Szamos, 1908. július (40. évfolyam, 53-61. szám)

1908-07-09 / 55. szám

55, szám. (1908. jvilius 9.) Szenzáció a Schmidt cirkusban. Blondin és Mimi. Schmidt cirkusza, mely uapról- napra nagyobb közönséget vonz ha­talmas ponyvasátra alá, érdekes mu­tatványnak lesz színhelye pénteken, f. hó 10-én. Városunk közönségének a kis apró cirkusztól Coddy ezredes világhirü vállalatáig mindenféle, jobb nál-jobbb mutatvány szemlélésében volt már része, de amit Schmidt igaz­gató pénteken produkál, még nem­csak hazánkban, de külföldön is bá­mulatot és elismerést fog kiérdemelni. Két nemesvérü tanulékony paripája van az igazgatónak, Blondinuak hív­ják az egyiket, a másikat Miminek. Egyik szebb, okosabb állat, mint a másik. Gazdájuk Schmidt M. igaz­gató, az ország- és világszerte hires lóidomitó észrevéve a két paripa kiváló tulajdonságait, hihetetlen dol­gok produkálására tanította be őket. óriási türelemmel az egyik lóból, Blondinból kifogástalan kötéltáncost nevelt, mig a másik paripát, Mimit, egy forgó hengeren végzendő hajme resztő mutatványokra tanította be. Ezzel Schmidt igazgató világrekor­dot ért el s mint halljuk, Pária, Lon­don, Berlin, New-York első varietéibe van októbertől magas dijazás mellett angazsálva. * Helyreigazítás. Lapunk múltbeli számában „Megvont gyógyszertári jog“ cim alatt egy hir jelent meg, melyben közöltük, hogy a miniszter dr. Mészáros Béla bikszádi és avas- felsőt'alui gyógyszerésztől a gyógy­szertári jogot megvonta. A mai nap levelet kaptunk a nevezett gyógy szerósztől. melyben tudatja, hogy ez a hir nem egyéb „ellenségeinek“ rossz­akaratú híresztelésénél, kik lapunkat is félrevezették. Mint Írja, épp úgy, mint ezelőtt, mindkét gyógyszertára legnagyobb rendben, fennakadás nél­kül látja el gyógyszerrel a fürdőt és az Avas 16 községét. * Öngyilkossági kísérlet a bör­tönben. Balogh Mária cselédleányt valami kisebb lopás gyanúja miatt, a csendőrsóg e hó 7-én letartóztatta és ideiglenesen a városháznál levő bör­tönbe zárta. A szegény leányzó, ki ártatlanságát folyton hangoztatta, a börtönben öngyilkossági kísérletet kö­vetett el, mikor egy zsineggel meg­akarta magát folytani. Szerencsére Török Károly rendőrtizedes és Halkai rendőr észrevették a leány szándékát és idejekorán megakadályozták az öngyilkosságban. * Uj lielyi szakcsoport. A közel- multbanjfeloszlatott épitömunkás szak­csoport a múlt hó 21-én újból meg­alakult. * Adományok a tüzoltó-kongresz- szusra. Joó Sándor 20, Pásztori Ár­kád 40, Schefteli Sámuel 5, Neu- schlosz-gyár 100, Lükő Sándor 5, Kis Pál 2, dr. Muhy Zsigmond 5, Wallon Ede 10, Farkas László 1 kor., Schön Mór 50 fill,, Kellner és Sándor 1 K, Weisz Emanuel 1, Landek Pál 2, Mertz József 2, Bródi Vilmosné 1 K, Schönberger 40 fill., Moldováu Jenő 1 kor., Koós Sándor, Illyés János, Grósz Adolf, Beer Miklós, Broczkó János, Wertheimer Lipót 1-1 kor., dr. Tímár Zsigmond 5, dr. Makár Károly, Líday József, Adlerstein Mór, Kron Mihály 2—2 kor., Kaufman lg uácz, Gottdieng Lipót, Friedman Samu 50—50 fillért. Győry Károly, Steiaberger Éliás és Fiai, Kis László, Bárdóly Ferdiuánd, dr. Erdélyi Miksa, dr. Haraszthy Béla 2 — 2 kor., Stark Jenő, Huszár Aladír, Vajda Mihály, Fischer Antal, Vuja János, Gutmanu Sámuel, Virágh Lajos, Molnár Mi- hályuó, Gyurkán Mátyás, Rosenfeld Miksa, Székely Sáudor, Rácz István 1—1 kor , Rótb Róbert, Haasenfeld Zsigmond, Goldenberg S , Bsnkö Sán dór 50—50 fill., dr. Ehrenreich L , Reizer János, Délczeg Lajos, dr. Har­csár Géza, Wallon Lajos, Koós Kál­mán 2—2 kor., Szlávik Szigmond, Somlyay Gyula, Róth Simon, Löwy Miksa, Bettelheim A., Kepes Dávid, Boros Adolf, Braun Lrjos, Szabó Gusztáv, Komáromy István 1—1 K, SZÁMOS 3-ik oldal Schuszter Gyula, N.N., Lányi Béla, Cíepiák Bálint, 50—50 fill , Lebovits S. 40, N.N, 20 fillért, (Folyt, köv.) * Bástliy László ügye. Vasárnap, f. hó 5-én népes értekezlet volt, a szatmárhegyi iskolában. Mintegy 60-au jelentek meg a gör. kath. egyház hívei, hogy a lelkész-kérdésben végre egyértelmüleg határozzanak. Pópán László tanító és Papp Görgy birto kos hivatkozva az egyház nyugalmára és arra, hogy nem céljuk Szatmár város törvényhatósági bizottsága határoza­tával szembeszállani, kérik hitsorso- saikat, hogy nyugodjanak meg Básthy megválasztásában. Ehhez a gyűlés hozzájárult és egyben elhatározták, hogy 60 aláírással ellátott kérvényt, melyben Básthy megerősítését kérik, küldenek a püspökhöz. A dolog ilyen módon való fordulata általános he­lyeslésre talált. * A néppárt és a főispán. Nép­párti oldalról az utóbbi időben ismét támadják dr. Falussy Árpád főispánt, egy ref. gyűlésen tett nyilatkozatáért. A néppárti kirohanásnak, mely az „Alkotmány“ hasábjain látót napvi­lágot, nem tulajdonítunk jelentőséget, de azt kötelességünk megjegyezni, hogy a katholikusság nem jelent, nóppártiságot, Ebben a városban so- kau vaunak katholikusok, akik közt alig vaunak néppártiak ; — azt az együgyüsóget, pedig itt.eu nem lehet elhihetni senkivel, hogy a főispán azért, mert egyházának hű fia, a legkisebb aggressivitással is volna a kath. vallás ellen. Nagy vasúti szerencsétlenség Hajdúszoboszlón. Folyó hó 7 én rémes hir járta be városunkat. A reggeli mintegy három órai késéssel Budapest felől beérkező vonat utasai hozták a szomorú hirt, hogy Hajdúszoboszló állomás előtt a Szatmárról este 7 óra 12 perckor in­duló személyvonat összeütközött hibás váltó állítás következtében éjjel 11 órakor a Budapest felől jövő teher­vonatiak A karómból eredménye iszonyú volt. A pályán teljes sötétségben ré­mes zűrzavar keletkezett. Az utasok kiknek száma 200-ra volt tehető, ijjed- ten ugráltak ki a fülkékből, tanács talanul állva a sötét éjszakában. Rövid idő múlva a szoboszlói állo­mástól lámpásokkal, később fáklyák kai jöttek a vasúti alkalmazottak, hogy segítsenek a szerencsétlenül jártakon. Iszonyú kép tárult a megmenekül­tek elé. A személyvonat és a teher vonat oly erővel szaladt egymásnak, hogy a két gőzgép kazánfalai össze­találkoztak. A személyvonat mozdonya, szer, podgyász, ezt követő III-ik osztályú és I. osztályú kocsi szintén összela­pulva tönkre zúzva hevert egymáson, belefuródva a pályates'be. A teher­vonat kocsijai pedig mintegy 15 mé­ter magasságig torlódtak egymásra Az első halott, kit megtaláltak Bakos Ödön dr. nagylaki ügyvéd volt, ki a kocsi folyosó ablakán nézhetett ki, mikor az összeütközés pillanatá­ban az ablak rámák nyakát összeszo- ritották és megfojtották. A másik halott Egedy Ferenc debreceni lakos a tehervonat fékezője volt. Súlyos sérülést nagyobbéra azok szenvedtek, kik a mozdonyt követő III-ik osztályba voltak, ezek legna­gyobb része pedig vasutasok hozzá­tartozóiból és egy Parisba visszatérni akaró iparos családból állott. A vonat többi részeiben az utasok kisebb sé­rüléseket szenvedtek. Az ütések nagy részét a lehulló utazó táskák okozták. A sérültek ápolásánál a debreceni mentők és szoboszlóiak segédkeztek. A két halottat Szoboszlóra szállítót ták be, mig a súlyosan sérülteket a debreceni kórházba. Sülj osan sérültek az utasok közül Lavota Emilné Máv. lokomotív vezető neje, Czabau László Máv. lokomotív- vezető, ennek neje s Olga nevű nyolc éves leánya, Kovács Antal és leánya, Meisner Soma, Péntek Gábor debre ceui lakosok, Bánrévy Géza újvidéki és Weinreb Mayer szílágysomlyói la kosok. A vonal személyzet közül sn lyosan sérültek C-mka Lajos debreceni lokomotivvezel.Ő és Pap József vonal- fékező, jegy vizsgáló. Könnyén sérült az utasok közül: Rosenberg Zsigmond nagykárolyi lakos, a vonatszemélyzet köréből pedig Egyey József debre­ceni lokomotivvezető, Fereuczy György debreceni fütő, továbbá Faragó Sán­dor és Nagy Dániel debreceni fóka- lauzok. Amint hirtelen meglehetett állapí­tani ketteu meghaltak, tizeuketien súlyosan és öten könnyen sebesültek meg. Valószínű azonban, hogy azóta a halottak száma gyarapodott, sőt sem lehet tudni, hogy a komi romjai között nincs-e más valaki még elte­metve. Mindezen borzalmas bajnak előidé­zője Nagy József térfelügyelő és Somogyi Lajos váltóőr, kiket fel- függesztettek állásuktól és átadták- öket a bíróságnak. Ezenkívül vizs­gálat alá kerül a szolgálatot tevő kivatalnok is, aki a felügyeletet el­mulasztotta. A megrongált és oltorlaszolt, pályát pár óra alatt rendbe hozták, úgy, hogy a következő vonatok átszállás nélkül közlekedhettek. Városunkból a szerencsétlenül járt vonaton utaztak Rácz Béla birtokos és Princz gépgyáros, akik a véletlen­nek köszönhetik, hogy megmenekül­tek. Ugyanis az összeütközés előtt, pár perccel át akartak menni aludni az I oszt. kocsiba, ahol dr. Bakos egjTedüi volt,. * Az eperjesi jogakadémiáu az 1908—9. tanév első felére a beiratások 1908. szeptember 1—12-ig eszközöltet­nek ; az előadások szeptember 16-áu veszik kezdetüket. Utólagos felvétel­nek szept. lel—15-ig dékáni, azután pedig tanárikari engedélylyel lehet helye. * Visszavont rendelet. A földmű­velésügyi miniszter az egyesületek, intézmények és községektől a lőpor beszerzéséhez feljogosító igazolványok kiállítására' adott megbízást vissza vonta. * Betöltendő segédlelkészi állás. Bodnár János kakszentmártoni ref. leikész segódlelké8zt keres. * Már Hamisítják! A szivárvány- színben pompázó uj huszkoronások alig egy ^bete kerültek csak forga­lomba s Óbecsén már letartóztattak egy embert, aki újfajta hamis husz- koronást gyártott. Pedig a szakértők az mondották, hogy ezt a pénzt ha­misítani teljes lehetetlenség. íme, nincs semmi lehetetlen a nap alatt. A hamisító meglepő művészettel utá nozta a papírpénzt. Mert művészet ez is, csakhogy olyan művészet, mely nagy százalékot hozna a konyhára, ha a törvény nem tiltaná. Pályázati hirdetmény. A Szafc- mármegyei gazdasági egyesület a Poszók Nándor titkár lemondásával megüresedett titkári állásra pályáza tot hirdetek. Az évi fizetés 2400 korona. A kérvények julius hó 15 ig uyüjtaudób be az egyesület elnökéhez. * Országos vásárok Szatmárvár- megyében. Legközelebb a következő országos vásárok fognak tartatni vár­megyénkben : julius 6-án Nagykároly­ban, 13-án és 14-én Felsőbányán és Halmiban, aug. 4-ón Kraszuabélteken, 12-én és 13 án Sarmaságou, 24-ón és 25-én Halmiban. * Uránia mozgófényképszinház műsora: 1. Szicília, termeszetbeDÍ felvétel. 2 Egérvadászat, komikus. 3. Mexikói szerelem, dráma. 4. Két tolvajtárs, komikus. 5. Szerelem és haza, életkép. 6. Női fiskális, komikus. 7. Guruló tökök, komikus. 8. Ámor csinjei, varázskép. Hölgyek részére (ezek között tör- vénj'telen gyermekek, testi bibávai bírók is vannak) kik 5000 koronától 500,000 koronáig terjedő hozomáuy- nyal birnak, meg vagyunk bízva a megfelelő férj keresésével. Csak olyan urak (vág on nélkül is) fordifjanak hozzánk, kiknek komoly a szándékuk akiknél a gyors nősülés nem aka­dály. Cim: L. Solesinger, Berlin, 18, Al|ar nősülni ? Kölcsön-köíiyvtár. Kazinczy utca 1G. sz. alatti üzletem­ben a magyar irodalom régi és leg­újabb jeles Íróinak müvei olcsó dij mellett kölcsön vehetők. Cseplák Bálint. AKar Äh öles ó, jó kávét Wll inni ? Ha igen, tegyen próbát Benkö Sándor special kávé- kereskedöuél, Szatmár Kazincy-u. 16. * Gindl Antal cukrázdája Deák­tér 5. sz (saját ház) Weisz Béla es­és kir. udvari cukrász, csokoládé gyá­ros csokoládó-kütöulegességeinek egye. dűli árusítója nagyban és kicsinyben. Saját készitméuyü, füszerszagtdl men­tes bonbonok mindenkor frissen kap­hatók. Tsf „szabadalmazása“ 4 aiauualiyuty vagy értékesítése előtt úgy Magyarországon, mint bár mely külföldi államban, forduljon a „Szabadalmi Újság“ szerkesz­tőségéhez : Budapest, VII. kar., Erzsé­bet kőrút 2G — Kérje a „Szabadalmi Újság“ ingyen mutatványszámát! Vidék. Nagykároly. * Polgári iskola megnyitás A uagykárolyi polgári fiúiskola f. évi szeptember 10 ón nyílik meg. Ideig­lenes helyiségül a status quo kr. is­kola két tanterme jelöltetett, ki. Farkasaszó. Gyászllir. Kállay Lajos róm. kath, plébános a múlt hó végén Farkas- aszón elhunyt. Mátészalka. * Hymen.-Sipos Albert, eljegyezte Garzó Ilonkát Golnutzbáuyárol. Kölese. * A tiszavidéki ág. ev. egyház­megye közgyűlése. A tiszavidóki ág. ev. egyházmegye f. évi közgyű­lését julius 1—2 án tartotta meg vár­megyénkben, Kölesén, amelyen mint- egy öivenen jelentek meg. A köz­gyűlésen Materny Lajos főesperes és és Zelenka Lajos kúriai tauácsjegyzö, kölesei egyházfeiiigyelö elnököltek, minthogy dr. Meskó László államtit­kár, az egyházmegye felügyelője el­foglaltsága miatt nem jelenhetett meg. A közgyűlés egyhangúlag kimondta, hogy a hogy a szatmári anyaegyház megalakulását nagyon fontosnak tartja. A f. évi julius 14—17 ig Brassóban tartandó egyházkerületi gyűlésre a a szatmári egyház részéről képvise- iőkül Szlávy Dezső felügyelő, Posz- vók Nándor gondnok és dr. Poszvók Ödön jegyző küldettek ki. A közgyű­léssel egyidejűleg lett fölszentelve a kölesei egyház uj, a mai kor igényei­nek megfelelően berendezett elemi népiskolája is. Mikola. * Véres verkedés a mikoiai für­dőn. A gyógyhatású mikoiai fürdő­ben a múlt. napokban csinos kis ösz- szetüzós volt, amelynek a vége az lett, hogy egy pár embernek most. már csakugyan szüksége van néhány heti gyógykurára. Valóságos vereke- dési láz dühöngött, melyet ha Griga Gj'örgy csendörőrsvezető idejekoráu meg nem akadályoz, igen komoly következményei lettek volna. Szabó Károly, Sebestyén Péter szárazberki, Csikli Ferencz, Bogdányi Imre miko- lai kovácsmesterek vesztek össze ipar ügyeiken, amiket azután a kugli-go­lyókkal akartak elsimítani. Ezt az. épületes verekedést a mikoiai sárinuu- kások látva, ők sem vonultak félre, hanem segítettek hatalmas dorongok­kal a folytonossági hiányokat, gyara­pítani. Egy óra múlva már Szilágyi Károly Tamsula Ferencz, NegyJmos és Kis Pál mikoiai földmivesek, Kis homoki lakost vették kezelés alá és verték véresre. Közgazdaság. * Szőlősgazdáink kilátásai. A „Köz­telek“ az Országos Magyar Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye, a „Gaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom