Szamos, 1907. szeptember (39. évfolyam, 70-78. szám)

1907-09-01 / 70. szám

XXXIX. évfolyam. Szalmái, 1907. szeptember hó 1. (vasárnap) 70. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: E{ési évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG ée KIADÓHIVATAL: Rékóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. &?ödenr?en3« diiíak S*ati»&joD, a lat *iaóóhivatalábar fizetecdóji HIRDETÉSEK: Készpénrfiietés niellett a íegjutányosabb árban közöltek ek Nyilttór soré 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Észrevételek az uj iskolai év kezdetén. (th.) Valahányszor megnyílik egy uj iskolai esztendő, mindannyiszor uj gondok és remények fogják el a szülőket, tanulókat, tanítókat és a tanügybarátokat egyaránt. Az iskolai év vége eredmények­kel számol be, kezdete remények­kel kecsegtet s gondokkal terhel. Igazi kulturális napok szeptember első napjai, amikor országszerte lázas izgalmak közepette lordul az általános figyelem és érdeklődés az iskolák felé. — Aktuális a kérdés, hogy vájjon ez az általános érdek­lődés milyen eredményekkel jár, másszóval: kultúrpolitikánk nem hagy-e fenn ma is a rohamos fej­lődésben kívánnivalót ? Szeretjük mondani s idegenektől hallani, hogy teljesen kultur-nem- zet vagyunk; iskola- és nevelés­ügyünk a fejlődés azon pontjára jutott, ahol bátran kiállja a ver­senyt a müveit államok bármelyi­kével. Távol áll tőlünk minden skepszis s ha mégis egy pár lényeges ki­fogásunknak adunk kifejezést, tisz­tán az ügy iránti lelkes érdeklő­désből tesszük. Nem túlozunk, ha állítjuk, hogy kulturfejlődésünk nem egészséges, a középiskolák legbecsületesebb törekvései mellett is meg van a lehetőség, hogy a társadalom pro­letárokkal telittessék. Nevelési mód­szerünk valósággal azt a látszatot kelti, hogy mi úgynevezett úri társadalmat akarunk nevelni s az élet reális követelményei csekély értékkel bir-nak. Pedig válságos je­lek intenek, amelyek a nemzeti életben elég sürüli jelentkeznek. A revelés igazi célja élethivatá­suk betöltésére a lehető legnagyobb mértékben alkalmas olyan önálló egyéniségeket képezni, akik a tár­sadalom egészébe úgy illeszkednek bele, hogy saját egyéniségük minél tökéletesebb kifejtésével a szociális közösség egyetemes céljainak meg­valósítására munkálnak közre. — Ebben pedig két kivánalom van : a karakter és a tudás. Mig az altruistikus nemes jellem az em­beri méltóságot alkotja, addig ezt a két Jogaimat elválasztani s egyik­nek a másik felett előnyt adni nem lehet, nem szabad. És mégis, ná­lunk az idegent majmoló tanügyi politika a fősulyt a tudásra törek­szik fektetni. A tudományok nevelő hatásának érvényesitésére törekszik s e munkájában oly nagymérvű túlterhelést hoz létre főleg a kö­zépiskola folyamán, amelyet a ta­nuló testi és lelki erejének eicsigá- zásával s jellemének elnyomoro- dásával fizet meg. Valóságos kulturszédelgés állott be, mely teletömi az iskolákat előre tudományos életpályára szánt ta­nulókkal, akár odavaló, akár nem s a reális életre képesítő iskolákat lekicsinyli, negligálja, a különben is kevés számút üresen hagyja. Mintha mi kivétel lennénk, mintha bennünket mindnyájunkat egyene­sen arra teremtett és rendelt volna az Isten, hogy csak tudományos életpályán keressük megélhetésün­ket. Nem látjuk, hogy milyen óri­ási nagy a túltermelés, milyen ke­vés e miatt az igazi tudás és ka­rakter, mennyi a fogyatékosság és fdületesség, amely a közéletben egyik bajt a másik után idézi fel. |A középiskola a kulturlejlődés Bzémpontjából nem is arra való, hogy tisztességes megélhetésre ké­pesítsen, tudományos embereket akar adni a társadalomnak s túl terhelésével még íéleredményt sem ér el. S ennek dacára maga a társadalom hiszi a legjobban, hogy csak a középiskola és egyetem az előkelőség útja, az élet forrása s cs*k az ezek által képesitett élet­pályákat veszi komolyan. Ezzel hizeleg ugyan nekik, de lejebb szál­lítja a gyakorlati élethez szükséges tudásnak és ismereteknek színvo­nalát. Ma nem szükséglet többé a középiskolák szaporítása, reális életpályákra képesítő szakiskolák létesitése az égető szükség, mely egyfelől hathatós orvosszer a tul- tőmöttség ellen, másfelől garancia az intenzivebb tanításra és neve­lésre. Szomorú valóság, hogy már a tanulók között is ijesztő mértékben kezdi felütni a fejét a stréberség, nem elég erős az iskolaszeretet, a kötelességtudás, a munkavágy, a becsületes őszinteség, az egysze­rűség és szerénység. — Itt leend igazi munkaköre a tudományos pályára készítő középiskolának. Megküzdeni a társadalmi előítéle­tekkel, elenyésztetni ezeket a kó­ros állapotokat, fölkelteni a köte- lességteljesités és önmegismerés szükségének tudatát, megismertetni a helyes hazafiságot, kiverni az ifjak szivéből a hamis ideálokat, karaktert nevelni az iljuból. — Az iskola karaktere a nemzedékek ka­raktere s ennek szeplőtlennek kell lennie, mint amilyen szeplőtlen és tiszta az igazi tudás és erkölcs. Erkölcsi személyiség nevelése a főfeladat, a szabad fejlődésnek oly irányításával, amely azt és annyit ad az észnek és léleknek, amit és amennyit mindkettő megbir s pár­huzamosan *gymóc nr»«llott c nam egymás rovására, fej'íesztetik a tu­dás és a karakter. Az ami erdők eladása. Augusztus 29. A gazdasági szakbizottság csütör­tök délután fél. 3 órakor ülést tartott az avasi erdők eladása ügyében. Az ülésen dr. Falussy Árpád főispán el­nökölt, aki röviden összefoglalva is­mertette a tárgyat. A kérdés oly sok Ifjúság. Miért olyan busák az emberek nyár végén ? Miért temetkeznek bele a múlt örömeibe, miért irtóznak annyira a jövőtől ? Az örömtelen ősz méla hangulataiban az enyészet él s a pusz­tulás szomorúságát nem enybiti az eliramlott nyár számtalan boldogsága. A nyári est költészete a ködös na­pokon osak tündérmeseként tüntik elénk s a langyos, szerelmes nyári éjszakák mámorát megértjük-e ősszel, mi sápadt, szürke emberek ? Tündér­mese és pusztulás. Ezen tépelődik a kopott szürke halandó. A tündérmese hőse görnyedt, vánszorgó alakká ved­lik a pusztulás idején. Gyakran föl se lehet ismerni. Oh, talán azért olyan busák és lehangoltak nyár haldoklá­sakor az emberek ? ! Mintha csak rájuk parancsoltak volna, mind elutaztak a fürdői ven­dégek. — A parkok üresek voltak, a sétaterek padjai magányosan unatkoz­tak, a szél tépte a fákat, a levelek busán hulldogáltak. Mindenre rábo­rult a szürkeség, az égre, a tengerre s a kaoér kis villákra. — Én is hazamegyek, — mondta a doktornak a szanatórium utolsó ven­dége. — Az ég mind szürkébb lesz s én irtózom a szürkeségtől, a tenger tegnap is háborgott, pedig én csak a nyugodt, sima, szinte álmos vizet kedvelem. A bokrok mintha összees­küdtek volna, szomorúan sóhajtoznak, ha közelükbe megyek. Ez a sóhaj egy beteg szoba nyomasztó hangula­tát juttatja eszembe. Doktor ur, én félek a beteg bokroktól. A doktor ránézett a fiatal emberre, megdöbbent sápadt arcától és azt mondta neki, hogy megbánja ha el- megy, éppen most kellene itt ma­radnia. Az utolsó nyári vendég is útra kelt. örült, mikor már nem látta a tengert, a lakói után sóvárgó kis villákat u a szürke eget. Nem hallotta a bokrok őszi sóhajtozását. Azt hitte, hogy otthon kiosiny falujában, nem szürke az ég, nem unakoznak a törpe házak s nem betegek a bokrok. Behunyta a szemét s haza gondolt. Csalódott. — Nem akarta senkinek sem elárulni, hogy visszavágyik a ten­gerre. Otthon volt a szenvedélytelen falucskában, ahol bibliai nyugalom uralkodik. Az öreg ur gyorsan járt­kelt a szobában, gyakran megtömte s kiszívta pipáját, ez jelentette, hogy boldog. Örült, hogy megjött a gyerek, Az ezüsthaju néni naphosszat korholta a cselédeket, királyi étkeket főzetett s a régmúltak fölbukkanó emlékeivel mulattatta a vendéget. De a fiatal ember lehorgasztotta a fejét s gyak­ran megismételt történetek hallatára igy szólt : — Visszamegyek. Itt is betegek a bokrok. Az öreg ur a sarokba állította pipá­ját, az ezüsthaju néni pedig még job­ban korholta a cselédeket. Reggel kiment a pusztuló kertbe, letépett egy-két fonnyadó virágot s a tengerre gondolt. Az álmos, nyu­galmas tengerre, a titokzatosra, mely nem árulja el, mit rejt a fenekén s erejével is csak néhanapján hivalkodik. — Visszamegyek a tengerre — mondta magában — a doktornak igaza van s én élni akarok. A sétába hamarosan belefáradt, vánszorogva ment a kerti lugasba s ott leült. A múltjára gondolt, a hogy mindjobban belemerült a rég letűnt napok emlékeibe, arcára a félelem és keserűség kifejezése rajzolódott. Ilyen­kor késő nyár végén mindig félt a jövőtől, keserűen temette el újra és újra a múltat. De most erős és izgató képek merültek fel lelkében, föltá­madt benne kora vén ifjúsága, ifjúkori vénsége. Eszébe jutott, hogy egész életében beteg volt, mindig öreg, komoly em­berek között forgolódott. Ha itthon időzött az ezüsthaju néni járt kedvé­ben, vagy öreg atyja biztatgatta fia­talos ábrándokkal. A szantóriumokban, a fürdőkön, az üdülő helyeken komor, tudós arcú doktorok vizsgálták, akik mindig olyan furcsán rázogatták a fejüket és mindig összeráncolták a 4 ü. RŐth Simon nagyválasztéku cipóraktárát ujánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást, Közvetlen a #Pannónia' szálloda mellett. — Szatmár és vid4ke iegaag/obb cziparaktára. Figyelmeztetés! az előre haladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatók

Next

/
Oldalképek
Tartalom