Szamos, 1906. február (38. évfolyam, 9-16. szám)

1906-02-01 / 9. szám

XXXVIII, évfolyam. Szatmár, 1906. febr. hó 1. (csütörtök) 9, szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. LAP. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Nyilttér sora 20 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Mindennemű dijaU Szatníaron, a lat) kiadóhivatalában fizetendők Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A megyei székhely kérdése. Tulajdonképen nem is volna már kérdés az az ügy, melynek a fenti cimet adtuk, mert arra a kérdésre, hogy természetes jog szerint hol volna a megye székhelye, már rég megadta rá a feleletet e megye közönségének óriási többsége, lélre- ismerhetetlenül megadja Szatmár fekvésének központisága és minden körülmény, ami e kérdéssel kap­csolatos. Mindenki érzi és tudja, hogy a közérdek nagy mérlegének két kar­ja Nagykárolyban olyan mestersé­ges támaszpontra van téve a megye határán, hogy az egyik karja a mérlegnek négyszerié is kisebb, mint a másik, de mivel a rövi- debbre gróí Károlyi István korlát­lan egyéni belolyása helyezkedett, a mérleg mesterségesen mégis egyensúlyba hozatott Az erőnek azonban ilyen elhelyezkedése, hol az egyik oldalon a megye óriási többségének akarata s a nyilván­való igazság van, a másikon pe­dig az egyéni befolyás komprimált ereje, — sem erkölcsi, sem fizikai szempontból nem lehet tartós, s ha még ma is ily önkényes tá­masztóponton van az igazság mér­lege elhelyezve, annak csak az a magyarázata, hogy a megye bele­fáradt e küzdelembe s szuggerálta magának azt a kényelmesebb ál­láspontot, hogy a helyzet jó ideig meg sem változtatható. Az 1890-ik évtől eltelt idő azon ban a székhely-kérdésének ügyé­ben még sem ment egészen kárba. Ezen idő alatt városunk központi- ságának jellege még sokkal erő­sebben kidomborodott, mint talán egy évszázaddal sem azelőtt. Vá­rosunk népességének, forgalmának újabb emelkedése egyre világosab­ban igazolja azt a történeti igaz­ságot, hogy Szatmár 1000 éven át a körülötte levő területnek mag- vát képezte, annak dacára is, hogy a székhely 1722-ben korlátlan egyéni befolyás következtében Nagy­károlyba tétetett. Köztudomású dolog, hogy 1880- ban a kormány a megye kíván­ságára elrendelte, hogy a megye székhelye Szatmárra tétessék. Az is köztudomású dolog, hogy 1873- ban a törvényhatóságok szabályo­zására vonatkozó törvényjavaslat egyenesen Szatmári jelölte meg a megye székhelyéül. A megyének és e városnak ujabbi, különösen az 1890—91-ik évi küz­delme a gróf Károlyi István befo­lyásával szemben, már sokkal kö­zelebb fekvő, ismertebb és emlé­kezetesebb, mintsem szükséges volna azzal részletesebben foglal­kozni. Egyszerűen csak arra uta­lunk, hogy a legutols.0 felirat al­kalmával a székhely-párt 67 nagy­károlyi szavazattal szemben 255 szavazat-többséggel nyilatkozott meg Szatmár mellett. A megye 1890-ben a nagykárolyi szék épü letét 72 ezer forintra értékesítette s Szatmár város kijelentette, hogy a Szatmáron építendő megyeház építésére szükséges összeget póto- landjasl2 ezer forintot társadalmi utón gyűjtött össze az átköltöz­tetésre. Már semmi reális akadálya sem volt annak, bogy a központi oldal- íclületről gócpontjába igyekező erő a maga természetes helyére jusson, d? köztudomású dolog, hogy arra az. akkori erős kéz ránehezedett s természetes útjában feltartóztatta. Az igazság ebben a kérdésben Szatmár mellett oly annyira vilá­gos, hogy azt támogatni egyálta­lán nem szükséges, vitatni pedig egyenesen a banalitások közé tar­tozik. Nem akarjuk föleleveniteni azo­kat az intrikákat, melyeknek háló­jában a székhely-kérdése fennakadt; a rekriminációkva sincs már szük­ség, mi az igazság utbavezetésére egyébként sem volna alkalmas; de időszerűnek találjuk a mozgalomra a figyelmet fölhívni azért, mert 15 év alatt s különösen az utóbbi időben olyan átalakulás történt az elvi néző-pontokban, hogy ennek keretében most már a székhely­áttételnek rövid idő alatt teljes győzelemmel kell kikerülnie. Gróf Károlyi István egész poli­tikai magatartásával s egyéniségé­nek teljes súlyával küzd amellett, hogy a többségi elvnek minden következményeivel kell érvényesül­nie s a legmesszebbmenő ellen­állást fejtette ki azon erőszak ellen, mely a többségi elvvel szembe helyezkedett. A megye székhely­kérdésében is már régen kialakult a többségi elv s több Ízben is im­pozánsul megnyilatkozott; eddig az erőszak hiúsította meg az igaz­ság győzelmét; most azonban hin­nünk kell, hogy az erőszak elve e kérdést többé egy pillanatra sem fogja végleges megoldásában aka­dályozni. Ha ehhez hozzávesszük még amaz értesülésünket is, hogy Ká­rolyi István gróí városunk nagy érdeke s jogos fejlődésének ügye iránt komoly rokonszenvet tanúsít, azt hisszük, hogy a székhely Szat­márra tételének kérdése a megyei közigazgatás nagy előnyére is rö­vid idő alatt szerencsés megoldást fog nyerni. A megye törvényhatóságán áll, hogy ez a kérdés mielőbb a való­ságban is aktuálissá legyen s re­méljük, az indítványozás erre nézve meg is fog történni. SZÍNHÁZ. Tesztori Júliának, a budapesti Ki- rály-Szinház drámai művésznőjének vendégszereplése töltötte be a szom­É!ő kalábriász. Irta : dr. Fodor Gyula. Előadták a jótékony nőegylet január 13-iki estélyén. Bevezetés. Előjáték. (Mokány Bérezi belép s nyitva hagyja maga után az ajtót. Ostorával csattint.) Mok. Upre szellő ! Ez oszt az án- dung ! Gyiiheccz befelé, te lebböcsü- letesebb adófizető pógár ! Itt a sze- zony ! Ez oszt a kaszinyó ! Itt szól csak a csöndes ! Oan csöndesség szól itt, mint a Sipka szorosban, ahogy a piktor énekülte, amék lement a ten­ger fenekére, mikor a hajó felfele rö- püt a hetedik égbe. Tán bion kigo­lyózták itt egymást mind a kaszinyó- tagok ! Itt hozz össze Szellő egy ka- lábrijást, ha van benned szellem ! — Abcug az átkos kormánnyal ! Abcug neki, dobszó nekű ! Hogy az ien ke- hös kormányra van bizval a haza ! Aki alatt igy levan tarolva az ország, hogy egy kis egésségös hazai csön- dösre se akad pasas. De még egy zsidrajelita pógártárs se ütné be ide az ormányát, hadd recipijálnám egy szolid ándősre. Azt hittem, a vidéken vammég ékkis Magyarország. Mondok illik szótnizni ja nemzetben, hadlás­sam népemet legelőiden, mint Ötvös Miska fújja, akit az a köpcös szöszke szavalott a feredői koncerton. Kam pec ! Csak fészök e ! Snassz világot élünk. Hopp ! Szellő ! Kísértet ! Jézus szent ferhéc uccse ! Abbion az Abszi! Szervusz Öcskös ! Mi szél lódított erre ? (Bukovay Abszi belép méltósággal). B Van szerencsém édes urambá- tyám ! Örülök, hogy itt találom. Ide vagyok küldve főispánnak. Lerándul- tam egy kis beiktatásra. Megírtam előre a megyei magisztrátusnak, hogy az estét a kaszinóban óhajtom tölteni a társaságukban, ügy látszik nem kapták meg a levelemet. Mok. Ipp a látszik, öcsém, ho‘m mökkapták. — Mosmán értem a teóriáját, minek kong itt ez a kaszi­nóól a csöndessigtül. De mán ecsém Bük. (Belevágva) De remélem uram- bátyám csak támogatni fog. Mok. Hogy támogatnálak odalba, öcsém ! De még csak a Szellőt se eresztem az installácijódra. — Bijon ecsém nincs benned egy bagónyi po- jén donnőr, hogy effélébe belemászol Upre szellő halaggyunk a haladó párt- tul elfele. Bük. De mán édes urambátyám, csak ne hagyjon azért itt magamba. Inkább lemondok a főíspánságrul, csak csináljunk egy pártit Hisz ón csak azért függesztettem fel elveimet, hogy majd egyszer, mint nyugalma­zott főispánt tán könnyebben áteresz­tenek majd azon az átkozott szigor­laton. Csak lesz bennük annyi bö- csület. Mok. No jakkó szüret, kedves öcsém ! De hát kettesbe mijaz ándungos macskafiját kezdeményezzünk a bib- lijáva ? Bük. Hát ándőst. Mok. Az is jobb a semminél, ha mán nem lehet ántrőst. Gyöpre ma gyár ! Szent kártofilosz nevében. (Gyönge kopogás hallatszik). Mok. Gerájn ! (A kopogás ismétlő­dik). Búj be ! Akárki vagy, te légy a harmadik, ahogy Siller kajátotta vót el magát szirákuzában a görög szultánnál. (Az ajtó csöndesen kinyílik. Szerényen meggörbiilve belép Sanyaró Vendel). Bük Ni hisz ez Sanyaró Vendel ! Sa. Mily örvendetes találkozás, méltóságos főispán ur ! Mok. Abcug ! Azt az általános válasz­tójogos cérnaszálát a csontvázának! Hogy vinnék el a lábaszárát a ken- dertilónak ! Hát nem tudja, hogy ez az ur itt nem főispán. Sa. Bocsánat nagyságos uram, ón mint a „Nyomorókeróki Messzelátó“ vidéki levelezője hivatalos értesülést nyertem. Mok. Ácsi ne zörögjön. Itt nincs se főispán, se naccságos ur, csak két demokrata, akinek harmadik kell. — Lesz-é harmadik ? vagy ezoki a glé- dából. Bük. Szereti az alsót Sanyaró ur ? Sa. (örömmel) Szívesen eszem, ké­rem alásson, ha a hal sós. Mok. (Bukovayhoz) Na evvel csiz­madiját fogtunk ecsém! Sa. Kérem, én nem vagyok eziz- madia, engem a magas kormány me­gyebizottsági tagnak küldött le első- osztályu jeggyel. (Magában). De csak harmadikon utaztam. Bük. Nem úgy értem Sanyaró ur, hanem a tuletroást, ultimós, uhust. Sa. Szeretem kérem a tojást is, az uj tinót is, juhust is. — Akár sülve, akár főve, csak véna bőven belőle. Mok. No már én dosztig vagyok evvel a kacskaringós meszelőruddal, Róth Fülöp kárlsbadi ezipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb czipSraitára. az őszi és téli idényre megrendelt összes úri, női és gyermekezipők, valódi box és Sehevraux »őrből készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. — ....

Next

/
Oldalképek
Tartalom