Szamos, 1905. július (37. évfolyam, 53-61. szám)

1905-07-23 / 59. szám

4-ik oldal. SZAMOS 59. szám Pénztárosnői álkalmazást keres nagyobb kereskedésben egy szerény igényű leány. — Czime e lap kiadóhivatalában. Milliókra tehető az kár, melyet a m. szőlőtermelő közönség' évről-évre szenved az által, hogy szőlőjét a liszt­harmat (oidium) ellen kellő időben meg nem védi. Mire a bajt észreveszi, az már úgy elharapódzik, hogy minden igyekezet csak a kár kevesbitésére, de nem megszüntetésére szolgál. Ezért is ne mulaszsza el egy szőlősgazda sem szőlőjét májusban dr. Aschenbrandt-féle Rézkénporral legalább egyszer bepo­rozni, úgy, ha fel is lép másut a liszt- harmatjárvány, nála kárt nem tehet. Amellett a rézkénporral a szőlő egy má­sik igen elterjedt, de sokak által még ma is félreismert betegsége az antrak- nosis ellen is mentesitjük a szőlőt, mar pedig ez a kártétel is renszerint 5 és több százalékát viszi el a termésnek. Aki tehát mind a két betegség ellen egy­szerre és biztosan akar védekezni, az egyszer okvetlenül porozza be tőkéit rézkénporral és tartson ezen kitűnő anyagból egy keveset készletben, hogy járvány esetán a por kéznél legyen. A részkénporozott szőlő kinézése mindig szebb, á fürtök és vessző érése mindig gyorsabb mint azoké, amelyeket ezen porral nem kezeltek. Szegedi kötél és zsinegáru raktár Drágos Béla kereskedfitréi Szatmáron, Kossuth-Lajos-utcza 28. Nyilttór. E rovat daft közlőitekért nem felelős a Szerk. vállalkozni kívánókat oly értesítéssel hívom meg. hogy a vállalati feltéte­lek s a költségvetés nálam a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi 1905. julius 19. Bartha Kálmán gazd. tan. Terményárak. Termény neme. K f. K f, Tiszta búza . . . 14 14 40 Kétszeres . . . , 12 60 13 — Rozs.................... 12 — 12 40 Árpa 10 40 10 80 Zab......................... 11 40 11 80 I-ső rendű tengeri 14 80 15 40 Il-od rendű tengeri 14 — 14 40 Kása .................... 36 — 3 6 40 Paszuly fehér 20 80 21 __ Paszu ly tarka 2 . 16 80 17­Szilva.................... 32 36 _ Kr umpli . . 3 20 3160 Szalonna . 1 40 1 50 Marhahús I. r . . 1 04 /. 1 20 i H. r. . . 96 1 04 Sertéshús . . 1 20 1 28 Kiadta 1905. julius hó 19. Tankóczi Gyula főkapitány. Egy özvegy urinö ajánlkozik papi házhoz házVezetönóncH, — esetleg mint anyahelyettes, úri családhoz. A hegyi-ut mellett levő Pelikán- féle major eladó. Bővebb érte­sítés nyerhető Kőrösmezei Antal fő­jegyzőnél. Birtokeladás. Beregmegye Derczen község hatá­rában levő 700 hold tehermentes tagos birtokunk, melyen jelenleg is 500 hold igen szép vetés van, tanj’á val együtt örökáron eladó. Dr. Muhy Zsigmond. Birtok eladás. Farkas János tulájdonát képező mintegy 107 kÖblÖS, 1200 négy. szögölével tajJOSitOtt föld, a szat- márhegyi törvényhatósági ut mellett, a város közelében, gazdatági épüle­tekkel ellátva (tejgazdaságra is alkal­mas), valamint a Hőstáncz 45 számú telek összes épületekkel és mintegy hat köblös kerttel szabad kézből örök áron eladó. — Értekezni lehet Hós- táncz 45 szám alatt a tulajdonossal. | „Yildiz“ vergé • anti nicotine egészségvédő szivarka hüvely. Kizá­rólag a m. kir. főtőzsdében kapható. mooMorcrorarcrei Eiadó birtok. Egs/ 230 holdas tagos birtok ellátva a szükséges gazdasági épületekkel, Fekete-Ardó (Ugo- csa-megye) községében, közvet­len a vasúti állomás és ország­út mellett, — eladó. Czim a kiadóhivatalban. GGGGGGGGGGGGGG Az építő közönség figy Imébe­Ha olCSÓ ás jó meszet, valamint ezementet akar beszerezni, keresse fel Goldenberg Sámuel Kazinczy-utczai (22. sz.) mészüz- letét, a hol elsőrendű nagyváradi mész métermázsánkint 1 írt 35 kr Portland-czement m.m. 2 Irt 50 kr Romáu-czement m.m. 1 írt 50 kr A névre tessék ügyelni! Hit nagy aiytár-pinczt Bocskay-utczai emeletes házamban azonnal, — egy 1 szoba- Is Konyhából álló laKás pedi g Szentvér­utczai házamban aUQ. Tre kiadó. Dr. Muhy Zsigmond. iDdfkMi* *mami néhány nap alatt JtuOtHS'CfCttl eltávoli'ja a leg- megrögzöttebb szeplöt is. Egyszerű kezelés. Biztos hatás egy “gész tu­bussal érhető eh Ára 3 K Csak zöld tubusokban valódi és a Schwannen Apothekából, (Frankfurt a/M. 26.) kapható. OLCSÓ KÖLCSÖN. Van szerencsém a pénzt kölcsön kere­ső t. feleket^ tisztelettel értesíteni, hogy Szatmáron Árpád-utcza 40 számú házban banKbizományi $s hitclforgaimi irodát nyitottam. 1. ) Leszámítoltatok váltókat; 2. ) Jelzálogkölcsönt folyósittatok föld­birtokra és bérházakra az ingatlan 'k—3U (egy fél és háromnegyed) érté­kéig, I. II. és III. helyre, 10 — 70 évig törleszthető, 3 */»—4 %, 4 V10— 4 ‘/a—5 %-os alapon (melyekben a tőke és kamat is benfoglaltatik) a lehető legrövidebb idő alatt, minden előzetes dij és költség nélkül. Szükség esetén előlegezek a feleknek pénzt is. 3. ) Régi drágább kölcsönöket olcsó kölcsönnel convertáltatok. Mindenféle kölcsön ügyletben szívesen állok rendelkezésére és minden díjazás nélkül szolgálok felvilágosítással és útba­igazítással délelőtt 8—12-ig, délután 2—6-ig. Közvetítek továbbá birtok és házak adásvételét is. Ügynökök kerestetnek. Tisztelettel Rubin Dávid. bankbizományos. Iroda: Árpád-uteza 40 szám. Szatmár-Németi sz. kir. város hivatalos közleményei. 1016 — 1905. gtsz. Hirdetmény Szatmárnémeti szab. kir. város kö­zönsége az 5152—905. t. sz. határo­zattal a Öonvéd utczai sorompóház­nál létesíteni elhatározott átalakítási munkálatok teljesítését, melyek össze­sen 352 korona 69 fillérre vanuak előirányozva, nyilvános árlejtés utján vállalatba adja. Ezen árlejtés megtartására határ­napul f. évi julius hó 25 napjá­nak d. e- 8 Óráját hivatalos he lyiségemben kitűzöm s a vállalkozni kívánókat oly értesítéssel hívom meg hogy a vállalati feltételek s a költ ségvetés nálam a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi 1905 julius 19. Bartha Kálmán. gazd. tanácsos. 1129—1905. gtsz, Hirdetmény. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége a 6179 —1904. t. sz. hatá­rozattal a színház felügyelői lakásnál létesíteni elhatározott átalakítási mun­kálatok teljesítését, melyek összeseu 737 kor. 03 fillérre vannak előirányoz­va, nyilvános árlejtés utján vállalat­ba adja. Ezen árlejtés megtartására határ­napul f. évi julius hó 25 nap­jának d. e. 8 és fél óráját hivatalos helyiségemben kitűzöm s a Szatmáron: Bartók László Beer Miklós Beer Mór, Horváth Testvérek Kaufmann Dávid Kinál Géza, Ullmann Testvérük Szinér-Váralja Gerber ödón, Markovics Adolf, Tóth Károly Técső: Róth O., Kaphatók; Szöcs József Koos Kálmán Lóvinger József Mertz István, Molnár Mihály, Rácz István, Reiter B. Rooz Mihály SchwarCz Albert Szentpétery M. Unger Ullmann Sándor, Wallon Henrik fia, Csengerben: Kondor Pál. Fehér-Gyarmaton: Blumel Adolf. Balika Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom