Szamos, 1905. augusztus (37. évfolyam, 62-70. szám)

1905-08-24 / 68. szám

08 szám. SZAMOS 3-ik oldal. helyesebben a megkívánt kellékekhez képest nem rendezkedett be s a szük­séges építkezéseket még nem vitte keresztül. S így nyilvánvaló, hogy üzemmegkezdési engedély neki ez idő szerint semmiesetre sem lenne megadható. Nem lehet az engedélyt megadni ez idő szerint a tapasztalt hiányok folytán s későbben is csak úgy és akkor, ha bal- és tüzesetek elkerülése irányában a kellő óvintéz­kedések megtörténnek, mert kellenek tűzoltási, mentési és első segélynyúj­táshoz szükséges felszerelések, ezen­kívül kellenek biztonsági lámpák, amelyek elhelyezése nem is volt kon­statálható, mivel helyük sem volt kijelölve. S tekintettel a gyártelep primitiv voltára s arrr, hogy egy ilyen vállalátnál szakértő alkalmazása nélkül működni nem szabad, mert a működés több mint veszélyes ; az üzem megkezdése azon feltételhez kötendő, hogy a vállalkozó kellően képesített, szakavatott egyént, mint üzemvezetőt, alkalmazzon s még akkor is csak a nappali üzem lenne enge­délyezendő. A munkások tartózkodási helye is a nyers petróleumot felfogó és töltő tartályhoz feltűnően közel van és ebből könnyen származhatik veszély. A legnagyobb valószínűség szerint az üzem-engedély egyelőre nem ada­tik ki a vállalkozónak. —a. —z. HÍRROVAT. * Rendkívüli közgyűlés. A városi tanács dr Kelemen Samu interpellá­ciójára adandó válaszának előterjesz tésére, a polgármester e hó 29-én d. u. 3 órára tűzte ki a rendkívüli közgyűlést. * A szatmári ref egyházmegye idei őszi közgyűlését szeptember hó 11—13 napjain Fehérgyarmaton fogja megtartani, a következő sorrenddel : Szép. 11-én d. u. 2 órától 4-ig szám­vevőszéki, 4 órától 6-ig tanügyi bi­zottsági ülés, 6—7-ig előértekezlet. Szép. 12-én d. e. 9 órától közgyűlés. Szép. 13-án d. e. 8 órakor bírósági ülés. * Uj ezred tulajdonos. Ő felsége a király Pucherna Ede táborszerna­gyot, a kassai 6-ik hadtest parancs nokát, a 31 gyalogezred parancsno­kává nevezte ki. ’ Jótékonyság. A káptalan a sze- pesváraljai tüzkárosultaknak 100 K-t adományozott. * A villamos telep átalakítása cél­jából szükséges felépítményekre meg­tartott árlejtés alkalmával, több pá­lyázó közül Schefteli és Reiter adta be a legkedvezőbb ajánlatot, melyet a városi tanács keddi ülésében el is fogadott. * A heveny fertőző betegségek állapota tiszti főorvos legutóbbi je­lentése szerint augusztus hó első fe­lében következő volt : Kanyaróban megbetegedett 6 gyermek, meggyó­gyult 2, gyógykezelés alatt maradt 4. Vörhenyben megbetegedett 1, hasi- hagymáz 5 esetben fordult elő, meg­gyógyult 1, kezelés alatt maradt 4. * Tűzoltó népünnepély a Körtvé- lyesen. Gondos és fáradságos előké­szítést igényelt ezen mulatság, mely a városunktól néhány kilométer távol­ságra fekvő Körtvélyesen lett meg­tartva' bizony aránylag a közönség gyenge támogatása mellett, daczára a motorok élénk közlekedésének és az ígérkező számos élvezetnek. — A mulatság színterének a várostól távol való megválasztása anyagi szempont­ból bizony nem volt valami szeren­csés gondolat és ennek tudható be, hogy nem volt annyira népszerű mint máskor. A kik jelen voltak azonban nem panaszkodhattak, mert a tűzol­tóság gondoskodott mindenről. "Volt laczikonyha, friss sör, bor, látni való elég. Alkonyatkor acetylén lángok fénye mellett folyt tovább a tánc és a mulatozás. Majd kezdetét vette a tűzijáték, természetesen óriási tetszés mellett. Az éjféli vonat megérkezése szakította meg a mulatozást, melynek a befejezése bizonyára Szatmáron ért véget. * Elgázoló». E hó 20-án délben a Deák-téren egy vidéki szekér elgá zolta Nikita Jánosnó helybeli napszá­mos asszonyt, ki ittas állapotban ke­rült a szekér alá. A gyorsan kivonult mentők a súlyos sérülést szenvedett asszonyt Ujmajor 56. szám alatti la kására szállították. * Agyon nyomott gyermek. Nagy szerencsétlenség történt e hó 22-én délután a szatmári első téglagyár r. t. batizi utón levő telepén. Az iparvá­gányon haladó kocsi, melyben 25 m. mázsa kiégetett tégla volt, a sin mel­lett közvetlenül felrakott tégla rakás egyikéhez nyomta oda Varga Vilma sármunkásnő másfél éves Katicza nevű gyermekét, ki valahogy a sínekre ke­rült és ott játszadozott. A szerencsét­lenül járt kis gyermeket a kocsi ol­dala oly erővel nyomta a tégla falhoz, rogy a gyermek azonnal szörnyet iáit és a lovakat hajtó kocsis is csak akkor vette észre a szerencsétlensé­get, a mikor a fal mellett elhaladt. A kis áldozat ekkor már nem élt, feje és egész teste a szó teljes értel­mében össze volt törve A csendőr­ség a szerencsétlenség után nyomban megjelent a színhelyen és a vizsgá- atot megindította. A kis áldozat holt testét a kir. törvényszék tegnap bon- czoltatta fel s egyben a további vizs­gálatot is elrendelte. * Székely lakadalom. Nagyban folynak az előkészületek az iparos ifjak köre által szept. 3-án a városi szinházben rendezendő székelylaka- dalomra. A szerepek csaknem kivétel nélkül ki vannak osztva s a legjobb kezekben vannak. Az olvasó próbák már meg is történtek s ezekből is bátran következtetünk a fényes si­kerre. Ma este megkezdődnek a rész­letes próbák, melyek az Iparos Ott­honban tartatnak, az utolsó héten pedig naponként lesznek öszpróbák a városi színházban. — A jelmezek és kellékek nagyrészét a debreczeni szé­kely társaság bocsátja rendelkezésre, a többi jelmez előállítása egyszerűsé­génél fogva rendkívül kevésből áll ki. Az érdeklődök figyelmét ezúton is felhívjuk próbáinkra, tekintve, hogy a szereplőkön kívül is számos fürdő vendég, falusi nép jelenik meg a szí­nen s az önként vállalkozókat szíve­sen fogadja a rendezőség. c Tűz. E hó 23-án délután 5 óra kor a tűzoltó őrtoronyban tüzet je­leztek. A tűz a Heinrich-tanyán volt hol mintegy 30 kazal szalma pusztult el. A tüzörség csakhamar kivonult a nevezett tanyára és félórai erős munka után Realizálta a tüzet. * A szatinármegyei községi és körjegyzők f. hó 12-én Szinérváral- ján közgyűlést tartottak. * Tolvaj peezér legény. Rézműves György helybeli gyepmester egyik legénye, Bódi József a napokban meglopta gazdáját 70 korona erejéig. Bódi a lopott pénzzel nem elégedett meg, hanem gazdája nevében Weisz Áron helybeli bőrkereskedőtől húsz koronát csalt ki, azon Ürügy alatt, hogy gazdája ennek árában még az nap folyamán kutyabőröket száilit neki. Bódi ezen pénzt is magához véve megszökött. A csendőrség a tol­vaj peezér legény körözését, rendelte el, melynek alapján Hajdúszoboszlón letartóztatták. A tolvaj beismerésben van. * Végzetes harangozás. Az elmúlt héten Mikula György peleskei tanító 13 éves fia, ki az ev. ref. főgimn. III. o. növendéke szülei tudta nélkül harangozni ment fel a toronyba. A harang a tulerős rángatás miatt ágyá­ból kifordult és a kis fiúra zuhant, összetörve ugyannyira, hogy életben maradásához kevés remény van. * Uj napilap Kolozsvárit. E hó 21-én radikális függetlenségi prog­rammal uj politikai napilap indul meg Kolozsváron. Czime: „Az őr.u Fő- szerkesztője Harsányi Sándor, felelős szerkesztője Szász Ödön. * A Szatmárnémeti Énekkar tánc- mulatsága kapcsolatban ének és sza valati számokkal vasárnap este f. hó 20-án szép közönséget vonzott egybe. Az Énekkar kifogástalanul előadott Kossuth-indulója után Majthényi Endre ev. ref főgimn. tanár szavala­tával mély hatást ért el. Majd Saja Mariska kisasszony villanyozta fel pompá3 játékával a közönséget, mely perczekig tartó tapsai jutalmazta meg. Szatmáry Géza szép bariton hangján kuruc nótákat énekelt. Hajdú Árpád előadott monológja szintén nagy tet­szést aratott. Műsor után a táuc tar­tott reggelig. A kassai katonai botrány szat­mári áldozata. Tegnap a „Kassai Hírlapiban „Hapták helyett Vigyázz!“ czim alatt czikk jelent meg, amely ar­ról szólt, hogy egy Rosenfeld nevű ki­szolgált csendőr, aki most mint tarta­lékos van bevonulva, Habt acht helyett Vigyázzál vezényelt, amikor Borcic nevű hadnagy a legénységi szobába lépett. Erre a hadnagy állítólag összeszidta Rosenfeldet és ezredkihallgatásra vitte. Ma reggel 10 órakor megjelent a „Kassai Hírlap * szerkesztőségében Bőr­eié hadnagy társával és a szerkesztőt keresték. Seress Imre mutatkozott be és a hozzá intézett kérdésre kijelen­tette, hogy ő vállalja a felelősséget a tegnap közölt Borcic nevével össze­függő hírért. A hadnagy erre állítólag igy szólott Seresshez: — Hogy meri maga az én nevemet kiírni anélkül, hogy odatenné „ur?“ Ezzel a szerkesztőt arezulütötte. A szerkesztő a hadnagyot visszavágta, amiből dulakodás támadt, miközben mindketten a földre estek. Mikor Seress azt látta, hogy a had­nagy kardot ránt, revolvere után nyúlt, és a hadnagy vagdalkozására elsütötte fegyverét. A golyó Borcic hadnagy kard- szijjáról visszapattant. A nyomdasze­mélyzet a dulakodásra bejött a szer­kesztőségbe és látva a dulakodást, se­gítségére sietett a szorongatott szer­kesztőnek és e közben Klein Lipót, a nyomda vezetője, özv. Klein Hermanné szatmári lakos fia, egy festékes dobozt vágott Borcic fejéhez. Ebben a percz- ben Sartory hadnagy, a ki Borciccal együtt jött a szerkesztőségbe, társa vé­delmére maga is kardot rántott és Klein hasába döfte. Időközben értesült a rendőrség a verekedésről és csakha­mar értesítették a mentőket is, a kik sietve jöttek a hely színére és sikerült a feleket szétválasztani. Kleint és Bor- cicot kórházba szállították. Klein sebe életveszélyes, Borcic csak könnyebb sé­rülést szenvedett. Seress szerkesztő fe­jén és kezén kapott több kisebb vágást. * Építési engedélyek. A városi tanács keddi ülóséheu a következő építkezéseket engedélyezte, úgymint: a szabó ipartársulatnak megengedte, hogy Kazinczy-u. 8 sz. házának eme­leti helyiségeit lakószobákká alakítsa át. Megyesán Gyulának engedélyt adott Várdomb-u. 23. a. épült cserép égető használatbavételére; Almási Jó­zsefnek Honvéd u. 14 sz. a. tetőzsin- delyezésre ; Bakócz Mihálynak Hunya­diköz 6. sz. telkén elválasztó kerítés építésére. Braun Mórnak Hidköz 1. lakóház és műhely építésére ; Erdei Károlynak Wesselényi-u 39. sz. zsin- delyezésre; Horváth Bélának Mátyás király-u. 38. sz. a. előszoba és pince­verem építésére ; Szalontai Kálmánnak Hunyadi-u. 12. sz. a. mühetyépület használatbavételére. VIDÉK. * Lelkés/J meghívás. A gyügyei ev. ref. egyház Ujlaky Miklós nagy­károlyi sagédlelkószt hívta meg a megüresedett lelkészi állásra. Eljegyzés. Gáspár László szodorói ref. lelkész eljegyezte Mártha Irénke kisasszonyt Csengerbagosról. A sárköz-újlaki gör. kath. egyház saját pénztára javára f. évi szept. hó 3-án jótékonyczólu tánczmulatságot rendez. Véletlen lövés. E hó 19-én délben Rusz Tógyer lekenczei lakos betekin­tett Trogozsán Flóri batizi lakos há­zába s itt elmondta, hogy gyalog akar menni egész Brassóig s onnan átmegy Oláhországba. A hosszú útra magához vett egy hatlövetű forgópisztolyt, amelynek töltényeit az asszony előtt rakosgatta bele. A forgópisztoly azon­ban véletlenül elsült és a golyó Trogozsán Flórinak a nyakába fúró­dott. Beszállították a helybeli köz­kórházba, hol az orvosok szerencsésen kivették a golyót a sérült asszony testéből s ha valami komplikáció elő nem adja magát, úgy csakhamar föl­épül. Rusz Tógyer az eset után na­gyon megrémült és futással menekült a házból. Egyenesen Szatmárra jött és itten a csendőrségen jelentkezett, amely a vizsgálat érdekében letar­tóztatta a gondatlan embert. A pusztadaróczi gk. és rk. fiók­egyház f. évi szept. hó 3-án uj ha­rang felszentelése alkalmából a saját pénztára javára táncmulatságot tart. Az ombodi ref egyház pénztára javára f. évi szept. 3-áu tánczmulat­ságot rendez. TANUGY. Hleghivás. A Szatmár-Németi er. ref. főgimnázium fentartó testületé f. évi szeptember hó 5-én (kedden) d. e. 11 órakor a szatmári ev. ref. egyház tanácstermében (főgimn. épü­let I emelet) rendes közgyűlést tart, melyre t. czimet tisztelettel meghívja. Szatmár-Németi, 1905, augusztus 22. Az igazgató tanács. A közgyűlés tár­gyai : 1. Az igazgató jelentései az intézet állapotáról. 2. Jelentés az 1903—1904. évi pénztári számadás megvizsgálásáról. 3. Jelentés a tanári fizetések átmeneti rendezéséről. 4. Jelentés az építkezések és beruházá­sok befejezéséről. 5. Jelentés a Czerjék Imre-féle alapítvány kiegészítéséről. 6 Jelentés 10,000 korona elhelyezé­séről a „Kisbirtokosok Országos Föld­hitelintézeté“-nél. 7. A szatmári ev. ref. egyházmegye válasza a lélekszám szerinti két filléres tápintózeti segély­re vonatkozólag. 8 Ä német-magyar nyelvi helyettes tanári szék betöltése. A kir. kath. tanítóképzőben a tanulók beírása szept. hó 1, 2, 4 nap­jain fog megtörténni délelőtt 8—11 óráig. Á javító vizsgálatok szept. 1, 2 napjain lesznek délután 2 órától kezdve. Fölveszünk az intézet I. osz­tályába oly ép testű ifjakat, kik élet­koruk 14 óvót már betöltöltötték, de 18 évesnél nem idősebbek és a gimn. reáliskola vagy polgáriskola IV-ik osztályáról bizonyítványt tudnak fel­mutatni. A magán vizsgálatok szin­tén a fent irt napokon lesznek. Szep­tember 6-án kezdetét veszi a rendes tanítás. Szatmár-Németi 1905. aug. 22-én. Perónyi János igazgató. A helybeli rom. kath. elemi fiu- népiskolába a tanulók beírása az 1905—1906. iskolai évre szeptember ló 1., 2., és 4 én történik dólelőctön- kint 8 órától 11 és fél óráig. Fölkó- retnek a szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyermekeiket és gyámolt- jaikat szíveskedjenek ezen idő alatt beíratni, mert azon időn túl csak bntos okok alapján vehetők fel a növendékek. Az iskolai év ünnepies megnyitása szeptember hó 5-én lesz. A rendes tanítás szeptember hó 5-ón délután veszi kezdetét. Az elemi nép­iskola első osztályába nem vehető fel azon gyermek, ki életének hatodik évét még nem töltötte be. Az első osztályban való beírásnál szatmári születésű és róm. kath. vallásu gyer­mekek születési bizonyítványát (anya­könyvi igazolványát) nem szükséges bemutatni, mivel ezek születésére vonatkozó adatok hivatalból jutnak el az iskolai igazgatósághoz. Ä taní­tás teljesen ingyenes. A tanulók sem felvételi-, sem tandijat, sőt a 30 fill, hozzájárulást az orsz. tanítói nyugdíj­alaphoz sem fizetik. A más iskolából jött tanulók nyilvános bizonyítványuk és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltási bizonyítványuk felmutatása után, — a bizonyítvány nélkül jelent­kezők a felvételi vizsgálat sikeres kiállása után vétetnek fel bizonyít­ványuknak, illetve ismereteinek meg­felelő osztályba. — A felvételi vizs gálát is teljesen díjmentes. Javító és magánvizsgálatok a beírás napjain tartatnak. Szatmár-Németi, 1905. évi augusztus hó 31. A róm. kath. elemi fiu-népiskola igazgatósága. Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Főmunkatárs: Ferencz Ágoston. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Női ruha varró termemet és kelme áruházamat Rákóczi- utca 7. sz. alá, az ev. ref. egyház bér­palotájába (a szatmári ev. ref. tem­plom közelébe) helyeztem át. Pataki Henrik. * Iroda áthelyezés. Üzlet-feleim s megbízóim szives tudomására hozom, hogy szállítási irodámat Petőfi utcza 1 sz. Kapusi-féle házba helyez­tem át. Tisztelettel Czukor Adolf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom