Szamos, 1905. október (37. évfolyam, 79-87. szám)
1905-10-29 / 87. szám
2-ik oldal SZAMOS 87. száiü. tévesztvén, hogy voltakép „pars pro toto“ kell dolgozniok, egyedül és kizárólag a helyi, helyesebben „székhelyi“ szükségletekkel törődnek. Ez a szolgálat, melyet igy, szóttagoltan bár, teljesítenek a köznek, nóvszerint a magyarságnak, a közműveltség és az ismeretek fejlesztése folytán szintén becses, de mennyire becsesebb és mennyire czélravezetőbb volna, ha ez egyesületek egy nagy arányit, kö zösen, de mindenesetre a helyi szükségek figyelembevételével is megszerkesztett programm, munkatervezet alapján működve, végcélul a közműveltségnek magyaros irányban való fejlesztését tűznék ki. A „közös erővel“ elvénél fogva szinte kiszámíthatatlanoknak kell jeleznem azon előnyöket, a melyek a magyarságra a meglevő és megalakítandó közművelődési egyesületek közös, egyirányú s átgondolt nemzeti irányú programm alapján kifejtett munkálkodásából háramolhatnának s nincs kétségem az iránt, hogy az ily s természetesen nemzeti alapokon nyugvó társadalmi munkálkodás, ha ágaiéban a magyar kultúrának nemzeti irányban való fejlesztését minden vonalon lehetővé tenné és elősegítené, legnagyobb eredményeket mégis ott érne el, a hol a nemzetiségek közé ékelt kevés magyarságnak erősítésre támogatásra van szüksége. Hogy érthetőbb leg}rek, reá mutatok arra, miszerint a külföldi fővárosokban élő hazánkfiai u. n. magyar egyesületeket alakítottak, melyek, bár első sorban szociális célzatuak, mégis távol az édes hazától tagjaikban a nemzeti szellemet is ébren tartják, mig idehaza a magyar hazának hű fiai a nemzetiségek közé ékelten, a helyett, hogy a magyarság apostolai lennének, idegen nemzetiségű polgártársainknak sokszor nemzet- és államellenes viselkedése folytán olybá tűnnek fel, mintha csak megtűrtek volnának saját hazájukban. — A hazai közművelődési egyesületek szövetségének tehát, melynek szükségességét és kivitelének módozatait e tanulmányban kifejteni szándékozom, első kötelessége az volna, hogy oly helyeken, a hol arra szükség van a maga erkölcsi és anyagi támogatásával magyar közművelődési egyesületek megalakulását elősegítse, a meglevőket erősítse. Erre nézve nagyon közeli példával szolgáluak a német, oláh és cseh stb. országi egyesületek (Sehul- verein, Tribuna, Omladina, Maticza stb.), a melyek szintén társadalmiak s mint ilyenek azzal is s talán legelső sorban azzal törődnek, hogy magyar- országi fajrokonaikat támogassák. — Hót kérdem, ha ezek külföldi testvé reiket segítik, erősitik, úgy anyagi téren, mint kultúrájukban, nem kötelessége-e valamennyi magyar közművelődési egyesületnek, hogy segítségére siessen saját véreinek itt a haza határain belül, különösen akkor, midőn azt kell látnunk, hogy az említett egyesületek mindent elkövetnek arra, hogy a nemzetiségi vidékeken a magyarság kezéből a vezetés jogát elragadják. Újabban erős kultúrájú nemzetiségi góczpoutok alakulnak, melyek a külföld anyagi é3 erkölcsi támogatása mellett, bizonyosan higgadtan mérlegelve erejüket, most már szinte tüutetőleg jelennek meg idöu- kinr, szinte országos jellegű ünnepségek keretében a nyilvánosság előtt. És mi a magyarság szerepe ezen ünneyólyeken ? ! . . . Bizonyosan elfüggönyözött ablakok mögül, fájó érzéssel, talán jogos szern- reháuyással mindnyájunk iránt, kiket, a gondviselés az ország magyarlakta vidékeire vetett, tehetetlenül szemlélik a nemzetiségek czéltudatos törekvéseinek diadalát Szent István birodalmában. Másik és hasonléképeu fontos kötelessége volna a szövetségnek, hogy az egész magyar társadalmat nemzeti irányba terelje, mert számolva állításom teljes súlyával konstatálom, hogy a magyar közművelődési egyesületeknek nincs hangsúlyozott nemzeti prog ramrajuk, vagy ha vau is s ez még rosszabb, működésűk nem viseli magukon a kifejezett nemzeti jelleget s ez nézetem szerint súlyos hiba, mert társadalmunkat, fejlődő kultu ránkat a legbiztosabb utón terelik a nemzetköziesség útvesztőjébe, a melyből, ha egyszer belejutottuuk, visszatérés nem lesz. Ez a tény maga, az nevezetesen, hogy működésűk nem halad so vén irányban, tevékenységüket a magyarság szempontjából kétes értékűvé teszi. Az ón nézetem szerint a közművelődési egyesületek hivatása a mellett, hogy a mostaui gyakorlat alapján a közműveltséget fejlesztik, egelső sorban az volna, hogy a nem zeti érzést ápolják, azaz világosan és röviden az, hogy művelődésünknek nemzeti karektert igyekezzenek biztosítani. Mi magyarok, faji jellegünkkel egyedül állunk Európa népei kö- zött s csak addig van létjogosultságunk a kulturuemzetek sorában, mig ezt megőrizzük s lépést tartva a nyugati nemzetek fejlődésével, kultúránkat a magyarosság jegyében a többi fejlett kultúrákkal egyenlő színvonalra emeljük. Mig ha átvesz- szük a nyugati műveltséget a nőikül, hogy azt faji jellegünkhöz mérten átgyurnók, ha az úgy tartalomban, mint külső zománcban nem lesz magyarrá, akkor előbb-utóbb el kell következnie annak az időnek, mikor a magyar kultúra emlékeit a világ múzeumokban fogja szemlélhetni. És ez nem túlzás ! — Mindnyájan saját közvetlen környezetünkből vonhatjuk le a szomorú bizonyítékokat arra, hogy igenis : reá léptünk arra az útra, mely teljesen kivetkőztet nemzeti mivoltunkból. A közélet minden nyilvánulásából hiányzik a magyaros vonás, épen úgy, mint a családi élet tűzhelyéből. Házaink, a melyekben élünk, templomaink, a melyekben gyermekeink s a haza boldogulásáért imádkozunk, idegen mintára épülnek s idegen ékítményekkel vannak díszítve, bútoraink idegen ízlés szerint készülnek, házi eszközeink, ruházatunk, mindenünk nemcsak, hogy idegen, de sajnos már nem is jó, nem is szép, ha nem idegen. Hölgyeink bútorban, dísztárgyakban, kézimunkákban ma idegen Ízlések (stylusok) rabjai, a helyett, hogy a magyaros ízlés örök szép formáit kultiválnák. A „baroc“, a „rococo“, az „empire“ valóságos szálló igékké lettek. Divattá lett az idegen szeretet s közművelődési egyesületeink, a melyeknek elvégre is az volna hivatásuk, hogy társadalmi életünket vezessék, csak elvétve tesznek valamit, hogy annak irányát a helyes magyaros útra tereljek. (Foly. köv.) HÍRROVAT. * Püspöki kinevezés. A hivatalos lap e hó 27-én megjel nt száma közli a szatmári uj püspök kinevezését. A legfelsőbb királyi kézirat-, következő: „Vallás és közoktatás ügyi magyar miniszterem előterjesztésére dr. Mayer Béla bosoui vál. püspököt, kalocsai káptalani helynököt, és kanonokot szatmári püspökké kinevezem. Kelt Becsben 1905 évi október 17-ón. Ferencz József s. k Lukács György s. k. Az uj püspök kinevezése alkalmából a székesegyház tornyain, nemkülöm ben a püspöki palotán és a kanonoki épületeken nemzatiszinü zászló leng, hirdetve az egyház örömét. * Fejérvári körlevele a vármegyékhez. A Fejérvári körlevele egy sorozat súlyos „törvényes“ következményt állít fel ama törvényhatóságokra nézve, amelyek az ellenállást az adó és ujonczozás dolgában törvénybe ütköző módon is folytatják. Ez a körlevél az állami jövedelmek további visszatartása esetén kilátásba helyezi, hogy a kormány kénytelen lesz a törvényhatóságok háztartási és egyéb szükségleteitől az állami dotációt is megvonni. Most mutatkozik először igazán a jelenlegi válságos helyzetnek minden súlyos következése. — A kormány törvényesnek mondja azt, ami a vármegyei hatósá gok szerint törvénytelen. Annyi előre is bizonyos, hogy a beállott kénytelen helyzetnek keserű levét a törv. hatósági szegény tisztvisalők és ezek családjai isszák meg legelőször. Épen ezért csak helyeselni lehet azt a nálunk is hangoztatott követelményt, hogy a fizetésbeli redukcziók, vagy felfüggesztések felülről kezdődjenek, azoknál, akiket nem sújt le és nem tör össze az előidézett kényszerűség súlya. * A tanácsból. A városi tanács pénteki üléséből elrendelte a városi színház előcsarnokába nyíló bejárások átalakítását. A dalegylet által nov. 4-én rendezendő hangverseny céljára a színházat a tanács, tekintette! a folyamatban lévő átalakítási munkálatokra, nem engedte át. — A kormány beköszöntőjét valamint a miniszterelnöknek az összes törvényhatóságokhoz intézett körrendeletét az önkéntesen befizetett adók beszállítása s az önként jelentkező ujjoncok állítása tárgyábau, a városi tanács a nemzeti elientállás szervezésére kiküldött bizottságnak adta ki. Ugyanezen bizottság elé terjesztette Zala vármegye átiratát az országgyűlés elnapolása tárgyában. — Az erdővizsgálat eredményéről Bartha Kálmán gazdasági tanácsos által beterjesztett részletes jelentést a tanács tudomásul vette. Az erdőgazdaság minden ága a követelményeknek megfelelő állapotban találtatott. — A hajháló készítő taufolyam céljára szolgáló s a régi vigadó épületében levő helyiség téli fűtése és világítása iránt a tanács megfelelő intézkedést tett. Jelenleg 22 növendéke van a tanfolyamnak, nagyobbára vidéki tanítónők, kiket felváltva rendel be a tanfelügyelőség. * Loráutffy-estély. A Szatmárme- gyei Lóránt ffy-Egyesület ez időszaki első estélyét e hó 31-én, a reformáció emlékünnepélyén, este 6 órától kezdödőleg fogja megtartani az ev. ref. főgimn. tornacsarnokában. Az estély műsorát egy vegyes-kar éneke fogja megnyitni, lesz egy női tercett, felolvas ítácz István ref. lelkész és szaval Gachai János ref. s.-lelkész. * A sziuügyi bizottság csütörtökön délután ülést tartott Kőrösmezei Antal főjegyző elnöklete alatt, A bizottság a színház átalakítási munkálatainak ez évben végrehajtható részével foglalkozott s megfelelő javaslatot tett a tanácsnak az előcsarnok bejáratának átalakítása iránt. A városi színházat november 4 én rendezendő hangverseny céljára a dalegylet részére átengedhetőnek véleményezte, amennyiben ezt a folyamatban levő átalakítási munkálatok megengedik. A tanács nem adott helyet a kérelemnek. Végül elhatározta a bizottság, hogy felír a vidéki színészet országos felügyelőségéhez uj színi kerületi beosztás eszközlése iránt, miután az Eperjessel való szövetkezést — természetellenesnek tartja * A nőegylet választmányi ülése. Csütörtökön délután tartotta a jótékony nöegylet hosszabb szünet után választmányi ülését Uray Gézáné elnöklete alatt. A számvizsgáló bizottság elnökéül Literáty Elekué választatott meg. November 1-től két gyermek vétetett fel az árvaházba. Az egy koronás havi segély két koronára emeltetett fel az egész vonalon. — Végül az iránt intézkedett a választmány, hogy néhai Balázs Antónia hagyatékából a jótékony nőegyletnek szánt 200 korona felvétessék. * A torna és vivóegylet november elsejével megkezdi a rendes tornázást. A vezetőség felkéri a régi tagokat a torna és vívó esték szorgalmas látogatására. Uj tagok részére az aláírási a levél árnyéka ott táncolt szembe a falon, azt nézte száraz, tágra nyitott szemekkel. És beszélni kezdett újra hirtelen, szinte hadarva, gondolkodás nélkül: — Csak akkor tudtam meg, milyen nagyon szerettem. Bolond voltam, oh, de mekkora bolond. Hogy nevethetett, mikor visszajött. A majorban ráemlékezett minden, a fasorok, melyek a szomszéd puszták felé ágaztak, olyan hosszúak és üreseknek tűntek fel, pedig hányszor jártuk meg valamennyit, a lakását rendbetartottuk, a háza előtti kertecskót én ápoltam, megöntöztem a virágait, kigyomláltam a kis ágyakat s a falra felfutó venyigéket minden reggel megigazítottam, ahogy ő szokta, ahogy tőle láttam. Ha fölébredtem reggel, ablakomból a zöld levelekkel befutott házra esett az első tekintetem ; mikor az esti harangszó nyugalomra hívta a munkásokat, én is oda térdeltem a a Szűz szobra elé, a béresek és napszámosok közé s imádkoztam érte . . . Vártunk, elmúlt a hat hét, még csak 4—5 napja volt a szabadságidejéből, haza kellett érkeznie. Egy vasárnap délután átmentünk Tamási ispánókhoz a Gyula-majorba. Olyan különösek, tartózkodóak voltak azok az emberek, mintha valamit titkolnának, vagy félnének tőlünk. Anyám elmon dotta, otthon, amit náluk hallott : Károly az uraságtól még újabb négy h-etet kért, mert meg akar házasodni, jegyben jár. Felkacagtam, nem akartam elhinni, de később a lapokban is olvastam ; azután az unokaöccsével az írnokkal a lakást berendeztette, azt a négyszobás, kényelmes kisispáni lakot, kétszáz lépésnyire az én ablakomtól. — lsmertó„ek a menyasszonyt ? — Senki sem tudott semmit. Az öccse beszélte, hogy csinos, még félig gyermek. A bútorok és berendezés elárulta, hogy jómódú, mert sokat és szépet hozott a házba. Már az esküvő napja is ki volt tűzve, már a kocsi is ki volt rendelve az állomáshoz, hogy hazahozza őket a kész, puha fészekbe. Éjjelre várták, virrasztottam s a kocsi zörgésére kiugrottam az ágyból, hogy meglessem őket az ablakból. De semmit sem láttam, az éj sötét, csiilagtalau volt sa kocsi lámpása mellett csak homályos alakokat lehetett kivenni, akik mögött az is- páni lak kapuja bezárult. — Sorsom tűrhetetlen lett, szenvedtem, kínokat állottam ki, de szerettem volna őket látni, szemébe akartam nézni annak az embernek és kiváncsi voltam arra az asszonyra, akiért engem megcsalt, elhagyott Ám, nem mozdultak ki a házból, a ház néma volt és csendes. — És nem is láttad? — De láttam. Tegnap este vacsora után kint sétáltunk a földeken, lehetett már vagy tizenegy óra, mikor hazajöttünk. Az augusztusi ógrölsürün hullottak a csillagok, nem is emlékszem, hogy valaha annyi csillagot láttam volna lehullani. Szótlanok voltunk, mint már hetek óta azok vagyunk. Én azon gondolkoztam, hogy miért kellett épen nekem ilyen boldogtalannak lennem ? Gondolataimból léptek zaja riasztott fel, alig húsz lépésnyire előttünk közeledtek ketten, velünk szembe nem volt kitérés. Úgy vártam a találkozást és mégis megremegett a szivem. Nem, nem akartam őket látni, odasugtam apámnak, hogy ne szólítsa meg őket, ha ők nem szólanának. Már egészen előttünk voltak, halk köszöntést hallottam, nem mertem föltekinteni, csak épen hogy egy pillantást vetettem a feleségére. Az asszony szorosan a karjába volt kapaszkodva, egészen hozzásimult, mintha féltette volna, oly esdve, oly szelíden nézett reám, mintha csak azt mondta volna : „Ne bántsd, ne vedd el tőlem, én is nagyon szeretem.“ Mikor utánuk néztem, még jobban összebújtak, gyenge szól kerekedett nyomukban és vitte őket, vitte, én tőlem nagyon messzire. — Egész éjjel sírtam, nem volt maradásom, reggel vonatra ültem, most itt vagyok, édes jó nagymamám, hadd maradjak itt magánál, ebben a csöndes, magányos házban, ugy-e, szeret engem? És odaborult az asszony lábai elő, csókkal halmozta el a kezét s felnézett reá a fájdalomban megtisztult, nyugodt, szelíd arcczah Az öregasz- szony karjai közé emelte s megcsókolta magas, nyílt homlokát. Lent kocsizörgés hallatszott az utcán s messziről a kintorna szaggatott, elhaló hangját hozta a kósza esti szól. A nap épen akkor szállt alá a hegyek mögé s valami különös, egyforma szürkeség borított el mindent . . . Omikron.
