Szamos, 1908. február (40. évfolyam, 10-17. szám)

1908-02-20 / 15. szám

15, szám. SZAMOS 3-ik oldás. tagságra pedig a régiek mellé id. Lit teo/.ky Endre, póttagokul pedig dr. Antal László és dr. Wallon Gyula választalak be. * A faipari szakiskola végleges elhelyezése. A faipari szakiskola ügyében e hó 18-án Péterffy Lijos min. tanácsos, Vig Albert kir tan. főigazgató és Somló Emil műépitész városunkba érkeztek, oly óéiból, hogy az iskola tervezési munkálatai köz­ben, a város által e célra átengedett Attiila és Árpád-utcai szűknek bizo nyúlt, a sarok telek helyett, egy meg felelő alkalmas más telket keresetiek a város kiküldöttei részvételével Az eljárásban résztvett polgármester és szaktisztviselök örömmel győződtek meg, hogy az intéző körök ezen is­kolára különös gondot fordítanak, s nem akarják a telek rossz alakja és szűk volta miatt az iskola épüle­tét összerontani s az iskolát termé­szetszerűleg bekövetkező fejlődéstől ei zárni, s igy készséggel igyekeznek egy megfelelő telek felkeresésében segéd­kezni, auuál is inkább mert az Atti.la- utcai teleknek a még ottlévö magán- telkek megszerzése által leendő ki bővítése nagy anyagi áldozattal járna és tekintve, hogy legalább 1200 négy­szög öles telekre van szükség, az is nyilvánvaló, hogy ily telekteríilet a főforgalmi vonalokon csak nagy áron volna beszerezhető, s igy az is­kola elhelyezése a központtól kissé távolabb fog valószínűleg megtörténni, a hol jutányos áron lesz a szükséges telek megvehető, melynek fejében és a két telek közötti méltányos ér­tékkülönbözet megtérítése mellett az értékes Attilla-utca telek a város korlátlan használatába vissza jön. A min. kiküldöttek itt időzésük alatt a polgármester vendégei voltak ki tisz­teletűkre a Pannóniában ebédet adott. * A Széchenyi-tárfsulat Aranyos- medgyesen. Dr. Falussy Árpád föis pán a Szécbeiiyi-társulat elnöki minő ségében, dr. Vajay Károly polgármes­ter alelnök, Madarassy Dezső igaz­gató, Bodnár György kir. tanfelügyelő és Tankóczi Gyula vál. tag kíséreté­ben e hó 16-án meglátogatta az ara­ny osmegyesi népiskolákat s résztvett a felnőttek vizsgáján, amely minden várakozáson felül siterült. Megtekin­tette úgy az állan i, mint a felekezeti népiskolát s mindenütt csak a leg­szebb eredményt konstatálhatta Á tapasztaltak felett őszinte elismerését fejezte ki Böszörményi Zsigmond gondnoksági elnöknek « Marosán Kor­nél áll isk igazgatónak. * A Szatmárnémeti delegyesűlet március 1-én tagilletményes dalestélyt tart. * Öngyilkosság Özv. Gábriel Jó zsefné sz. Teleki Róza kis zsebkésé­vel szivenszurta magát sazouual meg halt. Tettének oka súlyos betegsége volt. Kedden temették a r.k. egyház szertartása szerint. * Közgyűlés. A szatmári önkén!es tüzoltó-egyesület feb. 16-án, vasár­nap délután tartotta meg évi reu des közgyűlését a tűzoltó-Őrtanya oktató termében. A közgyűlésen Tan- kóczy G ula főparancsnok elnökölt. A hitelesítő küldöttség kirendelése után a zárszámadást terjesztette elő 1907-ben a bevétel 6714 kor 4 fill a kiadás 2445 kor. 52 fillér volt, maradvány 4269 kor. 52 fillér, a szertári vagyon értéke 5304 kor. 20 fill. volt. Ä felmentvény az illető tisztvise'őknek megadatott. Ezután a tisztujitás történt meg a következő­képpen : alparancsnokok Kádas Jó­zsef, Mónus Lajos, szakaszparancsno­kok Fereucz Ágoston, Fleckensteiu Islván és S20IIÖSÍ Gusztáv, titkár Fiontás Demeter; pénztárnok: B - lönyi László, első segédtiszt Hajdú Károly, a második Mónus Sándor, szertárijuk Reiaelt Ágoston, gépész László Károly, örparancsnokok Braun­stein F« renc, Kerekes István, Morvay János, orvos dr. Török Itváu, ügyész dr Schönpflug Jenő, számvizsgálók Morvay János, Kerekes István, B!ock Rezső, Deák Kálmán. * A kath. kasziunó és irodalmi társaság vasárnap este tartotta a Cecii-egyletben februári felolvasó es­télyét. Az estélyen az úri zenekar két számmal szerepelt. A felolvasást Zthoránszky István tartotta s szipor­kázó ötlet ességgel a divat félszegse- geit tette nevetségessé. Fábián Lajos értekeit egy pír aktuális kupiét. A műsor után tánc volt. a kath. kastü- uóbau reggelig. * Közgyűlés. A III ik számú te metkező társulat közgyűlését f. hó 16-án tartotta meg. Tar Károly tár sulati eluök üdvözölvén a nagy számmal megjelent társulati tagakat, megtartotta cluöki beszámolóját a társu at 1907 évi mindennemű dol­gairól. A társulatnak van jelenleg .1429 nyugalmazott, és 1000 fizető, tehát összesen 2429 tagja. Elhalt a múlt évben 46 tag és pedig 22 f rfi 24 nő. Felvétetett 160 uj tag. Az el­haltak jogutódainak minden esetben a 160 korona temetési járulék aka­dálytalanul kifizette!ett. A társulat vagyona a múlt évben 4922 kor. 09 fdlórrel gyarapodott s igy ma a tár­sulat vagyona 93,309 kor. 75 fillér. Közgyűlés a tisztviselőknek s a vá­lasztmányi tagoknak köszönetét és elismerését fejezte ki 3 közfelkiáltás­sal alkotta meg ez alkalommal is a következő 3 évre tisztviselői karát s a választmányát is. Ejnök lett Tar Kár® y, alelnök R°géczí Sándor, jegyző Paládi Lajos, ki már 30 óv óta Viseli eme tisztet közmegelége­désre és közelismerés mellett, pénz­táros Hatvani Peter, ügyész dr Fe­jes István. A számvizsgáló bizo'tság tagjai jegyzőn és pénztáro on kívül Majthényi András, Kádas József és Hajdú Karolj-, a választmány tagjai Polyáuszlű Miklós, Szentiványi Ká­roly, Kató Antal, Spiry Endre, Szauti- vánji Gáspár, Feiszthuber János, Kálik József, Tankóczi József, Far­kas István, Czégényi Sámuel, Lóvaj’ József és Érdi István. A társulat el­járója Gellén Lajos. * Nyilvános köszönet. A Szatmári Termény és Hitelbank r. t. a Szat- már-Néraeti ref. egyház árvaaiapja javára közelebbről 40 koronát ado­mányozott. E kegyes adományért fogadja az egyháztauácsnak hálás köszönetét. Szatmár-Németi, 1908. február 19-én. Bakcs.y Gergely fő- gondnok. * A Deák Kálmán asztaltársaság f. hó 16 án igen sikerült bált ren dezett a Vigadóban. A nagyszámú közönség reggelig kitünően mulatott. A tiszta jövedelem körülbelül 250 korona volt. * Közgyűlés. A szatmárnémetii lí. sz. temetkezési segélytársulat f. hó 23 áu d. e. 11 órakor a németii ref. egyház tanácstermében tartja évi rendes közgj-ülését. * A bádogos mesterek és szerelők f. hó 15-én a Vigadó összes 1 érméi­ben igen jói sikerült bált rendeztek. * Vasúti tánccstély. Fényes sikerű táncmulatságnak Ígérkezik a f. hó 22 én a Pannóniában tartandó vasúti táncestélj’. Az érdeklődés e!y nagy, hogy a karzat-jegy már majdnem mind elfogyott. Személyes megjeie nésüket eddig megígérték : dr. Falussy Árpád főispán, dr Vajay Károly pol­gármester, dr. Kelemen Samu orsz. képviselő, dr. Boromissza Tibor püs­pök és még számosán városunk elő­kelőségei közül. A közönség köréből fölkért, de a meghivóu fel nem sorolt rendezők díszes r ndezői jelvÓDj’t fog­nak kapni, a hölgy közönség pedig ízléses kivitelű táncrendet. Ä táncot megelőző hangverseny 8 órakor veszi kezdetét. A rendezőség lázas tevé­kenységet fejt ki a mulatság sikere érdekében. * Nyilvános köszönet. A szat­márnémeti ref. főgimnázium tápin- tézet javára közelebbről adományoz tak : 1. A Statmári Kereskedelmi és Iparbank r. t. 30 koronát, 2 a Szat­mári Termény és Hitelbank r. t. 35 koronát, 3. a S'átméri Takarékpénz­tár egjresület 80 kor, 4 Szatmár­Németi Népbank r. t, 30 koronát, 5. a Szaímárvártnogyei Takarékpénztár r. t. 30 kor., 6. a Szatmári Leszámí­toló Bank r. t. 20 kor., továbbá há­rom szegény sorsú tanuló jutalmazá­sára adományozott a Szatmár-Németi Népbank r. t. 30 koronát s végül Kölcsey Gábor ur a főgimnáziumi alap javára 48 kor. alapítványi- tett. A kegyes adományokért és alapit- vánj'órt a nemes szivü jótevők fo­gadják a ref. főgimnázium nevében az igazgatóságnak hálás köszönetét. Szatmár-Németi, 1908. febr. 19-én. Bakcsy Gergelj’ igazgató. * Batyubál. A szabóiparosok batyu bálja e hó 22 én fog megtartatni a Vigadóban. A gyorsvonatról kidobott gyermek. Atyja szatmári diák volt. A fővárosi lapok részletesen közöl­ték annak a szerencsétlen gyermek- ued rémes tragédiáját, akit apja va­sárnap a mísko!ez— budapesti vonalon a robogó gyorsvonatból egy örüit pilianatbau kidobott. A kis gyermek sorsa nagyon meghatotta a fővárosi közönséget. Rendkívüli érdeklődéssel keresték fel a kis Pniczky Bélát. A kis fiú egyik lábfeje elvesztése árán már túl van a veszélyen és álhpota folyton javul s jókedvűen beszélget a látogatóival. Atyját Ilniczky Izidort letartóztat­ták s a budapesti kir törvényszék fogházába szállították. A vizsgálat során kiderült, hogy Ilnicky Izidor a legabnormálistibb leszárrnazásu terhes családból származik. Atyja fekete- ardói g.k. pap volt s ezelőtt két év­vel halt meg a nagy káliéi tébolj'ház ban. — Iinícky Izidor, a kegyetlen apa, Szatmáron végezte gimnáziumi tanulmányait, 1895-ben itt tett érett­ségit, a kir. kath. főgimnáziumban. Mint diák is sok kellemetlenséget okozott az iskolában összeférhetetlen természete miatt s máj 1 nem minden má-odib héten a tanári szék elé ke­rült. — Az érettségi után közhiva­talnok lett, de itt se boldogult. Iszá­kos lett és állását ott kellett hagy­nia, mire felesége is elhagyta. — Iluiükynak volt egy ügyvédjelölt test­vérbátyja, ki szintén különc termé­szetű ember volt. Két évvel ezelőtt, mulató vig cimborák között csupán virtuskodásból agyoulőtts magát. * Az izr. nők filléregylet bálja f. hó 15 u zajlott le óriási érdeklő­dés mellett a Pannóniában. A ren­dezőség, amint azt már többször előre is jeleztük, a leguagj’obb «da adással és úgyszólván lázas buzga­lommal igyekezett már előr.4 is biz­tosítani a sikert, amely úgy anyagi, mint erkölcsi tekiutetbeu várakozá­son felüli volt. A pazarul díszített pezsgős sátorokban a szép asszonyok és szép leányok kínálták a gyön­gyöző pezsgőt a jótékonyságnak ál dozó frak kos gavalléroknak és igazán ritka szép látványban volt része a szemlélőnek, ha a fényes toileiteken, az izgalomtól még szebbé tett asszony és leányarcoken végigtekintett. Ä rendezőség Debrecenből a Magyarj testvérek zenekarát hozat; a le, ez­zel is tanujelét adva áldozatkészségé­nek. A mulatság a késő reggeli órák­ban ért véget. JeienvoUak: Asszo- njok: dr. Antal Sándorné, Bárány Samuné, dr. Benedek Józsefné, dr. Erdélyi Miksáné, Fuchs Bertalanná. Földes Sándorné, Fried Dezsöné Kisszekeres, Fried Samuné, dr. Hel­ler Gj’uláné, dr. Kelemen Samuné, Krassó Miksáné, Klein Vilmosné, Klein Miksáné, Klein Józsefné Mis- ko’c, Klein Zsigmondné Tiszadada, Kóródi Mibályné, Mendel Gottiiebnó, Medgyesy Ferencné, dr. özv. cs. Maj’er Józsefné, cs Mayer Károlyné, cs. Mayer Samuné, cs. Mayer Sándorné, Ro «enfold Miksáné, R-ícz Bélánó, Roh- rlich Samuné, Róth Gézáné, Rooz Samuné, Rooz Gyuláné, Reiter Adolfnó Radó Bertalanná, Reiter Jakabué, özv. Rozenfeld Hermanne, dr. Ráoz Eudróuó, dr. Steinberger Samuné Mátészalka, Spiegel Ferencné, Schei­ber Ferencné, Szatmári Adolfué, dr. Weisz Sándorné, Wesz Jónásné (Heves.) — Leánj'ok : Bárány Tekla, Deutsch Piroska, Fisch Anna Nyír­bátor, Klein Regina, Krausz Adél Huszt, Klein Iréake Miskolc, Klein Erzsiké Tiszád* da, Krausz Margit Makó, Kiaber Frida Sopron, Link Anna Budapest, Mendel Rellla, Men­del EUa, Mendel Erzsiké, cs. Maj’er Irma, es. Mayer Margit. Rooz Klára S-A. Ujholy, Rótt Margit O.mütz, Reiter Rózsi, Rosenfeld Erzsi Deb­recen, Scbvartz Irénke Sopron. Vidék. Aranyosmegy es. * Körjegyző választás. Az ara nyosmedgyesi körzetben kedden volt a körjegyzői választás Csaba Adorján főszolgabíró vezetése mellett, melynek eredménye, hogy Szentiványi Sándort egyhangúlag választották meg. Szent­iványi Sándor városunkban végezte középiskolai tanulmányát, majd a közigazgatási tanfolyamot Kolozsvárt végezte el kitűnő sikerrel. Az ara- nyosmedgyesiek egy kiváló munka­erőt s a társadalom egy kedves tagot nj’ert benne, Csenger. * Tanítónő választás. Dr. Képesy László főszolgabíró választási elnöií vezetése mellett a osengeri államilag segélyezett izr. elemi iskolánál meg­üresedett tanítónői állásra e hó 17-én volt a választás. A 24 pályázó közül Pollák Teréz lett egyhangúlag meg­választva. A megválasztott tanítónő jelenleg Debrecenben az Abelesz-féle intézetben hasonló minőségben mű­ködik. Mátészalka. * Veszett kutya marás. Bállá Béla körjegyző gazdasszonyának 5 éves fiát egy veszett kutya, amint, az utcára ment, össze vissza marcangolta. A sú­lyosan sebesült gyermeket fevitték az Pasteur-intézetbe. * Összeégett ember. Mátészalkához közeli egyik tanyán egy dohányos mámoros állapotában elfeledte az égő lámpát e’oltani, mely később kigyu- ladt s az alvó ember ruhája is lángot kapott. A nagy világosságra a szóin szádok összefutottak s sikerült is a teljesen lángban levő emberről a ru­hát leszaggatni, de igy is súlyos égési sebeket szenvedett Beszállították a nagy károlyi kórházba. Szinérváralja. * Táncmulatság. A szinérváraljai református énekkar 25 éves fennállá­sának évfordulója alkalmából a Szi- nérváralján felállítandó Kossuth-szo bor, valamint saját alapja javára hangversennyel egybekötött zárkörü táncmulatságot rendez. Főszerkesztő: Osváth Elemér. Főmuukatársak : Dr. Veréczy Ernő, Dr. Tanódy Endre, Felelős szerkesztő: Ifj. Ütteczky Endre. kedvező részletfizetésre kaphatók Wertheimer Lipótnál Szatmár, Kaziney-u. 17.------------— A zárdával szemben. —- ... ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom