Szamos, 1908. március (40. évfolyam, 18-26. szám)
1908-03-19 / 23. szám
SZAMOS 23. szám. 2-ik oldal. be is vézett kereskedelmi szerződéseket törvénybe cikkelyezik. — Kötelezték magukat a katonai ügyek kikapcsolásával az évenkinti rendes katonai létszám megajánlására; kötelezték magukat a dele- gácionális és törvényhozási normá- mális és eddigi költségvetések megszavazására ; kötelezték magukat az osztrák-magyar bankkal megújítandó szerződés megkötésére és végre kötelezték magukat az általános titkos községenként választási jog megalkotására s mikor ezen ideiglenes működésüket bevégezték, kötelezték magukat uj választások megejtésére és a kormány lemondására. — Ez volt a paktum a király és a koalíció kormánya között és mi történt ? A kereskedelmi szerződéseket eddig még soha nem eszközölt terhekkel hátrányunkra kötötték meg és áldozatokat hoztak, hogy a kereskedelmi szövetség eddigi kifejezés helyett kereskedelmi szerződés cik- kelyeztessék törvénybe, holott bár mily cím dacára az 1867-iki kiegyezési törvények királyi esküvel biztosították jogaink között az önálló vámterület megalkotását. — A delegációban a király által már több Ízben megállapított quotát két percenttel fölemelték, — a Duna és Tisza közötti csatornára 100 milliót, Dalmát vasútra Isten tudja hány milliót szavaztak meg, a va- sutakra és vasutasoknak, az államra és az állami alkalmazottaknak, — és pár hónap választ el elhatározásuktól, mikor a katonatiszteknek és katonai egyedeknek haditengerészeti célokra, — tehát az egész vonalon, — minden téren oly nagymérvű íizetési összegeket állapítottak meg, melyeknek teljesítésére minden pénzügygyei foglalkozó ember képtelennek tartja ezen kimerített és adóságokkal elterhelt államot és éppén akkor, mikor a birodalmi hadügyminiszter s e rendszer mellett nem lehet rossz sütéstől tartani. A pecsenyék olya nők, mintha nyárson sültek volna. Egy kis apparátus szabályozza a sütési időt. A tüt beállitják s ez pontosan jelzi a szükséges időt, melynek leteltével az áram magától megszakad s egy kis csengetyü szólal meg. tudatva a szakácscsal, hogy a kész ételt leveheti a tűzhelyről. Vannak azután még más konyhagépezetek, valamennyi villamos erőre berendezve. Egy kis motos 1/10-ed rész lóerővel, kávét őröl, húst apróz, vajat köpül, elkészíti a mayonaise- mártást, vagy késeket tisztit s mindezt nevetségesen csekély költséggel, mely óránkint öt fillért sem tesz ki. Mert az egész villamos aparátust a házban állandó áram tartja működésben, mely csupán 28—30 volt erejű Ez a csekély volt szolgáltatja az erőt a mosó gépekhez, a villamos ajtókhoz, az asztalhoz és lifthez, a szellőztető és tűzjelző készülékhez, t.tb. Ha a kapu elé látogató érkezik, akkor egy csengetyü szólal meg, mely bejelenti a látogatást a ház gazdájának, aki a telefonkagylót fű léhez tartva, megkérdezi a látogató nevét. Ha nem kap feleletet azonnal, az osztrák delegáció megnyugtatására határozottan kijelentette, hogy a vezérieti s a vezényleti nyelv ós a katonai egység megbontásáról szó sem lehet, valamint a birodalmi külügyminiszter az osztrák birodalmi gyűlésben azon nézetének adott kifejezést, hogy ö a magyar önálló vámterület törvénybe iktatását el sem képzelheti. S ma azon fáradoznak, hogy a házszabályokat, amelyeknek revízióját pár év előtt ők maguk ostromolták s mely ostromaiknak köszönik mai többségüket, annyira szigorítsák, hogy a parlament rendkívüli körülmények között teljesen ki legyen szolgáltatva a hatalom és főleg az elnök önkényének! Nem kell mindezekhez látnoki tehetség, sem pénzügyi szakértelem ! De aki elfogulatlanul Ítéli meg a helyzetet és érezi az adók súlyát s főleg azok behajtásának szigorait, önkénytelenül tudatára jön, hogy ezen rendkívüli kiadásokat az eddig előirányzott adók nem fedezhetik s ha mindezeken kívül keserves érzések között tapasztaljuk, hogy Szent István birodalmában a fiumei paktummal felébresztették a Horvát és Slavon társországok, illetve tartományok ábrándjait és azon negyven voksért Ígéreteiknek a báró Rauch bán programmja szerint is már eddig mennyi erkölcsi és anyagi kárát valljuk s ha tekintetbe vesszük és összehasonlítjuk a múlt kormányok maguk- tartását a becsőditett oláh és tót nemzetiségi képviselők jelen viselkedésevei. — ezen könnyelmű és meggondolatlan eljárások, bizonyisten ! lázba hozhatják az ország magyar lakóit, kik hazafias jóhiszeműséggel utalták a mai parlamentet működésére, annál is inkább, miután szemben ezen rendkívüli áldozatokkal, semmi vívmányokat föl sem mutathatnak, sőt még a néhai 9-es bizottság által kitekint az ablakán balra, egy peris- kop nagy s némileg homorú tükrébe, amely más tükrökhöz olyan módon van beállítva, hogy a bennlevö kiláthat a kapun. De a telefon oly visszaadó erővel bir s a kapun elhelyezett mikrofon oly érzékeny, hogy még a leghalkabb suttogást is tisztán ki lehet rajta venni. A kaput egy fogantyú kezelése által lehet belülről kinyitni vagy becsukni. Egy vas maszk is áll a szobában, nyitott szemekkel ós szájjal, az is arra való, hogy érintkezést tartson fenn a kétszáz méter távolságra eső kapuval. Ha látogató áll künn, akkor a maszk szemei helyén fehér karikák ugranak ki, ha pedig levelet dobnak a szekrénybe, akkor a maszk szájában jelzi ezt egy fehér cédula. Ne feledkezzünk meg a hálószobáról sem, mely szintén egész sorát foglalja magában a leghasznosabb időkimélő és kényelmi szerkezeteknek ; többek közt egy elmés készüléket a függönyök szétvonására, az ágy felett álló rugó segélyével. Knapp egy téli reggel, ágyában fekve találta ki ezt a szerkezetet, miközben azon töprengett, hogyan lehetne az ablak-függönyöket szóta királyhoz fölterjesztett és a király által akkor elfogadott vívmányoknak a foszlányáit sem voltak képesek máig kieszközölni! (F«lyt. köv.) A Szatmári Központi Takarékpénztár (Deák-tér, a városháza mellett) állandó betétek után 5 1! 0 kamatot 2 0 --------------------és még nyeremény-osztalékot ad, - Kölesönt nyújt váltókra, folyószámlára, értékpapírokra; jelzálog bekebelezés a legolcsóbb kamat mellett. 50 éves jubileum. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1908 év márciu» hó 13-án tartott közgyűlésén ünnepelt« fennállásának 50-ik évfor- fordulóját. A közgyűlést a társaság elnöke : gróf Csekonics Endre v. b. t. tanácsos szép beszéddel nyitotta meg. A nagyszámban megjelent részvényesekre mély benyomást tett az elnöki megnyitó beszéd, mely nemcsak arról szólt, hogy az 1907-iki üzletóv volt mind az ötven közt minden tekintetben a legkedvezőbb, de kiterjeszkedett a társaság alapitói dicső emlékezetének méltatására s az évforduló megünneplésének a közgyűlés által határozattá emelendő nagylelkű tervezetére is. Ezenkívül a társaság elnöke melegen üdvözölte fényes megnyitó beszéde keretében báró Harkányi Frigyest, jelenlevő igazgatósági elnököt, aki már az alapításban is részt vett s a társaság igazga tóságáuak fólszáz óv óta szakadatlanul kiváló tagja, valamint, Ormody Vilmos vezérigazgatót, aki ugyancsak az alapítástól fogva minden munkáját ós képességét a társaságnak szenteli. A lelkesedéssel fogadott elnöki beszédre báró Harkányi Frigyes és vonni anélkül, hogy el kelljen hfgy- uia, különösen hideg időben, jó me- Jog ágyát. Megpróbálkozott a dologgal és sikerült. Meg kell aztán még említenünk még azt is, hogy Knapp egy villamos fÓDy-reflektor alkalmazásáról sem feledkezett meg, mely a kapun kopogtató idegennek egyenesen arcába veti a fényt, ha este van, hogy látható legyen s mely mintha láthatatlan kéz mozgatná, állandóan követi a látogató minden mozdulatát, megvilágítja előtte az utat a villát, a rácskaputól elválasztó fasoron át. Valamint érdekes az a cipőtisztító gép is, mely a kefék célszerű összeállításával, hirtelen gyorsasággal és teljesen automatic« tisztítja le a látogató cipőit, mielőtt a boszorkányos villa küszöbét átlépné. Most. amikar a haladó élet s a fejlődő technika mint nagyobb és nagyobb igényekkel lép fel a modern építkezés terén, amelyeknek messze ható szociális fontosságát mindnyájan érezzük, érdemesnek tartjuk a szakkörök figyelmét fölhívni a lakásprob léma azon praktikus megoldására is, mely Knapp fáradozásai következte ben máris testet öltött. V. S. Ormody Vilmos vezérigazgató hálás köszönettel válaszolt s a közgyűlés a társaság e két legrégibb kiváló tagjának szűnni nem akaró éltetése közben tért át napirendjére. Felolvasásra került, mindenekelőtt az igazgatóságnak 1907. évre vonatkozó üzletjelentése, kivonatban ittt közlünk : Tisztelt Közgyűlés ! Vau szerencsénk az 1907. évi zárszámadást ós mérleget a felügyelöbizottságnak ie- lentésével együtt bemutatni. Az 1907. ötvenedik üzletév eredménye a legkedvezőbb, melyet a társaság fennállása óta elérnünk sikerül. A díjbevétel, a biztosított órtókál- lomáuy s a tiszta nyereség egyaránt, ez évben volt a legnagyobb. Tüzbiztositási üzletünk, a díjbevétel jelentékeny emelkedése mellett, igen tekintélyes nyereségei hozott. A jógbiztosilási üzletágbau számos és helyenként a oagy jégverések némi veszteséget okoztak. Úgyszintén csekély veszteséggel járt a társaságunknál szerény méretekre szorítkozó szállítmánybiztosítási üzlet is Mindazonáltal e jelentéktelen veszieségek nem ron'ják meg az elemi biztosítási főüzletágnak szép sikerét. A betörés elleni biztosítást a szokott óvatossággal folytattuk. Ezen üzletág eredménye mérlegünkre alig gyakorol befolyást, miután működésűnknek ezen üzletágra tiz év előtt történt kiterjesztése óta, az összes nyereséget a díjtartalék emelésére fordítottuk, mely ennek folytán, most már az évi díjnak majdnem két és félszeresét érte el. Tüzbiztositási évi díjbevételünk 19 millió koronára, életbiztosítási díjtartalékunk pedig több mint 111 tnillicj koronára emelkedett. Életbiztosítási állományunk 32 millió koronára rugó tekintélyes összeggel gyarapodott. A társaság jubiláris alapítványai. Kérjük továbbá, hogy ugyancsak a félszázados évforduló megünnepléséül emeltessenek közgyűlési határozattá következő javaslataink : 1. A társasági tisztviselők és szolgák külön jutalmazására 150.000 korona összeg bocsáttassák az igazgatóság rendelkezésére. Ezenkívül minden társasági tisztviselőnek, ki a félszázados évforduló napján a Társaság szolgálatában áll, huszonöt évi betöltött vagy azon túl terjedő szolgálat után, nyugdíjazása esetén tényleges szolgálati éveihez nyugdija kiszámításának alapjául még 5 év hozzászámittassék. Hogy pedig a félszázados évforduló örömére a Társaság jótéteményeit nyugdíjasaira is kiterjessze, a nyugdijaikra rótt adó és bélyegilleték mától fogva a Társaság által fizettessék oly módon, amint tényleges szolgálatban álló tisztviselőinek adóját és ennek bélyegilletékét már eddig is fizeti. 2. A Társaság érdemes ügynökeire vonatkozólag vétessék tudomásul, hogy azokat 1907. évi uj biztosítási üzletszerzeményeik után amennyiben ezek megelőző évi szerzeményeiket túlhaladták, a rendes jutalékon kívül megfelelő jubileumi jutalmakban részesítettük. 3. A gazdaközönségnek magyar társaságunk iránt kezdettől fogva tanúsított pártoló bizalmáról megemlékezve, magyarországi gazdatisztek gyermekei részére felsőbb gazdasági iskoláztatásuk előmozdítása céljából évenkint 4000 korona összeg engedélyeztessék. 4. A tűzoltók működésének tüzbiztositási szempontból való fontosságot méltányolva, a budapesti tűzoltóságnak egy automobil-gép beszerzésére 12.000 K, a Magyar országos tűzoltó szövetségnek pedig kiosztandó jutalmakra 5000 K adassák. 5. A Budapesti orvosi kör országos segélyogyletének, tekintve az orvosi közreműködés életbiztosítási szempontból való fontosságát, 10.000 K adomány fizettessék ki. BEIT IGYUNK? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. Minden külföldit fölülmúl hazánk természetes szénsavas vizek királya : a mohai Millenniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali bor és gyógyvíz a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak. Kedvelt borviz ! = Olcsóbb a szódavíznél! —— Mindenütt kapható !