Szamos, 1908. március (40. évfolyam, 18-26. szám)
1908-03-12 / 21. szám
4. oldal. SZAMOS 21-ik szám. tanácsbiró között, kik közül amaz az első szavazáskor 313, az utóbbi 311 szavazatot nyert. E jelöltökre vonatkozólag a Debrecen Protestáns Lap £ év febr. 29. számában ezeket. írja : „Mi a magunk részéről eleitől fogva a dr. Márk Ferencz jelöltségét támogattuk s ebből titkot nem csináltunk soha. Támogattuk és támogatjuk, pedig dr. Márk Fereuczet nem azért, mintha a másik jelölt iránt érzett tiszteletünkben magunkat bárki által is felülmúlni engednénk. Óh nem! Mi náluuk a Széli Kálmán érdemeit senki inkább nem ösmeri s ha egy tiszteletbeli állás betöltéséről volna szó, a legelső helyen mi sza vaznánk le reá. De ha objective vesszük a dolgot s elgondoljuk, azt ezen a helyen erős és oly au munka biró férfiakra van szükségünk, a kiknek sokszor téiviz idején is nagy utakat kell megteuni és bizony sokat kell dolgozni, akkor talán épen a személyi érzés is azt parancsoija, hogy ne terheljük tovább azt a férfiút, kit egész egyházmegyéjének osztatlan bizalma s több Ízben megújított kérelme sem volt képes az esp - resi székben megtartani. Ez egyszerűen emberbaráti kötelesség. Hogy Széll Kálmán továbbra is tagja maradjon a kerületi közgyűlésnek, azt a szalontai traotus kounyeu lehetővé teheti ; a mint lehetővé tette azt annak idejeu a hevesuagykuusági tractus Hortyra nézve.“ * Táncmulatság. A szatmárliegyi 48 as függetlenségi párt márc. 15-án, hazafias ünnepéllyel, felolvasás és szavalásokkal kapcsolatosan, a ref. egyház javára táncmulatságot rendez. Furfangos csaló. Aki fűzfavesszőkben utazik. É hó 6-án furfangos csalót tartóztatott le a helybeli rendőrség. Az illető neve Belme György, ki már a fegyházban három évet ült s azonkívül a helybeii kir. ügyészség bőr tönének több kisebb nagyobb lopásokért huzamosabb időn át volt la kója. Belének legutóbbi szereplése még a múlt év őszén kezdődött, mikor beállított. Haracsek Jaroszláv helybeli püspöki főkertészhez s a hiszékeny embertől 110 koronát csalt ki azon ürügy alatt, hogy a szatmári határban levő püspöki biriokon két hold területű földet kosárfonáshoz alkalmas fűzfavesszővel ültet be. Ebből azonban nem lett semmi, Belme megugrott és Érmihályfalvára tette át szereplési, illetve füszfa- vessző ültetési körét. Itt is sikerült neki nehány embertől kisebb-nagyobb kölcsönöket kiszorítani a fűzfavessző jegyében. Pár napig mig hittek neki jó dolga volt, amennyiben magyaros ellátásban volt része, mikor azonban a bizalom csökkent, elhívta embereit Szatmárra és hurcolta a városban össze-vissza órákon keresztül, mig végre ezek megunták a dolgot és skandalumot csaptak az utcán, melyre a csendőr is figyelmes lett és Beimét letartóztatta, ki később beismerte huncutságait. így került azután az ügyészségre. * Munkás sors. Bombubicz László vasúti munkás e hó 10-én a teherpályaudvaron több társával vasúti talpfákat rakott be egyik kocsiba. Munka közben egy talpfa a vasúti kocsiról leesett, és Bombubiczuak egyik lába fejét összetörte. Szeren cséré a pályaudvaron volt Weisz Károly dr. pályaorvos, ki ellátta a szerencsétlenül járt munkás az első segéllyel, majd pedig a mentők a közkórházba szállították. Bambubicz- nak sérült lába fejét valószínűleg amputálni kell. * Gyengélkedésnél első orvosi te- kintélyek szerint legjobbnak bizonyult a „Sirolin-Roche,“ mely méregtelen, Ízetlen és a szervezetre semmi káros befolyással nem bir. Már rövid hasz- nálát után előmozdítja az étvágyat és emeli a test erejét, úgy hogy re- konvalescens, sápadt leányok s gyermekek az étvágy gerjesztése céljából okvetlen használják. A szer minden gyógyszertárban kapható. * Ingatlan forgalom. Blainiczky István kereskedő megvásárolta Göncy Béla és neje Vörösmarthy-u. 2. sz. a. házastelkót 14 100 koronáért. * Csak 3 írt. 60 kr. Kazinczy-utca 16. sz. alatt (a református gimnáziummal szemben) 3 kilós posta csomag jó kuba kávé megrendelhető utánvéttel bénnentve Néhma kávékereskedőnél. Barna sör az „Európád ban! Március 15-től kezdőgőleg naponként az „Európa“ éttermében a már annyira megkedvelt barna sör kerül csapolásra. Vigkedélyii molett barna kis-leány, ideálisan gondolkodó, hivatalnok intelligens úriember ismeretségére vágyik. Leveleket „Ideál“ jeligére e lap kiadó- hivatalába kérek. Szerkesztői üzenet. B. D. urnák. A kérdés tisztán szakjellegű s igy annak részletes megvitatásába nem bocsátkozhatunk. Lapunk múltkori általános s a kérdés érdemi részét csak érintő cikkére bejött válaszoknak (pro és contra tartalmúak) csak azért sem adhatunk helyet, mert akkor heteken keresztül egyébbel sem foglalkozhatunk, mint a halál büntetés kérdésével. Az effajta vitatkozás szaklapba való s ott lehet érdemlegesen hozzászólni egy ilyen fontos kérdéshez. Ez a válaszunk a többire is. L. T. urnák. Verseket ritkán közlünk, s akkor is olyanokat, melyek minden tekintetben megütik a mértéket. A küldöttekről ezt nem mondhatjuk s igy nem közölhetjük. Ismeretes közérdekű cikkeinek és felszólalásainak szívesen adunk bái’mikor tért. Sz. B. Fehérgyarmat. A báli meghívókat be szokták küldeni szerkesztőségünkbe és igy ezt külön tudósítani felesleges. Főszerkesztő: Osváth Elemér. Főmuukatársak : Dr. Veréczy Ernő, Dr. Tanódy Endre, Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre. Férjhez menne korához illő, intelligens izr. férfiúhoz, 45 éves, egészséges, kellemes, müveit özvegynő, jó gazdasszony, 1200 korona készpénz és, kelengyével. Pontos cimü ajánlatok „Őszinteség“ jeligére a kiadó- hivatalba kéretnek. Fiatai keresztény ipa os, ki önállósítani szeretné magát, megösmerkedni kíván házasság céljából olyan csinos leánnyal, kinek ÖcO-lOOO K hozománya van. Levelek „Házasság“ cim alatt e lap kiadóhivatalába küldendők. Fényképész-gyakornok. Két intelligens megjelenésű leány kezdő fizetéssel műtermemben gyakornokul fölvétetik. — Toth S. Imre fényképész és festő. Kazinczy-u. 15 Jó házi koszt jutányos árban kapható Deák-tér 7. szám alatt. Szelei Simon „ongora és orgona készít,') Szalui ár, Kölcsey-u. Gutman ház. Boreladás. Tisíteletíel tudatom, hogy néhai Giilyéu József ur kiváló szatmárliegyi borait megvásároltam és azt 50 literep fejül és butelliázva áruba bocsátom. Arak : Fehér bor 50 literen felül 52 fill., lit éránk int 72 fill. Vörös bor 50 literen felül 80 fill., litereu- kint. 1 korona. Fógel Károly bor, csemege és déligyümölcs üzleie Sz&tmár, Deák-tér (f'öposta épület), Telefon 154 Eladó bútorok. Átköltözés miatt, többféle használt, de jökarban levő bútor (szalon, eb dió) eladó Erdélyi Miksa dr. fogorvosnál. A jégeladás íjízirmay-utca 7 szám alatt, megkezdődött ! Eladó intézeti jog Komoly vevőt keresek, kit házaimmal és személyzetemmel megismertetek. Az intézetet jelenlegi helyén is folytathatja. Átvehető május 1-én. Értekezhetni özv. Jungsz Árpád- nénál, Deák-tér 6. sz. alatt. Gabona-piacról. Budapest. 1908. márc. 11. Készáru : változatlan 1908. áprilisi búza 12.08-09 októberi „ 9.89-90 55 áprilisi rozs — 10.75-76 októberi „ 8.73- 74 55 áprilisi zab — 7.87-88 55 májusi tengeri — 6.69-70 Szatmári jegyzéseink. Búza 77 _ 11.50Rozs 71 — 9.50— Tengeri vörös — 7.50— , 55 Árpa sárga — 7.10— 6.70m. h. A tüdőbaj minden eseteiben a S c o t t-féle Emulsió azonnal használandó. A Scott-féle Emulsió egészséget és erőt kölcsönöz az egész szervezetnek. A Scott-féle Sttrnljio specifikus megbízható szer mindennemű tüdőbaj ellen és nemcsak biztos szer, hanem a legolcsóbb is. Nagy- foku gyógyító- és táp-ereje annak tulaj donitható, hogy előállításához a legfinomabb, legtisztább és leghatásosabb anyagokat veszik, a melyek egyáltalán beszerezhetők, — továbbá aa;on tulajdonságának, hogy az eredeti felül- A« Emmsió vásár- múlhatatlan Scott-féle előál- fóí^módszervéd- lltási mód folytán nemcsak jegyét, a halászt, ízletes, —- hanem rendkívül WrjUvíaKnyi!Iembe könnyen emészthető is. 2 Egy eredeti üveg ára 2 R 50 f. Kapható gyógyszertárakban. Apróhirdetések. „Jővő“ cim alatt kiadóhivatalun'thor. beérkezett, házasság tigybeni levelére a címzett béri a beküldő nevének s polgári állásának közlését. E nélkül semminemű összeköttetésbe nem hajlandó bocsátkozni. Seprőgyári berendezés és 15,000 darab prima bükkfa-seprő- nyél eladó. Szenes Lipót, (Nagy miháiy.) Kézi vetőgép alig használt, mindenfele mag elvetésére alkalmas, jutányos áron eladó. Cim: Szvatkó András, Mátyáskirály- utca 65. sz. Kovács-szerszám, teljesen berendezett, jó karban levő, jutányos árban eladó. Cim : Pázsit Gyula, Tyúkod. Eladó bikák. Tyúkod község 2 kihizott, nagy és vaskos bikája eladó. Venni szándékozók mielőbb jelentkezzenek a községi bírónál. Tyúkod, 1908 márc. 7. Községi elöljáróság. Eladó gyümölcsa oltványok. Folyton nagyobbodó faiskolámból eladó mintegy 70000 drb 3—4 éves erőteljes, egyenes és dusgyökérzetü gyümölcs faoltvány. Alma: Téli aranyparmén, sárga, bellefleur, nagy casseli renet, téli fehér kálvill, hatul, török bálint, hollandi aranykormos, sóvári, jonathán. Körtefa oltványok 20 fajtában: oltott beszterczei és más szilvafajták. Cseresznye, meggy és diófák. Ára darabonként 60 fillértől 1 koronáig. Eladó továbbá 150.000 drb 1—2 éves oltványok, szemzések, alma és körte vadoncok. Árjegyzéket szívesen küld Szász János faiskolája Nagybányán. Eladó szőlőkaró. Kolb Benőnél a Szatmárhegyen, I. rendű 250 cm-töl 260 cm-ig hosszú hasított tölgyfakaró eladó. Megtekinthető és bővebb felvilágosítás kapható a fentnevezettnél. — Miután a megrendelés igen sok, keretnek a venni szándékozók szükségletüket mielőbb fedezni. Eladó bor és szőlővessző. 15 hektó 1907. évi termésű, kitűnő minőségű bor lefejtve eladó, — továbbá legnemesebb fajú külföldi csemegeszőlő külön'egesség vesszőjére megrendelést elfogadok, Szfttmár, D »ák-tór 20 Szabó Balázs. Kiadó lakás. Két utcai szoba, konyha, kamara és fáskamara f. évi május 1 tői kiadó Hunyady-uf.ca 17. sz. alatt.. Fiadó ház. Alsószamospart 6. számú 4 szobás lakásu ház, konyha, éléskamra, pince, előnyös feltételek mellett eladó. — Értekezhetni ott a háznál. (Teher 4000 korona.) Kiadó bolthelyiség és raktár. A Piac Várdomb-utca torkábau 2 bolthelyiség és 1 beton irozot.t raktár kiadó. —özv. Rót.h Fii lopná. (Batthy- ánvi-utca 3. sz.) Eladó a Kinizsi-közben a 4. számú telek, 780 négyszögöl, kettős fronttal és a Nagvberekben egy 10 köblös lanka föld Érte kozhetni Bocskay u. 12. sz. Eladó családi ház. Bocskay-utca 10 számú családi-ház, örökáron eladó. Teher ÍOOOO kor. Értekezni lehet ott hely ben. Eladó szamosteleki tagomban (szinérváraljai járás) esőmentes 2 kazal takarmány- lóhere (mintegy 56 szekér,) — 3 boglya gyepszéna (mintegy 34 szekér.) — Bővebb felvilágosítást ad ugyanott Körösi József gazdasági megbízott am. — Cim: Szilágyi István in. kir. számvizsgáló Nagykárolyban. Garzon lakások kiadók Rákóczy-utca 9. szám alatt. Irodának alkalmas. * Magyar Otthon! Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok és magános urak részére. Elegánsan berendezett különbejáratu szobák. Réz- ágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Hol 'l Budapest, Főherceg Sándor-utca 30.