Szamos, 1907. szeptember (39. évfolyam, 70-78. szám)

1907-09-22 / 76. szám

XXXIX. évfolyam. Szatmar, 1307. szeptember hé 22. (vasárnap) 76^ 42ám. . SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG é* KIADÓHIVATAL: B|ési évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szán ára 10 fillér. Rákóozy-atcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Saatmaron, a lap iiadrthiva'aláfcar fizetendőt HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közélteinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Visszaélés a sajtóval. (th.) A mindennapi élet csendes, egyhangú folyásában, a politikai élet titokzatos bonyodalmában egy pillanatra lázas izgalmat keltett az a négyszeres öngyilkosság, amely Kolozvárt történt a napokban. A bűn feletti ítélkezés igazságos sza­vát elnyomni látszott a szánalom érzete s a frissen hantolt sir le­lett, melyben az áldozatok együtt alusszák örök álmaikat, mintha a megbocsátás szava hangzanék. Oh, pedig, beh nehezen tudunk megbocsátani! „Ne Ítélj, hogy ne ítéltessél,“ tanít az irás s mi mé­gis tapsolunk a botrányok hírlapi szenzációinak, melyeket egy ron­gyos toll a családok intimitásaiból vakmerőén kipiszkál s mohó kap­zsisággal lessük a becsület pellen­gére állítását s ahelyett, hogy vé­delmére kelnénk, átkos kárörömmel sanktionáljuk a becsület bakóinak kárhozatos munkáit. A természeti és erkölcsi törvény azt mondja: „Ne ölj!“ A büntető törvény ítélkezik a gyilkos felett még akkor is, amikor a társada­lom félszeg felfogása felmenti, mert a lovagiasság szabályai szerint haj­totta végre tettét, — de futni en­gedi azt, aki a betű hatalmával gyilkol. — Pedig ez a gyilkosság százszor gonoszabb minden más­nál, mert az csak a testet öli meg, ez a lelket, a becsületet is meg­támadja; amaz nyíltan támad és gyilkol, emez orozva öl. Vétkes volt-e Litvay, a kolozs­vári kórházi gondnok? Ez a kér­dés most nem aktuális, alárendelt jelentőségű amellett a másik kér­dés mellett, hogy honnan veszi az a hírlapi tudósitó azt a hatalmat, amellyel ártatlanokat halálba ker­get, akik felett Ítéletet mondani még a legrosszabb esetben is a bírói igazságszolgáltatásnak első joga? Nemtelen eszköz a toll annak a kezében, aki botrányra használja, ártatlanok becsületében gázol vele, hogy szenzációra éhes olvasóinak érzékiségét csiklandozza; — de áldás annak a kezében, aki még a bűnnel szemben is igazságos szi­gorral kezeli, a társadalom köz­szellemét megbocsátásra revelálja s azok iránt, kik az elkövetett vé­teknek, — akár vérségi kötelék­nél fogva, akár más összekötteté­sek és okok alapján, — csak pas­siv szereplői, irgalmat, száualmat keltsen s megvédeni törekszik aZ elvakult, obskúrus társadalmi előíté­letekkel szemben. Ha az édesapa tolvaj módra nyúl a kenyér után, mit vétett a gyer­mek, ha azt — nem tudva, nem sejtve, lel sem tételezve, hogy til­tott utón szerezték számára, — elfogadja édes szülője kezéből ? — Miért kell a társadalmat banális cicomákkal, hangzatos frázisokkal előre hangolni arra, hogy másod-, harmadíziglen lökje ki magából a vétkeshez tartozókat? Ez igazság­szolgáltatás az elkövetett vétekkel szemben ? Ha van inmoralitás a világon, úgy ez az eljárás a legnagyobb mértékben az. Ilyen kínálkozó fa­latot mindig találhat a botrány­éhes riporter s fájdalom, szenzációra még mindig akad elég éhes olvasó is. — Mint minden alkalommal, most is beteljesült a tudósitó álma. Pár órán át a közönség kapva- kapott a nagy híren, az, hogy az édesanya két leányával öngyilkos­ságba lett belehajszolva, mellékes. Nekem erős a meggyzőződésem, hogy az újság szenzációhajhászása kergette mindannyit a halálba. — Mikor ott látták a gyilkos betűk­ben az édesapa szégyenét, mikor olvasták a kíméletlen kiszinezést, a íeicicomázott igazságot, — egy­szerre elsötétült előttük a világ s úgy érezték, hogy számukra nem hozhat már semmi örömet az élet, csak -szégyent, megvetést és gya­lázatot. Öldöklő karmokkal szántott az ártatlanok lelkén végig a két­ségbeesés s elmentek mindannyian oda, ahol nincs botrány, nincsen szenzáció. Én lelkemből tudom sajnálni őket és kérdem hírlapíró társaim­tól : hát tisztességes, hát becsü­letes munka-e az ilyen ? — Ez a sajtó rendeltetése ? Most készül az uj sajtótörvény..-— Itt az ideje, hogy megvédje a tör­vény az oltalmára szorultakat a társadalom ostoba előítéleteitől s a nyomdafestékbe mártott orgyilkos tőröktől. írjon meg a sajtó mindent, ami igaz, ami a nyilánosság elé tarto­zik, de bűnhődjék, ha a családi élet intimitásaiba avatkozik és ár­tatlanok rágalmazásával akar előre közvéleményt csinálni és ítéletet provokálni. Politikai hírek. A kiegyezési tárgyalások váratla­nul megszakadtak. Az ellentétek, úgy látszik, a bank és a junktim kérdé­sében élesedtek ki annyira, hogy a várt teljes megoldás helyett ismét újabb tárgyalások váltak szükségessé. Hírlik, hogy újabb kvótaemelés lesz s ehez a magyar kormány is hozzá­járult, de rekompenzációképeu egyen­értékű gazdasági előnyöket kötött ki. Az osztrák kormány a vámszerzödés fejében követelte a kvóta emelését, egyéb előnyökről hallani sem akart. Ebbe a magyar kormány nem ment bele s igy a tárgyalások félbemarad­tak. Az ujrafelvétel ideje még nincs megállapítva. A politikai közvéle­ményt különben ez a kérdés állandó izgalomban tartja s élénken foglal­koznak az Apponyi és Kossuth nyi­latkozataival. Kossuth teljes határo­zottsággal kijelentette, hogy a kor­mány az első perctől kezdve hajlandó volt a kiegyezésre, de semmi szin alatt sem engedi, hogy Ausztria a magyar államot megsarcolja. Az apa. Reggelig virrasztottak, akkor még egyet-ket.töt pislantott az éjjeli-lámpa és kialudt. Egyedül maradtak ketten és a holt asszony. A férj az ágy lábá­nál állt, a házibarát a fejénél. Az asszony arcáról eltűnt a pirosság, amit a láz kicsalt. Ismét hófehér és gyerekes lett az arca, mint akkor fél esztendős asszony korában volt, amikor Dávidházy hozzájuk költözött. A két férfi állt, majd megfordultak, mintha egyet gondoltak volna és ki­mentek a másik szobába, ahol Dávid­házy lakott, Gruber, a férj csak las­san botorkált a házibarát után, köny- telen szemekkel, meglehetősen unott, de közönbös arccal. — A házibarát könnyezett amikor a szobájába lépett és mikor meglátta ott a kis gyermek- kocsit, mintha a torkában dobogott volna a szive, úgy elfogódott a kese­rűségtől. Ráborult a gyerekre és össze vissza csókolta. — Hát most mi lesz velünk ? — nyögött egy zsőlyébe a férj. — Mi lesz velünk, oda van a mi boldogsá­gunk ?! Dávidházy meg sem mozdult, a gyereket bámulta. Ökölnyi nagy fe­kete szemeiben ott voltak azok a másik, most már fén y teleu szemek, amelyek egykor megremegtették a lelkét, amelyek egész fiatal életét ide láncolták ehhez a szobához. Eszébe jutottak az esték, amikor abban a zsőlyében, amelyben most a férj riu- gatja gyomorék izmait, ruganyos lágy­sággal, nagyszerű asszonyi test him­bálózott. A holt asszonyé, aki most ott fek­szik lecsukott szemekkel, selyem háló­kabátban, virágtalan ágyban. Visszatértek emlékezetébe a rette­netes szép napok. — A külvárosi kis korcsmában az első közös vacsora, | kézszoritás az Orfeumban az asztal alatt, az első levél, az első üveg pezsgő, az első csók. Az egész nyárspolgári regény, vagy inkább kaland recept, Aztán beletelepedett Dávidházy a Gruberék kiadószobájába. — Károly, ezentúl — mondá az asszony— mindennap arra fogsz jönni a bank felé, megvárod amig Dávid­házy jön és együtt vigabban jöhettek. Lesz kivel beszélgetned az utón. A férj örült és mindennap megállt a bank ablaka előtt, ott ahol Dávid házy dolgozott. — Néha kopognia is kellett, de legtöbbször maga is meg­látta. Levetette az irodakabátját, fel­öltözött és indultak neki a Józsefvá­rosnak. Keveset beszéltek, fáradtak és éhesek voltak. Otthon az asszony várta őket. A férj mindig megcsókolta, Dávidházy pedig apró sípokat húzott elő a zsebéből, amivel megajándékozta. Az asszony gyerekes arcán azonban lázrózsák kezdtek ülni, szomorú virá gok, a halál biztos jelei. Az orvos jött és azt mondta, nagy a veszede­lem, különösen mo3t, amikor a beteg egyszersmind várandós is. És jött a gyerek, nagy kíméletlen, goromba kölyök. A kis élet elvitte a nagyot. Mióta a gyerek megszületett, ágyban maradt az asszony. A férfiak jártak tovább haza együtt. Nem szól­tak többet egymáshoz, nem volt miről beszélniük. Egyik a másik mestersé­gét nem értette s mindegyiknek tele volt a szive egymás iránt keserűséggel. A férj gyűlölte a gyereket, csak a feleségét szerette tovább. — Honnan ez a durva, otrombául nagy kölyök ? Ez nem vagyok én és nem az asszony. Egyikünk sem. Dávidházy és az asszony imádták a gyereket. Ök szépnek és szent ere­detűnek tartották. Délben Dávidházy mindig oda vitte az asszouy ágyához és mikor a férj RÓth Simon nagyválasztéku cipóraktárát ajánljak a t. vevő-közönségnek, mint legolesöbb fogási, Közvetlen a ,Pannónia' szálloda mellett. — Ssatiaáp és Yidíkö legaig/obb Ciip5faiíi?i. az őszi és téli idényre megrendelt úri, női ás gyér.nek-lábbelik, — valódi box és schevraux bőrből kesziilt ezipők a lejdivatosabb kivitelben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom