madarasi Madarassy Zoltán birtokos leányával, Margittal, Szatmárudvari- ban. Szinér vár alja. * Eljegyzés. Nagy Károly keres­kedő Szinórváraljáról, e hó 5-én elje­gyezte Galló Antal nagybányai pol­gár leányát, Margitot. I Aranyosmegyes. * Elpusztult lakóház. Grosz Jó­zsef aranyosmegyesi fiatal nagybirto­kos, Grosz Dániel fia lakóháza f. hó 9 ón este 9 órakor, mikor ennek lakója már nyugalomra tért, kigyuladt. A tűz a kéményből eredt és oly roha­mosan terjedt, hogy rövid félóra alatt az egész épület porrá égett. A fiatal birtokos éjjeli pongyolában menekült az égő házból, ahonnan a segítségre sietők mindent kimentettek. Mentés közben sok bútor, egy régi hollandi mester értékes festménye is megron­gálódott, egyes dolgok pedig nem is annyira a tűz, mint inkább a „tüz- hiénák* martalékául estek. A kár 5—6000 ezer korona. Az épület biz­tosítva volt. Általános a részvét a rokonszenves fiatalember iránt, aki télnek idején hajlók nélkül maradt. Kiadó úri lakás. A Kossuth Lajos-utcában egy külön­álló földszintes lakás, mely áll: 5 szoba, alkoven, előszoba, konyha, kamara, pince, mosókonyha és üveges gangból, •— május 1-től kiadó. Érte­kezhetni özv. Lechner Antalnónál, Kossuth Lajos-utca 7. sz, Törvényszék. Esküdtszéki tárgyalások. A helybeli kir. törvényszék, mint esküdtszóki bíróság, az őszi ciklusra kitűzött tárgyalásokat e hó 16-án kezdi meg. Idáig mindössze két bűn­ügy kerül tárgyalásra, u. m.: ember­ölés bűntettével vádolt Szvircsuk László ügye és e hó 17-én Finta Juon alui Mihály rablási ügye. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Főmunkatárs: Nagy Vincze. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre. Koraszülött gyermekeket a Scott-féle Emulsió az elsatnyulástól megmenti és rendes erőhöz és vidám­sághoz segíti őket. SJ ,1 , ..1 „i ezrei nézték el­ctggodo SZUlok ragadtatva gyer­mekük egészségének roha­mos javulását. Még akkor is, ha a gyermek a tejet vissza­utasítja, a SCOT T-féle Emulsiót szivesen fogadja és könnyen emészti meg. Az Emulsió vásár­féle módszer véd : Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. legyét, a halászt, kórjuk figyelembe kapható gyógyszertárakban. Nyilttép. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Eladó gőzmosóggár Kolozsvárt. „Unió“ gőzmosó gyár, mely gőz- és villanyerőre van berendezve, haláleset miatt sürgősen eladó. Évi forgalom 30—32 ezer ko­rona, melyből 40 százalék tiszta haszon. Olcsón eladó előnyös feltételek mellet. Értekezni lehet Klein Ferenc Kolozsvár, vagy Gottlieb Aladár Szatmár. Kiadó üzlet I Bocskay-utca 1. sz. a. házamban egy sarok-üzlet fűszer-berendezéssel és felszereléssel azonnal kiadó. — Érte­kezhetni : Dr. Muhy Zsigmondnál, István-tér 1. sz. alatt. Tűzifa eladás. Rendkívül olcsó tűzifa és I-ső ren­dű poroszkőszén házhoz szállítva kapható Bernáth Lipótnál Atilla-u.ll. á. Kiadó lakás. Ugyanott az emeleti lakásban kiadó 2 utcai szoba, konyha, előszoba és éléskamara azonnal vagy február 1-től. Az „Abbázia“ szálloda berendezéssel együtt bérbe kiadó. Megbízás folytán vételre kerestetik 5 darab Szatmári takarékpénztári részvény, — 20 darab Szatmári gőz­téglagyári részvény, — 20 drb Élső szatmári téglagyári részvény, — 16 darab Fehérgyarmati takarékpénztári részvény. — Darábszám és árjelző levél kéretik e lap kiadóhivatalába „Részvény“ jeligével. — Ügynökök kizárva. Eladó birtok. Szatmárvármegye Penyige községe ha­tárában, a penyigei 62. sz. telekkönyvi betétben foglalt 214 és fél katasztrális hold legjobb minőségű szántóföld, ház- és gazdasági épülettel felszerelt birtok örökáron eladó. Feltételek megtudhatók Dr. Losonczy Álmos vármegyei tiszti főorvosnál Debreczenben, Piac-u. 87. sz. Levélbélyegek. Remek levélbélyegek, 15,000 különféle, valódiságért kezeskedek, kifogástalan; úgyszintén levelezőlapok, kívánatra vá­lasztékot küldök, 50—70 százalékkal ol­csóbb, mint más árjegyzékben. A. Weisz levélbélyeg-kereskedés Wien, I., Adler- gasse 8. (Londonban fiók) bevásárlás. Kiadó úri lakások. József kir. herceg-utca 40. sz. alatt egy ház, melyben üzlet és 4 szoba, 2 konyha s mellékhelyiségek vannak, augusztus 1-re kiadó, esetleg örök áron e adó. (Ugyanezen házban még 3 szoba, előszoba, konyha s mellék­helyiségek vannak.) A mellette levő uj úri házban egy 4 szobás lakás november 1-től kiadó, vagy eladó. — Értekezhetni : Dr. Heller Gyulával, (Petőfi-utca 24. sz.) Fajbaroinfi eladás! Könyvelésben némileg jártas A szatmári állami gazdasági iskola baromfitenyészetéböl eladók : fajtisztiszta sárga Orpington kakasok, óriási emdeni libák és bronz pulykák. — Ugyanott gyönyörűen fejlett, egyenletes színe­zetű ezüst-nyulak is kaphatók. Árak megegyezés szerint. Igazgatóság. és szépirásu fiatalember, esetleg leány, ki németül is ért, rőfös üz­letben kezdő fizetéssel felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. Kosztosok! Úri háznál kosztosok elfogadtatnak. Szatmár, Kossuth Lajos-utca 3. sz. Bécs, Valóságos pompa! Kilátás Bécs legszebb parkjára, mely bővelkedik tavak, szigetek, hidak, barlangok, hattyúk, vízesések, szökőkutakban. 200 szoba, 1-től 8 koronáig, — .................... kiszolgálás és vili. világítás beleértve. Átmeneti és minden nagyobb elszállásolások megegyezés szerint. ■ ■ - ■ ' A Schneeberg Aspangbahnhofnál. — Szembe a Staatsbahnhoffat, Ärsenallal fr a SBdbahlthoMal. — Landstrasse-Gürtel 27. Telefon 9262.

Next

/
Oldalképek
Tartalom