Szamos, 1908. február (40. évfolyam, 10-17. szám)
1908-02-16 / 14. szám
2-ik oldal SZAMOS 14. szám, zödésen alapuló elvek hangoztatása az ellenkező állásponton levőknél ellenszenv keltésére s gyanúsításokra szolgálhat okul. Most kezdem érteni, mióta figyelemmel kisérem a szini- gazgati választásokat. Soha, semmiféle választásnál nem láttam, nem tapasztaltam, csak itt, hogy személyért olyan elvj differenciákat támasztunk, melyek a közbékessóg áldásos tevékenységét megbénítják, mert ezeket a differenciákat a szenvedélyességig forcirozzuk, s egymás jóhiszeműségét kétségbevonjuk. Nem első 63et, az idei, s úgy látszik nem Í3 utolsó. Hasztalan próbálom megmagyarázni magamnak, nem vagyok képes reá. Talán az idő meghozza reá az érdemleges feleletet, hogy miért kell nekünk minden évben összevesznünk egy olyan kérdés felett, mely ma, — fájdalom — olyan messze áll a közérdek jól felfogott fogalmától, mint Makó .Jeruzsálemtől? — Indokolom állításomat. Sokat hallottam emlegetni hírlapokban, s a legutóbbi közgyűlésen, hogy a színház ma nálunk üzlet, busásan jövedelmező ; mások szerint pedig szórakozási hely. Akár igy, akár úgy ál! a dolog, elég rosszul van. s jellemző a kor iráuyára s az emberek igényére nézve. így, ilyen felfogás mellett kár volt annak idején nemzeti közadakozás s osztatlan lelkesedéssel felkarolni a szinügyet, s kár most állami támogatásban részesíteni. A színház nem lehet üzlet senki részére, nem lehet pusztán szórakozási hely, hanem iskola, a hova tanulni jár az ember, tanulni nemzeti nyelv és fajszerete^et, jó Ízlést, hazai irodalom pártolást, s általános emberi erényeket. Éu legalább igy tudom, hogy őseink ilyennek tartották a színházat. Sohasem lehetünk sem a nemzeti nyelv és fajszeratetben, sem a jó Ízlésben annyira fejlettek, hogy ezt a szükségletet negiigá'juk. S ma mégis ezt tesszük. Már külső rendelőtökkel keli berniünkéi; eszméltetni s színházainkat eredeti rendeltetésükre kita- nitani. Ezt célozza a kultuszminiszter legújabb reudeiete is, mely az állami subveuciót csak azoknak a szinhá- zaünak helyezi kilátásba, melyek kejlö gondos fordítanak a magyar termékekre, s a sok léha külföldi perverzitás helyett, tisztességes daraboksa, akarják a színházak kulturális érdekét szolgálni. Elismerem, hogy ma nagy idealizmus kell ahoz melyes legóuyi mivoltunk elleni kifejezés. vagy tett 20, mondd busz üveg Taksmáujába kerül a merénylőnek. — Helyes, éljen az elnök, — hangzott karban a kis társaságban. — No hát fiuk, ajánlok egy fogadást. — vitte tovább a szót a hadnagy. — Halljuk, halljuk ! — Ha ti oly szépnek tartjátok a bankámét és annnyira irigyelitek a szegény Kreutzertöl, lássam, ki a legény? Ötszáz koronát teszek le, a pénz azé, aki Kreutzernót megeső kolja egyszer, de kikötöm azt, hogy az illető tarozik általunk egyhangúlag, vagy szótöbbséggel elfogadható módon bebizonyítani a szerzett csókot. Néma csend követte a hadnagy bejelentett fogadását. Mindenki fürkésző szemmel nézett egymásra, hogy ki lesz hát az a legény, aki felveszi a kimondott fogadást ? — Tartom ! — szakította mag a néma csendet az ügyvéd. Általános, hangos éljenzés következett erre, a hadnagy pedig letette az ötszáz koronát. A kis társaság tovább fűzte a kedélyes diskurzus szálait s persze sok szó esett a fogadásról s annak esetleges sikeréről, vagy sikertelenségéről. Teltek, múltak a napok, szapoa felfogáshoz, mely egy ilyen rendelettel akarja egyszerre megváltoztatni a közfelfogást. Mert ma — ne szépítsük a dolgot — & színpadon nem az élet kell a maga nemes, eszményi törekvéseivel, nem a jó és erkölcsi ízlés a maguk páldaadásával, hanem kell az élet a maga Ízléstelen perverzitásaival, kell kaviár, mely érzékeinket csiklandozza. Nos, ilyen értelemben csakugyan szórakozási hely a színház, de csak azoknak, kik a szórakozásban a drastikumot és a trivialitást is megengedhetőnek s mulatságosnak tartják. Egy seha- kespeari remek, egy Bánkban, egy Ember tragédiája, egy jellegzetes népszínmű, ma hidegen hagy, senkit se vonz, senkit se lelkesít ; egy Teknősbóka, egy Fokról fokra, egy Csak párosán, mindenik zsúfolt házakat produkál, s jubileumi előadásokat ér el. Fájdalom, ez nem csak lokális, hanem általános szokás nálunk országszerte. Azért nem tudom én be semmiféle igazgatónak érdemül, — még ha a miénk is az, — bogy a közönséget színház látogatásra szoktatta és szoktatja, minden este telt házakat produkál; ha van része benne, az semmiesetre sem több, mint az a praktikus életrevalóság, meiy a kö zönségnek ezt az alkalomszerű gyengeségét ügyesen tudja kihasználni holmi trikkós mutatványod színre- hozatalával. Ide kell gyökeres változtatás; itt tessék elvi harcot provokálni, nem a a személyes érdekek erőszakos óiire állításával. Sok szülő lesve-iesi már a kezdeményezési, s elvégre nekik is lehet ebbe a kérdésbe jogos beleszólásuk. Si vis pacem, para bellum. Az összeütközés nálunk meg volt, elég erős volt az idén is arra, hogy okuljunk belőle. S okulásunk nem lehet más, mint egységes törekvés arra, hogy színházunk, hogy előadásaink, repertoirjának erkölcsi niveauját emeljük. A személyi tekintetek itt nem jöhetnek komoly beszámít?.* alá, de igen is mindnyájunk közös érdeke, általános kulturális érdek a színházat eredeti rendeltetésére visszavezetni, ha máskép nem lehet, hát kényszerrel is. A tanácsból. Isaye hangversenye. A városi tanács Isaye Jenő világhírű hegedű virtuóz és Gönczi Mór ráu, egymás után ; a kis társaság mindennap összejött a rendes megszokott neiyeu, de a fiskális — nélkül. Nem is látták már napok óta, mintha teljesen nyoma veszett volna Gondolkoztak, tanakodtak, találgatták egymás közt, hogy vájjon hová lett az ügyvéd ? Egyiknek ez, másnak amaz volt a véleménye a dologról. Végre egy rövid, de szenzációs kis hirecske lerántotta a leplet a titokzatos elmaradásról. A lapok ugyanis a következő hirt adták: „Kreutzer Fülöp helybeli bankár szép felesége egy pár nap óta hazulról eltűnt s azóta nyoma veszett. Feltűnő, hogy ugyanazon idő óta dr. Karsay Kálmán ügyvéd is eltűnt városunkból s hollétéről mitsem tudnak.“ Mindenki kereste az összefüggés^ a két eltűnés között, de biztosan senki sem tudóit semmit, csak Kreutzer bankár, no meg a kis társaság. Egy fél óv telt el ezen szenzációs eset óta. Már az egész dolog a fele dé* homályába burkolódzott. A kis társaság hűen összetartott továbbra is Karsay nélkül. A kis törzsasztalt hűségesen látogatták minden este s már a fiskálist majdnem elfelejtették. Egy este fiatal, elegáns pár közekultuszminiszteri osztálytanáosos április második felében tartandó hangversenyére a városi színházat átengedte. A belépő dijak B-szoros felemelését megenged'e. Az uj adóreform ellen. Az adóreform ügyében február 26-án a magyarországi városok megbízottai kongresszusra gyűlnek össze Budapesten, hogy a székes főváros által a törvényjavaslat ellen indított tiltakozó mozgalomban részt vegyenek. Városunk tanácsa is csatlakozott a mozgalomhoz s képviselőiül Dr. Vajay Károly polgármestert, Novak Lajos főszámvevőt s Ferencz Ágoston tanácsjegyzöt jelentette be. Uj fogyasztási ellenőr. A városi tanács a szatmárhegyi fogyasztási adó ellenőrzéssel Csízek János adóvégrehajtót bizta meg. A rendőrfogalmazói állás betöltése. A városi tanács a rendörfagalmazói és esetleg megüresendő rendőrtiszti állásra meghirdette a pályázatot. Pályázati határidő március hó 2. Olcsó és szép hús! Értesítem a n. é. közönséget, hogy a Kazinezy-utca 15. sz. alatt (dr. Weisz Sándor ur házában) tréfli mészárszéket nyitottam, ho! I. rendű marhahúst, 56 krajcárért . 11 . » 48 árusítok kilónkint. — Mindennap friss vágás. Brüder Cáli. Laibachi savanyurépa-főzelék kapható Szabó Gésa füszer- ^ és csemegekereskedésében Kazinczy- utca 10. sz. HÍRROVAT. Hol vagytok, ballonnak?!... (Jelenet..) „A városi közgyűlésen egyik bizottsági tag ur a színigazgatói kérdésben azzal érvelt, hogy az igazgatóval kötött szerződést semmisítsék meg, mert a színháznál még bal- lerinák sincsenek. Már pedig iedik a kis törzsasztalhoz. A régi jó fiuk szótlanul bámulva nézték Karsayt és a bankámét. — Itt vagyok fiuk ismét. Eljöttem bejelenteni, hogy a fogadást megnyertem. — Megnyerted ? — kérdi a had- nagy. — Hát a bizonyíték? — A bizonyítók ón vagyok, — feleli a volt bankámé. Karsay a volt férjem előtt megcsókolt, azt a csókot többé felejteni soha sem tudtam, de azt, hiszem ö sem Több ily csók után vágytam. Az első férjemtől elváltam s Karsay Felesége lettem. — Elég, nagyságos asszonyom, a bizonyítók teljes, — mondja a hadnagy— Megnyerted a fogadást, fiú, — szóit a kis társaság. — De elvesztettelek benneteket, —: válaszolt Karsay. — Miután pedig alapszabályaink ellen vétettél. . . — Nem 20, hanem 30 üveg Talisman dukál! A kis társaság még egyszer együtt mulatott Karsayval, kinek helyébe Kreutzer bankárt választották be, de ez aztán — hiszem — híven be- j tartotta az alapszabályokat. | ballerinák nélkül az élet — igazi siralom völgy!“ I. I. ur: (a kávéházban találkozik a másik úrral) Szervusz, öreg ! Hogy vág a bajusz ? IT. ur: (sértett önérzettel) Micsoda kérdés ez ? Hát nem látod, hogy nincs bajuszom ? ! I. ur: Nini! Csak most veszem észre ... Mi az ördög bujt beléd ? fi. ur: Eltaláltad! Az ördög bujt belém. Az ördög, egy kis ballerina képében. Te, micsoda ördög . .. Olyan pici a lába, mint a piskóta. A járása csupa zene, csupa kóta . . . Én, tudod, bolond vagyok azóta és nem megy ki a fejemből az a piskóta kóta azóta . .. I. ur: Szomorú nóta az a piskóta kóta azóta . . . II. ur: (bambán) Te viccelsz. De én nem Tudod, én baüerina-mániá- ban szenvedek. De nemcsak én, hanem minden alkalmazottam. Most két házat építek. Van nyo!c rajzolóm, négy pallérom, 160 munkásom, 26 téglahordó asszonyom, 18 kocsisom, 32 lovam, 12 maiterhordóm és mind egytől-egyig bailerinát kíván . . . . Heggel, mikor az épületre jövök, kórusban hangzik felém : „Hol vannak a ballerinák?!“ Megtóboiyodom, megőrülök, szétpattan az agyam, explo- dálok, felrobbanok, töfögök, mint egy automobil. Rettenetes . . . I. ur : (resignáltan) Bailerinát nekem ! Ez még semmi! Nálam még a a épület-állványok is azt ordítják. A gyermekeim kék vók-ot járnak, a ne- velőnöm maesicsot táncol, a szakácsnőm kikepit, a szobalányom pas’ de quatret, a kocsisom baka-biliét és én olyan piruetteket vágok ki, mint egy prima ballerina . . . II. ur: Szegény ember ! Ez még semmi! Ha leülök ebédelni, még a levesből is egy ballerina kacsint rám. Mindenütt lábat látok, meg trikkófc és a járása kóta ás bolond vagyok azóta . . . I. ur: (zavart tekintettel) Az állvány rúd piskóta, a maker kavarás a kóta . . . azóta, nóta . . . quota . . . banknóta . . magj'arnóta, argonauta. II. ur: Vau egy eszmém! I. ur : Lehetetlen ! II. ur: E1 megyünk deputációba a színigazgatóhoz és megkérjük, hogy szerződtessen balierinákat, mi majd fizetjük . . . Belevesszük a költségvetésbe, drágább lesz a tégla, a malter, az állványfa, az üveg, a pala, az asztalosmunka s igy iegálább bekén maradunk . . . I. ur: (ujjongva) Fel, fel, fel Ci- terébe ... El, e! az igazgatóhoz! (Mindketten elrohannak.) II (A szinigazgató irodájában. Tiz perccel később.) Ax igazgató: (Madarász Csörsz bárójának melódiájára) Istenem, hát mit tegyek, Bailerinát hol vegyek, Mindet elcsábítják már És gummi rádlison jár! Nincs! Nincs! Ballerina nincs! . . Nincs vesztes a természetben, csak én! Nincs több árva, csak az én bal- ierinám ! . . , I. ur : (felhördül) Nincs ! II. ur: Nincs! (szivéhez kap.) Az igazgató : Nincs, nincs ! (I. és II. ur összerogyik. Az igazgató rémülten a tűzoltókért telefonál. A tűzoltók kivonulnak a tüzfecskeu- dővel, mire a két ur munkásai jelző táblákkal az igazgató irodája elé vonulnak : „Nyolc órai tánc, nyolc órai kék-vók, nyolc órai macsics !„ kiáltással bezúzzák az ablakokat. A csendőrség akcióba lép, mire a függöny iszonyú fejcsóválások közt •— és undorra! legördül.) kedvező részletfizetésre kaphatók Wertheimer Lipótnál Szatmár, Kaziney-u. 17..... . =: A zárdával szemben. — : - : zz: