Szamos, 1907. május (39. évfolyam, 35-43. szám)

1907-05-05 / 36. szám

XXXiX, évfolyam­Szatmár, 1907. május hó 5. (vasárnap) 36. szám. t POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatm ármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár: ®gész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rékóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatala ban ilj.tter.dok HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban kőzöltetnet Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Nyitott szemmel... Nyitott szemmel látva, tudva megyünk, valósággal rohanunk a fenyegető veszély felé. A legutóbbi időben két erős mementó zúgott szerteszét. Az egyiket a „Gyár­iparosok Országos Szövetsége“ bo­csátotta a világba, a másikat a cselédtörvény-tervezet, mellyel leg­közelebb fog foglalkozni a törvény- hozás. A Gyáriparosok Szövetsége kí­méletlen kézzel rántotta le a kö­tést Magyarország legvérzőbb se­béről, a kivándorlásról. Konstatált tény, hogy a kivándorlás által oko­zott vérveszteséget nemcsak a íöld- mivelés sínyli már meg, hanem a gyáripar is, amennyiben az ipari munkások is évről-évre emelkedő számban hagyják el az ős hazát s foglalkozást idegenben keresnek. Ha ez igy tart tovább, nem lesz elegendő munkáskéz a gyárak mű­helyeiben sem, pedig itt tudvale­vőleg többet keresnek az emberek, mint a mezei munkában. így áll a dolog, hogy a tengeren túlra tolongó földmunkás rajok maguk­kal sodorják az ipari munkásokat is. A Szövetség kíméletlenül rámu­tatott e baj okaira és enyitő sze­reire is, követelvén, hogy rend­szabályokkal rendezzék a holtkéz birtokait és a latifundiumokat, sür­getvén ezeknek részben való meg­váltását és parcellázását, hogy földhöz jusson a nép, földhöz, mely idekösse. Sokan vannak ebben az ország­ban, akik épenséggel nem rokon­szenveznek a gyáriparosok által felvetett eszmével, mindazonáltal hangoztatnunk kell, hogy sok igaz­ság van abban, amit mondanak s amiről panaszkodnak. S előbb-utóbb rá kell lépni arra térre, ahol a radikális kúra kinálva-kinálja ma­gát. Csak aztán későn ne legyen már! Ugyanekkor egy más irányú intézkedés készül azokkal szem­ben, — a kiknek kivándorlása a mezei gazdaságra nézve jelent eklatáns veszedelmet. — Értjük ezalatt az uj cselédtörvény-terve- zetet, amely oly intézkedéseket tar­talmaz mindkét félre nézve, hogy széleskörben méltó aggodalmat kel­tett. Ezúttal mellőzzük a gazdákra sérelmes s őket súlyosan érintő vonatkozásokat, csak azt említjük fel, hogy a cselédekre vonatkozó intézkedések sem férnek össze az­zal a szabadszellemmel, amelynek a humanizmus revalitoja alatt egy ilyen törvénytervezetet egészében át kell hatnia. Drákói szigorral ma sikerhez jutni, célt érni nem lehet, az egyes alsóbb néposztályokkal szemben sem. A legbiztosabb esz- <öz az elégületlenségnek jóakaratu s méltányos, rekompenzáló köve­telési igények kielégítésével segí­teni a fenyegető helyzeten. Bár­mely részről előnyök nyújtása, féltekenykedést, irigységet, szóval harcot involvál s elég mostoha gazdasági viszonyaink mellett még csak épen ez hiányzik, hogy vész­teljes veszedelem elibe állíttassák az ország gazdasága. Kiélesiteni a kérdést, halálos vétek s ha a gazda sok tekintet­ben sérelmesnek látja magára nézve az uj törvénytervezet egyik-másik intézkedését, viszont kár oly drákói törvénnyel menni azok ellen, akik elsősorban segítőeszközei a gaz­dának ; rosszul választottuk e szót, nem eszközök, nem lehetnek esz­közök, ahogy a tervezet kontem- plálja azáltal t. i. hogy valamit ad nekik, hogy ezért szabad esz­közökké váljanak a munkaadó ke­zében. Hozzá kell szoknunk ne­künk is ahoz a gondolathoz, hogy föltétien áldozat szükséges minden pacifikáláshoz. Csak azzal lehet a lorrongó, az elégületlen elemeket lecsilapitani, csak ezzel lehet soli- daris gazdasági helyzetet és viszo­nyokat létesíteni. Végkövetkezteté­sünk az, hogy jó lesz alaposan megtárgyalni azt az uj cselédtör­vényt, mielőtt életbe léptetnék, mindjét fél érdekeinek szem előtt tartásával a lokozott igényeket mérsékelni, a jogosokat érvényre emelni s főleg olyan szellemben átdolgozni, hogy a féltékenykedés, az irigység principialiter ki legyen abból zárva s még a lehetősége is távol álljon. így áldás fakad nyo­mán, ellenkezőleg magunk gyújt­juk lel magunk feje felett a házat. Keresd az asszonyt! (th.) Régi mondás, örök igazság. Más szóval: Férfi sorsa az asszony. Nem színpadi hangzatos frázis, nem is a szentimentális költészet tetsze­tős szálló igéje, hanem egy axióma, amelyet a mindennapi élet igazol. — Am álitsuk e mondást a fér­fiúi rideg okoskodás itélöszéke elé, ott is önkéntelenül, egész természet­szerűleg érezzük elkötelező súlyát és elhatározó erejét. Egy egész élet van e szóban, talán üdvével, boldogságá­val, talán kárhozatával és örök át­kával. A bibliai teremtés egyik Örök- szép allegorikus magyarázata szerint az Isten azért terem tó a nőt a férfi oldalbordájából, hogy az élet minden körülményei között mellette legyen, szivéhez közel álljon; a klasszikus bitrege a hátradobott csontok silá- nyabbjaiból származtatja, hogy min­dig érezze gyengeségét, függését. — Mennyivel szebb, igazabb az első. Magának az istenségnek örök elhatá­rozása, hogy a nő a férje szivéhez álljon közelebb, azt ihlesse, idomítsa, alakítsa, az élet megpróbáló küzdel­meiben az elkeseredést, a fásultságot, a közönyt, a részvétlenséget jótéko­nyan ellensúlyozza, becsületes rendel­tetést Ígérjen és adjon. Ha ezt min­denki igy erezné, ha ezt mindenki igy tudná! Csak egyet a sok közül. Épen a napokban mentett fel a budapesti esküdtszék egy férjet, aki megölte feleségét, mert gyakori hűt­lenségen kapta Önkéntelenül támad ajkainkon a kérdés, hogy mi adta a férfinak a jogot egy ilyen tett elkö­vetésére ? Van-e olyan szempont, hon­nan ezt igazolni lehet ? Szigorú bün­tetőjogi s erkölcsi szempont nincs. És mégis van egy olyan, amelyre állva maga a társadalmi közfelfogás, jobban mondva közerzós igazolja s minden jogi, morális és etbikai kö­vetkezmények terhe alól mentesíti. Azért, mert a házasságban azt a vég­célt ismeri, vallja, — bár nem min­Sors. A sors bekopogtatott hozzá: Hall­jál, mit végeztem felőled! A szere­lem világában te általad fogom kép­viseltetni az egyensúlyt, mint a mil­liárd világokat föntartja egy láthatlan, ki nem magyarázható hatalom s meg­óvja attól, hogy egymásnak rohanva, végpusztulásra jussanak, ép úgy fogja a te lelkedet a belé oltott büszkeség és kételkedés megvédeni attól a gyil­koló démontól, melyet ti szerelemnek, boldog szerelemnek neveztek. Nemes, büszke lelket alkottam be­léd s ez segít arra, hogy sorsodat tudd elviselni s ha küzdeni is fogsz ellene, végleg még sem szabadulhatsz meg tőle. A bönhödés a túlvilágon is érni fog, ha e sorsnak nem engedel- meskedel ! Lásd, csak egy pillanat alatt hány ezer csillagocska fut alá a semmiségbe a nélkül, hogy valak ifigyelembe venné. De ha egy fényes meteor hull alá a tiszta égbolton és sziporkázó fényével bevilágítja útját, a többi csillagok megreszketnek miatta s az egész vi­lág félelmes áhítattal tekint az alá futó, fényes égitest felé. Jó, csak kérek magamhoz hasonló partnert, a komédiához. Ne félj, gondoskodtam róla, olyan lesz a lelke, mint a te lelked, büszke és kétkedő. Aztán elkövetkezett, a mit a sors elvégezett róluk : megismerték, meg­szerették egymást. Talán nem is szerelem volt az, több annál, rajongó imádat, kölcsönös ér­zelem, a megismert, feltalált, kicserélt lelkek imádása egymással szemben, egymás iránt. És mégis, és mégis mintha kettőjük között egy láthatatlan démon képezne soha el nem hárítható válaszfalat, a kölcsönös szerelmet nem merik egy­másnak megvallani. Fogva tartja lei­keiket a le nem küzdhető kételkedés, a meg nem vesztegethető büszkeség. Ha nagy ritkán találkoznak, egy hideg, nyugodt kézszoritás az érint­kezésük s a szemeikben, az a fel-fel- lobbanó meleg fény, melynek varázsát a kölcsönös szerelem adja meg, eltű­nik, hogy helyet adjon a hideg, ön­tudatos, büszke csillogásnak. Mennyit, mily sokat kérdezősköd­nek egymásról titokban, egymásnak minden tulajdonságát jól ismerik már s azok a számba sem vehető csekély­ségek, a miket egymásról hallanak, elég sok arra, hogy a szerelmesek képzeletével aranyos színekkel ragyo­góvá tegyék és azt az értelmet tulaj­donítsák neki: Ő szeret engem ! Hányszor elhatározta magát a férfi: oda borulok a lábai elé, elmondom gyötrelmes és mégis idvezitö érzel­meimet, a lelkét, a szivét, öt magát akarom sajátomnak tudni, hogy sem Isten, sem ember az életen át, soha el ne szakítson tőle ! Együtt élni vele, a szerelem mámo- ritó világában, vagy megsemmisülni érzelmeim és szenvedélyem gyilkos lángja által, mindegy lesz ez, csak ö vele, csak ö általa! Milyen végtelenül boldoggá tudnám tenni ezt az embert, gondolta a hölgy. Ha sejtené, milyen nagy örök szen­vedély lakik szivemben iránta, ha sejtené, milyen nagyon imádom. De hát mi is tart engemet vissza attól, hogy érzelmeimet tudtára adjam, —• megértessem vele ? — Miért nem forr ajkunk össze, egy véghetetlen hosszú, édes csókban, mely szerelmünknek örök pecsétje legyen s lelkeinket fel- bonthatatlanul kösse össze egymással ? Meg fogom tenni, meg fogom tenni, ha legközelebb találkozunk egymással! Nem fogod megtenni, nem, nem, súgta lelkeiknek a démon, mert az a másik úgy sem hiszi el azt, mert az a másik ki gúnyolna, ki nevetne érte. így folyt ez az áldatlan lelki harc, sok, sok ideig. Ki tudja, hányszor cserélte fel azóta tarka, himes öltö­nyét, fehér, hideg szemfedéllel a ter­mészet? Sokszor, nagyon sokszor volt éltető meleg nyár és hideg, nyomasztó elmúlásunkra emlékeztető tél, mely­nek létárgiája átragad a fogékony emberi kedélyre. A természet változott, — de lelki gyötrelmük nem és érezték már a roskadozást, a nagy teher alatt, me­lyet viselni már egyik sem volt elég erős. RŐth Simon nagyválasztéku cipóraktárát ajánljak a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a ,Pannónia' szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnag/obb czipiraktíra. a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi bQX és schevraux bőrből készült czipők a iagdivatosabb kivitelben. =

Next

/
Oldalképek
Tartalom