Szamos, 1905. augusztus (37. évfolyam, 62-70. szám)
1905-08-06 / 63. szám
2-ik oldal SZAMOS 63. szám kell csodálnunk, ha az orvostan hallgatók száma évről-évre csökken, ez által még szomorúbbá téve a jövőre való kilátásainkat. Számtalan még az az ok, mely közegészségügyünk rendezésének útjában áll, de a töntebbiekben úgy hiszük, mégis sikerült legalább a főbb okokat felsorolnunk. Mindezen okok azonban olyanok, hogy csak némi lelkiismerettel és jóakarattal bizony könnyen eltüntethetők, hiszen csak egynéhány százalékát kell a hadügyi költségeknek kórházakra és orvosokra költenünk és a mizériák egyszeri ben megszűnnek. Vagy talán fontosabb érdeke az államnak, hogy katona gyermekei pompás uniformisban feszítsenek, mint az, hogy halandó, múlandó betegeit és azok környezetét megmentse ? Úgy hisszük a választás nem nehéz. A magyar zeoe művelése A zene tanulása nálunk még nem érzett szükségesség. A zene tanulása csak luxus, hogy a műveltnek tartott egyén elmondhassa, tanultam ón is kótát, de nem volt tehetségem hozzá, még el is dicsekszik vele, az pedig olyan tudatlanság, mintha azt mondaná : „tanultam számolni, olvasni, nyelveket, de nem tudok, mert nincs tehetségem hozzá“. Ezt már be nem ismeri, mert kinevetnék érte. A zenei hallás, épugy mint az értelem, elemi tehetség, mely fejlesztés által lesz kiváltó. A memóriát lehet képezni, épugy lehet a hallást is. A vadembereknek minden érzékük fejlettebb, mint a müveit népeké, de a jó hallás teljesen hiányzik, mert nincs képezve s mégis a vad négerekből, indiánokból kitűnő zonészeket lehet képezni, sőt tanulás után bámulatos tökélyre viszik, különösen rytmikai érzékük kitűnő. Sőt az aethiopiai faj zenére nagyon fejleszthető, itt valami átöröklés féle konstatálható — talán ebből magyarázható ki a czigánynak, mint egyiptomi fajnak zenei képessége is. De a vad négernek nincs hallása — aki hallott vad négercsapatot s pedig éktelen hamisan énekelni, annak lehet fogalma erről. Az Enders cirkusz szerecsenjei gyalázatosán káutáltak. A műveletlen népnek első énekkisórlete : pz unisono. A műveltség terjedésével jön a másik kisérő hang: a kontrapunkt, aztán a harmónia. A cigány füle a harmóniát még alig veszi be, csak a szolgai bassus kiséret és suszterbassus dominál náluk, egy alterált akkordot meg nem lehet velük értetni s a mi a sablonos kísérettől eltér, attól irtózik s igyekszik a maga kaptafájára hozni. Komikusak a magyaros izű és kiséretü polkák, marsok, mit kevésbé képzett cigány- zenekarok játsz anak, különösen kisebb városokban, bár a fővárosi zenekarok is csetlenek-botlanak és még többet affektálnak. Hát még azsok azs operák! Pfuj ! Igazi harmonikus zenét csak a daloskörök müveinek, különösen ha képességükhöz megfelelő darabot adnak elő. Ha nem ezt teszik, karnagyuk a hibás, mert nem szabad erőn felüli vállalkozásra bírni a karokat. Ezen szempontból üdvös kísérlet a pécsi s legközelebbi szombathelyi csoport- szerű éneklés. A fejlettebb művésziesen képzett egyletek énekeljenek magas igényű műdalokat, a kissebbek, gyengébbek könnyebb karokat. Az összhang tökéletesebb, az árnyalások érvényesülnek, az előadás egyenletes, csiszolt s jóhangzás érzetét, a szépnek jóleső hatását kelti fel. Ezen s a budapesti filharmónia úgy a kamarai, társulaton kívül elenyésző csekély helyen van kamaranégyes vagy filharmonikus jellegű zenésztársulat. Ezek ritkán játszanak magyar zenét, mert magyar kamarazene alig van, — Kurcner dicsérendő kivétel, — nagy zenekari mü is kevés van. A karnagyok hódolnak a publikum rossz ízlésének, magyar művet alig mernek előadni. Magyar szerző, ha szerény s nem nyaggatja a karnagyot nem jut hozzá, hogy bemutassanak valamit. A karnagynak dehogy jutna eszébe, hogy felszólítson valamely szerzőt, darabja átengedésére. Ezek is csak a régi kipróbáltat adják szívesen, úgy, a hegy másoktól hallották, vagy megtanulták, mert nincs meg a zenei függetlenség, az abszolút tudás, hogy a maguk ideái szerint egy darabot kidolgozzanak. Ez az oka a zenei kérődzósnek. El vagyunk zenei téren maradva, hiányzik a kellő zenei nevelés. Az iskolában alig tanítják, egész máig idegen nyelvű, idegen érzésű zene- tanitók — legtöbbje képesítés nélkül — tanítják a zenét, természetesen azt amit tanultak, abban az irányban folytatják, amint azt maguk megkezdették. Hazai Íróinkat maguk sem ismerik, azt se tudják ki volt Erkel Ferenc. Hogyan sejtsen a nép a magyar zenéről m.kor a dajkától tanult népdalon és czigányzenén kívül mást alig hallott. Hej, máskép van ez a német, olasz, svéd, sőt a rokon finneknél. Nálunk a csatornázásnál, selyemfonódánál vannak olasz munkások. Az egyik elkezd egy dalt, rögtön szekundál neki a másik, belekap a harmadik, negyedik és olyan kórust rögtönöznek, hogy a jó magyarnak eláll a szája. Miként énekelnek nálunk: az egyik elkurjantja magát, a másik jó hamisan belevág, jó darabig egymás mellett és egymás ellen kurjongatnak, mig végre a fájó fül, bár még mindig hamisan unisono énekhez jut! Az északi vidékek parasztjai híresek karaikról. A Clavi- ansky-fóle parasztokból, közönséges népekből összeszedett karának bámulatosan tökéletes produkcióit, azt hiszem ismerjük. A szép Nadija mint olvassuk megint európai körútra indult. — S hogy ez lehetséges volt, annak tulajdonítható, hogy a több- hangu ének már a köznépnél elterjedt. Az emberek csodálkozva állottak meg. Hogyan került össze a kapitány a fekete leánynyal? És ime milyen bizalmasan mennek egymás mellet. Mi ez ? Dem lám az utca végén megáll a fekete leány és kezet nyújt a kapitánynak. Búcsúzik. A kapitány kér valamit, de a leány a fejét rázza. És nemsokára eltűnik a fekete leány a a vadgesztenyefák mögött, a vad- szőlővel befutott, oszlopos házban A gyászfátyola nyomán pedig mintha valami nehéz gondolat feküdnék meg az utca során, az emberek nehezen sóhajtanak fel. IH. — Ki ez a leány ? *- kérdezték a kapitánytól az emberek. — Ki ez, ki ez ? kérdezte eltűnődve maga a kapitány is. Aztán komoran felelte : Magam sem tudom. És nem tudta. Illatos alkonyatokon mikor haza kísérte a leányt a mezőről, ahol az vadvirágot szedett és a gubbasztó várromot nézte szomorúan, merengőn, könyörgött a leányhoz. — Miért nem engedi meg, hogy egyszer bemenjek magukhoz ? Beszólnék az édes anyjával, aki mindenesetre jó és meghalgatná kérésemet. Aztán boldogok lehetnénk. A fekete leány szomorúan mondta ekkor: — Nem, nem : én nem vehetem le a fekete ruhát, én nem lehetek boldog. Aztán vidáman mosolygott fel, — mert egy fáradt csapat ment el mellettük, — harsányan hangzott a vezényszó: Jobbra nézz ! A katonák tisztelegtek ekkor . . . IV. — Hát jól van, mondta végre a fekete leány sóhajtva és köny lepte el a szemét, eljöhet hozzánk. Pedig megbánja, hidje el megbánja . . . A kapitány diadalmasan ragadta meg a leány kezét. — Mikor, mikor ? kérdezte lázas türelmetlenséggel. Holnapután. Másnap a fekete leány nem szedte a vadvirágot a csillagsáncok oldalán. A kapitány gyötrődve várta de aztán azt gondolta, biztosan az anyját kó- széti elő a holnapi találkozásra. A gyomos udvaron kard csörrent meg végre a következő napon. A vén gesztenyefák ámulva rázták meg aggott fejüket s a napsugár ijedten lapult meg a rózsabokrok alján. A tor uáczon fonott karosszékről öreg, cse- lédformáju asszony kelt föl és élesen kérdezte : — Mi tetszik ? De aztán előkeresett a zsebéből egy összegyűrt levelet és dünnyögve adta át. — Igen, igen a levél ... a kisasz- szonytól. .. — Hát nincs itthol ? kérdezte a kapitány megütődve. A vén cseléd semmit sem felelt. Végigbaktatott a tornászon és dühösen csapta be maga után a nagy ajtót. A kapitány visszafordult. A levelet görcsösen szorította a kezébe és zugó fejjel sietett a lakására. Nem volt sem czimzés sem megszólítás a levelen. Így hangzott : Megszöktem maga elől. Ne vádol jón, mert ennek igy kellete lenni. — Én nem dobhatom le már a fekete ruhát ebben az életben, ón nem lehetek boldog. Miért is akart több lenni maga nekem a puszta ösmerő- sónól ? Hiszen más úgy sem lehetett volna Ha megmondtam volna magának, hogy ki vagyok, tudom, visszaborzadt volna tőlem. De hát hadd borzadjon vissza. Tudja, ki volt az ón papám ? Nagy ember, a kinek a nevét még egy év előtt bizonyára ön is tisztelettel mondta ki. Talán tudja is a nevét. Egy tábornok, a ki sikkasztott. Istenem, hogy ezt le kell Írnom ! Talán emlékszik még arra a nagy szégyenre ! Az önök arcza pirult bele, önöké, a katonáké, hogy Nálunk a családi zenei nevelés is elhanyagolt. Aki taníttatja is gyermekét, nem azt nézi, ki tanítja, bir-e kellő zenei jártassággal, pedagógiai ismerettel, hanem azt, ki tanít olcsóbban ? Üres fejű kontárak, mesés potom áron vállalkoznak u. n. zeue- tanitásra s végeredményben tönkre is teszik azt a kevés zenei hallást s rendszertelen tanítás modorukkal s az eredménytelen nyaggatással megutál- tatják tanítványaikkal a zenét. Hál Istennek, nálunk létesült a zeneiskola. Azért okosabban teszik azok, kik jó mestert nem fogadhatnak, ha kontárok kísérletezése helyett, jó hirü zeneiskolába jártatják gyermekeiket. Ilyen nyilvános iskolába nagyobb a garancia arra, hogy ott képzett tanerők alkalmaztatnak s ha lassabhan haladnak is a tanítványok, de alaposabb képzettséget nyernek s nem rontják el füleiket. A nyilvános vizsgák pedig mégis némi ellenőrzést, bírálatot adnak az oktatás helyes vagy helytelen voltának. Azért nemes kötelességet teljesítenek a város és az állam, ha a létező iskolákat rendes kezelés és ellenőrzés alá veszik, azokat anyagilag támogatják. Ha van az államnak több százezer forintja lóversenyekre s hasonló sportcélokra, ha van pénze a képzőművészetekre, tárlatokra, műtermekre, kell lenni a zeneiskolák felkarolása és támogatására is s nem szabad eltűrnie, hogy pl, a győri zeneiskola segélyezése iránt beadott kérelme olyan hosszú ideig elintézetlenül heverjen s hogy a múlt évi ex-lex miatt el nem intézett kérelem, az újabb ex-lexre való hivatkozással ismét félre tétethessék. Ha megteszi az állam a kezdő lépést, követik a városok, tejlödnek a zenei intézmények, uj generáció támad s a magyar zenei élet is fel fog éledni. Ami a szatmári zene iskolát illeti, nincs okunk a jövőjében kételkedői. A kezdet nehézségein most már túl van s biztos alapokon indul fejlődésnek. Ma ugyan szűk keretek között mozog, de igy is megfelel rendeltetésének. ilyen ember volt a bajtársuk. így Írták akkor a lapok. Láthatja tehát, hogy meghaltam. Isten önnel ! ön elkergetett innen. Pedig látja, oly nyugodt voltam már. Mikor a maga társaságában a katonák tisztelegtek nekem, oly boldog voltam. — Eszembe jutott a mult, a mikor még egy egész ezred szalutált a tábornok kisasszonynak. Bégen volt. Látja maga még a visszaemlékezéseimtől is megfosztott . . . Szegény anyám, nem tudja, hogy mért kell innen szaladnunk. Nem tudja, hogy az apám árnya üldöz. Isten önnel. Ha megvigasztalja talán az Utolsó szavam, hát tudja meg, szivem mélyéből szeretem önt ! . . . V. A templom mögött, az alsó sűrűn magára maradt a vadgesztenyefákkal födött tornácos ház s az emberek mikor betekintettek a pusztán maradt, bozótos udvarra, hol valamikor a fekete leány gyászfátyola lengett, tűnődve kérdezték : — De hát ki is volt ez a fekete leány ? S ha a kapitányhoz fordultak felvilágosításért, — komoran sóhajtva mondta a kapitány : Magam sem tudom . . . Pakocs József. 1905 = tavasz is njfár. = Reklámcikkek: 8zines suhogó reklámtaft méterenkint frt. 1.35 Fekete „ . .frt. 95, 1.35, 1.50 Japáni mosóselyem . frt —.85 Liberti Sublime minden színben . . — .78 Louisienne brilante . „ —.95 Fekete ruhaselyem méterenként 85 krtól följebb. Menyaszonyi ruhaselymek mtrenkén 78 . . Újdonságok: Voile Grenadine a legszebb színekben. Voile de Soie Popeline brillante mindhárom 120 czentiméter szélességű. Dús választék gyönyörű skót-selymekben. Travers csikós és koczkás Taffta-Riche ruhára és blúzra 120 cm. széles Radium és créppe brillante minden színben. — Louis XV. jellegű chiné és Mille-fleurs-selymek. Gyönyörű csipke-, gyöngyös vásznon himzett-ruhák. Irish csipkék es vászonhimzések. Legújabb! Fekete Roll-tafft 60 cm. frt. 1.90 stb. Mintákat kívánatra készséggel köldünk. Szénásy, Hoffmann és Tsa Budapest, Béesi-utcxa 4.
