Szamos, 1908. február (40. évfolyam, 10-17. szám)

1908-02-27 / 17. szám

2-Ik oldal SZAMOS 17. szám. város megállapítja, egyben átír Szatmárvármegye közönségéhez, hogy a székhely-kérdésben 338/891. szám alatt hozott határozatának szerezzen érvényt s a vármegye székhelyének, valamint ezzel kap­csolatban a kir. pénzügyigazgató­ságnak Szatmár-Németibe áttevése, illetve visszahelyezése iránt a vá­ros által megindított mozgalomhoz csatlakozva a szükséges intézke­déseket sürgősen tegye meg. Végül elhatározza a törvén}- hatósági bizottság, hogy feliratot intéz a kormányelnökhöz, a bel­ügyminiszterhez, az igazságügy­miniszterhez és azt küldöttségileg adja át. A küldöttség alkalmas időben való szervezésével a pol­gármestert bízza meg.“ A közgyűlés a határozati javas­latot egyhangúlag elfogadta. Pap Endre biz. tag állott most fel és azt óhajtotta, miszerint a beterjesztett javaslatban nagyobb nyomatékkai legyen kifejezve azon körülmény, hogy a miniszterelnök adott válasza nem megnyugtató, szerinte az adott válasz aggályos, például hozza fel a pénzügyigaz­gatóság átvitelét, akkor is azt mondta Wekerle, hogy abból nem lesz semmi és mégis alig pár nap alatt megtörtént. Pap Endre szavaira az elnöklő főispán adott még néhány meg­nyugtató szót, mire azután az eléggé izgatott közgyűlést bezárta. A tanácsból. Az adóreform. A t ervbevett adóreform ellen, mely a városokra nézve soktekintetben ká­rosnak mutatkozik, az ország vala- menyi városainak küldöttei tegnap a fővárosba összegyűltek, hogy megvi­tassák a sérelmes pontokat. A városi tanács ez ügyben dr. Vajay Károly polgármestert, Novák Lajos főszám­vevőt és Ferencz Ágoston tanács jegyzőt küldötte föl Budapestre. Segély a Kölcsey-kőrnek. A városi tanács utasította a szám­vevőséget, hogy mikor a f. évi költ­ségvetés kormányhatóságilag jóvá­hagyást nyer, a már előirányzott 800 kor. segély összeget a Kölcsey- körnek utalja ki. Uj lakóház építések. A tanács Freund Ezekielnek Eöt- vös-u. 11. és Illyés Istvánnak Honvéd-u. 34. sz. a. uj lakóház építésére az engedélyt megadta. Színház. Színházi műsor. Csütörtökön Madarász. Pénteken Orpheus. Szombaton Arky Anna, tört. szín­mű, itt először. Vasárnap délután János vitéz, — este Ingyenélök. Szombaton a „Suhanc“ operetta ment jó előadásban. Vasárnap délután a „Gyímesi vad­virág“ mulattatta a nagy számban összegyűlt fiatal népet — Este a „Varázskeringö“ két uj főszereplővel került színre. Franci szerepét Haller Irma, Niki hadnagyát pedig Barna Andor vette át Haller jókedvűen, temperamentumosán játszott és éne­kelt, egy-kót egyéni és jól bevált ötletet is produkált. Több számát megujráztatta a tapsoló közözönség. Barna Andor kellemesen csengő hangja jól érvényesült és viszont ér­vényre juttatta a sok kedves melódia szépségeit. Játszó tehetsége azonban nem üti m9g a Niki szerepének szín­vonalát. Egyebekben minden a régi volt. (n. v.) (Kocián-h&ngvtrssny.) Hétfőn — Kocián és Weszelszky hangversenye vonzott a színházba elég szép számú közönséget. A fiatal Kocián, kit a falragaszok Kubelik riválisaként hirdettek, vérbeli mű­vész ember, aki még hegedűjével sok babért, de annál több pénzt fog aratni. Játéka nemes, széles tónusu. A legnehezebb klaszikusokat mesteri egyszerűséggel interpretálja Némely piege még magán hordja a kidolgo­zatlanság jelét, így pld. Bach: Air-je, de azért ezen is meglátszik a művész vonó kezelése. Bő invencióval és fejlett technikával játszotta Wieni- ovszky, Polonaisét és egy spiccátója egyszerűen szédületes volt. Hanem a Saresate „Cigány változatait“ szivnólkül játszotta és „Csak egy kislány“ kezdetű magyar dalban csupán tüneményes piánóját lehet dicsérnünk. A számokat Weszelszky fiatal zongora művész kísérte diskré- ten és sok művészi érzékkel, de ma­gán számai még nem ütik meg a művészi nívót. Ha szorgalmasan fog tanulni Kocián, rövidesen lehet a Kubelik riválisa, de ma még — nem ! n—ö. Kedden ismét olyan szép előadást láttunk, ami becsületére válik a szín­társulatnak. „Hajdúk hadnagya“ ope­retta került színre mondhatni a teljes operett-személyzettel. Komáromi Gizi rendkívül kedves volt szerepében, kár, hogy kosztümje rontotta a hatást. Haller Irma a szokott temperamen­tummal játszott és tánca elragadó volt. Boronay Imre szerepét Rád vány i elfogadhatóan játszotta. Mányai A. szépen énekelt. Rátkai Szép Iczig, Tihanyi Hájas őrmester szerepekben tökéletes alakítást nyújtottak. Külö­nösen ki keli emelnünk a kart, mely ez este szép összevágóan dolgozott, Liky. HÍRROVAT. Jour — Leieteknél .— Jelenet. — (Lelesz Manó bankdirektor, aki hasz­talan várja a hivatalos lapban a királyi kéziratot, mely őt — gazdasági téren kifejtett bokros érdemeiért — udvari tanácsossá kinevezi. Miután a legkegyel­mesebb királyi kézirat késik, Lelesz ur nem késik felemelni a — kamatlábat! Neje — született Paradies [Fanny — és nem Fáni — nagyon kedves, müveit, finom lelkű nő. Vannak ugyan foltjai, de hiszen a napnak is vannak foltjai és senki sem lobbantja szemére — de ezek nem erkölcsi foltok, hanem szimpla, közönséges — májfoltok! Kedden délu­tán tartja rendes heti jourját. Engem ugyan nem szokott meghívni, mert hát a társaság rangbeli s igy „bonton“-nal ellenkezik az invitálás. Azért sikerült az alábbi jelenetet — a szobaleány jóvol­tából — [hony sóit quí maly pens«] ellesnem ! Leleszné: (Az orvosnéhoz) Édesem nagyon örülök, hogy eljöttél 1 Lelesz : Dettó — mit Oberst! Leleszné: (szemrehányólag) Manó 1 Már megint rósz vicceket csinál ? Lelesz : De édesem ezt a saldó kontista hozta Pestről. Leleszné : (az ügyvédnéhez) Voltatok a Kociánnál ? Az orvosné : Mi voltunk! Hanem a férjem az nagyon unatkozott. Azt mond­ta, hogy az a Weszelszky úgy néz ki, mint egy tök ász, Kocián pedig, mint a zöld hetes 1 Lelesz : Nagyszerű idee ! Meglehet a kettőre — resztálni! Leleszné: Manó! Már megint vic­celsz ? Lelesz: De édesem — ezt egy újság­írótól hallottam 1 Az ügyvédnő : Tudod kedves Fanny- kám, nekem: és férjemnek igazán nagy élvezetet szerzett a hangverseny. Az én férjem zenei kapacitás. Tegnap is az „Odeon“ gramophon lemez gyártól le­velet kapott, hogy pereljen be egy em­bert. Lelesz : Szegény ember ! Az keserű ládákat fog megélni 1 Azért a pénzért Kocián mindjárt neki magának játsz­Igers . . . ma játszottam ötödször azt a banális komédiát, amelyre a leáuy boldogsága van építve. Nem lesz érdekteleu, egy kis hadiszemlét tartani a lezajlott események s a nesztelenül, füst nélkül elpárolgott kérők fölött. Az első ... ah, az első ! Dömö- töri Elek gyermekkori játszótársam volt. Szentimentális, mint egy né­met lovag. Úgy olvadozott, mint a gyanta. Még diákkorában kezdte. Biztosan tudom, hogy miattam bu­kott meg az érettségin a latinból. A pótérettségi után titokban megkérte a kezemet. Jól megőrizte a titkot. Eltüut, azóta nem láttam. A második költő és telekkönyvve­zető volt. A költő engem, a telek- könyvvező apám ingatlanait fedezte föl. Másfóiévig irt hozzám verseket. Telekkönyvi végzések hátán is kap­tam tőle verseket. Milyen naiv, mi­lyen ostoba voltam. A nagy részét megtanultam könyv nélkül. Szegény tanáraim! Milyen megelégedettek let­tek volna, ha a művelődés-történel­met olyan szorgalmasan tanultam volna. Most is a fejemben zsonganak. Pedig néha szörnyüket vétett a verstan ellen s lábbal taposta a köl­tészet örök törvényeit. Nem nézem én a csillagtábort, Nem látom én az égi sátort. Bolyongva járok, mint a vándor, Szemed nekem csillag és sátor. A szemem sátor. Tetszik érteni ? Én nem. De hát még a többi ! Néha szilaj, szenvedélyes hangon irt. Azt hiszem, szándékosan. Emlékezem, hogy nagy előszeretettel vegyítette össze a Csimborasszót a Niagarával. Hogy is szólt az a verse ? A Csimborasszó ormán állva Nézem a bősz Niagarát, S a költészet elébem hozza A bájos, szőke Agatát. Haha ! Az Agata én vagyok. Bá- jostalán, szőke mindenesetre. De hol a geográfia ? Hogy láthatta a Csim­borasszó tetejéről a Niagarát? Ezt nem volt alkalmam tőle megkérdezni. Mert a Csimborasszó és a Niagara idejében áthelyezték Erdélybe. Azóta nem láttam. Még egy képes levelező­lapot eem küldött a Csimborasszóról. Vagy talán beleesett a Niagarába? Legjobban azt restellem, hogy egy­szer homlokon csókoltam. Könnyelmű voltam, mint a múzsa. De a múzsá­nak a csókolózás a mesterségéhez tartozik. Nem is rossz mesterség. Ohó! Lássuk csak. A múzsa a böl­csőben csókolja homlokon a válasz­tottat. Csecsemőket pusziz. Ezt, azt hiszem, nincs okunk irigyelni tőle. A harmadik kérőm ... ez komoly ügy . . . uj korszak ... a katonai invázió korszaka. Kell-e mondanom, hogy főhadnagy volt? Kell-e hang­súlyoznom, hogy huszár volt? Azt hiszem, miuden magától értetődik. Alig képzelek női szivet, amelynek egyik-másik rejtett zugában egy-egy huszár-főhadnagyot nem lehetne kellő utasítással fölfedezni. Az uniformis, a kard, a sarkan­tyú, a női szív bárányhimlői. Éu is átestem rajta komplikációk nélkül. Pirulás nélkül gondolhatok vissza reá. Fess volt, mint Apolló, s úgy udvarolt, mintha agy novellából sza­badult volna ki. Félévig tartott a kardcsörtetóssel elegyes idill. Em­lékezem, hogy az igent egy marko- tányosnö elszántságával mondottam ki. Semmi rebegés, határozottan igen. Ez a stillszerü, ha az ember kezét huszártiszt kéri meg. Csak percek választottak el a hi­vatalos eljegyzéstől, A kaució kérdése teljesen rendezve volt. Készpénz, nem kebelezés. Ezt a papa a tőkepénzes önérzetével hangsúlyozta. De nem sokáig. A papa alattomosan, de oko­san információkat szerzett. Borzasztó, lesutjó értesülések érkeztek. Kiderült, hogy százezer forint váltóadóssága van. A papa bezárta a Wertheira szekrényt, zsebbe csúsztatta a kul csőt s a főhadnagy, a daliás, szép katona letűnt a cselekvés színpadá­ról. A polgári élet szürkeségébe lo­vagolt. Kvietálnia kellett. Ezzel bezárult a katonai korszak s a polgári rend ismét előtérbe lépett. Egy vidéki főszolgabíró kérte meg a kezemet. Egy-két hét s kimondva lön az igen. A szégyen pírja éget, ha orra az igenre gondolok Tudják mi történt? A főszolgabíró ur erősen „beállítva“ állított be hozzánk két kopóval. Ah, micsoda kínos pereek voltak ezek! A szerencsétlen ember énekelt, a kopók ugattak, a mama ájuldozott, a papa megszökött, s én a föld alá sülyedtem. Igen, elszaladtam hazulról, s egész délután a föld alatti villamoson ko- csikáztam, Mire hazaértem, már ki­füstölték a szobákat, de én még most is érzem a borszagot. A boldogtalan ugyanis meg akart csókolni. . . Azaz, mért tagadjam ? Meg is csókolt. Köszönöm, nem kérek belőle többet. De mi az ? Már ide s tova félórája van a papánál. Szegény fiú. Kép­zelem, hogy elbáuik vele a papa. A papa ebben nagy. . . Nem baj. Nyu­godtan tekintek a fejlemények elé. Sajkám kiszáll az ösmeretleu ha­bokra, de lesz, ki kormányozza. Nem félek a jéghegyektől, legfö lebb ha valaki felolvas róluk. Sietek a mamához. Ö is oda fog jönni. A mama természetesen sírni fog. Azt hiszem, nekem is illik egy­két könyet ejteni. Megkísérlem. Sze­rencsére van egy kis rutinom az elérzékenyülósben. Ah, az élet min­denre megtanítja a szegény hajadon lányokat. . . Sírni, nevetni .... a többi a férfiak dolga. Nem jó beosz­tás, de igy van. Zöldi Márton. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérj« ■ínfisÉi „Roehe*4 eredeti csomagolást. F. Htffnun-La iUehe & C«. Basel (Irtjsj,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom