Szamos, 1905. október (37. évfolyam, 79-87. szám)

1905-10-01 / 79. szám

XXXVII. Évfolyam­Szatmár, 1905. okt. hó 1, (vasárnap) 79. szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindonnemü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Még nem lenne késő. Annak a szeptember 23-iki meg­alázó királyi kihallgatásnak elbírá­lásánál mindenféle pártszempontnak el kell enyésznie s a magyar nem­zetnek teljes egyetértéssel kell tö­rekednie arra, hogy ősz királyunk­nak közjogilag és külső torma szerint is egyaránt téves lépése a magyar nemzet önérzetének men­nél megfelelőbb és teljesebb alak­jában jóvátétessék. Mindaddig, mig ez meg nem tör­ténik, mig a király tanácsadói be nem látják, hogy Magyarországgal csakis állami önállóságának meg­felelő közjogi tormák közt lehet tárgyalni, az újabb kibontakozásra semmi reményt sem lehet táplálni. A dolgok jelen állásában ki sem lehet számítani, hogy mik lesznek a következményei a kihallgatás negativ eredményeinek és a mód­nak, melyen az tartatott; valamint azt sem lehet biztosan megmon­dani, hogy vájjon végleg' megsza­kadt-e a tárgyalások fonala a korona és többség között. De a kuszáit és még nagyobb zavarokkal fenyegető viszonyok közt az a másik kérdés is feltola­kodik önkéntelenül: vájjon valóban okvetlenül szükséges volt-e mind­az, ami az utolsó három év alatt történt ? Valóban annyira veszélyben for­gott nemzeti fejlődésünk, oly ha­tározott gazdasági megsemmisülés­ben voltunk, — a korona oly kevés figyelmet és gondot fordított Magyarország szükségleteire, hogy nem volt szabad tovább várni, hogy ily határozott és ily rideg formában folytatott harcot kellett küzdenünk ? Vagy ha minden igy lett volna : most volt a kellő időpont arra, hogy egyátalán ily messzeható kezdeményezést ragadjunk meg ? Hiszen fölfelé lépkedtünk nem- zetileg és gazdaságilag, az egész világ kellő figyelemmel ajándéko­zott meg bennünket; az osztrák­magyar monarchiában, főleg a má­sik állam szétforgácsoltsága miatt döntő befolyást gyakoroltunk; csak nyugodtan várnunk kell, hogy még több kilátással kecsegtető pozícióra tegyünk szert, hogy a monarchia súlypontját valóban Budapestre he­lyezzük át. Az előrehaladó nemzetiesedés után való törekvés, a nemzeti igé­nyeink tökélesitésére irányuló igye­kezet természetes; de most már még élesebben nyomul előtérbe a kérdés : vájjon az eszköz helyes-e, melyet e célra a koalició válasz­tott ?! Ha a magyar iskolákat szaporí­tottuk volna, ha a felekezeti isko­lákban erősítettük volna az állami felügyeletet, ha a közigazgatást, mely még oly sok községben nem magyar, — államosítottuk volna, a legrövidebb idő alatt egy gazdag, uj és erős meggyőződésű magyar kontingest szállítottunk volna a magyar nemzetnek. Bizonnyal gaz­dagabb, állandóbb és erősebb meg­győződésüt, mintha azt a pár ezer embert, ki a hadseregben 3 évig tényleg szolgál, vagy amit most követelnek, csak két évig, a ma­gyar szolgálati és vezényleti nyelv által kellene magunkévá tenni; sőt iskolák és állami közigazgatás, ma­gyar tisztek nevelése által még inkább előkészítettünk volna, még pedig harc nélkül, oly helyzetet, hogy akkor a magyar szolgálati és vezényleti nyelv magától esett volna az ölünkbe, mert akkor az igy megerősített magyar nemzet a legerősebb védőbástyájává lett volna nemcsak hazánknak, hanem a Habs­burgok trónjának is. A mai időben nem máskép, csak iskola és közigazgatás által lehet nemzetiesiteni; csak dús gasdasági munka által, melyek eredménye a lakosságot teljesen kielégíti. Ez nemcsak a szabadság álláspontja, hanem a gyakorlati okosságé, a helyes államférfim nézeteké is. Ez idő szerint nem ezen az utón haladunk és erre az idő sem volt szerencsésen megválasztva most, mivel a kereskedelem és kereske­delmi szerződések terén nemzetközi kötelezettségeket kell teljesítenünk, olyanokat, melyeknek már a gaz­dasági fentartás okaiból is, meg kell felelnünk. Azzal mindenki tisz­tában van, hogy ezzel szemben minden obstrukció, minden dacz hatástalan, sőt egyenesen önmeg- semmités lenne. Ha a dolgot szenvedély nélkül nézzük, ami egyedül teszi lehetővé a zavarból való menekülést, nincs más mód, mint gyors és elszánt visszatérés a válság kiinduló pont­jához. Még mindig sokat jóvá lehet tenni, ha nem is mindent, ha a közérdeket a pártpolitikai érdekek (ölé helyezzük. Most már, természetesen, a dol­gok jelen fejleményeiben a kivezető utat még nehezebb megtalálni, de föl kell tennünk, hogy a hazafias érzés a szenvedélyesség, -az utóbbi napokban a jogos felháborodás mel­lett szóhoz engedi jutni a megfon­tolást is, mely végre is a kivihe­tőség eszközeit óriási felelősség nélkül figyelmen kívül nem hagy­hatja. Feldúlt társadalmi állapotok, Szegény magyar hazánk, de sok fe­kély rágódik testeden. Reszket min­den tagod, mert láz gyötör. Két há­romféle betegség is egyszerre táma­dott meg, hogy belső és külső ellen­ségeidnek legyen elég okuk a kárör- vendésre. Nem hiányoznak az or/osok sem, kik mindenféle csudaszerrel igyekeznek lábra állítani. Akarva nem akarva, engedelmeskedő', mert hát önmagaddal tehetetlen vagy. Társadalmi rend és béke, törvénye­Mese a könyekröl. Mily hatalmas szárnya lehet az idő­nek, hogy mérhetetlen sebességgel tud repülni. Hová? Meddig? Mindennap egy lépéssel közelebb a semmiség tátongó örvénye felé. Hát repüljön, mit bánom én! Közönyös előttem az ö egykedvű mulatsága, csak ne változtatná meg oly gyorsan az embereket. Azt mondják, jó orvos az idő, csak lassan gyógyítja meg az ember sebeit ! Nem igaz ! Átkozottul gonosz or­vos. Oly gyorsan üt újabb sebeket a z emberek szivén . . . ♦ Szakadt a zápor. ítélet napja volt talán. Mintha hatalmas vödörrel ön­tötték volna le a vizet a fellegek mö­gül a földre. Úszott a város. Néha- néha egy hatalmas szél száguldott végig a város utcáin, nyomában pe­dig őrült sebességgel rohant, miként egy száguldó folyam, az utcák köve­zetén összegyülemlett óriási víztömeg. Egy lelket sem lehetett látni sehol, i Mindenki meghúzódott valami védett helyen és várta, hogy némileg csila- podjék ez az eszeveszett idő. Egy kis leány tért be a kapum alá. Összecsukta ernyőjét és tipegett topo­gott apró lábacskáival jobbra-balra, nyilván azért, bogy lerázza magáról egy kissé a vizet. Kacagott reám . . . A meglepetéstől kissé félénken szó­lítottam meg, természetesen nagyon ügyetlenül. — Megengedi, hogy elkísérjem? —- Hisz önnek nincs is ernyője ! — Éppen azért, — feleltem én. — Ön kissé önző, de úgy látszik, őszinte. Nem bánom, ha úgy tetszik, elkísérhet és szeretne elkísérni ? Kinyitotta ernyőjét, átnyújtotta és előre egyik kezével felfogta ruhács­káit, a másikkal pedig karomba csim­paszkodott. Miután vizes kalapomat hatalmasan odaszoritottam koponyám­hoz, tovasiettünk a fergeteges, villa- i mos estén . . . így ismerkedtünk meg. * Naponkint összejöttünk és napról- napra szorosabbá vált köztünk a vi­szony. Nemsokára barátok lettünk. Később megszerettük egymást. Szép szemei voltak. És én sokkal mélyebbre tekintet­tem ezen szemekbe, mint szabad lett volna és megláttam benne a lelket. Késő volt már ! Hát miért nem láttam meg a lelkét előbb ? Miért ? Hát azért, mert eltakarta szemeim előtt két bolond könycsepp. Nevetséges ! Hát ki van köztetek, aki nevetni tud akkor, ha a lelke fáj belül ? ! És milyen szépek voltak azok a szemek ! Ha belenézünk egy ragyogó szem­párba és érezzük, hogy e két szem ragyogása nélkül sötét a menybolto­zat minden csillagának a fénye, csil­logása, érezzük, hogy szemeinek tüze lángra lobbantott valamit lelkűnkben, gondolunk-e arra, hogy karjaink közt pihegő, csókjaink mámorában elszen- derült leány hazudik, midőn szemei könytől égnek? A szive erősebben dobog, mint a mienk. Minden szavunkra két köny­csepp a válasz. Oh, ti balgák, ti! Ti azt hiszitek, hogy e könyek a boldogság könyei ? Nem, nem! A lelke nem sirt, mikor a szeme könyezett! Margit hazudottt . . . Pedig oly szép szemei voltak ! Kár, hogy a leikébe láttam. Kár, hogy oly hitvány volt a lelke . . . * Az ember sírva jön a világra. — Miért ? Mit sirat akkor öntudatlanul, mikor a világot még nem is ismeri ? S az ember fejlődik öntudatlanul, de öntudatra ébred és akkor is kö­Róth Fülöp kárlsbadi czipőraktárát ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrst. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. — Szatmár és vidéke legnagyobb eziparaktira­ma7t,ötöQ Az előrehaladt nyári idény miatt a még raktáron levő színes nyári rigyeimeztettjb. áruk gyá]Pi áPOn alul is beszerezhetők. -----...--------1------

Next

/
Oldalképek
Tartalom