Szamos, 1907. május (39. évfolyam, 35-43. szám)

1907-05-30 / 43. szám

43 szám.

S rí A M 0 8

legsürgősebb munka idejében is be kell tartani. Benne volt ebben a törvénytervezetben a lakáskérdés olyan szabályozása, a mely meghatározott időpontokhoz kötötte ezeknek a lakásoknak létesítését és nem tolta azt ki általánosságban a tiz esztendős határig.

Én azonban t. ház, elismerem, hogy ha ezek részben kimaradtak is a törvénytervezetből, maradt benne igen sok értékes dolog.

Benne maradt t. ház, a lakásnak legalább a jövőre kihatólag . való biztosítása, benne maradt azoknak a mellékszolgáltatásoknak az eltörlése, a melyek annyi izgalomra, annyi jogos elkeseredésre adtak okot; benne maradt a gyógykezeltetés, az iskoláztatás dolga, a cseléd járandóságának végrehajtás alól való mentessége. Kétségtelenül nagy és szép haladás ez a múlthoz képest, a melyet a törvényjavaslat tárgyilagos bírálata mellett elhallgatni nem szabad, elmellőzni szinte erkölcsileg tilos.

Ámde én egy szociálpolitikai törvénynek a hatását nem látom biztosítottnak a törvény megalkotásával. Az ilyen törvényeknél a törvény végrehajtásának módja szinte fontosabb, mint a törvény megalkotása Ebben a tekintetben, fájdalom azokkal az eszközökkel kell számolnunk, a melyekkel rendelkezünk, és én nem gondolnám, hogy még ha egyoldalú álláspontra helyezkednénk is, akkor is nézeteltérés lehetne abban, hogy a mai közigazgatás és a mai fiatal szolgabiró ilyen nagy szociálpolitikai kérdések és feladatok ellátására nem éppen a legalkalmasabb fórum és közeg. (Helyeslés a baloldalon.)

T. képviselőtársam, Veres József tegnap nagyon szép beszédben felve tette azt a kérdést, hogy bizonyos, a gazdákból és cselédekből alakult vegyes bizottságoknak a létesítésével, békéltető-bizottságok létesítésével kellene elejét venni az esetleg kitörendő kellemetlenségnek. Kétségtelenül emelni fogja ez az alsó néposztály önérzetét, emberi érzetét és közelebb fogja őt hozni a gazdához.

Szász Ferencz: A békéltető-bíróság intézménye megvan!

Kelemen Samu : De nem a mezőgazdasági cselédek dolgában!

És hogy ez nem épen magának Ve rés József t. barátomnak — a min'; itt szeretnék feltüntetni — az utópiája, arra nézve utalok Szatmárnémeti sz. kir. város egy feliratára, a melyet a napokban intézett a belügyminisztériumhoz a kivándorlás kérdésében, a hol szószerint a következők olvashatók (olvassa): „Választott bírói intézmény állítandó fel a munkaadó és a munkások között — megjegyzem, mezőgazdasági munkásokról van szó — a mely szociálpolitikai szempontból elvi tázhatatlanul hasznos dolog és alkalmas arra, hogy a munkaadót és munkást egymáshoz közelebb hozza, őket érdekeik kölcsönös felismeréséhez vezesse.“

T. ház! Én ehhez még csak egyet fűzők hozzá. Méltóztassék elhinni, egyáltalában nem vagyok hive a hivatalok szaporításának. De Giesswein Sándor t. képviselőtársam egy nagyon szép, igazán magasröptű szociálpolitikai beszédben utalt már annak a szükségességére, hogy ezek a szociálpolitikai dolgok olyan erővel nyomulnak az előtérbe, hogy ezeknek az ellátására szükséges lesz épen úgy bizonyos felügyelői hivatalok rendszeresítése, mint a miként vannak iparfelügyelők rendszeresítve, a kik bizonyos vidéknek ipari érdekeit mozdítják elő.

Ezek a gazda és a cseléd között előforduló összeütközések csak látszatra kicsinyek; lehet hogy a tárgyuk kicsiny, lehet hogy az embereknek egy része, a kiknek érdekkörét érintik kicsiny, ámde ezek a jövőnek nagy kérdései, ezekből fakadnak fel a legnagyobb ellentétek, ezek az összeütközések azok, a melyeket a magyar nemzet nagyon, de nagyon fájdalmasan érez.

Épen azért csak az lehet a jövő fejlődésének útja, hogy ezeknek az összeütközéseknek az elhárítását, elintézését olyan mély szociálpolitikai belátással biró emberekre kell bízni, a kiknek ez az élethivatásuk, a kik tapintattal, szeretettel karolják fel a gazda és a cseléd érdekét egyaránt, és a kik átérzik és átértik azt a hivatást, a mely ezen kérdések elintézésénél rájuk vár. Annak a fiatal szolga- birónak, a ki úgyszólván ma került ki az iskolából, a kinek nincs még meg a kellő tapintata, életbölcsessége, érettsége, a ki, — mint nem egyszer láttuk például az orosházi esetnél, — egyetlen helytelenül kiejtett szavával lángra lobbanthatja egy egész vidéknek a nyugalmát, ennek a kezére én e kérdések megoldását állandóan és megnyugvással rábizhatónak, e kérdéseket általa elintézhetőnek nem tartom. (.Helyeslés a baloldalon.)

Én, t. ház, a törvényjavaslat részleteinek a bírálatába nem bocsátkozom, hiszen a részletes tárgyalás alkalmával lesz erre alkalmam; hanem foglalkozni akarok röviden azokkal az ellenvetésekkel, a melyek egy és más oldalról, de különösen pártom egyes mélyen tisztelt tagjai részéről a törvényjavaslattal szemben elhangzottak. (.Halljuk!)

Polémia.

Egyik igen nagyrabecsült képviselő- társam, Fábry Károly pl. felemlítette a törvényjavaslattal szemben azt, hogy ez — szószerint idézem — „elviselhetetlen terhet“ ró a gazdára.

Méltóztassék elhinni, hogy ilyet állítani nem lehet s méltóztassék megengedni, hogy hozzáfűzzem azt, hogy nem is szabad. Nem szabad azért, mert a legjobb meggyőződés mellett és a legjobb szándékból is az izgatásnak és az izgatottságnak olyan elemeit halmozza fel a gazdaközönségben, a minőket fel akarnak most halmozni más oldalról a szocziálisták körében. Egyikünk sem tagadja, hogy ez a törvényjavaslat terheket ró a gazdaközönségre ; ennek tudatában foglalkozunk vele, s hiszem, hogy ennek tudatában fogjuk megszavazni, nem riadva vissza bizonyos áldozatoktól, a melyek végeredményükben helyes tőkebefektetést képeznek ; de azt mondani, hogy az, a mit ezen törvényjavaslat akar, elviselhetetlen a gazdára ; feltételezni azt, hogy egy kormány, a melynek úgyszólván minden tagja gazdaember, a magyar törvényhozásba, a magyar társadalom közé behoz egy törvény- javaslatot, a mely a magyar társadalomnak egyik igen értékes elemére nézve elviselhetetlen, az igazság érzetével nem lehet. (Úgy van ! bal felől.)

Annál kevésbé lehet ez, mert épen ezek az állítások azok, a melyekkel egy másik ellentétes állítás találkozik, így és ugyanazon lélekzetvételben azt mondják, hogy erre a törvényjavaslatra nincs szükség, mert hiszen mindezt eddig is teljesítette a humánus gazda, (Úgy van! balfelől) és viszont hangoztatják azt, hogy ezek a terhek pe- ig a gazdaközönsógre elviselhetetlenek. Ezt a két állítást a logika alaptörvényei szerint egymással összeegyeztetni nem lehet.

A másik felszólalás igen nagyra- necsült képviselőtársam, Okolicsányi zászló részéről hangzott el, a ki beszédében olyan eszmét vetett fel, a mely, nem tagadom, sokakban keltett visszhangot, mert hiszen nem egy elszólalásban csendült meg azután annak a beszédnek a hangja. Arról volt szó, hogy hiszen nekünk kell humánusaknak lennünk; mi valóban

lelkűnkből szeretjük a népet, de ezeket a terheket mégis csak át kellene hárítani egy másik faktorra: az államra. Ez a szeretet, az áldozatkészségnek ez a fajtája engem meglehetősen rossz magyar hagyományokra emlékeztet, — mert a dicső hagyományok melbtt vannak rossz hagyományok is. (Halljuk! Halljuk!)

Mikor 1848 márczius 15-én Budapesten az ismeretes 12 pontot kibocsátották, ezt a 12 pontot pár nap múlva Szentes városában is tárgyalták. Nagy népgyülést hivott össze Molnár Sámuel főbíró ur és a népgyülés egyhangú lelkesedéssel szavazta meg mind a 12 pontot. Ezt követöleg azután helyi ér dekü dolgok tárgyalására került a sor és akkor ugyancsak egyhangú lelkese déssel határozta el a népgyülés és ezt követöleg a tanács, hogy (olvassa): „Idegeneknek helybeli lakos néven itt jószágokat a legelőre hajtani nem szabad, úgyszintén a birtoktalanoknak sem.“ És ugyancsak 1848 márczius 30-án tartott Szentes városa megint egy tanácsülést, a melyen a közlegelők felosztásának dolgáról tanácskozott, ehhez a gyűléshez a birtoktalan zsellérek kéivényt intéztek, hogy az Istenért, juttassanak nekik is valami kis házhelyet és valami kis földet.. Ekkor igen szép szavakban a következő szószerint idézett határozatot hozta a szentesi tanács (olvassa): „Tekintetbe véve a folyamodók szives készségüket, a melyet a haza szolgálatára nyilvánítanék; és a mennyiben gyermekeik szintén katonáskodnak, ezt tettleg is teljesitik: Szentes városa közönsége felhiva érzi magát a helyben levő jó- jellemü magyar lelkes birtoktalan zsellérek érdekében az országgyűlés elébe járulni egy folyamodással, miszerint az ország által teendő tele- pitvényekben a nemzetgyűlés őket is részeltetni kegyeskedjék.“ Tette ezt Szentes város tanácsa akkor, a mikor 21.000 lakosából 7000 volt a zsellér és a mikor a legelőfelosztás folytán minden egyes földosgazda épen még egyszer annyi birtokot kapott, mint a mennyije azelőtt volt. A hazafias szeretetnek és humánizmusnak ebből a fajtájából nem kérek ; ezt én a magyar állami életben és társadalomban meghonosítani nem akarom ; ilyen elvektől a 48-at megcsinálni sohasem lehetett volna.

Laehne Hugó: Hát az iparos miért nem fizet?

Elnök: Csendet kérek! Nincsen joga a képviselő urnák közbeszólni. (Zaj.)

Kelemen Samu: Erre is rátérek majd; (Zaj) de legyen türelemmel a tisztelt barátom, mert a magam mondandóinak sorrendjét — ezt talán el lógja ismerni — mégis csak én állapítom meg.

Ha ennek a kérdésnek az igazság szerint való jelentőségét kutatom, akkor sem helyes ez a megnyilatkozott felfogás. A jogszabályok megalkotása nem abban merül ki, hogy a jogot akként szabályozzuk, hogy a jogból egyesek az önkényre is átmehessenek. Az állam nem avatkozhatik ugyan bele abba, hogy megállapítson bizonyos bérdolgokat, bizonyos bérösszegeket, azonban a szocziálpolitika beavatkozó jellege meg fog nyilatkozni abban, hogy szabályozóig, ha kell mérséklőig, ha kell emelőleg is ezen visszonyokba belenyúlhasson. Belenyúl pedig akként, hogy voltaképen a gyógykezelésre, az iskoláztatás költségeire megállapítja a bérnek egy bizonyos összegét, a mely a bérnek egy alkatrészét, a cseléd számára fizetendő munkabér egyik alkat részét képezi és megállapítja ezen alkatrészt épen azért, mert nagy nemzeti szempontból, de magának a gazdának szempontjából is, a ki közvetlen összeköttetésben van a cseléddel, szükségesnek látja annak a biztosítását,

B-: k o dal.

hogy a fizetésnek ezt a részét a cseléd valóban ezekre a szükségletekre fogja fordítani és a mindennapi kenyér rettenetes gondjai között nem fog megfeledkezni a távolabbi, de azért még fontosabb igények kielégítéséről: családja gyógykezeltetéséről, gyermekei neveltetéséről.

Olay Lajos: Nagyon helyes, csak igy lehet a kivándorlást megakadályozni.

Kelemen Samu: Egy bizonyos standardját az életnek elő kell idézni, oly állapotokat kell létesíteni, ezek épen a gazda érdekeiben vannak, hogy a cselédnek meg legyen óva az egészsége, tiszte-séges lakása, tisztességes bére, (Helyeslés.) és ha szükséges, biztosítani kell ezt a törvény utján, ha a társadalomnak magának nincs elég egyetemes ereje arra, hogy ezeket a cseléd számára megvalósítsa. (Helyeslés.) Hangoztatták, hogy miért rovunk terheket épen a nemzetfentartó osztályra. Biztosíthatom önöket, t. ház, és pedig teljes lelki nyugalommal, hogy nálamnál nagyobb tisztelője a nemzetfentartó elemnek nincsen. Ha nekem van jogom, én is ezen jogok egy részét nekik köszönhetem. De ha felvetem ezt a kérdést a históriai igazság világánál, azt is meg kell kérdeznem, hát a nemzetfentartó osztályt ki tartotta fenn ? És akkor rájövünk arra, hogy fentartotta százezreknek és millióknak dolgos keze és ha ezt a hazát meg lehetett szerezni ezelőtt ezer esztendővel és fenn lehetett tartani egy ezer év alatt kevés ember segítségével, de egy második évezreden át nem fogjuk fentartáni, csak, ha a nemzetfentartó osztályba a nemzet minden elemét egyesitjük, ennek az államnak faj-, vallás-, os-tály és nemzetiségi különbség nélkül minden emberét, a ki a maga munkájával a nemzet boldogulásához járul; az orvost, aki gyógyítja a betegeket, az ügyvédet, aki védi a jogot és igazságot, az irót, a ki eszméi segítségével viszi előbbre a nemzetet; a munkást, a ki két dolgos keze munkájával dolgozik — mindenkit, t. ház, a ki akár agyvelejének idegeivel, akár karjának izmaival hozzájárul az állam fentartásához. És csak ha mindez meglesz, lesz Magyarországnak igazi nemzetfentartó osztálya. (Igaz! Úgy van !)

Hencz Károly: Veszprémynek a könyve kimutatja, hogy melyik Magyar- országon a nemzetfentartó osztály! (Zaj.)

Melczer Géza : Nyitott kaput dönget!

Elnök : Csendet kérek! Ne méltóztassék közbeszólásokkal félbeszakítani a szónokot. Ehhez nincsen joga a képviselő urnák.

Kelemen Samu: Azért mondom el mindezt, t. képviselőház, bár tudom, hogy igaza van Melczer Géza t. képviselőtársamnak, hogy nyitott kaput döngetek . . .

Egy hang: Szép hangzású szavak I

Kelemen Samu: Nem szép hangzású szavak, hanem igazak. Azért emelem ezt ki, mert egy beszédben megcsendült itt az a jelszó, hogy nekünk óvakodnunk kell a merkantil-libe- rálizmustól. Ugyanez a beszéd óva int a közvetítőktől, a kikről azt mondja, hogy a közvetítő mosolyog akkor, a mikor más ember dolgozik s hogy az állam állami segítséggel látja el közvetítésüket. Holott tiszta sor, uraim, — magának a gazdaságnak rendje mutatja — hogy a mint a mezőgazdaság a földnek, a tőkének és a munkának erejét egyesíti magában, — s kell is, hogy egyesítse — akként szükséges, ■ hogy egyforma szeretetben és az érdekek egyforma mérlegelésében egyesítsük ezeket az osztályokat, mert különben a nagy nemzeti czélok érdekében nem tömöríteni, hanem megbontani fogjuk őket.

Hencz Károly: Mit csinálnak a demokraták a fővárosban ? (Zaj.) Kelemen Samu : Erre a közbeszöTüddbetegsegek, Hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza

rí len számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva.

Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen ■iinWinks> Rocke“ eredeti ctomagoldet,

W. Haffmana-La Reche A Ce. Basel (Srijtj,