Szamos, 1908. október (40. évfolyam, 79-87. szám)

1908-10-15 / 83. szám

4. oldal. SZAMOS (1908. okt. 15.) 83-ík szám, valóságos hajtóvadászat módjára ki­zavarták a cigányokat rejtek helyük­ből. A cigányok erre védelmi állásba helyezkedtek s több ízben sortüzet adtak a csendőrségre. Kemény munkájuk volt a csendő­röknek, mert a cigányok jó fedatt helyről minduntalan lövöldöztek, egy csöppet sem ijjedve meg a mindin­kább közeledő egyes csapatoktól. A harc szintere pár kilometer hosszú­ságra nyúlt ki, mely lassanként kisebb gyűrűvé változott. A hajsza végre is bekerítéssel végződött, a csendőrök a menekülés útját elvágták a cigányok elől. Elsőnek egy Horváth nevű cigány került a csendőrök kezébe, ki karján több golyótól volt találva. A második fogoly Kolompár Mari cigány nö volt, ki a dánosi bünperben is szerepelt. Az elfogottak a hozzájuk intézett kérdésekre tagadó választ adtak, sőt azt állították, hogy a cigányoknak színét sem látták. A csendőrök most tovább folytat­ták az üldözést és két napi folytonos munka után sikerült elfogni nem kevesebb, mint ötven cigányt, kiknél nagymennyiségű rabolt tár­gyat, lovat ruhaneműt, ezüst és arany ékszereket mintegy 10000 kor. értékben találtak. A cigányok nagy része elmenekült A csendőrök azonban az üldözést tovább folytatják. Az elfogottakat egyelőre Ungvárra szállították, mert a rablás és számos tolvaj lások ezen helyen kezdették meg, innen jöttek Bereg és Ugocsavármegyéken keresz­tül Szatmármegyébe. A cigányok üldözésére a szomszé dós megyék csendőrörsei mind kon­centrálva vannak. Most az egész vo­nalon nagy hajsza indult meg ellenük. * Szüreti menetrend. A m. kir. államvasutak forg. főnöksége értesíti az utazó közönséget, hogy a f. hó 19- iki Szatmárhegyi szüret alkalmá­ból a rendes vonatokon kívül még a következő külön vonatokat helyezzi forgalomba folyó hó 17., 18., 19. és 20- ára. Oda: Az első külön vonat Szatmár-Kossuth-kertből indul reggel 6 ó. 45 p. Szatmárhegypiacra érkezik délelőtt 7 ó. 55 p. A második külön vonat Szatmár-Kossuth-kertből indul délelőtt 10 ó. 23 p. Szatmárhegy­piacra érkezik délelőtt 11 ó. 33 p. A harmadik külön vonat Szatmár- Kossuth-kertből indul d. u. 1 ó. 15 p. Szatmárhegypiacra érkezik délután 2 ó. 22 p. — Vissza: Az első külön vonat Szatmárhegypiacról indul déle­lőtt 11 ó. 36 p. Szatmár-Kossuth- kertbe érkezik délután 12 ó. 45 p. A második külön vonat Szatmár- hegypiacról indul délután 2 ó. 25 p. Szatmár-Kossuth-kertbe érkezik délu­tán 3 ó. 30 p. A harmadik külön vonat Szatmárhegypiacról indul este 8 ó. 06 p. Szatmár-Kossuth-kertbe érkezik este 9 ó. 14 p. * Megtalált aranyóra. Lapunk f. hó 8-iki számában jelezve volt, hogy egy kis bőrtáska 40 és egy nehány korona összeggel, valamint aranyóra lánccal elveszett. A „Szamos“ fel­hívására a becsületes megtaláló Kerti Józsefnó Milotáról, vasárnap behozta az aranyórát szerkesztőségünkbe és átadta tulajdonosának. * Automobilon Nizzáig. Igen ke­vés kiváltságos embernek juthat osz­tályrészül, hogy valaha a hires örökké zöld, rendkívül kellemes és elragadó szépségű pálmavárost Nizzát meglát­hassa. Pedig Nizzát látni kell annak, ki a természet pazar adományát és kultúra óriási munkáját látni akarja. Ez pedig egyesítve vau a világ legelső üdülőhelyén Nizzában. Ne mulassza el tehát senki Márkus Dezső „Uránina“ mozgófénykép vál­lalatát megtekinteni, ahol ez a gyö­nyörű felvétel és még számos más látványos kép olcsón megtekinthető. Kedden és Pénteken zónaelőadás. * Elveszett bőrtáska. A Szőke Béla Deák-tén üzletétől Mertz István füszerüzletéig terjedő utón egy fekete bőrtáska, amelyben 3 drb 20 koronás és 1 drb 1 koronás volt, vasárnap délelőtt elveszett. A bőrtáska megta­lálóját a pénz tulajdonosa kéri, hogy azt hozza be a „Szamos“ szerkesztő­ségébe, hol illő jutalomban részesül. * Fűszer szagtól mentes, saját készitményü bonbonok, és teasütemé­nyek naponta frissen készítve. Diós és mákos patkók. Weisz Béla (Bpest) cs. és kir. udvari csokoládégyáros csokoládé-különlegességeinek egyedüli árusítója: Gindl Antal cukrász, Deák-tér 5. sz (saját ház). A hivatalos lapból. Kinevezések: A vallás és közoktatásügyi miniszter Hatvány Bélát a szatmári ref. főgimná­zium rajztanárát a fennálló szerződésből kifolyólag állami rendes tanárrá ne­vezte ki. Vidék. Nagybánya. " Esküvő. Balajthy Béla postatiszt okt. 10-én tartotta esküvőjét Török Ferenc állatorvos leányával Gizel Iával. * Krémer Sándor Nagybányán. Mint Nagybányáról Írják Krémer Sándor kitűnő társulattal vonult be a város falai közzé, mely méltón meg­érdemelné a pártfogást. Ez azonban fokozott mértékben hiányzik. A szín­háznak kinevezett helyiség bizony nap-nap után üres, elvétve jön össze egy „telt ház“. Színre került az el­múlt héten a Varázskeringő, A bí­boros, Szép Heléna, Az ördög, Baba, Raffles, Tatárjárás cimii darabok. A társulat primadonnája Jakabbffy Jo­lán, ki az elmúlt évben városunkban is vendég szerepelt. A bányaiak igen kedvelik. A társulat kiválóbb tagjai Sziklai Jenő, Halmos György, Ung­vári Mór, Tihanyi Béla, Vidor József kit mi is, mint jó színészt ismerünk. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Főmunkatárs: Nagy Vincze. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre, ízopíaíó anyák tejük hatását csak növelik és gaz­dagítják a Scott-féle Emulsio haszná­lata által. Kimerültség megszűnik, s a csecsemő rózsásabbá, vi­dámabbá és pajzánabbá vá­lik, mint valaha volt. Az anyaságnak bármily vál­ságos percében, a Scott-féle Snaulsio erőt kölcsönöz, bátorít, s emel­lett kellemes izü és könnyen Az Emuláló vásár- emészthető. fÄdsfe^d-' Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. kórjuk figyelembe kapható gyógyszertárakban. Apróhirdetések. Keresek férjül egy tisztességes 35 40 éves izraelita férfiút, (lehet özvegz is) aki biztos megélhetési állással rendelkezik. Hozo­mányom 2000 korona és kelengye. Cim a kiadóba: „Keresek férjül“ jeligére. Ügyvédjelölt kezdő fizetéssel kerestetik. Román nyelv szükséges. Dr. Curtutiu Kornél, Sziuérváralja. Részvényesek figyelmébe! Bármily szatmári részvény folyó évi osztalékát, mely csak a jövő év elején esedékes, már most kifizetem, csekély levonással. Horváth Béla, uépbanki tisztviselő. Téglagyár eladás. Nagykárolyban, özv. Pazu- chanits Ignéczuó és gyermekei tulaj­donát képező téglagyár mindeu fel­szereléssel együtt örökáron eladó. A vét 1 tárgyában értekezhetni alant- irott megbízottal. Nagykároly. 1908. okt. 14. Borody György, ügyvéd. Sertéstrágya eladás. Kislippa-állomáson 15—20 métermázsa szárított kőbányai sertóstrágya (mint felesleges) vételi áron eladó. Unger István. Hengerszék eladás. Jutányos áron eladó egy egészen uj 22-ös, simán őrlő, Ganz féle henger­szók Spitz Jenőnél, Fehérgyarmaton. Szobát keres. November 1-re, a gimnáziumok köze­lében, délnek fekvő utcai bútorozott szobát keres fiatal tauár, esetleg ét­kezéssel. — Ajánlatok Weisz Zoltán könyvkereskedésébe kéretnek. Eladó szőlőbirtok. Szaimárhegyen Nagy-Lippa 38, 39. sz. a. szőlő terméssel vagy a nélkül kedvező feltételek mellett eladó. Ér­tekezhetni ott helyben a tulajdonossal. Eladó birtok. Szatmárvármegye Penyige községe ha­tárában, a penyigei 62. sz. telekkönyvi betétben foglalt 214 és fél katasztrális hold legjobb minőségű szántóföld, ház- és gazdasági épülettel felszerelt birtok örökáron eladó. Feltételek megtudhatók Dr. Losonczy Almos vármegyei tiszti főorvosnál Debreczenben, Piac-u. 87. sz. Szalai Simon zongora ké­szítő és han­goló Szatmár, Kazinczy-u. 14. (Gutman- palota.) 10703-1908. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmárnémeti kir. törvényszék, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. kincstár képviseletében dr. Schőnpflug Richárd vm. t. főügyész végrehajtatónak Ferenczi József végrehajtást szenvedő elleni 314 kor. 29 fillér tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szat­márnémeti! kir. törvényszék (szatmár- németii kir. járásbíróság) területén levő Nagygéc községben fekvő a nagygéci 72. sz. betétben A I. 1—10. sor. 173, 174, 175, 176, 244-1, 289-3, 300-1, 497—1, 498—1, 499—1. hrszámok alatt felvett ingatlanokból 2598 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fen­tebb megjelölt ingatlanok az 1908. évi november hó 2-ik napján délelőtt 10 órakor, Nagygéc községházánál meg­tartandó nyilvános árverésen a megálla­pított kikiáltási áron alul is eladatni ognak. Árverezni szándékozók tartoznak az in­gatlan becsárának 10%-át, készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz. a. kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a ki­küldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezé­séről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Szatmárnémeti, 1908. évi augusztus hó 16. napján. A kir. törvényszék, mint tkvi hatóság. Füzessy, kir. tvszéki albiró. Tisztelettel tudatjuk, hogy az avasujfalui „Oroszlán“ gyógyásVányViz Kizárólagos elárnsitását gyógyforrás tulajdonosától elvállaltuk. Az Oroszlán Sós, égvényes sava- nyuvizet a következő árak mellett áru­sítjuk : fél literes üveggel 7 krajcár, egy literes üveggel 12 krajcár, másfél literes üveggel 15 krajcár, két literes üveggel 18 krajcár. Az iy2 és 2 literes üvegek légmen­tesen elzárható dugasszal vannak ellátva. Az „Oroszlán“ savanyuvizet mindenKineK házhoz szállitjulf. Az „Oroszlán“ savanyuviz borral kitűnő ! ÉS mint gyógyvíz elősegíti az emésztést, jó ét­vágyat csinál, üdit, gyógyít. Ezt igazolják dr. Lengyel Béla és dr. Hankó Vilmos egyetemi tanárok és dr. Bolemán István kir. tanácsos, vihnyei fürdőorvos ellenőrző kísérletei is. Az „Oroszlán“ savanyu gyógy­víz következő kitüntetéseket nyert: Nagy aranyéremmel és díszoklevéllel Bécs. Ezeréves kiállításon arany­éremmel és díszoklevéllel. A brüsz- szeli nemzetközi világkiállításon arany­éremmel és díszoklevéllel. Szegedi ki­állításon ezüstéremmel, 1900. A párisi világkiállításon aranyéremmel és dísz­oklevéllel. A sz.-louisi nemzetközi vi­lágkiállításon ezüstéremm és díszoklevél­lel. Oláhországi élelmezési nemzetközi kiállításon bronzérem és díszoklevél. Az „Oroszlán“ savanyuviz megrendelhető Rákócz-u. 42. sz. a. irodahelyiségünkben. B. rendelésüket kéri, tisztelettel léíay György és Társa. Telefon 218. szám. Sirolin Emeli at étvágyat és a testsúly!, megszün­teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „ Uoeh»a' eredeti csomagolást. F. Hoffmau-La Roche & Co. Basel (Svájc) „Roche“ Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárale» ban. — Ara (ivegenklnt 4.— korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom