Szamos, 1906. december (38. évfolyam, 96-103. szám)
1906-12-16 / 100. szám
100 szám. SZAMOS 3-ik oldal elhatározta, miszerint a múlthoz híven ,,Protestáns-bál“-t fog rendezni 1907. év február hó 2-án a Pannónia termében. A bál úgy erkölcsi, mint anyagi sikerének biztosítása és im- pozánsabbá tétele végett védnöknőket fog felkérni. — A rendező-bizottság elnökéül dr. Domahidy Pál és Ináncsy Elemér választatott meg, a kik a tisztséget elfogadták. Alelnökül dr. Galgóczy István, Kölcsey Ferenc, dr. Nagy Géza és háznagyul Nagjr Vince választatott meg A tisztikar többi tagjaira vonatkozólag végleges megállapodás még nem történt. * Felosvasó estély. A Lorántffy- Egyesület tegnap este igen sikerült felolvasó-estélyt tartott. A bevezető karének után dr. Hantz Jenő. „Feszítsd meg !“ című felolvasásában érdekesen jellemezte azt a lelkiállapotot, melyet az ember a tömegben tanúsít Ezután Bornstein Szeréna és Dobos Irén énekeltek szépen, összevágóan egy kettőst, majd dr. Pirkler Érnő szavalt az ö művészi felfogásával és kitűnő előadásával. Szemes Miklós debreceni joghallgató tárogatón adott elő érzéstől áthatott kurucnótákat Az inteligens nagyközönség a műsor minden számát élvezestel hallgatta és tapssal honorálta. * Sport. A szatmári korcsolyázó egyesület folyó hó L3-án megtartott ülésében megtette a kellő intézkedéseket a beálló hideg esetére a pálya megnyitására. A jégpálya használatára következő dijak lettek megállapítva : alapitó tagok egyszer mindenkorra fizetnek 100 kor., családjegy egy idényre 12 kor., személyjegy 5 kor., tanulójegy 3 kor., nózöjegy 2 kor., korcsolya őrzésért 1 kor., kötözésért 1 személy 1 kor., 1 családért 2 korona. Titkár inditványára elhatároztatott, hogy a torna és vivóegylet tagjai, kik tagságukat nyugtával igazolják, egész idényre csak 2 koronát fizetnek. Bérletjegyek, korcsolyaörzés és kötözési dijak a Szatmári-Gőz ma- lom-Társulat irodájában a pénztár- noknál válthatók, mig a napijegy a gőzmalom melletti jégpályán adatik ki. — Szatmár-Németi 1906. dec. 13. Thurner Albert titkár. * Regatta bál. A szatmári Szamos Csolnakázó-Egylet nagyszabású tánc- mulatságra készül ; a jövő óv január 5-én tartatik meg a táncmulatság a a Társas-kör helyiségében. A mulatság a közeli farsangnak lesz az első estélye, nála Karneval herceg Őfensége nagy pompával fog bevonulni. A nagyszabású mulatság elé nemcsak városunkban, de az egész megyében érdeklődéssel néznek és maga Dr. Falussy Árpád főispán is megígérte nejével együtt a megjelenését. * Kéméuytüzek. Most, hogy a hidegebb időjárás teljes erejével beköszöntött, a kéméuytüzek kezdenek divatba jönni, amik az illető kéményseprő mestereknek nem szolgálnak éppen dicséretére. E hó 13-án este Bakó Lajos Kossuth Lajos-utoai emeletes házának kéménye, mig másnap délután — Lengyel Márton Deák- téri házának emeletén gyűlt ki a kémény. Mindkét tüzet idejében sikerült elfojtani. * Köszönet. Mindazok, kik feled- hetlen bátyánk ehunyta felett érzett mély fájdalmunkat szives részvétükkel enyhíteni törekedtek, fogadják érte ezúton hálás köszönetünket. — Rogozi Pap Endre és testvérei. * Köszönetnyilvánítás. Emerich és Jauovitz uraK, a Fonciere pesti biztosító-intézet tisztviselői a nőegyleti ávvák karácsonyfájára 10 koronát adományoztak. A jótékonyságért hálás köszönetét mond a Nőegylet Elnöksége. * Esküvő. Cseplák Gyula helybeli borbély iparos e hó 13-án esküdött örök hűsége Éva Erzsébet kisasszonynak. * A szinügyi bizottság december 2 án tartott ülésében elbírálta a városi színházra beadott pályázatokat s nagy szótöbbséggel, 7 szóval 2 ellenében kimondotta, hogv Krémer Sándor színigazgatónak adja ki a városi színházat további egy évre s vele a szerződést megköti. Kőrösmezei biz. elnököt a szerződés megkötésével megbízza s azt jóváhagyás végett a közgyűléshez beterjeszti. A szinügyi bizottság túlnyomó része tehát még sem ült fel a nagy hangú Ígéreteknek, melyek beváltása Szat- máron lehetetlenség. Csak kissé kell utána számítani s tüstént meggyő ződhetik mindenki a Kondor—Baróti társvállalkozók Ígéreteinek irreálitá- sáról. Öt hónapos szezont és 8000 koronás gázsit véve ala'pul, a gázsi, zenedij, öt opera előadás költsége, színház-felügyelő fizetése, színházi dij, vendégfellépósek, — nem is számítva a jogdijakat, ruhatár, könyvtár, és díszletek beszerzését, kerek 80.000 koronába kerül legminimálisabb számítással. A városi színház pedig 5 hó alatt potyajegyek nélkül, minden este rendes helyárakkal és zsúfolt házzal 70.180 koronát hoz be, a valóságban pedig csak félannyit. Bizonyára ők maguk sincsenek tisztában azzal, mit ígértek. * Megőrült tudós. Dr. Schönherr Gyula, városunkban is széles körben ismert történész, a Nemzeti Muzeum könyvtár igazgatója a napokban megörült. A tudóson már huzamosabb idő óta súlyos idegbaj tünetei mutatkoztak s orvosai el is tiltották a munkától. Schönherr azonban nem tudott nyugodni s éjjel-nappal dolgozott egy újabb müvén. A tragikus sorsra jutott tudós iránt, általános a részvét. * A Társaskör választmányi ülése. E hó 13-án a Társaskör választmányi ülést tartott, melyen az alább felsorolt fontosabb tárgyak nyertek elintézést. Elnök bejelenti, hogy a buto rok, melyeknek megrendelésére meghatalmazást nyert, 3500 koronába kerültek s a használatnak átadattak. A helybeli Csolnakázó-egyletnek 1907, január 5-ón tartandó báljára az összes helyiséget átengedte. A Szilveszter- estély megtartását elhatározta s Bar- tha Kálmán elnöklete alatt Schön- pflug Jenő dr., Némethy József, Pirkler Ernő, dr. Tanódi Endre, dr. Böszörményi Emil rendezőket kiküldte. A hiányzó könyvek lajstromát könyvtáros beterjesztette és erre nézve a választmány kimondta, hogy akik a kivitt könyveket január 1 ig be nem adják, azokon annak árát a Kör ügyésze hajtsa be. A kártyapénzek s a biliárd használati dijait az alább felsorolt összegekben állapította meg : Commers játék esetén Tarokk (uj) 2 kor. 40 f., szemólyenkint 60 fillér, használt 1 kor. 20 f'., személyenkint 30 f., magyar (uj) 2 kor. 40 f., sae- mólyenkmt 60 f.. használt 1 kor 20 fill., személyenkint 30 f. Egyéb játó- toknál uj 4 kor , szemólyenkint 80 f. használt 3 kor., szemólyenkint 60 f. Est« 10 óra után a kártyadij óránkint fizetendő. Billiárd nappal óránkint 64 f., világításnál 72 f. Egyéb játékoknál óránkint 2 kor. A jelentkezett uj tagok felvétettek. * Elhunyt kir. közjegyző. Stoll Gábor nagybányai kir. közjegyző, az ottani társadalom egyik kimagasló alakja, életének 59-ik évében, hosszú betegeakwdés után elhunyt. Tagja volt évtizedeken át Nagybánya város kép viselőtestületének és Szatmárvármo- gye törvényhatósági bizottságának. * Lelketlen anya. Szigeti Zsu zsánna helybeli cselédleány ezelőtt pár héttel Debrecenben, a bábaképzö- intézetben egy fiúgyermeknek adott életet. Az anyát tiz nap múlva az ! intézetből elengedték csecsemőjével ! együtt. Amint az intézetből kijött, kis gyermekét egy ottani vendéglő emésztöjébe dobta s Szatmárra utazott. A kisded azonban nem pusztult el, mert sírását meghallották és még idejekorán megszabadították a haláltól. A debreczeni rendőrség a kisdedet egyelőre a bábaképző-intézetben helyezte el s a helybeli rendőrséget pedig sürgönyileg értesítették, hogy az ide utazott lelketlen anyát tartóztas sák le. Miután ez meg is történt, visszaszállították Dabreczenbe és átadták a kir. ügyészségnek. * Károlyi Sándor özvegye meghalt. Károlyi Sándor gróf özvegye szül. Kornis Klára grófnő e hó 12 én életének hetvenhét éves korában Ab- bázziában elhunyt. Az özvegy grófnő lelkes honleány volt. Jótékonyságáért a király csilagkeresztes hölgygyé emelte és az Erzsébet,-rendet adományozta neki. A halottat a fóthi családi sirboltba helyezték örök nyugalomra. *' A néh Borsos Benő ravatalára helyezett koszorúk közül a Fésős- családé, mint utóbb küldött koszorú, tudósításunkból kimaradt s igy ezt annak teljessége céljából most kell felemlítenünk. * Tűz egy iskolábin. Komoly veszedelem fenyegette e hó 14 éré vir radó éjjel a Kinizsi-utcai áli. elemi iskolát. A 3-ik osztályban, ahol az iparostanoncok hallgatnak estenkint előadást, a kályha melletti ládában a fa meggyuladt s ettől pedig az ott felhalmozott mintegy 70 kg. kőszén is tüzet fogott. A tűz majd a terem ajtajába kapott bele s azt teljesen összeégette. Az iskola-szolga az erős s fojtós füst szagára felriadt álmából s nagy erőfeszítéssel sikerült neki a tüzet eloltani. A tűz oka ismeretlen, de nagyon valószínű, bogy valamelyik tanonc gonosz csinyjából származott a könnyen veszélyessé válható tűz. * Elrabolt községi pénztár. E hó 13-án éjjel, Ráksa község pénztárát ismeretlen tettesek elrabolták a benne levő pénzzel és irományokkal együtt. Hogy egy nehéz Wertheim-szekrényt mindenestül úgy elemeljenek, hogy azt senki észre ne vegye, a tettesek mindenesetre vakmerő s a helyi viszonyokkal alaposan ismerős egyének lehettek. A csendőrség széleskörű és erélyes nyomozást indított. * Az uj gyógyszerész árszabály. A m. kir belügyminiszter e hó 13-án, mint azt a hivatalos lap közli, rendeletét adott ki az uj magyar „Gyógyszerész árszabály“ tárgyában. — Ezen uj árszabály 1907. óv január hó 1-én lép életbe s pontosan körvonalazza a gyógyszerek árait és kiadatásuk módszerét, mely különösen a rögtön ölő mérgekre vonatkozik. Az uj árszabály szerint több gyógyszernek az ára emelkedik. * Újítás a vasútnál. A kereskedelmi miniszter az utazó közönség érdekében elhatározta, hogy a jövő évi május hó l-ével életbelóptetendő nyári menetrenddel egyidejűleg az állomásokon s a nagyobb megállló- helyeken a vonatok érkezését és indulását felünteiŐ táblázatokat függesszen ki a magyar államvasut. * Szolgabiróválasztás. Borsodme- gye tegnap lezajlott közgyűlése alsó- draskóci Morvái Lászlót szolgabiróvá választotta. * Ruhakiosztás. A Deák Kálmán jótékony asztaltársaság ma délután 2 órakor osztja ki a szegény gyermekek közt a ‘ruhákat és csizmákat az Iparos-otthon helyiségében. Figyelmeztetést tesz közzé a nagyváradi posta- és távirdaigazgatóság a közönség számára, hogy tekinlette! a közeledő ünnepi nagy csomagforgalomra, csomagjait goudosau szerelje fel a szükséges kellékekkel s felette kívánatos, hogy a feladó nevét és lakása', továbbá a cimirat összes adatait feltüntető papírlap legyen magában a csomagban is elhelyezve.. * Elhunyt matróna. Jákó Polexina özv. Markos Imróné, városunk egyik régi közbecsült asszonya, a napokban elhalálozott 85 éves korában. * Tífuszjárvány a szomszédban. Nagy-Károly városában ugyancsak grasszál a tífusz. Az ottani Ágostai- és Verbőczy-utcakba már hetvennél több a hasi-hagymázos beteg. A rendőrség a betegség tovább terjedésének meggátlása végett az utcák házaiból a tejtermékek eladását megtiltotta. * Pályázatok szülésznői állásra Porcsalmaközség 80 korona évi fizetéssel és a szülési esetek után külön díjazással egybekötött szülésznői állásra pályázatot hirdet. Határidő dec. 22. Rákos-Terebes község 120 kor. — és a szülési esetek után külön díjazással egybekötött szülésznői állásra pályázatot hirdet. Határidő dec. 28. Niiutü község 100 korona évi fizetés és a szülési esetek után külön díjazással egybekötött szülésznői állásra pályázatot hirdet. Határidő de-> cember 29. * Uj enemü. Most jelent meg Kunossy Vilmos és Pia kiadásában Jósvay Gábor 4 igen szép magyar dala zongorára, tetszetős kiállításban. Megrendelhető a szerzőnél Poroszló (Heves m.), valamint az összes könyvkereskedők utján, ára 1 kor. 50 f. * Köszönet. A Deák Kálmán-asz- taltársaság által e hó 2-án rendezett ráncmulatságon a tiszta jövedelem 286 kor. 20 fillér volt. — Akik ezen szép sikerhez adományukkal hozzá járultak, fogadják ez utón is a rendezőség hálás köszönetét. e Kimutatás a nőegylet részére gyűjtött kegyes adományokról Zom- mer Károlyné úrnő ivón : Dr. Törseök Károly, dr. Török Miklós 2—2 kor., Winkler Miháiyné, Medákné,Günthner Ignáczné, Szilágyi A.-né, P. V., 1 — 1 kor., többen 4 kor 70 fillért. Nagy Eleknó és Unger Gézáné úrnők ivén: Uray Gáspár 10 kor. dr. Brassay Endre 6 kor., dr. Tímár Zsigmondné 5 kor., dr. Papp Szilviusznó, özv. Papp Zsigmondné, Spitzer Józsefnó, M., özv. Kozma Zsigmondné, dr. Szűcs Dánielné, dr. Harcsár G.-né, Papp Dezsönó, Hármán Juliánná, Steinber- gerné 2 — 2 kor., Kovács Józsefné, Demjóuné, — Kolozsváry Károlyné, Szőke Kálmánná, Szűcs József, Kálik Lajosuó, Zemlényi Náudorné, N. N., Netter Kálmánná, Schulcz János, özv. Balogbné, Szentiványi Károlyné, özv. Nagy Károlyné, özv. Gödéne, Kolb Dávid, Dfák G. 1-1 kor., többen 1 kor. 60 fillért, összesen 58 kor. 60 fillért. Mely kegyes adománoyokat köszönettel nyugtáz az elnökség. * A népkonyha jóltevői. Róvy Miklósnó és Fiiredy Sándorné úrnők 138 koronát gyűjtöttek a népkonyhának. Mayer Sándorné, Uray Gáspár 5—5 kor. Blum Gizella 6 kor. Rosen- feld Miksáné, Blum László 4--4 kor. Emerich Tivadarnó 3 kor., Wallon Lajosnó, Unger Árminná, Deutsh Mór- né, Scherling Antalné, Neuschlos Fü- löpnó, Ehrenreich, N. N., dr. Antal Sándorné, Saudekné, Láday József, N. N., C»eplák Bálintné, Wertheimer Lipótné, Rosenfeld Sándorné, Apjok Józsefné, Szőke Ödönné, dr. Farkas Antalné, Papp Dezsőné, Hermán Julia, Weis* Berta, N. N., Steinberger Elememé 2—2 kor. Grünfeld Testvérek, Lukácsovit», Dobray Jenő, Ad- lersteiu, Fiilöp Lajos, Árvay Antal, Fekete Teréz, Zeisler Ödön, Komáro- íny István, Hartman Ferenczné, Ull- man Testv., Lampel, Éva Róza, Glo- zer János, Cselián Arnold, N. N., Schvarczné, Dómján Lajosné, Kofra- nebné, Markovit» 1—1 kor. többen 5 — 30 fillért. Révy Miklósnó úrnő és Bárány Tekla urleany gyüjtőivón adakoztak : Dr. Rosenfeld József 8 kor., dr. Weisz Károlyné 6 kor., Czinner Mórué, dr. Lengyel Alajos 4—4 kor. FERENCZ JÓZSEF KESERÜVIZ AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.