Szamos, 1908. november (40. évfolyam, 88-96. szám)
1908-11-29 / 96. szám
96. szám. (1908. nov. 29.) SZAMOS 3-ifc .oHdftl, Erczkövi pedig agy látszik, még nem olvasta el Julias Bale legújabb dramaturgiai munkáját. — Rendezés és a kar munkája sikerült. tíborn Antalnak a „Szentbernáti barátok“ cimü színmüve került színre csütörtökön. A szerző, aki maga is ledobta volt a reverendát, talán a saját lelkének váltságait, hullámzását akarta színdarabbá formálni; annak a nyugtalan léleknek tépelődő aggó dalmait, amely szabad szárnyalásra született s a szülői kényszer kolostorba zárja, ahonnan mégis a végleges megadás előtt kirepül, lerázva magáról a lelki és testi megkötöttség bilincseit. — Érdekesen megirt, de nem nagy értékű darab a „Szentber- náti barátok “ Az előadás borzasztóan gyenge volt. A legtöbb szereplő nem tudta a szerepét. Kínlódtak. Nyögtek. Dadogtak. Belesültek. Fodor Oszkár és Sipos kivételek voltak. Ők szorgalommal, kedvvel játszották meg szerepeiket. Somogyinak találó maszkja volt. idestova már ez külön dicséretszámba megy. Sokkal jobb előadásban ment pénteken a „Cigánybáró“ operett. Boda a címszerepben szépen énekelt. De különösen kivált Tibor Lóri (Szaffi) tiszta a kellemes énekével, mely nagy terjedelmének legellent é esebb regisztereiben is biztos és amellett finom. Sok tapsot kapott. Megérdemelte, Oh, ba a közelmúlt koloratur-énekesnői jutnak eszünkbe: Mányai Aranka, meg a többi. Mennyivel felette áll Tibor Lóri azoknak. Bállá Mariska, Rónai és Szécsi Emma is jók voltak A kar pedig példásan énekelt. (**HÍRROVAT. * Közgyűlés. A Szatmárvármegyei Általános Tanító-Egyesület lf08. évi december hó 7-én, hétfőn d. e. 10 órakor Szatmár Németiben, a városháza tanácstermében rendes közgyü lést tart, melyre az egyesületi tagokat és a tanügy barátokat tisztelettel meghívjuk. A közgyűlés tárgysorozata : 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentés az egyesület két évi munkásságáról. Előterjeszti: Károlyi Sándor egye süieti I. jegyző. 3. A tanítói nyugdíjtörvény revíziója. Előadó Imre Károly nagybányai állami tanító. 4. Kölcsey Ferenc emlékezete. Felolvasás : Károlyi Sándor szatmári tanítótól. 5. A siketnómák tanítása. Bemutatja Gácsér József siketnéma intézeti igazgató. 6. Tanítói internátus. 7. Kisebb ügyek. Elnöki előterjesztések. 8. Jelentés az egyesület pénztári és könyvtári állapotáról. 9. Indítványok. 10. Tiszfcujitás. Szatmár-Németi, 1908. november 20 Kótai Lajos, egyesületi elnök. Károlyi Sándor, egyesületi I. jegyző. Figyelmeztetésül Gyűlés után társas ebéd ; akik ezen résztvenni szándékoznak, arról további intézkedés végett az elnököt pár nap pal a gyűlés előtt értesítsék. * Telelőn és távírda szolgálat éjjel. Napilappá való átalakulásunk alkalmával, a hírszolgálat tökéletessége és gyorsasága megkívánja, hogy Szatmár és az ország fővárosa a telefon és távirda utján esti 9 órától éjjel is folytatólagos érintkezésbe kerülhessenek. Miután a kereskedelem fokozatos fejlődése is megkívánja ezt, szerkesztőségünk kérvényt intézett a nagyváradi posta és távirda igazgatóságához, a telefonszolgálatnak éjjeli 12 óráig való meghosszabbítása iránt. A nagykereskedők, s a pénzintézetek, kiknek az újabb berendezés már sürgős szükséglet, szintén hozzájárultak aláírásaikkal kérvényünkhöz. Valószínű, hogy a napokban már kedvező elintézésről adhatunk birt. Faipari szakiskola. A Szatmári Faipari Szakiskola építése abba a stádiumba jutott, hogy az építés közeli megkezdés előtt áll. A kereskedelemügyi kormány ugyanis még december havában megtartja az ösz- szes munkákra a versenytárgyalást s az építkezést oly erővel indítja meg, hogy az iskola 1910. augusztus elsején használatba vehesse. A pályázati hirdetés már napvilágot látott és az ajánlatok december 28-ig a kereskedelemügyi minisztérium segédhivatalába küldendők. * A korcsolyázó-egylet pár nappal ezelőtt gyűlést tartott; újra alakítván tisztikarát elhatározta, hogy este a jégpályát kivilágittatja, úgy, hogy a sötétség beálltával is koroso lyázni lehet. * Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi számában azt irtuk, hogy Küsztner Albert a Vármegyei Takarékpénztár főkönyvelője megvált állásától. Mint utólag értesültünk, ez a hír még korai volt, amennyiben rövid ideig még az intézet kötelékében marad, * Gyógyszertár átadás. Bossin József gyógyszerész elhunytával a család a gyógyszertár további kezelését Ma tusi b Mihály volt irgalmas- rendi főgyógyszerésznek adta át, aki azt már bét év óta nagy szakértelemmel vezeti. Ae erdödi főszolgabírói állásra, Jeszenszky Béla tb. főszolgabírón kívül még Kerekes Zsigmond II al jegyző, dr. Féchy Péter somkuti főszolgabíró, ©algóczy Árpád, Jókey István, Kállay Ödön, Kovács Nándor és Neupauer János szolgabirák pályáznak. Hírek a színházból. A budapesti Magyar Színház sláger darabjának ■jjOretchem^-neb bemutató előadására erősen készülődik színtársulatunk. Lipschütz bájos pikantériáit, mely a szinlapon tréfának van keresztelve, kedves finomságában Kendi Boriská- val a címszerepben, a társulat legjobb erői közvetítik. Az előadást §si- ros szinlapon adják a közönség tudtára. — A „Nagymama*, Blaha pompás szerepe is próbák alatt. van. A ‘Csiky vígjátékéból Máder fülbemászó és népszerű zenéjével átalakított operett jelenleg a „Király Színház“ műsorát tölti be. — Kedden eseményszámba ífog menni Follinusz Aurélnak a „Náni“-ban való fellépése. Szerző, rendező és előadó művészt -ez alkalommal a megérdemelt élénk ovációkban óhajtják részesíteni, Három év mltan felfedezett rablógyilkosság. Gyilkos bulgárok. Még 1905. év szeptember havában történt, hogy a nagybányai határban egy Penesuresz Dosze nevű bulgár kertész nyomtalanul eltűnt. Ugyancsak eltűnt — illetve elszökött három társa is, kiknek nyomuk veszett. Hogy Penesuresz rablógyilkosság áldozata lett, az már akkor is feltehető volt, mert a nyomozó csendőrök közel a lakáshoz egy frissen hányt domb alatt megtalálták a véres ruhák egyes darabját, azonban a holttestet sehol sem lelték. A további nyomozás ezzel véget ért s a hivatalos körök is napirendre tértek az ügy felett. Most, három év múltán, azonban Sarkady Sándor szatmárhegyi csendőr- őrmester fontos adatok birtokába jutott, melynek alapján a rablógyilkosság maga egészében nemsokára ki fog derülni. Sarkadi Sándor őrmester a gyilkosság idején Felsőbányán állomásozott és az esetről ö is értesült, azonban, mivel nem tartozott körzetébe, nem volt joga abban nyomozni. Most, mint szatmárhegyi örsparancs- nok valamely bűnügyben Nagybánya vidékén nyomozott és találkozott az eltűnt, illetve meggyilkolt bulgár egykori kocsisával, Tamás Avrámmal. Beszélgetés közben Sarkady felhozta a volt kocsis előtt Penesuresz titokzatos eltűnését, mire a volt kocsis elbeszélte, hogy ö látta mikor egykori gazdáját három bulgár kertész a ház előtt megtámadta, egyik fejbe ütötte, majd pedig bevonszolták a házba. Ő ekkor megijjedt és átszaladt Bozin- tára Penesuresz akkori szeretőjéhez, kinek elmondotta a történteket, ő csak este felé ment haza, de félt a három t I k»zé»röl* ; dr. Kovách Aladár a 3 k Ö. M. E. igazgató-főorvosa „Ele ; segítség nyújtás a család körében* n dr. Kemény lgnácz ny. cs. és ki: törzsorvos „A gyermekek nemi fe ä világositásáról“, dr. Beiszm&nn íjász! _ nöorvos A hószámról. Hónai Mihál a állatorvos „A lóhusról“, dr. JR.éh Bél az elektromágneses gyógyintézet vt _ zetö orvosa „A villamosság alkalmi zása a gyógyászatban“ címen etl n inak nagyérdekü és tanulságos cit _ keket. A lap kiadótulajdonosa Moim . M. Lajos. Szerkesztősége és kiadók _ vatala: Budapest, VI., Andrássy-t a 27. szám alatt van. Előfizetési ár egy évre 2 korona 40 fillér.- * Kertész Tódor müiparáru rai i tára, Budapesten, Kristóf-tér nag 3 képes árjegyzékét ingyen és bél n mentve küldi t. vevőinek & köve a kezö tárgyakról : Társasjátékok és s játékasztal kellékei, Frőbel és Slőj játékok. Játékszerek kis fiuknak <- leányoknak. Csillogó karácsonyíadis;- Szobatorna eszközök. Korcsolyák. Té- sportcikkek, szánkók, ródlieki, Vivi a eszközök. Vadászkellékek, revolverei Szánesengök. Bőráruk. Dohányzó a eszközök. Bronz, porceliáu- és japá . díszműáruk, Íróasztal kellékek, Finoi r acél ollók és kések, borotvák, háztai _ tási cikkek. Ebédlő asztal kellékei 3 tréfás tárgyak, stb. i Uj kávéház. Márkus Dezső t z „Uránia“ volt mozgófénykép szinhi a zában ízléses berendezéssel kávéhí zat alapított. Az uj kávéház barátéi I gos in'im hely, hol a kávéházi ösa szes szórakozásokat meg lehet talál* I Estenként díjmentes mozgóíényké előadások. Megnyitása vasárnap tűi tómk. i * Felhívás a szélességiekhez j Szepességi földieink az egész ország t ban mindenfelé szétszórtan élnek e . szükebb hazájuk dicsőségére szé . pozíciókban öregbítik a zipszerek in j 1 rét. Miután az a célunk, bogy a ve , lünk érző, de tőlünk elszakadt földi , eink névsorát lapunk megindításánál negyedszázados évfordulója alkalmából kiadandó aímumban megörökítjük kérjük az összes szepességiekeí, hog; születési helyük feltüntetésével nevű" két, foglalkozásukat és jelenlegi lakhelyüket. a „Szepesi Lipok“ szerkesztőségével Iglón, tudatni szivesked jenek. * Magyar Otthon ! Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok és magános urak részére. Elegánsan berendezett különbejáratu szobák. Réz- I ágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Hol s Budapest, Főherceg Sánder-utea 30, Üvegáruk vásárlas&ra iegmelegeboen ajánljuk Wefos Albert szatmári céget. * Fűszer szagtól mentes, saját készitinónyü bonbonok, és teasütemények naponta frissen készítve. Diós és mákos patkók. Weisz Béla (Bpest) cs. és kir. udvari csokoiádegyáros csokoládé-különlegességeinek egyedüli [ árusítója : Gin Öl Antal cukrász, Deák-tér 5. sz (saját ház). * Aki jó bort szeret inni, kerresse fel a „Hungáriá“-t, hol egy liter must házhoz 28 fer. Kiemelendő még a többek közt egy palack saját töltésű bor „Huugária Gyöngye“ cicn alatt 50 krajcár. * Megérkeztek Unger Armin női kézimunka csarnokába a legújabb szmirna, gobelin és északi munkát ; úgyszintén minden létező kézimunka anyagok. — Kelengyéi monogramm- hitűzéseket vállalok. Hol szórakozzunk? Színház után mindig frissen csapolt sör, friss ételek kaphatók Márkus Sándor (Károlyi-ház) éttermében és fényesen berendezett kávéhazában. Tisztán keze.t borok. Jó magyar konyha. Előnyös árak. Társaságok részére külön helyiségek. Pontos kiszolgálásról gondoskodik : Márkus Sándor vendéglős. & bolgártól, kiknek csak keresztnév ismerte. Azt is tudta, hogy gazdáján; pénze, órája és sok gyűrűje vo amelyet később a csendőrök sehol se . találtak. Hogy az akkori csendőr nyomoz: r mily lanyha volt, az kitűnik a legén f nek azon vallomásából, hogy őtet sol sem kérdezték gazdájának sorsa feli ő pedig mint akkor alig 15 éves gye j mek magától nem mert szólani. , A jelenleg 18 éves Tamás Avrá . vallomása alapján Sarkadi nagy bu galommal látott hozzá a további ny [ mozáshoz, melynek alapján a gyilko s Ságra vonatkozó adatoknak birtokál jutott. Megállapította ugyanis, hogy Pe: 1 csuresz Doszét meggyilkolása utí 1 kirabolták, tőle mintegy 1000 koroi ’ készpénzt elvittek. A tettes pedig az< | három bulgár kertész volt, kiket környékben csak Kosztán, Marci Jaonnak ismertek« A gyilkosság elkövetése után a bi > gárok otthagyva gazdaságukat, lova kát és más egyéb szerszámukat, Nag ' bányán vasútra ültek és hazájuk! menekültek ki. Most az ügy., három év múltán, kir. ügyészséghez kerül, melynek indi ványa alapján az igazságügyminiszt utján Bulgária kormánya megkérést tik a három gyilkos nyomozása, illeti ' kiadatása iránt, addig is Sarka őrmester szorgos kutatást végez i ' elásott holttest helyének kipuhatold! 1 iránt. * Kellemes vendég. Nem mindé; . napi veudége akadt a minap a Pa; nonia vendéglőjének, Egyszerű m gyár bácsi lépett be a vendéglő ajt . ján ; a cigánymuzsika zenéjére s jelenlevőkre ügyet sem, de annál ú i kább szemet vetve a dessert-tálo . levő almákra egy nyomban utál: következő elhatározással jó étvág} gyal harapdosni kezdett belőlük. M után ezt a paradicsomi élvezetet kell mértékkel végig kéjelegte, úri fleg mával átsétált a kávéháziba, hol csal hamar élúfca -egy vendég elől a frí; sen -érkezeit kapucinert. Ezzel aztá kellő előkészítést nyert a pohárba előhívott két tojás gyors elintézés« mely eredetileg szintén más vendé, veszélyére és számlájára szállittatotl Gyors egymásutánban következet, még néhány másnemű rendelmén; legalaposabb elintézése. A vendégel megrökönyödésének a mosogatóleáu; kiabálása vetett véget, melyből kidé rült, hogy a jóétvágyu bácsi a meg figyelő osztály vendége volt s égj őrizetlen pillanatban szökött meg s kórházból. A keresésére indult csen dör még jókor elfogta, mielőtt mé| egy bemondott kvartkasszáját ideje lett volna kijátszani az egyik partnei kezéből kivett kártyával. Az öregei továbbra is megfigyelés alá vették. * Betiltott zug rituális fürdő. A rendőrfőkapitány a napokban betiltotta özv. Läufer Berlnó Mátyás-király- utcai lakásán felfedezett rituális zug fürdőt, melyet a környékbeli hitsor- sosok közül sokan pártoltak, de a hygienikus berendezések legelemibb követelményeinek sem felelt meg. Táuetauitás. A kir. kath. főgimn- názium igazgatósága Zelinger Adolf táncmestert az ifjúság tánctanitásá- val megbizta. A táncóráit mintegy 30 intelligens szülő gyermekeivel az intézet tornatermében már meg is kezdette. Jelentkezéseket ugyanott fogad el. Ezen táncórákon kizárólag csak iskolai növendékek vehetnek részt. * A háziorvos címmel a fővárosban kiváló orvosi szaktekintélyek közreműködésével dr. Fürst Zsigmond szerkesztésében egy nőnaponként megjelenő népszerű egészségügyi folyóirat indult meg. A lap az egyéni, családi és társadalmi hygienia körébe eső minden kérdéssel foglalkozik, tehát emberbaráti és eultnrális missiót van hivatva teljesíteni. Első számának tartalmából következőt emel jük ki : Bevezető cikkét dr. Bród Miksa a kiváló szakiró irta ; dr. Ger- lóczy Zsigmond egyet, magán tanár „A koleráról és az ellene való véde