Szamos, 1906. szeptember (38. évfolyam, 70-78. szám)
1906-09-13 / 73. szám
2-ik oldal SZAMOS 73 seám. szitések effektuálásáná! aki hamarabb megy a malomba, az őröl hamarabb. Ahol az érdeklődéstől áthatott testületek a maguk igazával résen állanak és sürgetik az ígéretek teljesítését, azok hamarább boldogulnak. — Nagyon is eljött már az ideje pedig annak, hogy a szatmármegyei jegyzői testület a várakozás és panasz helyett szálljon síkra a maga igazával. Sajnos, hogy az ilyen nyilvánvaló igazságok, jogos és méltányos követelések meghallgatása és teljesítése is küzdelembe kerül, de érdekeink további halogatását az eddigi várakozó módszer szerint tovább már nem nézhetjük, mert kétségbe kell vonnunk magát a jóakaratot is, melyet helyzetünk javítása érdekében hangoztattak. A mostani minden téren megdrágult életviszonyok közt érthetetlen és méltánytalan dolog, hogy épen a jegyzőket tartják oly hosszú időn át az ígéret szép szavával. Nem gon dolják-e meg, hogy épen ez a testület volt az, mely a legtovább várakozott eddig is, mialatt a közigazgatás más ágazataiban már jóval előbb úgy a hogy, enyhítettek a tisztviselők nyomasztó helyzetén ? Hasonló mostoha elbánásban részesült egy másik kérelme is a jegyzői karnak, mely a fóláru vasúti jegy élvezetének a jegyzőkre való kiterjesztését kérte Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minisztertől. — Azt, hogy a jegyzők kérése méltányos, maga a miniszter sem vonta kétségbe ugyan, de az elutasító válasz megindokolását egyáltalán nem lehet megnyugtatónak tekinteni. A miniszter ugyanis egyéb érvek hijján azért nem tartotta megadhatónak a vasúti kedvezményt, mert akkor mások is igényt tarthatnának arra. Már most ha tekintetbe vesszük azt, hogy épen a jegyzői kar az, mely az állami teendőknek nagyon is sokféle ágazatát végezi, nyilvánvaló, hogy az állami tisztviselőktől való megkülönböztetése ott, ahol egyenlő kedvezmény megadásáról van szó, épen ezen az alapon tekinthető a legkevésbbé meg^ indokoltnak y A fentebbi okok nagyon komoly, kötelességévé teszik az e hónapban Budapesten tartandó jegyzői kongresszusnak, hogy az egyesületi erő teljes megnyilvánulásával, impozáns módon sürgesse meg helyzetünk orvoslását s a jegyzői karnak már tovább nem halasztható fontos érdeke, hogy ebben a mozgalomban minden megye s igy a szatmármegyei jegyzői kar is, mennél számosabban képviseltesse magát. Már is sok és su-1 lyos következményű hátrányt kell a [ getlen ur, akit az udvarnál nagyon szerettek. — Százszor lehetett volna miniszter, de jobbnak látta, ha másra bízza a bukást. A vastagnyaku a két miniszteri tanácsossal kezet fogott és a kanonokot élesen szemügyre vette. — Hát ez a papocska mit akar itt ? csattant fel gyilkos gúnnyal a hangja s miközbe fixirozta az ide-oda hajladozó lilaszinü övét, tette magát, mintha nem venné észre a kanonok alázatos meghajlását. — Ezek a papok, ezek a papok, harsogta mérgesen, mindenüvé befurakodnak. Az ember egyet lép s már beüti a homlokát abba a sziklába, amire a római anyaszentegyházat építették. Hehehe! . 0 exszelenciája nevetett a saját ötletének. — Olyanok ezek a páterek, folytatta tovább, mint a sivatag futó homokja, ellepik az egész világot. Máglyára kellene küldeni őket! — Ahá! rikácsolt fel újra hirtelen, miközhen a szivarja hamuját gondosan kiverte a finom vörös szőnyegre, most már tudom, mit akar ! Megüresedett a pagonyi nagyprépostság. — jegyzői karnak szenvedni amiatt, hogy tisztán csak az ügye igazságára és méltányosságára támaszkodva nem fejtett ki olyan akciót, a minővel más élelmesebb és elevenebb testületek céljaikat már meg is valósíthatták. (H.) A „Szamos“ eredeti táviratai. Bpest, szept. 13. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ma érkezett vissza a fővárosba Herkules-fürdőből, hol 3 hétig időzött. A miniszter nyomban átveszi hivatalát. * Áz igazságügyi minisztériumban Liszkay Jenő miniszteri tanácsos nyugalomba vonul; Polónyi Géza igazságügyminiszter Gyulányi Lajos miniszteri tanácsost állítja helyére, ki eddig az elnöki ügyosztály vezetője volt. Az ügyosztály vezetésével Sólyom Andor miniszteri osztálytanácsos bízatott meg. * Ferencz Ferdinánd trónörökös tegnap Póiába érkezett, hogy a hadgyakorlatokon a királyt helyettesítse. * Zalavármegye törvényhatósági bizottsága a Csertán Károly nyugal- mazása által megüresedett alispáni állásra Árvay Lajos vm. főjegyzőt, választotta meg. • Felekiné Munkácsi Flóra művésznő állapotában aggasztó fordulat állott be s orvosai kevés reményt nyújtanak fölápüléséhez. hírrovat. * A szatmári felső kereskedelmi iskola megnyitása. Városunk kulturális életében törnóuelmi nevezetességű nap volt e hó 10-ike. Ezen a napon nyili meg ugyanis a szatmári felső kereskedelmi iskola, mely nemcsak városunk és megyóuk, de a szomszédos vármegyékre nézve kulturális szempontból olyan egy üdvös intézmény, melyre évek hosszú sora óta felette szükség volt. Azon szülők tehát, kik eddig gyermekeiket a kereskedelmi életre szánták s igy a távollevő vidékeknek, mint Kassa, Debreczen, Nagyvárad kereskedelmi iskoláit voltak kénytelenek felkeresni, most ezen üdvös tanintézetet közelebb találják meg, városunk falai között, hol a kultúrának már annyi számos intézető van együttvéve. A fels. kereskedelmi iskola ünnepélyes megnyitása e hó 19-ón délelőtt ment végbe a Kereskedelmi Csarnok helyi- ségébeu, hol az iskola ideiglenesen elhelyezést talált. Az uj tanintézet ez idöszerinti első osztályára beiratkozott összesen 39 növendék, a mely szám igen kedvezőnek mondható már csak azért is, mivel az iskola nyíl vánossági joga úgyszólván az utolsó perczbeu engedtetett meg a kormánytól s igy a vidéki szülők uagyrésze nem volt tisztában azzal, hogy az uj tanintézet megnyílik s maga az intézet vezetősége ennélfogva a szokásos hirdetéseket is mellőzte. Az uj tanintézet megnyitási ünnepélyén a fenntartó hatóság részéről jelen volt dr. Kelemen Samu orsz. képviselő, mint elnök, Bodnár György kir. tanfelügyelő, Schwarcz Albert, Lővy Miksa, Thurner Albert, Wallon Lajos és ^Veisz Zoltán, a városi hatóságot dr. Vajay Károly t. főügyész és Ferenc Ágoston tanácsjegyző képviselték, mig a tanári kar részéről Dunay Sándor igazgató és Berger József jelent meg. Dunay igazgató mindenek előtt meleghangú szavakbau mondott köszönetét a szervező bizottságnak s kiemelte azok buzgó fáradozását, melynek gyümölcse a mai fényes eredmény. Üdvözölte a jelenlevőket, majd az uj tanintézet nagy hordere- jét fejtegette s végül a megjelent tanuló ifjúsághoz intézett nehány buzdító szót, kívánva nekiek tehetséget, szorgalmat és példás jellemet. Az igazgató megnyitó beszéde után dr. Kelemen ' Samu orsz. képviselő beszélt, elsősorban köszönetét mondva a vallás és közoktatásügyi miniszternek, ki e kultur iskola engedélyezésével városunk iránt érzett rokon szenvót is igazolta, köszönetét mond még mind azon társadalmi tényezőknek és egyeseknek, kik úgy erkölcsi mint anyagi támogatással azon voltak, hogy ezen kultur iskola létrejöhessen. Dr. Kelemen Samu beszéde a jelen voltakra nagy hatást gyakorolt, majd dr. Vajay Károly t főügyész a hatóság nevében beszólt, Ígérve, hogy a város igaz szeretettel fogja támogatni ezen nagy fontosságú iskolát, melynek létesítése, mosc mikor az ipari szakiskola létesítése is megtörténik, városunkra nézve közszükség tárgyát képezi. Dr. Vajay beszéde után a tanuló ifjúság elénekelte a Hymnuszt, mire az igazgató az iga zán lélekemelő ünnepélyt bezárta. Ezután az isko’a növendékei előtt felolvasták a szabályokat, délután pedig a szokásos tanítás kezdetét vet;e. * Közigazgatási bizottság. Szat- már-Nómeti szab. kir. város közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt 10 órakor Pap Géza polgármester elnöklete alatt ülést tartott. Az ülés megnyitása után felolvastatott polgármester havi jelentése, a közigazgatás állapotáról. — A jelentés megemlékezett a felső kereskedelmi iskola megnyitásáról s ennek kulturális fontosságát kellően méltatta. — Közegészségügy. Ezután a szakelőadók előterjesztései következtek. Dr. Jóger Kálmán tiszti főorvos jelentésében föltárja a város kőzegészségi állapotát s előadja, hogy augusztus hóban összesen 25 hevenyfertőző megbete- gülósi eset fordult elő az egész törvényhatóság területén, ezek közül 24 tífusz e-et volt, melyek terület szerint akóut oszlottak meg, hogy a város belterületére 12, a S?atmár- hegyre 5, a külterületre 5 esett, ezenkívül két beteg idegen helyről jött be s a járványkórházban nyert ápolást. Az összes betegek közül 16 meggyógyult. 2 meghalt, ápolás alatt maradt 7. Főorvos jelentését dr. Farkas Antal felszólalása után azzal vette tudomásul a bizottság, hogy megkeresi a tauácsot a Kölcsey- és Viz- utoák között elvonuló árok közegósz- ségellenes állapotának megszüntetése iránt. — Közoktatás. (Polgári iskola.) (Uj óvodák.) Bodnár György kir. tanfelügyelő jelentésében előadja, — hogy eddig az összes népiskolákba 3020 gyermek iratkozott be. Immár az 50 tanerőből álló tantestület is kevés a növendékek ily nagy számához képest, ennél fogva szükségessé válik a tanítók számának növelése. Az óvodák is tűi népesek s emiatt az óvodakötelesek nagy része kimaradt. A kir. tanfelügyelőség tehát fölirt a vallás es közoktatásügyi miniszterhez 2 uj óvoda felállítása iránt. A középiskolai beiratások ez évi eredménye pedig arra indította a kir. tanfelügyelőt, hogy tegyen előterjesztést egy állami polgári iskola felállítása iránt. — A közigazgatási bizottság magáévá tette az ügyet s megkereste a városi tauácsot, hogy a polgári iskola felállítása tárgyában tegye meg a szükséges lépéseket s az ügyet megfelelően készítse elő. — Pénzügy. A kir. pénzügyigazgató jelentéséből figyelmet érdemel, hogy a köztartozások befizetése csak állami egyenes adóban 57,000 korouával kedvezőbb volt mint a múlt év augusztus havában. Az ex-lex alatt közel 500,000 koronára télszaporodott adóhátralékok 270 ezer koronára apadtak le. Százezer korona jövedelem évente. Oda pályázik. No majd befütyölök én ennek a própostságnak ! Persze, kellene neki ez a zsiros stallum. Hehe. Megfogom előzni. Bemegyek Károlyhoz és megmondom neki : „Te, ha bejön hozzád egy pap, hát dobd ki.“ A két miniszteri tanácsos megihle- tődötten hallgatta ő exszelenciáját. A lilaszinü öv ezalatt gyanútlanul libbent erre-arra. O exszeienciája tekintete a falon függő képekre esett akkor. A néhai ás megbukott miniszterelnökök arcképei voltak azok. — Oh, ez a Szap áry, ez a Szapáry mondotta békótlenül, miközben a Szapári Gyula gróf kópét nézegette, ő is az egyik oka annak, hogy igy ránk szabadultak a papok. — Pedig eleget mondtam neki, hogy hagyjon bókét a . .. Ö exszellanciája valami gorombát mondott, aztán átsiklott tekintete a Bittó arcképre. Innen tovább aztán következtek a reminiszcenciák. Ö exszelenciája apró históriákat mondott el az egykori miniszterelnökök uralkodása idejéből s közben jókat nevetett egy-egy ötletén. Egyszerre csak a miniszterelnöki szárnyasajtó mögül fölhangzott magának a miniszterelnöknek a hangja. A miniszterelnök harsány szívélyességgel mondta valakinek : — Meglesz, biztosan számíthat rá méltóságod! Ő exszellenciája, a bikanyaku a szárnyasajtó felé nézett, amely kinyílt s rajta kihullámzott a lilaszinü öv. A kanonok mosolygó arccal, boldogan lépett ki a miniszterelnöktől. A bikanyaku dühbe jött. — Az ördög vinné el a papját, harsogta, hát nem besurrant, amig beszélgettem ! ? Megelőzött: Most már megkapja a nagyprópostságot. Oh, ezek a papok, ezek a papok, olyanok ezek, mint a cigánytövis ! A lilaszinü öv pedig még libbent egyet-kettőt a teremben s aztán el- iebbent a kivezető ajtón. Az egyes csoportokban pedig tovább folyt a suttogás. Itt-ott kihallatszottak a címzések, melyekkel a kérvényezők egymást illettek: — Öh, méltóságos uram! Kérlek nagyságos uram! Pakots József. * A vármegyei függetlenségi párt gyűlése. A szatmárvármegyei függetlenségi párt tegnap délelőtt 11 órakor tartotta meg városunkban, a „Károlyi ház“ vendéglő helyiségében gyűlését, melynek egyedüli főtárgya az októberi őszi törvényhatósági rendes közgyűlésen megejtendő tisztviselő választásoknál való magatartás azon tisztviselőkkel szemben, kik eddig is a párt elveinek voltak hívei és követői. A gyűlésen a vármegyei közélet számos jelese volt együtt s ha talán emelkedtek is itt-ott bizonyos személyes természetű viták, melyek az ősi kurucz vér pezsgésére vezethetők vissza, konstatálnunk kell azon lényegében való össz- harmóniát, mely a vármegyei függetlenségi . pártot állandóan össze tartja. A gyűlést Luby Géza orszgy. képviselő, mint a vármegyei függetlenségi párt elnöke nyitotta meg, ki rövid visszapillantást vetett a képviselőválasztások eredményére, s egyben konstatálta az az óta történtek nagy fontosságát az ország belpolitikájában. Élnök ezután rátért a hivatali állások betöltésére s azon óhajának adott kifejezést, hogy szerinte csak olyan tisztviselők legyenek megválasztandók, kik a múltban a SS K SS ÄS Tüdöbetegsögek, üuruiuK, szamár- köhögés, skrßfuiozis, influenza ;!ien számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérjen mindenkor „Koche“ ereden csomagolást, V- Hafmann-La Roche & Co. Basel (Srájc),