Szamos, 1907. augusztus (39. évfolyam, 61-69. szám)

1907-08-04 / 62. szám

62. szám. SZAMOS 8-ik oioal kívüli programmal, az 1892-iki vá­lasztáskor a kormánypárthoz csatla­kozott, később ismét pártonkivüli, majd nemzetipárti lett. Csatlakozott Apponyi Albert gróf táborához, aki nek lelkes hive volt s akivel együtt az 1904. évi november 18 iki alfeot- mánycsiny miatt a függetlenségi pártba lépett be, amelynek ezen idő­től fogva tekintélyes, nagy befolyású tagja lett. Függetlenségi programmal választotta meg a nagykároiyi vá­lasztókerület az 1905 iki januári vá­lasztások alkalmával egyhangú lelke­sedés mellett. Nehány hónapja súlyos betegség támadta meg az életerős szervezetet, mely a múlt hó 31-én szerdán délután 3 órakor, miután Palczer Ernő nyug. kegyesrendi házfőnök, kiérdemesült kormánytanácsosnak meggyónt, kiol­totta életét. * Hymen. Berger József a helybeli felső kereskedelmi iskola tanára elje­gyezte Weisz Aranka kisasszonyt, Nagykállóból. — Kiss Miklós szintár- sulaiunk volt hős szerelmese pár nappal ezelőtt tartotta esküvőjét Pap Tusival, szintén társulatunk volt naiva szinésznöjével. * Eljegyzés. Kundt József m. kir. honvéd százados eljegyezte Miklu- sovszky Antal polgártársunk és városi törvényhatósági bizottsági tag leányát Ilonát. * Szerkesztő változás. Dr. Kovács Dezső ügyvéd, a „Szatmárvármegye“ laptársunk felelős szerkesztője ezen tisztségéről lemondott. Az uj szer­kesztő Schröder Béla hirlapiró. Dr. Tóth Zoltán főmunkatárs szintén meg­vált tisztétől. * Halálozás. Néhai forgolányi Ko­vács Dániel volt tanár özvegye szül. Somtű Anna élete 95-ik évében folyó évi julius 31-én végelgyengülés kö­vetkeztében elhunyt. A megboldogult hült tetemeit folyó évi augusztus hó 2-án helyezték örök nyugalomra. Az elhuuytat, mint nagyanyát, dédanyát és anyát gyászolják : Muhi Elek veje, Muhi Sándor, Muhi Miklós, dr. Muhi Zsigmond, Muhi Berta unokái. Lánczy Erzsébet unokájának neje, Csán’, i Lajos unokájának férje. Csányi Mik­lós, Csányi Berta, Csányi Anna, Csá- nyi Lajos, Muhi Sándor, Muhi Miklós, Muhi Zsigmond dédunokái. * Gyermek halál. Bárdóly Ferdi- nánd és neje Szabó Juliánná szeretett kis leánykája a négy hónapos kis An- nuska julius hó 31-én, hosszas, kínos szenvedés után elhunyt. * Bucsulakoma. Nem rég vettük a hirt, hogy dr. Fodor Gyula főgim­náziumi tanár, városi társadalmunk egyik tevékeny tagja a bpesti VIII. kér. áll. főgimnáziumhoz lett áthe­lyezve. Mig egyrészről gratuláltunk a jól megérdemelt előléptetésnek, addig másrészről nem szívesen vettük távo­zását, mert helye a társadalmunkban pótolhatatlan. Barátai, jó ismerősei f. hó 1-én e^te a kath. kaszinó he lyiségében bucsulakomát rendeztek tiszteletére, amelyen százon felül volt a résztvevő. Az összejövetelen első­nek Zahoránszky István egyházi al- elnök, a kath. kaszinó nevében bú­csúzott, amelynek éveken át tevékeny alelnöke volt dr. Fodor Gyula. — Beszéltek még: Ratkovszky Pál fő- gimnáziumi igazgató, Dunay Sándor felső keresk. iskolai igazgató, Bodnár Gáspár, dr. Fejes István, mint az „igen jól szerkesztett Sz. és V. szer­kesztője a távozó munkatárshoz,“ dr. Kelemen Samu, Fásztusz Élek, Rat­kovszky Soma dr., Ferenczy János, Uray Géza a Nőegyesület nevében s még számosán. Az összejövetel vig muzsikaszó mellett reggelig tartott Jó étellel, jó itallal a kath. kaszinó vendéglőse látta el a megjelenteket, aki ez alkalommal kitett magáért. * Gyermek-kórház városunk­ban. (Az alábbi hir a fővárosi lapok hasábjain látott napvilágot.) „Félhi­vatalosan jelentik, hogy Kossuth Fe- rencz keresk. miniszter a magyar ál­lamvasutak szatmári tápintózetével kapcsolatosan gyermekkórház létesí­tését határozta el. A kórház építésé­hez még az idén hozzáfognak.“ * Emlékeztető. Az önálló asztalos mesterek a mai napon avatják fel szép zászlójukat, mely ünnepségre dr. Falussy Árpád főispán reggel 8 óra 26 perckor érkezik meg Kossuth Fe- rencz keresk. miniszter képviseletébén. A vasútnál az asztalosok egyesülete testületileg fog megjelenni. Katona Imre társ. elnök üdvözlő beszéddel fogadja. — Majd 10 órakor kezdetét veszi az ünnepség és este a táncmu­latság a Kossuth-kerti kioszkban. * Elmezavarodott lelkész. Mint részvéttel értesülünk, Egeressy Imre borzovai lelkészen a napokban hirte­len az elmezavar tünetei mutatkoz­tak A szerencsétlen ember elméjét az őt mostanában ért súlyos csapá­sok háborították meg. A nagykállói tébolydába szállították kezelés végett. * Uj szeszfinomitó városunkban Schvarez Salamon helybeli lakos, az iparhatóságtól egy szeszfinomitó telep engedélyezését kérte. Folyamodó a te­lep felállítását s petroleum finomitó szomszédságában levő Mocsár-dűlői 26. szám alatti telkén akarja eszközölni. A kapitányi hivatal a helyszíni szemlét a múlt hó közepén tartotta meg, mely alkalommal az érdekelt szomszédos te­lektulajdonosok is meghallgattattak, kik azonban a szeszfinomitó telep engedé­lyezése ellen kifogást nem emeltek. A szeszfinomitó felállítása iránt a ható­ságnak csak az a kifogása, hogy a finomított szesz lehűtésére szolgáló s elhasznált vizeknek nines a folyamodó telkéről lefolyása s természetes elvezet- hetősége. Megtörténnék, e körülmény figyelmen kivül hagyásával az, hogy a hetenként 3-szor 1200—1500 hekto­litert kitevő elhasznált viz a batizi utat ellepné és egyúttal az ottani házak körül levő anyaggödröket elöntené, mi­által a levegőt fertőztetnó meg. Miért is folyamodó a szeszfinomitásnál fel­használt vizeknek elvezethetése iránt a kapitányi hivatalnak előterjesztést, illet­ve tervezetet fog bemutatni, mely ideig a hatóság a szeszfinomitó-telep felállí­tását nem engedélyezheti. * Dzsiu-dicu. A városi tanács meg­bízta Wladimir K. műbirkozót, & r&n- dőrlegénység és nehány csendőrnek a japáni dzsiu-dicu birkózásbani ki oktatásával. A tanfolyam 3 hétig tart, melyidőro a nevezett mübirkozó 600 koronát kap a várostól. Halált okozó testi sértéssel vádolt 13 éves fiú. A bíróság felmentette. Már nagyon sok alhalommal szo­morú következménnyel végződött a fegyverrel való játék, különösen mi­dőn az gyermekek kezébe került. — Nap-nap után olvashatjuk a lapok hasábjain, mintegy elrettendő példa­képpen. Tragikus kimenetelű volt az eset, mi 1907. május hó 18-án történt Lázáriban. Csatlós József 13 éves fiú valahogy hozzájutott atyja vadász-fegyveréhez, mely meg volt töltve. Játszani kezdett vele és tréfából az egyik körülötte játszó leánykára irányította a fegyver csövét. Lerántotta a kakast a fegyver azonban csütörtököt mondott. — A gyermek nem is gyanítva, hogy töl­tény van a fegyverben egyik játszó társára Ferenczi Jánosra célozott újó­lag. A puska eldördült és a célba vett gyerek a sőrétektől homlokon találva elterült a földön. Lett erre természetesen nagy ijedelem, a gyer­mekek jajveszékelve futottak széjjel amint meglátták kis játszó-társukat a vértől elborítva. Behozták a szatmári közkórházba, 10I a leggondosabb ápolás dacára is 8 nap múlva meghalt. A végzetes tett elkövetője Csatlós József a bíróság elé került. A tör­vényszék Pap Eadre kir. törvszéki biró elnöklete alatt f. hó 2-án ítélt ezen ügyben. A vádlottat dr. Stein Izsó ügyvédjelölt védelmezte. Csatlóst gondatlanságból elkövetett emberölé­sért vádolta Papp Szilviusz ügyész. Védőjének hathatós védelme folytán, hogy t. i. a gyereknél a bűnösség felismerésére szükséges belátás hiány­zott és hogy egyáltalán nem is tudta, hogy mit tesz, a bíróság a vád alól felmentette és szabadlábra helyezte. * Szentes János cabaretje, mely­nek minden tagja már is nagy nép­szerűségnek örvend, ma vasárnap és holnap hétfőn aug. 5-én tartja búcsú előadását a Honvéd-sörcsarnok kert­helyiségében, Ez alkalommal C9upa humoros aktuális apróságok kerülnek színre. — A társulat innen Nagyká­rolyba, onnan pedig Nagybányára megy, hol érthető érdeklődéssel vár­ják. A társulat kiváló tagjai Havy Rózsi, Csillag Szeréna, Szentes János, Ernyei Emil, Kereszthy Jenő, Da­rányi Ernő, Máté Gyula. * Kereskedők és iparosok figyel­mébe. Tekintettel azon fenyegető veszedelemre, mely az őszi vasúi i for­galom lebonyolításakor immár évről- évre rendszeresen sújtja iparunkat és kereskedelmünket, a debreczeni keres­kedelmi és iparkamara ezúttal is fel­hívja az érdekelteket, hogy a közjóra való tekintettel a nagy tömegben fel­adásra kerülő épület- és tűzifa, to­vábbá szón, érc, kő stb. hasontermé- szetü és időhöz nem kötött egyéb áruk zömét, a szállítási föidény be­következte előtt f. évi szeptember hó végéig szíveskedjenek elszállítani. * Nagy izraelita társasutazás Pa­lestinába, Syriába, Aegyptomba, Gö­rögországba és Konstantinápolyba. Az őszön a „Tabor“ A. Grajevszky & Co. Jerusalemi utazási iroda nagy társasutazást rendez Keleten. Az uta­zás Budapest és Wentől veszi kezde­tét október 15-én és 28 napig tart, mely közül 2 nap Konstantinápoly, 1 nap Smyrna és Rhodos, 15 nap Syria és Palestina, 2 nap Eegyptom, 1 nap Piräu8ra (Athen) esik. Felke­resik a legérdekesebb látnivalókat és kirándulásokat csinálnak a vidéken. Az egész utazás belekerül 600 koro­nába és ettől felfelé, mely' összegben az összes programm szerinti kiadások ben foglaltatnak, melynek betartásáért a „Tabor“ utazási iroda kezességet vállal. Jelentkezések szeptember 15-ig „Tabor“ Reisebureau A. Grajevszky & Co. Jerusalem (Palästina) irányi- tandók. * Cionista klub. „A Szatmári Ci­onista Egylet* klub helyiségei Eöt- vös-utca 1. szám, I. e. vannak, ahol érdeklődőknek bármikor szívesen nyújt felvilágosítást. * A helybeli gépiró tanfolyamra korlátolt számban még beiratkozhatni lehet. A tanfolyam vezetője : Jordán Aladár ; helyisége ; Kossuth Lajos-u. 1. szám. * Debreczeni nagyvásárra utazók figyelmébe ! Remek ékszerek, órák, ezü8tnemüek igen olcsón kaphatók Löfkovits Arthur többszörösen ki­tüntetett cégénél. Debreczen, Főpiac. * Külföldi minta szerint beren­dezett előkelő leány-internátus nyí­lik meg Budapesten augusztus hó ’olyamán, különösen oly vidéki úri eányok részére, akik a főváros vala­mely leányiskoláját látogatják. — Az internátus, mely dr. Förstner Gyu- áné vezetése alatt áll, a főváros leg­szebb részében, az úgynevezett villa­negyedben (Délibáb-utoa 25. sz. alatt) fekszik. — A növendékek állandóan tanárnők felügyelete alatt vannak, az iskolák látogatása női kiséret mel- ett történik. — Német, francia, an­gol nyelvű társalgás; külön órák a zene, ének, festészet számára; zon­gora használat. Dr. Förstner Gyuláné livánatra szívesen küld prospektust. * Az aratás. Rendesen azt szokták mondani: „Ki mint vet, úgy arat.“ ISz a sarkalatos igazság bizonyult be a Molnár-féle divatáru-csamokuál is, melynek tulajdonosa üzletének veze­tésénél arra törekszik, hogy az a leg­szolidabb alapon legyen vezetve. En­nek köszönheti azt a nagyarányú fel­karolást, melyben nemcsak a helybeli, de a vidéki nagyközönség is állan­dóan részesíti. — A divatárucsarnok, mely gazdagon fel van szerelve szö­vet, delén, batiszt, vászon, kanavász és kész fehérnemüekkel, a postával van szemben. * A vegyiipar előrehaladását Ma gyarországon legélénkebben bizonyítja az a tény, hogy Baros Gábor, ez a jó hírnévnek örvendő cég saját házá­ban (Városmajor utca 42.) gyártja az elsőrendű s minőségű kozmetikai és piperecikkeket, melyek kitűnő minő­ségük s olcsóságuk folytán oly ked­vességnek örvendenek, hogy a kül­földi hasonló szereket már is kiszo­rítják. Ezekről a kiváló szerekről, valamint a borászati és pincegazdá- szati cikkekről a Baros Gábor cég minden érdeklődőnek készséggel küld érdekes, kimerítő árjegyzéket, ha ez iránt a főüzletet (Dohány-utca 1., Depot 40.) megkeresi. * Sápkóros fiatal leányok használ­ják fejlődési korban a Kriegner-féle tokaji china-vasbort, mely erősít, az étvágyat növeli, a vért szaporítja és tisztítja. Üvegje 3 kor. 20 f. a gyógy­szertárakban. Főraktár: „Korona“- gyógyszertár Bpest, VIII., Kálvin-tór. * A kávé olcsóbb lett! Arról leg- jobban meggyőződhetünk Szatmáron, a piacon a Pannónia szálloda mellett, Néhma kóvé-kereskedőnól. 3 kilós cs. kubakávét 3 frt 60 krért bérrnentve utánvéttel küld. — Értesítés. Néh. Joó László óra- és ékszerüzletét a Qillyén József ur házába (Szlávik Zsigmond ur üz­lete mellé) helyeztem át. Tisztelettel Joó László utóda. 8 Pártoljuk a hazai ipart. Ba sokszor halljuk e szózatot és mégis szükségleteink fedezésénél nem vi­gyázunk eléggé, hogy ne osztrák árut vásároljunk. Ezer meg ezer idegen fogtisztitó szert vesz naponta a ma­gyar közönség, mikor itt van most a kiváló magyar gyártmány a Brázay- féle „Kalogén“ sósborszesz-fogkrém, mely valósággal ideális fogtisztitó és ápoló szer. 8 Ki akar szép lenni ? Kevés hölgy van az országban, ki a Gutori Földes Kelemen aradi gyógyszerész világhírű arckenőcsét a Margit-krómet ne is­merné. Ugyanis az összes szépítő- szerek közt a Földes-féle Margit-krém örvend a legnagyobb kelendőségnek, mert teljesen ártalmatlan, a bőr min­dennemű tiszt átianságát, szeplöt, pat­tanást, mitessert. májfoltot, ráncokat stb. néhány nap alatt eltávolít és az arcot simává, üdévé, fiatallá vará­zsolja. Nemcsak az arcbőr, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére és szé­pítésére is legalkalmasabb. Nagy té­gely 2, kicsi 1 kor. A Margit krém hatását növeli a Margit szappan. A hölgyek, kik pudert használnak, na­gyon dicsérik a Margit-hölgyport, az arcot szárazon tartja a Daptó), széltől megvédi. Ezen ki valló tolitette-cikkek kaphatók a gyógyszertárakban. Után­zatoktól óvakodjunk. Postán küldi Földes Kelemen gyógyszerész, Arad, ki kívánatra a „Szépségápolás“ cimü könyvecskét ingyen küldi. * Mindenki hasznát fogja venni annak a műnek, mely még ez év deczember havának elején fogja elhagyni a sajtót. — A könyv cime: „,Szatmárvármegye címjegyzéke és naptára." Magában foglalja a vármegyében lévő egyházakat, tan­intézeteket, tanítókat, tanárokat, megyei, állami, városi tisztikart, községi bírókat, virilis és választott megyei és városi bizottsági tagokat, kulturális intézményeket, kér. éa ipari vállalatokat hírlapokat, az ösz- azes kereskedőket, iparosokat, had­sereget, postát, vásárokat, díjszabá­sokat és különösen a helyi viszonyo­kat érdeklő általános jellegű dolgo­kat. A mű a legújabb adatok alapján lesz a legnagyobb pontossággal össze­állítva, úgy hogy pl. ügyvédeknek kereskedőknek iparosoknak különösen jó szolgálatot fog teljesíteni. A Cím­jegyzékben az adatokon kivül érdekes illusztrált megyei vonatkozású irodalmi rész is lesz. Körülbelül 300 oldalra van tervezve, de valószínű, hogy ennél is terjedelmesebb lesz. 5—6000 pél­dányban nyomul. Ara darabonként 60 fillér. Miután egész éven át közkézen forog hirdetésre igen ajánlható. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom