Szamos, 1907. március (39. évfolyam, 18-26. szám)
1907-03-07 / 19. szám
2-ik oldal. SZAMOS 19. szám. ezt az általuk hangoztatott felvilágosítást az otthon körében az edes anya, az édes apa okkal-móddal eszközölheti. De hogyan képzelhető el, hogy egy 50—60, sőt több tanulóval foglalkozó tanító és tanítónő erre vállalkozhassék ? Feltéve, hogy akár a tanítónak, akár a tanítónőnek van családja s igy van alkalma tapasztalati utón érvénye siteni tudását; vájjon a növendékeknek nagy tömegével szemben ezt a tudást célirányosan alkalmaz- hatja-e? Mitéle eszközökkel tudja ellenőrizni az esetleges túlkapásokat, melyek nagyon is kétségessé tehetik az egésztől várható eredményt ? Már pedig ennél a kérdésnél egy pár kivétel végzetteljes az általános eredményre nézve is. Ha pedig nincs családja egyiknek se, ugyan honnan merítheti követendő methodusához a vezérelveket? Az iskolában kapott felvilágosításokból, avagy könyvekből ? Hiszen akkor eo ipso feleslegessé válik az ilyen felvilágosítás; az a növendék épen úgy megszerezheti ez utóbbi utón a szükséges ismereteket, mint ahogy tanítója, vagy tanítónője megszerezte. Még akkor is, ha meg van az alkalmuk otthonukban reá, ugyan hányán fognak rendelkezni azzal a szociális képzettséggel, hogy ezt az óriási feladatot a szülő nyugodt lelkiismerettel reájuk bízza ? S hol fogják kapni a családi otthonukban úgy nevelt gyermekeket, kik ennek a kérdésnek fejtegetésében a jövő célját s ne a jelen durva komikumát és csábitó experimentálá- sok ingerlő motívumát lássák és érezzék ? Nem folytatom tovább. Végzem soraimat annak a bibliai Írónak szavaival, akiével kezdettem ezen újkori paedagogiai elvnek kifogánagyon kellemetlenül érintett bennünket, mert megállapítottuk, hogy a szán szánalmas helyzete miatt aligha lenne képes bennünket a tanyáig és vissza 'elszállítani. Ez irányban folytatott haditanácsunk eredménye, hogy miként óid juk meg a továbbutazás problémáját, az lett hogy a kocsist, miután úgy, ahogy összekötözte a szántalpat, — visszaküldtük a városba azzal a megbízatással, hogy fogjon be otthon egy más járműbe s aszal jöjjön utánunk a tanyai korcsmához ; mi pedig felkapaszkodtunk egy igás szekérre, a mely előbbi útirányunkban haladt s annak bérfáján foglaltunk helyet. De itt is alig nehány percig, fenyegetett ama veszedelem, hogy a szekér szüntelen zökkenései folytán azonnal száraz földön kapom meg a tengeri betegséget, a végzet csakhamar megfosztott bennünket ettől a járműtől is. Ennek oka az volt, hogy mikor a szekeret hajtó gazda megkérdezte, hogy tulajdonkópen mi járatban volnánk mi, én elég naiv voltam megvaliani, hogy végrehajtás eszközlése végett megyünk a tanyára. A jóképű magyar ember erre minden gondolkozás nélkül megállította lovait s méltatlankodva szólt: — Na ha végrehajtók az urak, akkor csak szabjanak le a szekeremről, mer’ én ug3'an nem veszek olyan szégyent a fejemre, hogy én vigyek Imitációt a más nyakára. Isten uccse nem megyek egy tapodtat sem tovább, mis: le nem szállnak az urak. Nem volt mit tennünk, le kellett. solását: „A gyermek ártatlanságához köttetett korlátoltsága.“ Ezt az ártatlanságot erővel megszün tetni nincs senkinek joga; a kor látolíság megszüntetését, ezen a téren, bízzuk az életre s az élet természetes fejlődésére, sokkal jobban, hasznosabban oldja az meg. mint a feministák ezen uj paeda- gogini módszere, mellyel adhatunk a társadalomnak, — szerintük — felvilágosult férfiakat és nőket, de családjáért élő és munkáló édes apát és édes anyát: nem. Pedig ezekre van szüksége elsősorban a társadalomnak. Felhívás a szatmári ev. ref. egyház tagjaihoz s az áldozni kész közönséghez. Szeretett hitrokonaink és polgártársaink ! A folyó 1907-ik év szeptember havában lesz száz éve, hogy a szatmári ev. ref. templomot fölépítették és Isten dicsőségére fölszentelték hamvaikban is áldott őseink. Egyháztanácsunk elhatározta, hogy templomunk fölszenteltetésé- nek száz éves fordulóját kegyelettel meg fogja ünnepelni és ez alkalomra a templomot, tornyot renováltatja, kiujittatja és egy uj orgonát építtet a régi helyébe. Úgy érezzük, hogy ennyivel tartozunk az ősöknek, kik e nagybecsű örökséget reánk hagyták, hogy ezt fenntartsuk. —- Tartozunk önmagunknak és utódainknak, hogy ezt a szent örökséget jó karban tartsuk és adjuk át a nyomainkba lépő nemzedéknek, de tartozunk mindenekfe- lett a nagy Istennek, hogy ékesen és szép rendben tartsuk a szent házat, melyben az ő nagy nevének dicsérete zeng énekben és imádságban. E munkálatok elvégzésében nem tá- maszkodhatik egyházunk egyébre, mint hitrokonaink és polgártársaink önkéntes jószivü adományaira. Őseink saját erejükből, egyes jóltevők, társulatok, céhek adományaiból építették fel a nagy értékű templomot, úgyszólván homokszemenként hordták össze azt. Ma is ez az egyedüli forrás, melyből erőt menthetünk. Ma is boldogíthat bennünket az az öntudat, hogy Istentől nyert javainkból egy részt Isten dicsőségére áldozunk. szálinunk a szekérről s gyalog kellett tovább bandukolnunk az országúton. Kétségtelenül festő ecsetjére méltó jelenet lehetett, amint, a pokrócokat kezünkben tartva, hosszú bundákban haladtunk a ropogós havon. Én különösen elsőrangú a'ak lehettem, minthogy rajtam a principálisom bundája volt, aki két fejjel magasabb nálam s igy a bunda alja olyan hosszú uszályt alkotott mögöttem, mely nagyság tekintetében egy XIV. Lajos korabeli francia udvarhölgy báli toiiettjón is elegendő lett volna. Akaratlan gyalogsainktól rövid idő múlva mégis megmentett bennünket egy mellettünk elhaladó újabb igásszekór. (Már boosánat, hogy az ókori klasszikusok deus ex machinái mintájára igásszekér ex machinákat szerepeltetek a válságos helyzet meg- o'dására, de nem tehetek róla, hogy a véletlen úgy akarta, hogy ez uta zásomban mindent az igásszekereknek köszönhessek.) Bizony meg a rheumámat is jó részben ezeknek köszönhetem, mert a szekerek karfáján ülve lehetetlen volt egj'szerre védekezni a kiesés és a hideg ellen, minthogy nem képezte célomat az, hogy leforduljak a szekérről, megkapaszkodtam mindkét ke zömmel a bérfában s ezalatt a hideg mindig intenzivebb mértékben kéz dett kacérkodni lábaimmal, melyeket kényelmetlen hetyzetem következtében csak ugy-akogy tudtam a bundába és pokrócba beburkolni. Ez a szekér, a melyre most felültünk, még az elöbbiuól is igásabb Fölhívunk azért mindnyájotokat szeretett atyánkfiái ! „Adjatok az Ur nevének dicsőséget, adjatok ajándékot és imádjátok az Urat az ő szent hajlékának ékességében“ (XCVI. zs.) Jöjjetek nagyok és kicsinyek, gazdagok és szegények, fogjunk össze egyesült erővel és ékesítsük meg templomunkat. „Hozzatok ajándékokat, hajtsátok meg magatokat az Ur szentségének ékes helyén.“ (I. Kron. 16. 29.) Hozza el a gazdag az ő aranyát, ezüstjét, a szegény özvegy az ő két fillérét, kiki az ő tehetsége szerint. Ha majd egyháztanácsunk megbízott tagjai fölkeresnek házaitokban, fogadjátok őket testvéri szeretettel és az aláírási ivekre jegyezzétek fel önkéntes adományaitokat. A megajánlott adományok részletenként is befizethetők az 1907. év folyamán. Kérünk ismételve titeket szeretett hitrokonaink s polgártársaink, hogy vegyétek szivetekre a szent célt és legyetek buzgók az adakozásban, az adományok gyűjtésében. „Aki adakozik, annál inkább gazdagodik.“ (Péld. 24.) „Á jótétel haszna visszatér a jótevőre.“ (2 Kor. 9. 8.) Adjon az Ur segedelmet szent munkánkra és legyen rajtunk az ő kegyelme ! Atyafiságos szeretettel vagyunk Szatmár, 1907. január hó 31-én. A szatmári ev. ref. egyháztanács. SZÍNHÁZ. Szombaton a „Vig özvegy“ tizen- egjredszer, meg nem szűnő érdeklődéstől kísérve. Vasárnap délután „Gül Baba“, — este „Tót leány“, általános szerep- nemtudás és nemtörődömség közepette került színre. A zenei és ének- részeket is szívesen elengedtük volna. Igyekezettel játszottak Tihanyi és Szűcs Irén Peterdi jóizü alakítást nyújtott. Hétfőn „Leányka“ gyönge előadásban ment. Váradi mintha állandó indispozicióval küzdene. Többször rosszul intonált, amit eddig nála nem tapasztaltunk. Jó volt Komáromi. Kedden „Erdő szépe“ került színre számtalan képben és felvonásban. — Nem tudjuk megérteni a direktort, mi célja van az ilyen darabok felelevenítésével ? Avval a fáradsággal egy volt, döccenései nagyságával valósággal megjavította az e téren eddig elért világrekordot. — No de ennek dacára is örültünk ueki, hogy megmentett bennünket a távgyaloglás gyönyöreitől s a szekérben ülő embereknek utazásunk célját tudakoló kérdéseire most már én is azt válaszoltam, hogy mint a szegény embereket felruházó országos egyesület kiküldöttei utazunk ezen a vidéken. A népszerűén hangzó cim minden esetre biztosított bennünket az újabb leszállítás veszélye ellen, de most meg már azért gyűlt meg a bajunk az atyafiakkal, mert mindegyik azt kívánta, hogy egybajjal már őt is felruház hatnánk, mert ö is szegény ember. Felvilágosítottam aztán az embereimet, hogy mi csak a helyzet tanulmányozása céljából utazunk s majd Budapesten teszünk előterjesztést az iránt, hogy kiket kell segélyezni, — végezetül annyit mégis meg kellett ígérnem, hogy a Balogh Pótör, meg a Kispál János és a Gereblye Gyurka neveit okvetlenül be fogom diktálni a pesti tekintetes uraknak segélyezés erányában. Az utasok, akikkel találkoztunk, mind látható csodálkozással nézték sajátságos utazásunkat, sőt egy szemközt jövő kocsiban ülő nyájas isme retten nem mulaszthatta el, hogy jó hangosan kifejezést ne adjon ama véleményének, miszerint mégis csak fösvény kutyák lehetünk, hogy úri ember létünkre nem átallunk ilyen jármüven utazni. uj darabot is szinrehozhatott volna ez elavult ócskaság helyett, különösen akkor, — mikor az egész saisonban mondhatni egy valamire való vígjáték sem került a világot jelentő deszkákra. Az előadás maga is gyatra volt, súgó nélkül egy lépést tenni, egy szót elmondani nem tudtak a színpadon. Megtörtént egyik felvonásban a sok közül, hogy a súgó lekésett, természetesen az előadás is megakadt. A szereplők közül elfogadható alakítást nyújtottak Le Derle, Papp Etel. HÍRROVAT. Lapunk riportere diadalmas arccal jött be tegnapelőtt a redakcióba. Már mesz- szire hunyorgatott, ami azon gyanúra engedett következtetni, hogy előleget szándékozik kérni, vagy pedig lejárata van. Különben végeredményében mind a kettőnek egy a colja. Nem beszólt, hanem előhúzta zsebéből a „Szatmár és Vidéke“ legutóbbi számát és rábökött egy hirre, melynek cime : rEgy zsurnaliszta ünneplése“ volt. Majd pedig csekély várakozás után 5 korona előleget kért, a rendezendő banquett önköltségeinek fedezésére. Nem értem — szólottám — miközöm nekem holmi „zsurnalisztái ünneplésekhez“ és hogy jön egyáltalában ahhoz, hogy ezen címen előleget merjen kérni. Kezdtem olvasni a hirt és elszörnyül- ködtem. Gyilkosság, vérengzés, nyakszirt merevedés, torz-szülött, vadember, Wesselényi utcai közkút, Szamos— Feketetenger, csatornázás, egészségügyi állapotok javításáról állott a lapban, mit mind riporterünk követett el hir alakbau fiatalabb éveiben. És ezt most meg kell jubilálni, 25 esztendős munkálkodást ? — Ha nem leszek indiskrét, mondja meg kedves jubiláns ur, milyen idős ön ? (Hosszú hallgatás.) — Talán egy logarithmust kíván ? — szólottám, hiszen kezdem érteni tartózkodását, meg adom az előleget 25 éves jubileum nélkül is, csak bátran! 38 kis esztendőt vallott be. — Tehát csoda gyermek ! Már 13 éves korában, talán előbb is, a III-ik gimnázium padjaira rémes híreket faragott ki, nagy ákom-bákommal és a szépirási órákon vezércikket irt a helyi „Times“-be. Ha szekundát kapott leleplezéssel fenyegette tanárait. Szóval ilyen dolgok fognak majdan állani a jövő Pallas nagy lexikonában. No, de a dologra térve, hogy jön ön ahhoz, hogy nehány éven keresztül elkövetett működéséért ilyen nagy mértékben „en gros“ jubiláljon. Riporterünk teljesen le volt törve. Ártatlan vagyok ! — szólott én is ma tudtam meg a „Szatmár és Vidéké“- ből, hogy 25 éve rágom a tollat. . . — Talán az ollót — vágtam közbe. — És különben is, hogy mer ön ezen alaptalanságokra támaszkodva előleget kérni? — Magamévá tettem a gyanúsítást, tekintettel a banquett gyönyöreire és az esetleges ajándékokra — az erkölcsi oldalát nem is említve. — No hát akkor várjon az előleggel is még vagy tiz esztendeig. A „Szatmár és Vidéke“ tudósítójának 25 heti működéséről pedig írjon legközelebb egy ódát, mit a nyiltérben fogunk közreadni. Különben pedig itt van 1 korona, de el ne hazardírozza. Liky. irofíit Emeu az étvágyat ét a teatstilyt, megsztl»- teti a köhögési, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdöbetegsegek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orro6 által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen „ Boáié“ eredeti csomagolást. F. Hsffmann-La Rache A Ca. Basel (Svije),
