Szamos, 1907. szeptember (39. évfolyam, 70-78. szám)

1907-09-19 / 75. szám

SZAMOS 75. szám. 4-ik oldal Szatmár-Németi szab. kir. város taná­csának, 1907. szeptember hó 13-án tar­tott üléséből. Dr. Vajay Károly polgármester, 1378.-907. gtsz. Ari ejtési hirdetmény. A városi tanács 8001—907. t.sz. hatá­rozatával a csererdő erdőőri ház építése rendeltetvén el, ezen összesen 4968 kor. 93 fillérre előirányzott munkálatok vál­lalatba adása tárgyában a városi gazd. tanácsosi hivatalban 1907. évi szept. hó 27-én d. e. 10 órakor versenytárgya­lás fog tartatni. Felhívom a vállalkozni kívánókat, hogy az előirányzati összeg 5 százalékának megfelelő bánatpénzei ellátott ajánlatai­kat, melyekben az esetleges engedmény százalékokban szóval is kiírandó, a fenti határnap délelőtt 9 órájáig, hozzám an­nál is inkább nyújtsák be, mert később érkező, vagy utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. A költségvetés s vállalati feltételek a gazdasági tanácsosi hivatalban a hivata­los órák alatt megtekinthetők. Szatmárnémeti. 1907. szept. 16. 1015-907. gtsz. Hirdetmény. Szatmár-Németi szab. kir. város kö­zönsége a tvhatósági bizottsági közgyű­lés 180—907. sz. határozata folytán a tulajdonát képező a szatmári oldalon a Kiskőkert és Varga-csere dűlők között fekvő, régi védtöltés 3119 négyszögölét kitevő területét, melyből az elkészített mérnöki felosztási tervezet szerint 247 négyszögöl a Némethi Miklós és neje, 115 négyszögöl a Félegyházi Báliutné, 825 négyszögöl a Czaich János jogutóda, 729 négyszögöl a Kacsóh Lajos, 206 négyszögöl a Kegye Péter, 642 négy­szögöl a Kovács Ferencz és Eszter lanka birtokaihoz volna legelőnyösebben csa­tolható ; 274 négyszögöl a vargacserei kertség, 81 négyszögöl pedig a latorszeg- aljai kertség dűlő útja kiegészítéséül volna alkalmas, a városi gazdasági ta­nácsosi hivatalban 1907. évi október hó 7-én d. e. 10 órakor megtartandó nyil­vános szóbeli árverés utján, vagy a fenti részletekben, vagy ha igy az árverés eredményre nem vezetne egy tömegben eladás alá bocsátja. Erről az érdeklődőket azzal értesítem, hogy az eladási feltételek a hivatalos órák alatt irodámban megtekinthetők s hogy az árverésben rósztvenni kívánók a négyszögölenkénti 33 fillérben megál­lapított kikiáltási ár 10 százalékát a« árverés megkezdése előtt készpénzben bánatpénzül lefizetni kötelesek. Szatmár-Németi, 1907. szept. 8. Bartha Kálmán gazd. tanácsos. 11823-1907. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmárnómetii kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Szatmári Gazdasági és Iparbank r. t. végrehajtatónak Leviczky Miklós és neje Kemény Vilma végrehajtást szen­vedő elleni 941 K tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmárné- metii kir. törvényszék (szatmárnémeti kir. járásbíróság) területén levő Szatmár- Németi szab. kir. városban fekvő a szat­mári 659 sz. tjkvben + 704 hrsz. ingat­lanra az árverést 1440 koronában ezen­nel megállapított kikiáltási árban elren­delte és hogy a fentebb megjelölt ingat­lan az 1907. évi november hó 12- ik napján d. e. 9 órakor ezen kir. tör­vényszék, mint tkvi hatóság árverelő helyiségében megtartandó nyilvános ár­verésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát kész­pénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333 sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapír­ban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű el­ismervényt átszolgáltatni. Szatmár-Németi, 1907. szeptember 4. A kir. törvényszék, mint telekkönyvi ha- óság. Farkas kir. tsz. biró. 11863—1907. tk. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmárnémeti kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Steinberger Éliás és fiai cég és Szent- iváuyi Zoltán végrehajtatóknak Makonics Sándor végrehajtást szenvedő elleni 150 és 72 kor. 80 fillér tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmárné­meti kir. törvényszék, (a szatmárnémeti kir. járásbíróság) területén levő Szat­márnémeti város határában fekvő, a szat­mári 9308 sz. tjkvben foglalt + 2207 hrsz. ingatlanra 306 kor., a 4891 hrsz. ingat­lannak Makonics Sándort illető részére 72 kor., a 6112 hrsz. ingatlannak Mako­nics Sándort illető részére 196 kor., a 6323 hrsz. ingatlannak Makonics Sándort illető részére 159 kor., a 2208 hrsz. in­gatlannak Makonics Sándort illető részére 89 kor. és a 6058 hrsz. ingatlanra az 1881. LX. t.cz. 156. §-a alapján 19 kor.- ban az árverést ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hog3r a fentebb megjelölt ingatlan az 1907. évi október hó 17-ik napján d. e. 9 órakor ezen kir. törvényszék, mint tkvi hatóság árverelő helyiségében megtartandó nyil­vános árverésen a meg állapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát, készpénzben, vagy az 1881 LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333 sz. alatt kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges el­helyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. Szatmárnémeti 1907. évi szeptember hó 5. napján. A kir. tszék, mint telekkönyvi hatóság. Farkas kir. tszéki biró. MT Alapítva: 1812. Bradóvka Gyula elsőrangúi vegytisztító és kelmefestő intézete. Gyár- és felvételi iroda: Kassa, Kossuth Lajos-utca 24. Ajánlom m. t. megbízóimnak a legmodernebb gépekkel bérén­q co N ÖJ* I dezett vegytisztító mT~ ■■ intézetemet, hol női-, úri- és gyermekruhák, katonai és tisztviselői egyenru­hák, báli- és sétatoillettek, bú­torszövetek, színes és hímzett kendők, takarók, napernyők, ágy- és asztalterítők, nyakken­dők, csipkefüggönyök, stb. vegy- tisztitásra elvállalhatnak. Különleges reszort-festésze­tem selyemruhákat, kasmírt, plüsöt, bársonyt, gyapjút, gya­potot, paszomant- és díszítő szö­veteket a legmodernebb, legva­lódibb színekre fest. Vidéki megbízásokat pontosan teljesítek. A gyár a legmodernebb gépekkel van felszerelve. Képviselők kerestetnek. I kerestetik idegbeteg nő mellé, müveit, finom lelkületű no, ki a háztartás és vezetés.minden ágában jártas, ki ezenfelül betegápolásra is vállalkozik. Belépés azonnal. Cim a kiadóhivatalban. Házvezetőnő. Jó Csabidből való, 30 éves, inlelli- geus özvegy nő, esetleg fizetés nélkül ajánlkozik úri ember bázve'etósére *gy nsgyon előnyös feltétel mellett. Levelek „Szerény“ címen e lap kiadó­hivatalába kéretnek. Ház-eladás. Hunyady-ulci 36. számú ház örök áron e adó. Értekezhetni ott helyben. önálló kerékgyártó kerestetik — mint lakó — a szat, márbegyi és pálfalvai nt sarkáu (Uj- major) újonnan épített kovács és kerékgyártó műhelybe. Szatmári házamnál (Hám János- utca 1. sz.) egy még használható sparherd eladó. — Értekezhetni a ház­mesterrel. Szuhányi Lajos. Villatelek az Apahegyen, Szioérváralja mellett, eladó. Van rajta egy 5 szobás és kellő mellékhelyiséggel ellátott nagy családi ház, előkerttel, továbbá a ház mögött 4 hold s'.őlő terméssel egyik t. Bővebbet Seidl József tulajdonosnál (Lakik : Budapesten, IV., Korona­herceg-utca 18. sz ) Kiadd lakás. Két utcai butorozatlan szoba, magá- uos urnák, Majláth-ufca 2. sz. alatt, kiadó. Téli alma, kézzel szedett, finúm fajok, mintegy 30—40 mm. summásan eladó Szat- már Udvariban, Szeöke Sándornál. Kiadó november 1 tői egy SZOba kama­rával, — azonkívül ugyanott egy istálló is azonnal kiadó. — Cim a kiadóhivatalban. Kiadó lakások. Bőrvásártér 3,, 4 számú uj lakó­házamban több kisebb nagyobb lakás november 1-től bérbe kiadó. A ház örökáron is eladó. Értekezhetni ott helybeu, Lemák András háztulaj­donossal Szatmáron. 3 szobás utcai lakást. Címein a kiadóhivatalban. Zongora és bútor eladás. Egy egészen jókarbau levő Wop- patérni féle zongora eladó. Köze­lebbi értesítést Bzeutpály István al­ispán ad. Halmiban. — Ugyanott bútorok is eladók. Eladó ház. A kir. törvényszék szomszédságá­ban, Csokonay-utea 1., 3. sz. tiszta tégla ház, -- amelyben van 4 szép utcai s óba s az udvari részben á‘a!akitás folytán szintén 4 szoba nyerhető, megfelelő mellékhelyiségek- key — örökáron eladó, Értekezhetni ott helyben. Haszonbérbeadás. (A Szatmárhegyen.) A Kis L'ppán, az állomással szem- ben, egy belső lelek másfél ezer íermő szőlőtőkével, szép úri lakással, gyü­mölcsössel, 14 hold szántófölddel, 2 köblös réttel, több évre, elutazás vé­gett sürgősen haszonbérbe kiadó. Értekezhetni: Blett György tulajdonossal. a Szatmárhegyen (Nagylippán) 8000 tőkével beültetett termő SZÖ1Ő, melyen két jókarbau levő ház, aljá­ban gondosan kezelt gyümölcsös vau. Értekezhetni özv. Kozma Zdgmoud. néval, Rákóczi-utca 35. szám alatt. Tojásának. Béos, szept. 16. Jelenti M. Medák, XVI—2. Neulerchenfelderstrasse 6. Szalmakocsi tojás 30 db 2 K La. Hordó tojás 33 M 2 „ Il.a. „ „34 ft 2 „ Bácskai tojás 1440 db 85 „ Bánáti „ „ Yl 84 „ Tiszamenti „ V) 1 00 Felsőmagy arországi V» 84 „ Erdélyi » 85 „ I.a. Galíciai „ « 83 „ A frissen töltött ásványvizek megérkeztek Szabó Séza Kaziney-utcai fűszer és csemege üzletébe. Vasúti menetrend. Érvényes 1907. évi május hó 1-től. Szatmárról indul: Szatmárra érkezik: ‘45 Q *4­Gy. vonat Személyvonatok .0 4) Gy. vonat Személyvonatok Debreczen 630 •221 220 32Ö| 853 238 JEL 303 1U09* Debrecen |4|| 216 103 |539| 826 j_253| |~959| FI 601 113 El Királyháza 844 El Királyháza 219 F.- Bánya 620 |726| 246 Minden szerdán N.-Bánya 804 636 150 Minden szerdán F.-Gyarmat 10 . . 1 El < 1 F. Gyarmat 1 749 628 V. V. 5&ö *) Püspökladánytól gyorsvonat. Közvetlen kocsi közlekedik. Érkezik Budapestre, 7-60 perckor. A fekete vonallal bekerített, vagy vonallal jelzett számok esti 6 órától reggel 6 óráig az éjjeli időt jelzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom