Szamos, 1906. augusztus (38. évfolyam, 61-69. szám)
1906-08-12 / 64. szám
64. szám SZAMOS 3-ik oldal * Halálozás. Steinberger Ábrahám a helybeli Kereskedelmi és Iparbank érdemes igazgatója e hó 10-én reggel életének 84-ik évében elhunyt. Halála városszerte őszinte részvétet keltett. Az elhunytat özvegyén kívül nagyszámú rokonság gyászolja. Temetése ma délelőtt megy végbe az izr. vallás szertartásai szerint Kossuth Lajos utca 6. sz. házától. Az elhunytban dr. Kelemen Samu városunk orsz. képviselője nagybátyját gyászolja. * Orgouaünnepély a németi ev. ref. templomban. E hó 12 én a németi ev. ref. templomban az újonnan készült orgona felavatása alkalmából az alkalmi ünnepi beszédet Jánossy Zoltán debreceni ev. ref lelkész fogja megtartani. * Kiküldetés. A jövő 1906 — 1907. iskolai évre, a városi tanács a Zenedéhez a maga részéről Tanódy Márton dr. városi törvényhatósági tagot küldötte ki. * A jogügyi szakbizottság pénteken délután 3 órakor tartotta ülését Kőrösmezei Antal főjegyző elnöklete alatt. A szakosztály elhatározta, hogy a kövezetvámról alkotott szabályrendeletet annyiban módosítja, hogy az idegen helyr 1 behozott bcr hektoliterje után 5 koronában állapítja meg a kövezet vámot a szatmárhegyi termelők érdekében. — A vásári rendtartás tervezetét a szakbizottság visz- sza adta az I. fokú iparhatóságnak némely aprólékos módosítások eszközlése végett. Egyebekben elfogadhatónak jelentette ki a szegedi iparkamara áltál kidolgozott tervezetre nézve pedig felsőbb rendelet folytán javaslatba hozta, hogy Írjon fel a város közönsége a kereskedelmi miniszterhez, miszerint azt mintául alkalmasnak tartja s a mi előkészítés alatt álló tervezetünkkel is megegyezik, csupán helyi viszonyaink által kívánt kisebb eltérések vannak köztök. * A borszállítás megnehezítése városunkban. A város közönsége körében a nem szőlőtulajdonosok közt nagy visszatetszést keltett a jogügyi bizottság azon javaslata, hogy az idegenből hozott bor hektoliterjére 5 K kövezetvám vettessék s ez ellen a holnapi közgyűlésen felszólalásokra készülnek. * Nyugdíj választmányi ülés. A nyugdijbizottság tegnap délelőtt tartott ülésében a belügyminiszter erre vonatkozó reudelete értelmében elhatározta a nyugdijszabályzat olyan módosítását, hogy a tisztviselői özvegyek makszimális évi ellátási dija 2400 kor. rendőrök, szolgák özvegyeié 360 koronába, előbbiek minimális ellátási dija 360 kor. utóbbiaké pedig 120 koronába állapíttassák meg. Kimondotta továbbá a nyudijválaszt- mány, hogy a városi kertészt a nyugdíjintézetbe felveszi. * Kitüntetett csendőr. Mészáros Mihály erdőszádai csendőrőrsvezető, ki az utóbbi időbeu történt betöréses lopások és rablások tetteseinek elő- keritésében nagy buzgalmat fejtett ki, dicsérő oklevelet nyert a kassai kér. csendörparancsnoksógtól. * Gazdasági szakbizottság. Csütörtökön délután 3 órakor a gazdasági szakbizottság Kőrösmezei Antal fő jegyző elnöklete alatt ülést tartott.' Szakbizottság a Deák-téri zenepavil Ion építését elejtette, mert a város e célra 4099 korona fedezettel nem rendelkezik s nem is tartja célszerűnek a bizottság a zenepavillon építését a Deáktér rendezése és egyéb fontosabb közérdekű intézmények létesítése előtt — A hegypiac rendezésére a szakbizottság 616 koronát megszavazott. — Lorenz Pál főkertésznek évi fizetését 200 koronával felemelni s nevezettet a nyugdíj intézetbe fölvétetni javasolta a bizottság. — A kiscsonkai erdő területének kitermelés után mezőgazdasági célra fordítását már most elhatározta a bizottság, hogy az üzemterv ennek megfelelőleg készíttessék el. Végül a bizottság javaslatba hozza a közgyűlésnek, hogy a kereskedelemügyi minisztérium felhívása folytán a szatmár—erdödi közút utolsó szakaszának s a szatmárhegy szilágysági ut városi határt, érintő szakaszának kiépítésére 125.000 korona államsegélyt kérelmezzen. * Heveny fertőző betegségek jul. hó második félében, eltekintve a nyári hónapok tipikus betegségétől a tífusztól, mely 8 esetben lépett fel, alig fordultak elő. Difteriában megbetegedett 2 gyermek, mindkettő meggyógyult. Nyakseirtmerevedóssel megbetegedett 1 gyermek, aki szintén meggyógyult. Julius első feléről 1 tifuszos beteg maradt kezelés alatt. Julius második felében tífuszban megbetegedett 8 egyén, meggyógyult 4, meghalt 1, kezelés alatt maradt 4 beteg. * A tanácsból. A rovartani intézet értesítette a város közönségét, hogy j a városi határban talált sáskafaju rovarok közönséges szöcskék, nem veszélyesek s irtásuk iránt semmi intézkedés sem szükséges. A tanács ezt az értesítést tudomásul vette. — A kereskedelmi minisztérium jóváhagyta a közgyűlés azon határozatát, mellyel a Beer Sámuel által nyitott zálogház biztosítékát 2000 koronában, a szedhető kamatok és dijak makszimumát arany-ezüst tárgyak után 12 %-ban, egyéb ingóságok után pedig 18 %-ban állapította meg. — A belügyminiszter a fertőtlenitési dijak eltörlése tárgyá ban hozott közgyűlési határozatot nem hagyta jóvá, mert nem találta a város közönségét az összes fertőtlenitési költségekkel megterhelhetőnek. — A tanács felüivia tiszti főügyészt a rendeletnek megfelelő javaslat tételére. — A dohánybeváltó hivatal céljára szükséges terület átadásával városi tanács gazdasági tauácsost bízta meg, miután a dohányjövedéki igazgatóság az építkezéshez már hozzá fogott, egyidejűleg elrendelte a tanács a dohánybeváltó hivatalhoz vezető gya logjáró elkészítését. * Elhunyt apáca. Vilmán Julia, fogadalmi néven Sergia, 24 éves budapesti születésű, irgalmas nővér e hó 9-én a helybeli irgalmas nénék anyazárdájában hosszas betegeskedés után meghalt. Temetése tegnap délután ment végbe. * Gyászliir. Soltész Ida özv. Ta- másffy Antainé, életének 70-ik évében e hó 7-én elhunyt. * Felhívás. Alulírott tisztelettel tu- datom a Polgári Társaskör tagjaival, hogy a könyvtár rendezés alatt áll- ván uj könyvjegyzékek készülnek és emiatt a könyvkiadás egy ideig szünete). A rendezés gyorsabb teljesit- hetóse véget kérem azokat a t. tagokat, kiknél könyvek vannak, szíveskedjenek azokat haladéktalanul beküldeni, vagy az elveszített könyveket, esetleges kellemetlenségek kikerülése végett, bejelenteni. A rendezés befejezése s a könyvtárnak újból rendelkezésre bocsátása a t. tagokkal a hírlapok utján s a Társaskör helyiségében kifüggesztett tudósítások által annak idején közölve lesz. Szatmárit, 1906. aug. 11. Hatvani Péter, könyvtáros. Öngyilkossági kísérlet. Varga An- drásné sz. Dar.ó Teréz sármuukás cigány asszony e hó 10-ón reggel a karján levő kis gyermekével együtt a Szamosba akart ugrani; a közelben levő csendőrőrszem azonban megakadályozta őt ebben és bekísérte a városházára. Ott pedig egy óvatlan pillanatban a nála levő késsel akarta magát megölni, szerencsére a kés életlen volt s igy csak könnyebb sebeket ejtett magán. A szerencsétlen cigány asszonyt a mentők beszállították a közkórházba. * A törvényhatósági utak átvétele. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter tervezetet készített a közlekedési utak fejlesztéséről. A fejlesztés kapcsán a főbb megyei közlekedési utakat az állam átveszi. Az államosítás természetesen részletekben történik, miután a kereskedelmi tárca csak fokozatosan terhelhető meg ekkora összeggel. A miniszter 10 óv alatt tervezi az utak átvételét. * Kiderített tolvaj lás. Lapunk előző számaiban többször irtunk a helybeli katona uszodában sürü egymásutánban történt lopásokról. — A csendőrsóg hosszas kutatás után rájött arra, hogy a lopásokat egy rendszeres tolvaj-banda követte el s ennek egyik tagja Steinfeld Mór már hurokra került. Az ellopott órákat, láncokat a tolvajszövetkezet részint helyben, részint Debrecenben és Budapesten zálogosította el. Steinfeldnól megtalálták a zálogcédulákat is, most a csendőrsóg a bűntársakat nyomozza. * Kilépés. Jókel Antal áldozár az egyházmegye kötelékéből kilépett és miután végleg elbocsátást nyert, az egyházi ruha viselésére többé nem jogosult. * Áthelyezett erdész. A földmiv. miniszter Beyer Jenőt, a földmive- lésügyi minisztériumba beosztott m. kir. erdészt Nagybányára helyezte s az ottani erdőkezelés vezetésével megbízta. * Pályázati hirdetmény. A nyír vasvári körjegyzőségnél, (melyhez i Nyírcsászári és Nyirvasvári községek tartoznak) egy újonnan rendszeresített segódjegyzői állásra pályázat hirdettetik. A kérvények f. évi aug. hó 25-ig adandók be. A választás Nyirvasvári község házánál fog meg- ejtetni aug. 28-ik napján délelőtt 11 órakor. Javadalmazás: évi fizetés a községi pénztárból 400 kor. s egyéb méllékjárandóságok, amely fizetés az államtól nyerendő 600 korona kiegészítése iránt az eljárás folyamatban van. „Érdekes Könyvtár“ a cime annak a vállalatnak, mely Halmay Béla szerkesztésében minden hónapban egy kötet regény kiadásával célul tűzte ki, hogy a magyar olvasóközönség jó és olcsó olvasmányokhoz jusson. Ezúttal Quidának „A pap vétke“ c. regényét veszi az olvasó közönség. Az előfizetési ár egy évre 8 korona, mig az egyes füzetek 1 kor. árban kaphatók. Az előfizetések Budapestre az Érdekes Könyvtár kiadóhivatalába (V. Kálmán-utca 2.) küldendők. A szinipályára lépők figyelmébe. Az országos m. kir. színművészeti akadémián a beiratások az előkészítő osztályba szeptember hó 10, 11 és 12-ikén, az akadémia I. és II. osztályába pedig szeptember hó 13-ikán tartatnak meg d. u. 3 órától kezdve. Az országos m. kir. színművészeti akadémiába való felvételhez megkívántainak : Színpadias, csinos alak. Tiszta kiejtésű, csengő hang. Kifejlett testi alkotás mellett legalább 18 éves kor a férfiaknál, 16 éves kor a leányoknál, mi hiteles okirattal bizonyítandó. Szülői, vagy gyámi megegyezés. Jó magaviseletről szóló erkölcsi bizonyítvány, mely vagy iskolai bizonyítvánnyal, vagy hatóságilag, vagy ismert egyének aláírásával múlhatatlanul igazolandó. Minden újonnan jelentkező az előkészítő osztályba csak próbaidőre vétetik fel, ennek leteltével újabb vizsgálatnak vettetik alá. A belépő uj növendék 2 korona bei- ratási dijat s 10 korona felvételi dijat, valamennyi növendék pedig 2 korona beiratási dijat, azonkívül 60 korona tandijat tartozik 2 részletben u. m. 30 kor. a felvételkor és 30 koronát február 1-ón előre fizetni. Bővebb értesítést az intézet igazgatósága, (Budapest, Kerepesi-ut 21. szám II. em.) készséggel ad. S/.iilök figyelmébe ajánljuk Röser tan- és nevelő intézetét Budapesten (alapittatott 1853-ban.) E kitűnő hírnévnek örvendő intézet magában foglal 3 osztályú felső kereskedelmi iskolát, mely teljesen egyenrangú az állami, községi és testületi felső kereskedelmi iskolákkal és négy osztályú polgári iskolát. Bizonyítványai államórvónyesek és az egyéves önkéntességre jogosítanak. Vidéki tanulók az iskolákkal kapcsolatos nevelő internátusba felvétetnek. — Értesítést küld Röser János igazgató, Budapest VI. Aradi-utca 10 * A ináramarosszigeti „Szilágyi István-Kör“ Évkönyvének Il-ik kötete a Kör 1905 ik évi élénk irodalmi működéséről tesz tanúságot. Az egyleti életről Dobay Sándor egyleti főtitkár ad számot, az irodalmi rósz a tagok felolvasásait, költeményeit foglalja magában, melyek közül nem egynek magas színvonalú értéke van. Alkalmilag közlünk belőle egy-kót igen sikerült dolgot. * Hangverseny a Sörsaruokban. Varjas Antal színművész és hegedű- szólista tegnap este hangversenyt tartott a Sörcsarnokban, a melyet a szép számú közönség nagy élvezettel hallgatott végig. A műsor dús és változatos. Ma este is tart előadást uj műsorral. „Igyunk Tulipán“ ásványvizet! Kapható minden jobb füszerkereske- dósben. Egy üveg 6 krajcár. * Csodálatos azon eredmény, melyet a t. hölgyek a Balassa-féle valódi angol ugorkatej használata által elérnek. Néhány nap alatt eltüntet az arcbőrről szeplőt, pattanást s más bőrbajt, kisimítja a ráncokat, redőket, az arcbőrt fehérré, üdévé s finommá varázsolja anélkül, hogy a bőrnek ártana. A párisi és bécsi kiállításon kitüntetett szer, amely rövidesen nálunk is mint Angolországban, az ösz- szes egyéb szépitőszereket kiszorítja. Egy üveg 2 kor., hozzá valódi ugor- ka-szappan 1 kor., púder 1 k. 20 f. Kapható minden gyógyszertárban és postán szótküldi Balassa Kornél gyógyszertára, Budapest—Erzsóbetfalva. — Szatmáron kapható Bartók László drogueriájában. „Juei-krém“ a legjobb cipőbőr ápoló! „Juci-krém“-től a bőr fényes, puha, tartós és vizhatlan lesz. Kérjünk csak „Juci-krém“-et, mint egyedüli szatmári készítményt és ezáltal pártoljuk a helybeli ipart. „Juci- króm“ kapható a legtöbb helybeli kereskedésben Egy doboz ára 24 f. Készíti Szabó Károly Szatmáron, (Bercsényi-utca 50. sz. a.) ahol megrendelések is elfogadtatnak. * Egy idós úrnő öröme. Gyenge egészsége és rossz étvágya már egészen elgyengítette, úgy annyira, hogy csak a reggeli kávé és az uzsonnái tea tartotta benne az életet, de már azt is megunta, mert bárhonuét is hozatta a legfinomabbat mindig oly különös izt talált benne, hogy már kétségbe volt esve s panaszkodott ba- rátnójának, aki azonnal ajánlotta a kizárólagos kávé- és tea-üzletet. Az idős úrnő azóta onnan hozatja a kávét és teát, kinek jól Ízlett és jó hatással volt, hogy most már mint teljesen egészséges ajánlja mindenkinek Néhma Lajos József kávóbehozatalát Szatmáron, mivel egyedül ott kapható a legtisztább, valódi izü 25 féle pörkölt és nyers kávé, tea és rum a legolcsóbban, mely mentve van minden más idegen áruk szagaitól. Próbálja meg a friss „Néma keverék“ pörkölt kávét 10 deka 22 krajcár, mert csak egy kávébehozatal van Szatmáron Kazincy-utca 16. szám. Felhívjuk lapunk t. olvasóinak figyelmét Beer Sámuelnek mai számunkhoz csatolt színes körlevelére. * Felhívjuk a közönség figyelmét a Leszámítoló Bank hirdetményére. Eladó egy házastelek (Wesselényi- utca 28. sz.) Tanulóul felvétetik egy jó családból való fiú, lnglik József szabó üzletében. VIDÉK. Astra-népgyiilés. Ma, vasárnap a román közművelődési egyesület nép- gyűlést tart Barlafaluban, melyre a csendőrség is kirándult. Korcsmái jeleuet. E hó elején történt, hogy Erdőszád án a románok Illés-napot ünnepeltek. A „keresztény fogy. szövetkezet“ korcsmájában is összejöttek vagy húszán és ugyancsak éltették védszentjüket, Illést. Mikor pedig már annyira berúgtak a kisüstitől, hogy ali^ ismerték meg egymást, meg aztan hogy fizetni senkisem akart, a korcsmáros, Yanca Péter megtagadta a további italadást. Erre a megvadult atyafiak éktelen orditozás között megragadták a korcs- márost, aztán a földre tepertők és ogy uéhányan ráülve döngetni kezdték. E nem épen irigylendő helyzetből a csendőrök szabadították ki a megpréselt korcsmárost. Lopások a vidéken. Mezei Pál vállalkozó, alsóberekszói lakos jelentést tett az erdőszádai csendőrörsön, hogy az Alsóberekszó és Farkasaszó községek közötti törvh. útvonalon kőhidak építésére lerakott kövekből mintegy 60—70 drb eltűnt. A csendőrség a nyomozás folytán a tetteseket Moldován Nuc és társai személyében elfogta. — Cziement Jakab barlafalusi lakos, házaló portékáit az erdőszádai vásáron alaposan meg- dózmálták. A csendőrség utánajárt a dolognak és hamarosan el is csípték a tolvajt Tamás Luska ó-buzintai lakos személyében, ki az ellopott kendőket Spán Zina erdőszádai lakosnak adta el potom áron.