Szamos, 1906. november (38. évfolyam, 87-95. szám)
1906-11-29 / 95. szám
.§ös#£>0a. Útik tttfel * A sziniigyi bizottság ma délután fél íj: étakor Kőffcisdnekéí ÁÜt&í 'fö- jégjíő 1 11 i v a Öa VŰÍÍétyws é)sik étlMb t iü U& t twytf k>>fc^V'»iióan .fouftos jffl kimet újból való megaiakitasara v*ö- n/tkozó javaslata Jesz. A szatmár—•_ ^jvvjeaj satui lfsrtüeib mi swW^t^asz-. Z\WÚa$a fizeti ték a szinügjü bizottságot, hogy a kerületi szövetség igén .iüdjTÖS .föhft1 alkalmas viszonyok közt, de abban az alakjában, amelyben a mi kerületünk fennállott, Szatmár város érije-, keire határozottan hátrányos volt. ~~ Ezért is bontotta fel a város közönsége ezt a viszonyt s mint az eredmény mutatta, előnyére, mert az igazgató nem lévén kötve olyan helyek hez, ahol más években nehéz gondokkal küzködölt, nem volt kénytelen saját exisztenciális érdekeinek a közönség műigényeit alárendelni Legalább mosrani szervezkedése és az előadások külső kiállítására fordított nagyobb gondja és költsége ezt látszik bizonyítani. Ha tehát gróf Festetics Andornak a vidéki színészet orsz. felügyelőjének javaslatával foglalkozik a sziniigyi bizottság, bizony- nyara alapos megfontolás tárgyává teszi, hogy vájjon érdemes-e önállóságunkat feláldozni és szerencsésebb lesz-e a szövetkezés Deéssel, mint volr, Eperjessel ? A javaslat szerint még Beregszász esnék ki a régi ke ruletből s igy maradna Szatmár, Dés, Nagykároly és Kisvárda. — Utóbbi mindig legjobb nyári állomásnak bizonyult. — Nagykároly pedig, ha kiépül a színköre, szintén jó állomás lesz. Festetics különben nem ragaszkodik feltétlenül a kerület megalakításához, inkább csak a szatmári színház igazgatójának akarná biztosítani az említett állomásokat, hogy megkímélve az állomás keresés gondjától annál intenzivebben elégítse ki a közönség kívánalmait. — Egy ilyeu rendes társulat talán célhoz is vezetne, de mindenesetre úgy, hogy Szatmár fenntartsa magának az igazgató választás jogát. A javaslatnak van még egy megszívlelendő része s ez az igazgató hosszabb időre való megválasztása. Ez alkalommal már karmad Ízben van kitűzve a pályázat ismét, csak egy évre. Ily körülmények közt pedig alig kap a város olyan színházi igazgatót, aki nagyobb beruházásokat kockáztasson, tehát a közönség és a szinügy érdeke hozza magával, hogy a megválasztandó igazgató hosszabb időre legyen lekötve. Különben erről a pályázat lejárta után is lehet még beszélni. * Helyreigazítás. Tekintetes Szerkesztő Ur! Az „Északkeleti Újság“ legutóbbi számában egy közlemény jelent meg, — mely a vezetésem alatt álló államvasuti internátus közegészségi állapotáról egész ijesztő statisztikai adatokat hoz nyilvánosságra, mely szerint intézetemben a lefolyt hóban 9 vörheny, 2 hagymáz, 1 hasi hagymáz megbetegülés és 4 haláleset fordult volna elő. Minthogy az ily közlemény hitelesnek tetsző tartalmánál fogva alkalmas lehet arra, hogy az aggódó szülők és általában a nagyközönség nyugalmát megzavarja, kijelentem, hogy a közlemény tartalma részben túlzott, részben pe dig teljesen valótlan, mert az intézet fenállása óta 2 haláleset fordult elő ugyan, melyeknél a halálos betegség csiráit a gyermekek már magukkal hozták az intézetbe, de vörheny, vagy hagymáz megbetegülés még eddig egyetlen egy esetben sem fordult elő, úgy, hogy az Istennek való hálaadással elmondhatom, hogy az intézet közegószségi állapota talán a megnyitás óta nem volt olyan kedvező, mint ma. — Kiváló tiszteletlel maradtam a Tekintetes Szerkesztő Urnák Szatmárit, 1906. nov. hó 28. alázatos szolgája : Menszáros Zoltán, igazgató. y »j ;jpt ‘Mi9) fcpfcrfe sz!'retettel veszik be „Scott-TÓIe Emulsio“-t mert jói iztöfcTfiKapMatG a gyógyszeryafl *.i IX ö >i nolíif/iVÍ íj_ ^ FLÜílHiCX JüZaE 1926—1906 sz. Árverési hirdetmény. Avasujváros község a tulajdonát képező s Ráksa község határában a „Kuszturics“ dűlőben levő mintegy 12 kis hold területű bükkfa-erdejében levő összes famennyiséget — Avasujváros községben a községházánál tartandó nyilvános árverésen 1906. évi december 17-én délelőtt 9 órakor a legtöbbet ígérőnek eladja. Kikiáltási ár 840 korona. Bánompénz 84 korona. Árverési feltételek a körjegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Avasujváros, 1906. nov. 27. Fereticzy Zoltán körjegyző. j(yáguly Mihály bíró. Házvezetőnőnek, vagy kulcsárnőuek ajánlkozik egy fiatal urinő, ki a háztartás minden ágában jártas. — Cim a kiadóban. Egy ügyes leány pénztárhoz kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. Van szerencsénk felhivni a t. vevőközönség figyelmét az őszi idényre érkezett bel- és külföldi gyapjúszöveteinkre, melyekből 25 forinttól kezdve igen jó úri öltönyöket készítünk ===== mérték szerint. —Klein és Tsa polgári és egyenruha szabók. !0iíi7 /n>l .dfise iJonieZ-Tßintaxd A aaaíA itnaiUtanri fivii]-irl ImiuUyÜUl.. lödmooeh L/ö .0001 lői-I öli •iüiiubi ivó jüSteenKesHstŐiiilBeineid dsL, ivA. .0001 fißdljjJßviii isoaofiiifi) igka típzcjjh^őoi őri tii-iériiiiixaiiil tieaöioviá ilodüsa aoiifivliyii nodasnov;/: sA — .intfibfi goi" <ri jps i; (? zf35 oto# to : d í) i e Ha n te i Jötct1. iSáehkélfafiő A ée-■ gon. nndm^^^J^^^BokJavid----------TI JUH .OOBi .UuiiiliH1 nünJfi.J) Mi fyófiásiiíflötósfefj ié-01 .oob .aoei Í9IÜ19Í ttoíuiinl iJJal»» olyí öttebdtMt, ^oP^WihÄei-vtj, b^egeskír,' hWL »efe, JhtM'foß üV 9 üftWiMxl^s tartására ^y{B89á9m0S^1feeTekj#1,lz alphosphorsaVakt^ál9^9 adásával készülő' ^>ttŰgfi?°Í ffiű PfA mely rendkívüli erősitőWW^ydfMMí a gyermeket gyorsan jutffifl' egészséghez. A Scott-féle E m WfYb kellemes, édes izü, minélfogva könnyen bevehető és mii-ej egyúttal feltétlenül könnyen emészthető is, az étvágyat gerjeszti és az összes emésztési szervek működését rendezi, hatásának erejében okvetlenül messze felülmúlja a közönséges csukamájolajat. (1) A SCOTT-féle Emulsió valódiságának jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász“ védjegy. Ezen lapra való hivatkozással és 75 fill. f levélbélyeg beküldése ellenében mintával bérmentve szolgál: Dr. BUDAI EMIL „Városi gyógyszertára“ BPEST, IV., Váczi-u. 34-50. Egy eredeti üveg ára: 2 K. 50 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. mondotta és felolvasáhokk!#' tapolcai Radó Grynla, akit J^enszáros Zoltái] fVf'o. Jó (TT I Hjji'i'uuíi, vtí .TU(£I ol^eiT ipmS iß*. %mmk fwte ijfopfakm# •oviit iludbxa aonfivlivii ühafiiridgotn -ioí ./ * ^«MMd,r?P^ «yÄtf Aimfj AfyHlámtí-JJÍdftl lYéflöiiMW WaWoJP1^- -iné.,, Enifiíli; ®paU, BiAd^ti.,'E»ilué,iNvjJ Halmíöiíáli^9i^i0irány(iírJ>liíi!»Yi2 ifoelr., Kolb A?;lQl^p,.;E(nJ..rAfa'>X.'iATTt7k^or összesen a kisebb adományokkal 17 kor. 50 fill. Hollósyi^jKrém0»r gfeplla úrnő, ivón: Hollósiné % kor., Koós ■fyTonraL'íij, ohyü. fipgjirnvgqpJéáf •inn^*T i1 o&bg fittes t Bwmfi¥8g^9Mfii vow> 'IstyäüJ^iZtLgyyarjc.MjWös ipp., .-pzjy. n¥^fT Antalnié,9cfiwtiiaz%l Eetdoénéi; Símén, Székelynél ISáe'ubiáiéy'; Székelyné vJabCl kor, Horváth Ag-őt!üön14'.4ö,l daf-S^iöfet adományokkal egyűW®^ kÖÍ. Hajdú Károlynó úrnő ivén : SVéj^ájy Istvánná, Csaba Adorjánná, WirMSn né 2-2 kor., H. J., Hamtalyué," N N., Pótor Dánielnó, Sveizer J.. Balogh Józsefué, N. N., Somlyai Kálmánná, Gyapai József, Erdélyi Károlynó, Grusz Lászlóné, Kuntz Sándorné, Varga Jánosnó, Thurner Albertnó, Papp Endrénó 1—1 kor., a kisebb adományokkal együtt 32 kor. 92 fill. Mely kegyes adományokat köszönettel nyugtáz az elnökség. * Felhivits. Alantirott Szatmári Közgazdasági Bank R íszv-társaság igazgaiósága felhívja azon részvényeseit, kik a fizetéssel késedelmesek, hogy a hátralékos és már esedékes részleteket a f. évi dec. hó 1-én esedékes utolsó részlettel együtt legkésőbb 1906. évi dec. 29-ig bezárólag fentnevezett intézet pénztárához annál is inkább fizessék b9, mert ellenkező esetben az alapszabályok 9. § a értelmében a már befizetett összeget a jegyzett részvényhez való minden igényükkel együtt elvesztik. Szatmár, 1906. nov. hó 27. A Szatmári Köz- gazdasági Bank Részvénytársaság igazgatósága. Mindnyájunknak el kell menni Szatmáron a piacra, dr. Lengyel Márton ur házába, Deák-tér 9. (Pannónia szálloda és Vajda üzlete mellé,) mert oda lett áthelyezve a Néhma kévé-, tea- és rum- kizárólagos üzlete. * Pármai ibolya-szappan. E név alatt pár óv óta egy kitűnő mosdószappan van forgalomban. Ki ne szeretné az ibolyaillatot ? S ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról még azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üdíti, ugyannyira, hogy még a legérzékenyebb arcbő- rüek is nagy eredménnyel használhatják s üa tudjuk azt, hogy hasonló finom minőségűben ilyen árért külföldi szappant nem is lehet kapni, akkor méltán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pártolás czél- jából, hanem saját érdekében fogja használni e kiváló magyar gyártmányt. 1 drb 80 fillér, 3 drb 2 kor. 20 fillér. Készítője Szabó Béla pipere-szappan- gyáros Miskolczon. — Kapható Szatmáron Bartók László, Koós Gábor, Bettelheim Adolf és Lővinger József kereskedésében. — Értesítés. Nóh. Joó László óra- és ékszerüzletét a Gillén József ur házába (Szlávik Zsigmond ur üzlete mellé) helyeztem át. Tisztelettel Joó László utóda. Tisztelt olvasóink ! Bizonyára szívesen fognak megismerkedni a „Scott- féle Emulsió“-val, meiy általánosan ismert háziszer, vagyis csukamájolaj, csakhogy az utóbbit teljesen jó izü és igen könnyen emészthető formában (* Szo(ciíUisfci gyűlés. SzataM ói cfől'tef^ve^^re8zt s^É^na^bí^^^ke együtt majdnem lOOtT ^földmunkái )fíVt?h1fÍ fn k9z?^Veretg~ré saJi^lslfewftífts Józse^jjtj-^qcpl ő az l egybegyűlteknek a nagygyűlés célját, meiyjOflkK (a z f r aj illeg f'o ßtfijaa btí i Ipcirija hogy ■ a jövő évi (lar»^M^)íWf 1 kör. bért követelnek.* xood szónok knmilly—és nyugodt beszédft __után ( gy űlés véget ért, mely oly szépen f'olyt-1 -a-pemkip i-4>eav yjíp z á i teljesen mei0Aíií^,ö v^j£. — Déibeti e Gubaszinben társas ebédre . gyűllek össze a szociálista vezérférfiafe|||l * A nőegyleti árvaházb hely ismét megüresedett. Felvétik« jelentkezni lehet a gyermek keresztlevelével az egyleti elnökségnél. * Fölhívás. A nőegylet választmá- ayi tagjait, kiknél a kóregető ivek még kint vannak, fölkéri az elnökség, hogy utcáikat bekérni s az iveket az egylet pénztárába beszolgáltatni szíveskedjenek, hogy a számadás bezárható legyen. * Egyleti gyűlés. A Szamos Csol- íakázó-egylet e hó 24-óu tartotta évi rendes közgyűlését a Társaskörben, Jbolnoky Imre egyleti főparancsnok elnöklete alatt. Az egyesület Demkő Sándor egyleti művezető évi jelenteiét, valamint Unger Géza titkár és Fekete Sándor pénztárnok jelentését tudomásul vette s a pónztárnoknak a felmentvényt megadta. A közgyűlés Demkő Sándor előterjesztésére elha- ározta, hogy megkeresi a városi tanácsot, miszerint életmentés céljából idjon egy csolnakot az egyletnek. IWábbá határozatba ment, hogy a isolnakházat megnagyobbítják és a lövő évre egy kettős csolnakot szegeznek be. Az egyesület összesen 500 sím. utat tett meg esolnakon. Végül i tisztujitás történt meg: parancs- tok csolnoki Cholnoky Imre dr., itkár Unger Géza, művezető Demkö üátdor, pénztáros Fekete Sándor, jegyző Ambrózi József dr. Választmányi tagok : Unger Ullman Sáudor, ir. Fekete Jenő, dr. Dómján János, üztheló Gyula — Az egylet január 3-én a Társaskörben regatta-tánces- ;élyt rendez, * Táncmulatság. A „Deák-Kálmán* asztaltársaság december 2-án a Vigadó összes termeiben táncmulatságot fog rendezni, melynek jövedelmét a sze- »énysorsu gyermekek segélyezésére fogja fordítani. — A táncmulatságon világposta és kotillion tánc is lesz. Belépő dijak: személyenként 1 kor. 20 fillér, karzatjegy elsősor 40 fillér, második sor 30 fillér. A meghívók, melyeken Deák Kálmán sikerült fényképe áll, már mindenfele szétküldettek. * A Nöegylet köszöneté. A nov. 10-én tartott színházi estély tiszta jövedelme 732 kor. 20 f. Éhez járuljak jegymegváltással dr. Falussy Árpád főispán 20 kor., dr. Boromissza ribor püspök 10 kor-, Csanády ezre- ies 10., Krassó Miksánó úrnő a színház fűtéséhez 2 kbm. tűzifával. A jegyes adományozóknak, valamint a ;. közönségnek az elért szép eredményért az árvák és szegények nevében aálás köszönetét mond az elnökség. * Itákóczi-ünnepély. A helybeli iir. kath. főgimnázium Kazinczy-ön- sépzököre e hó 24-én délután 5 óra- jor, a tornateremben szépen sikerült Etákóczi-ünnepélyt rendezett, melyen nagyszámú intelligens közönség volt elen. Az ünnepség fényét nagyban ;melte dr. Boromissza Tibor püspök negjelenése a káptalan tagjaival. — Alkalmi darabokat szavaltak Imrédi Dezső, Krausz Zsigmond és Balogh Sáudor VIII. o. tanulók. Az ünnepi neszédet Mandics László VIII. o. t.