Szamos, 1908. március (40. évfolyam, 18-26. szám)

1908-03-01 / 18. szám

SZAMOS 18 *zám. Ha Szatmári erőssé tesszük, képessé tesszük arra is, hogy ily intézmények benne elhelyezhetők legyenek, ami a vármegyének és környékének elsőrangú erdeke. A másik lényeges mozzanat az, hogy a miniszterelnöknek a nyilat­kozatában bizonyos félreértés van. A miniszterelnök ur azt mondja, hogy a törvénykezési és megyei székhelyeket egyesíteni kell, Ennek az a helyes jelentősége, hogy a közönség közigazgatási dolgait ott intézhesse, ahol a törvénykezéseket és viszont mindezekkel oda kelljen mennie, ahol egyéb kulturális és gazgazsági szükségleteit is kielé­gítheti. A miniszterelnök ur most már akép kontemplálná a nagy­károlyi törvényszék felállítását, hogy annak területéhez Bihar-és Szilágy­vármegyének egy része csatoltas- sék törvénykezésileg. Ekkor az a helyzet állana elő, hogy az a bi- harmegyei ember peres ügyeiben Nagykárolyba, közigazgatási dol­gaiban pedig Nagyváradra volna utalva, hasonlóképpen a szilágy­megyei ember is közigazgatási dol­gaival Zilahra, peres ügyeivel meg Nagykárolyba. A cél tehát nem volna elérve és nem is érhető el másképen, mint azzal a természe­tes megoldással, miszerint a megye székhelye Szatmárra, a törvény­szék székhelyére tétessék. Az ilyen tervnek végrehajtásá­hoz azonban az intézkedéseknek gondos mérlegelése és helyes poli­tika szükséges, azért kéri, hogy dr. Keresztszeghy Lajosnak helyes és jól megfontolt indítványát tegyék a megjelentek egyhangúlag ma­gukévá Cholnoky Imre kijelenti, hogy dr. Kelemen Samu képviselő beszé­2-ik oldal __________________ há t & fehér embert azzal a feltevés­sel, hogy a tenger szellemének gyer­meke, aki a hullámok mélyéből száll föl 1 ajójával, hogy bántsa őket és országuktól megfossza. Az irokézek szintén amerikai nép nemkülönben egy nagy-nagy vizröl regéinek, amelyből Áthokon isten egy porszemet emelt ki, s abból te remtette a szárazföldet. Az ősi népek tisztelete, sokféle istenséget alkotott. Természetesen a víznek is meg volt a magáé, külö­nösen a tengernek. Cude-morszkoe volt a neve a szia- voknál. Sok apró szellem volt szol­gálatában. Ezek hol ártottak, hol kedveztek az embereknek. A finnekét Ahte-nak, hullámok ki­rályának hivták, s feleségével Vella- inoval együtt tajtékruhában képzel- ték. Leáuyaik jóságos tündérek. De hittek ám vizi ördögökben is, akik természetesen gonoszak voltak. A régi lengyelek tengernemtője Ezerniu volt. A poroszoknál általá­nosságban Bankputtis a vize. Voltak szentelt tavai. Ezekben tilos volt halászni, forrásaihoz még csak pap jelenlétében volt szabad nyúlni A cháldok Oannesz ben tisztelték a vizistent. A vörös tengerben lakó szörnyetegnek képzelték, ahonnan el­járt Babylonba bölcsességet tanítani a papoknak. A hinduk vizünnepet is ülnek. Daisé-nek hívják. Örömri valgásokkal kísért általános iocsolódással jár. Va­lószínűen tőlük származott el hozzánk dének hatása alatt indítványát visz- szavonja. mire elnöklő Jéky Mór a jelenvoltak nagy lelkesedése mellett egyhangú határozatként mondja ki azt, hogy az értekezlet dr. Kereszt­szeghy Lajos indítványát egészbc-n magáévá teszi és az előkészítő bizottságot a következő bizottsági tagokból alakítja meg: Kölcsey Antal, Jékey Zsigrncnd, Jékey Mór, Szeőke Barna, Mada- rassy Dezső, Cholnoky Imre. Antal Lajos, Jékey Sándor, Maróthy Sándor, Tóth Mór, gr. Teleky Sán­dor, Domahidy Viktor, Makray Mihály, Molcsányi Gábor, Szom- bathy Ödön, Szerdahelyi Ágoston, Farkas Jenő, Kovásznay Zsigmond, b. Kováts Miklós, Képessy László, Domokos Ferencz, Péchy László, Nagy Béla, Jakó Kálmán, Szent- iványi Gyula, Luby Géza, Kovách Gyula, Luby Béla. b. Kováts Jenő, Csaba Adorján, Stoll Béla, Cs. Mayer Károly, Szalkay Sándor, Bö­szörményi Sándor, Böszörményi Zsigmond, Kossuth István, Sárközy Andor, Mándv Zoltán, Papolczy Béla, Helmeczy József, Kende Zsigmond. gr. Teleky János. E bizottság a szükséghez képest önmagát fogja kiegészíteni. Végül Csolnoky Imre indítvá­nyára a megjelentek köszönetét szavaznak dr. Kelemen Samu orsz. képviselőnek, ki az országgyűlésen tett interpellációjával nemcsak a város, de a vármegye érdekeit is magáévá tette. Ugyancsak lelkes ovációkban részesítették bér. Ko­váts Jenő indítványára Jékey Mórt, aki aggkora dacára is lelkes har­cosa a közügyeknek. , • a húsvéti locsolódás szokása. A hin­duk szene folyója a Gauges Árucik­ként. messzire elviszik vizét. S nem csalnak vele, határtalan bűnnek tar tanák. Aki csak teheti vészén belőle, mert ha utolsó órájában issza üdvö zül, Drága kincsként, zárt edényben őrzik hát utolsó órájukra. Általános­ságban főistenök, Visnu jelképezi a vizet, de Varunua is. A japánoké Midsuno kami. Fölira- tos bambusznádakat, zászlókat szúr nak le neki folyók kutak mellé, és kalácsot, gyümölosöt sőt aranyat is áldoznak. Az esőzések alkalmával meg nagy szabású ünnepségeket ren­deznek tiszteletére. A mexikóiak meg olyan rémséges emberáldozatokat hoztak Thaloc-nak, a többféle névvel főiruházott vizis- tennöjüknek, hogy templomaik mel­lett úgynevezett „vértó“ volt amelybe a lemészároltak vére folyt, s amely­ben a papok megfürödtek kegyetlen munkájuk utáu. Az egyiptomiak mint a tenger és hajózás istennőjének is hódoltak Izisznek. De a Nilus-nak, a szent folyónak külön istene volt. Tizenhat géniusszal ábrázolták, ama 16 rőf jelzésére, amit nőnie kellett, hogy a földeket megtermékenyítse. Az egyip­tomiak jósoltak is a vizböl. Serlegbe öntötték és a benne játszó fénysuga­rak szerint, vagy a beléje öntött forró viaszk alakzataiból, jövendőt mondottak. A persáknál Aban a viz géniusza. Aresz meg a leghatalmasabb hal­A városi tisztviselők dragasági pótléka. A városi tisztviselők péuteken dé­lután Körösmezei Antal főjegyző el­nöklete alatt értekezletet tar ottak. Az általános drágaság által érzéke­nyen sújtott tisztikar anyagi hely­zetének javítását elodázhatlannak tartja. A legutóbb megtörtént lak­bér rendezés csak a lakásmizérián segített, da a megélhetés egyéb gond jaitcl nem mentette meg a tisztvi­selőket. Az élelmi szerek, ruházat s mindennemű fogyasztási cikkek 50— 60 százalékos áremelkedésével szem­ben a 20 éven belül eszközölt fize­tés emelések átlag 10, némely állá­soknál pedig legfeljebb‘20 százalékra mennek. A máskülönben is silány fizetésekből rangjukhoz méltóan élűi és reprezentálni teljes lehetetlenség Addig is tehát, inig egy ujszervezós keretében az általános fizetés rende­zés végrehajtható lösz, a tisztviselői kar tarthatatlan helyzetének javítá­sára drágasági pótlék utalását kí­vánja. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy sérelmeit emlékiratba fog­lalja s a polgármesternek a közgyű­lés elé terjesztés végett átnyújtja. A város pénzügyi helyzetén a drágasági pótlékot minden megerőltetés nélkül megbirja, még a pótadót sem kell érte fölemelni. Ami a pótlók mérvét illeti, hogy az valóban segítség és ne alamizsna legyen, legkevesebb 20 százaléknak kell lennie. Különösen az alsó és kö­zép állásokra áll ez, ahol ez a 20 százalék is alig jelent 200 — 800 ko­ronát óvenkint. Amikor a rendőr- és szolgaszemélyzetnek a múlt évben engedélyezett drágasági pótléka sze- mélyenkint 120 korona, akkor nem lehet percentuális alapon egy teljes jogi kvalifikáoióval biró aljegyzőnek, vagy rendőr-alkapiLánynak 10 száza­lékkal 180 korona évi pótlékot adni. A még alsóbb hivatali állások pótlé­kánál még rosszabbul áll a dolog. így a II oszt. iruoki, II. oszt. rendőr- tiszti, II. oszt. számtiszti állásoknál 10 százalék mellett a közn ndörök pótlékánál is kevesebb jut. Foltótle­szellem, a víz éltető princípiuma, állatjainak apja. A tengerparti né­pek királyának is hívják. A Nix ek ógermáu vizszellemek voltak. Fórfitagjait öregesen, hosszú szakállal, zöld kalappal ábrázolták. A ieányuixeket gyönyörűnek tartot­ták, fekete szemmel zöld vagy szőke hajjal, karcsú termettel. Remekül táncoltak, énekeltek, s dalaikra hall­gató ifjakat magukhoz csalták a mélységbe. Aegir általánosságban a skandináv népek tenger istene volt, de nem viharthozó s rettegett, ellenben csil­lapító. Vele szemben Ran a felesége az óceánok borzadályos csalfaságát jelképezte. A hűvös források isten­nője Laga volt. Ezüst palotában tartózkodott, amelyen a világ összes vizei keresztül folytak Nekkus szin­tén skándináv vizisten volt, aki le húzta magához a vizbeesetteket Ni- dur meg a görögök Lethe folyójának felelt meg, amelyből az elhaltak ár­nyai ittak, hogy eltörüljék szomorú emlékeiket. Hivergelmer kígyókkal telt forrás volt a pokolban, 37 folyó fakadt belőle. A gröulandiak-eléggé nyelvtöröen Kongeusetekitek-nak nevezték a viz tündéreit. Ha uj forrást fedeztek föl, kölesnek kellett előbb innia be­lőle, hogy esetleges rossz hatását el­vegye. A hajdani oroszok a Dnieper folyó 13 vízeséséhez zarándokoltak. A Dont is szentnek tekintették. A rómaik viz iránt való tisztelete olyan mérvű volt, hogy a halotti to­sül kell tehát a fizetések legalább 20 százalékát pótlók címen utalni. Más városok tisztviselői már régen követelték s meg is kapták a drága­sági pótlékot. A mi városi tisztviselői karunk elég szerényen hallgatott mindezideig, most azonban ütött a 12 ik óra, amikor tűrhetetlen állapo­tán segítenie kell. A székesfőváros csak pár hét előtt adott drágasági pótlékot tisztviselői­nek bizonyos progresszív alapon, amennyiben a 4000 koronán aluli fizetések után magasabb százalékot engedélyezett, mint az ennél nagyobb fizetések után. Tekintettel volt arra, hogy az alsóbb állásoknál a pótlék kenyérre kell, mig a jobban dotált állásoknál inkább kényelmi és repre- zemácionális kiadásokra. — Sajnos, nálunk a városnál egyetlen állás van, amelynek törzsfizetóse a 4000 koro­nát meghaladja s ez a polgármesteré, itt tehát a fővárosihoz hasonló vá­lasztó vonalat megvonni nem lehet, hanem az egész vonalon olyan fize­tési pótlékot kell nyújtani a tisztvi­selőknek, ami az adott viszonyok közt tisztességes megélhetést biztosit s ez 20 százaléknál kevesebb nem lehet. A pótlékot megtagadni nem indokolt még akkor sem, ha a közpánztár megterheltetéséveí járna. Annál in­kább megadható tehát, mert pénzügyi nehézséggel nem jár. Színház. Színházi műsor. Ma vasárnap délután János vitéz, este Ingyenélök. Hétfőn Örök törvény. Kedden Bőregér Szerdán Próbaházasság. Csütörtökön Raffles. Pénteken Madarász. Szombaton itt először Sámson Szerdán a „Csöppség“-et játszotta Haller Irma. Kár volt ezzel a próbál­kozással rontani a róla alkotott jó véleményünket. Nem neki való szerep. S ő egyáltalán nem beszélő színésznő, hanem primadonna. rokon is áldoztak vele. Különösen a tenger megszemélyesítője Neptun volt, a görögök fővizistene, meg Pesaidou. Delfinnekkel és tritenekka! ábrázol­ják többnyire vizi lován, vagy kocsin, miután a lovat, mint a mozgó hul­lám jelképét, az ő teremtményének tekintették. Kezében forrástfakasztó, hegyetmegrázkódtató, felhőtto borzó szigonyt tartott. Glaukesz, Okeánosz szintén vízisíének voltak, nemkülön­ben Nereus a csöndes tenger megsze­mélyesítője. A fenékén volt palotája, ahhol zöld vagy szőkehaju leányai táncoltak, daloltak neki. A najádok a csermelyek tündérei voltak, nereidek, okeánidák a tengereké. Holdfényes estéken odafestette őket a görögök müvószérzóke a smaragelhullámokra, a hatalmas, félelmes tengert is köl­tői képekkel színezte. Pedig milyen irtózatos, rémes tud a tenger lenni ! Borzadályos, apoka­liptikus látományhoz hasonló jelene­tek válnak valóra a vadul tomboló rengeteg víztömegen, amelynek at­léta hullámai 600 m.-nyire is kidob­ják a partra a halászbárkát. Izlandi és grönlandi halászok lelkei tudná­nak vérfagyasztó tragédiákról be­szélni, de hatalmas hajók is, amelye­ket a bősz cikion hírhedt forgószél játszi portékaként zúzott szét. Bámulatos erő van is a vízben 1 E természetes energia forrást, már hajdan is kihasználták az emberek, de a maga nyerseségében. Manapság a hőenergiával párosítják, s gőzt fejlesztenek. Egyre nagyobb tért hó­dit a haladás mezején a gőzgép. De Glózer János cipész. & milleniumi, az 1900*il$i időleges kiállításon. '■■■■ ........ a debreceni cipészkiállitáson kitüntetne. , ■ Ti sztelettel tudatom a Szatmár város és vidéke közönségé­vel, hogy 15 év óta fennálló üzletemet RákÓCÍ-U. 26 SZ. alá, a Fogarasi Sándor mérnök ur házába helyeztem át Eddigi üzletemet cipész SZallonä alakítottam át, hol mint eddig is jutányos ár melllett legjobb anyagból csinos, könnyű cipőket és csizmákat készítek. Szatmár, Rákóczi-utca : : : : : : : 26-ik szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom