Szamos, 1907. január (39. évfolyam, 1-9. szám)

1907-01-03 / 1. szám

XXXIX, évfolyam. 1. szám. ,0*^ - \ 1 üs: i 4 Szafmar, 1907, jaguár hó 3. (csütörtök) SZAMOST 907 X 4 \ POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP „A Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületének“ hivatalos lapja. * Előfizetési ár: Sgész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára !Q fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-iutcza 9. u. Telefon: 107. Mindldiúiaeraü dijak SsatsxuuroiTf a .tos» kiadöhivaiaiaiuA» f'l*etand6k Nyiltíér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Válasz egy „elniefuttatás“-ra. A „Szatmár és Vidéke“ egyik legközelebbi számában dr. Tanódi Márton tollából egy „elmeíuttatás“ jelent meg, mely ha válasz nélkül maradna, íurcsa világításban tűn­nének fel a társadalmi békéről s a felekezeü türelmességről alkotott fogalmaink. Igaz, hogy nálunk a színház, vagy jobban mondva az igazgató választás nagy port szokott fel­verni, de sohasem akkorát, hogy ezen a portömkelegen keresztül ne lehetne látni, ne tűnnék ki tisztán a kölcsönös megértés és a béke. A mostani választásnál, — úgy látom, — hogy Tanódi barátom olyan fenyegető rémeket lát, me­lyek valóságos mumusként fognak ránehezedni a közel jövőben Szat­már társadalmának „parfümös“ ré­szére Én jóslásokba ez úttal nem bocsátkozom, csak tisztán magá­nál a tárgynál maradok. Mindenekelőtt engedje meg ne­kem az én t. barátom, ha nyíltan állítom a nagyközönség előtt, hogy a solidaritást furcsa módon értel­mezi. Egy egész közgyűlés előtt (és ez, akármennyire is tagadja Ta­nódi, — maga a város egyeteme) „kiérdemült“-nek nevezi a mostani színi bizottságot, más és minden­esetre frissebb listával próbálja azt kicserélui s mikor ez nem sikerül, maga továbbra is benmarad ebben a kiérdemült társaságban, sőt to­vábbi insinuac;ókkal illeti. Ezt a ben maradást csak úgy tudom meg­érteni, ha azt ellenőrzés szempont­jából tette. Nos, akkor kezdje bent és ne mindjárt a nagyközönség előtti gyanusitgatásokkal. — Ott könnyebben s talán kevésbbé bán­tóan történhetnék akár a kapaci- táció, akár a kiegyenlités, akár a megengedhető eszközökkel vivandó harc. T. barátom csodálkozik azon, hogy a közgyűlés nem az ő állás­pontjára helyezkedett az igazgató- választásnál. Persze, hogy nem, mert szuggerálva volt. Szuggeralta pedig az az elvi igazság, melyet Tanódi igy fejez ki: a jónak a jobb az ellensége. Én pedig igy változtatom meg: a jónak a bi­zonytalan is erős ellensége. — A kísérletezés már elégszer megége­tett, ismét odatérni vissza, nem in­dokolt, nem indokolt annyira, mint amennyire indokolatlan Tanódinak a közgyűlés nagy többsége fölébe való helyezkedése s ott az ő kép­zelt, — elismerem, jóhiszemüleg képzelt — igazának a társadalomra való ráoktrojalása. — ő szerinte az a közgyűlés, amelyik nem fo­gadta el véleményét, nem a város, ahoz kell tehát appellálni s ez a város pedig neki ad igazat, még a közgyűlésnek illatok szerinti dis­tinkciójában is. Hangsúlyozva emeli ki Tanódi barátom, hogy a direktorságnak minden kellékei meg voltak a pá­lyázók egyikében s ami fő, egy horribilis depositummal nyújtott biz­tosítékot a sikerré" nézve. Ezzpl az eszközzel nagyon sok ember le­hetne jó színigazgató, de. mi ket­ten a barátommal soha, mert mi a vagyonúnkat, amint ő mondja: „a tisztesség és becsület papírjaiba“ fektettük, ez pedig nem eiég, még szerinte sem, mert mindezeket a mt gválasztott igazgatónál is elis­meri s még se tartja elég jó di­rektornak. Mindezek azonban alárendelt je­lentőségűek ahoz a következtetés­hez képest, melyet Tanódi bará­ton, — engedjen meg a kifejezé­sért, — elég meggondolatianl oda­lökött a társadalomba és amely aH'zlmas arra, hogy azt valósággal megmételyezze. Érdemes-a ez az egész igazga­tói kérdés annyira, hogy ezért, — akkor, amikor úgy is forrong az egész társadalom, a túlhajtott so- ciális igények alapjában támadták meg a társádalmi békét, ugyan­akkor elhintsük ott a felekezeti vi­szálynak a magvait is? Érdemes-e olyan distinkciókat tenni, mint a minőket ő tett s a közgyűlést a „parfüm és fokhagymával“ kate­gorizálni? Aki érzékenykedik, an­nak rendesen nincsen igaza s ne tévessze szem elől azt sem, hogy ha neki joga van büszkének lenni a „fokhagyma“ szagra, ezt a jogot respektálja a másiknál, a „paríümös“ pártnál is. — Vájjon hova ve­zetne az a felfogás, amelyet Ta­nódi erővel belevitt ebbe a kér­désbe s mit szólnak a „fokhagyma“ szaghoz, azok a közgyűlési tagok, kik vele szavaztak, kiken bizonyára a párfümöt is megérezheti Tanódi, csak próbálja meg. Ne menjünk mi, Kedves Bará­tom, egy ilyen alárendelt fontos­ságú kérdés vitatásánál erre a térre. Itt mi soha egymást meg­érteni nem fogjuk, én legalább arra a térre nem követlek, ahol az em­berek tisztességes és becsületes meggyőződését felekezeti szempon­tok szerint szabályozzák és mér­legelik olyan tárgynál is, amely­nek a valláshoz semmi köze. Engemet az ilyen irány min­dig szemben talál ? viszont teljes erővel állok szolgálatába annak, a melyik a társadalmi egységet mun­kálja a kölcsönös megbecsülés, az egyetértés és a békesség fegyve­rével. Ebben a táborban együtt leszünk s erős a reményem, hogy ez mihamarabb bekövetkezik. Osváth Elemér. „Vándorolunk össze vissza*4 — Irta: Dr Veréczy Ernő. — A „Szatmár-Németi“ laptársunk karácsonyi számában olvasva az iga­A couplé. „A Szamos eredeti tárcája“ Együtt bandukoltunk barátommal a főváros utcáin. Egyike volt azon kellemes ‘nyári éjnek, mikor az em­ber, még fiatal, az alvást szívesen megrövidíti, persze a nappal rová­sára. Barátom egykedvűen dudorászott, egy régi ferenczvárosi couplét, mely­nek refrainje mindig azzal végződött: „Én vagyok a betörők királya.“ Ez a dalamocska kedvence volt barátomnak, ki különben is amolyan fővárosi benszülött „éjjeli alak“ imá­dott mindent, ami az ő Ferencváro­sához fűződik, még akkor is, ha an­nak „strici“ ize volt. Figyeltem a coupléra, hogy meg­jegyezzem a szövegét, de barátom megunva a céltalan kóborlást, hirte­len elbúcsúzott és a nóta abban ma­radt ; el is feledtem csakhamar. Pár hét múlva ismét találkoztam éjjeli barátommal, nagyon levert volt. Tudakoltam, mi a baj. Még először a legtermészetesebbre gondoltam, hogy nincsen pénze, mórt ez volt nála a kedv hőmérője. Megnyugtatott, hogy ezt is jól sej­tettem, de más is közbejátszik borús hangulatának előidézésében. Faggat­tam, mig végre neki buzdult és elő­adta bánatát. — Emlókszel-e arra a refrainre, mely úgy tetszett pár héttel ezelőtt? Gondolkozni kezdtem, miről is van szó, mikor elkezdte dúdolni: . „Én vagyok a betörők királya.“ — Látod, ez annyi kellemetlensé­get okozott nekem, hogy nem tudom, mikor fogok belőle kigabalyodni. Tudod, — kezdó, — mint afféle éjjeli bogár, be szoktam vetődni „tanulmányútra“ a „finomabb“' kávé- házakba is, hol 10 óra után kezdődik a mulatság. Ahol a csirkefogók ve­gyesen a nem csirkefogókkal és lep­kékkel oly szivesen tanyáznak. Rend­kívül érdekelnek ezek az emberek, lesem, ahol lehet beszélgetésüket, gon­dolkozásmódjukat és micsoda typusok vannak közöttük. Bejárok egy éjjel mikor kedvem tartja öt-hat ilyen he­lyet, úgy hogy sok helyen már ismer­nek is és a népükhöz számítanak, így történt pár nappal ezelőtt, hogy éjfél tájban betértem a „Koszoru“-ba. Ismertem a kávést és letelepedtem melléje. A szomszéd-asztalnál az „embereim“ kártyáztak vegyesen nőcskékkel. Már mikor beléptem, észrevettem egy 18 éves suhancot, kinek arcán rajtaült az a szemtelen vakmerő ki­fejezés, mely a stricit jellemzi, hogy be vau rúgva. Hadonászott botjával, miközben egyik gázlámpát derékon vágta úgy, hogy az ezer darabra törve hullott alá. A kávés dühbe gurult, szidta a suhancot, mint a bokrot és követelte a kár megtérítését. Mint szemtanú ón is belekeveredtem ebbe a dologba, ami annyira felbőszítette a fickót, hogy nekem ugrott és fe­nyegető állást foglalt velem szemben már kirántott bicskájával. Nem lévén nálam semmi ■ védelmi eszköz, kike­rültem a támadást, odaszóltam neki közelebb hajolva: — Tudod-e ki vagyok? szóltam. — Nekem mindegy, ha „zsalu“ (rendőr) vagy is, ilyen „fiatal“ vagy, — ^felelt a fickó. Én a betörők királya vagyok, — mondám. Ez hatott. Á fickó meghátrált és mindjárt kijózanodott. — Jaj, apám! Ne bánts! kiáltott. Nem is bántottam, sőt örvendtem, hogy ilyen kis furfanggal leszereltem a veszndelmes stricit. Hanem titkos örömöm nem sokáig tartott, ameny- nyiben a következő percben a fél­homályban levő asztaltól felállout két alak és felszólítottak, hogy kövessem őket. Szabadkoztam, hivatkoztam a kávésra, házmesterre, házmesteraóre, vicénére és még az ég tudja, milyen tekintélyes alakokra, de nem hasz­nált semmit. Át lévén öltözve ócska ruháimba, nem volt nálam semmi el­fogadható igazolás, bele kellett tehát nyugodnom sorsomba. Kérdőre vontam a titkos rendőrö­ftőtll Simon nagyválasztéku cipőraktárát ajáraljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb b©vásiá?!ási fopplai, Közvetlen a ,Pannónia' szálloda mellett — Szatmár és MM le*aag/ol)l) czipéraiUíra. Megér keztek Illaz őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi, női és gyermek lábbelik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom