Szamos, 1905. február (37. évfolyam, 10-17. szám)

1905-02-02 / 10. szám

10 szám SZAMOS 3-ik oldal „Géza“ szerepében. Az a tökéletes „gólya jogász“ gyerek volt, a kit egy kiesé elkapott már a pesti láz, de a ki visszatérve az egésszégas pesti le­vegőre ismét az a naiv, romlatlan kedélyű fiatal ember lesz, milyeneket csak a jóvidék képes teremteni. Sző­kének is teljes volt a sikere s mind­ketten rászolgáltak a közönség zajos elismerésére. A többi szereplő Kendi, fllerő, Peterdi, Krasznay és Ernyei nagyon jól egészítették ki az ossz hatást. Vasárnap a Frizzó művészetét Verő György „Menyecskék'-bői vett énekes népszínműve vezette be sike­rült előadásban. A darabot már lát­tak a szatmári szsnpadon s mint jó népies életképet, már akkor is méltá­nyoltuk. A sikerhez nagy mértékben hozzá járult színészeink jó kedve, mellyel a darabot adták. Kőszeghy Aranka, Koreai Margit és Kendi Bo­risba mintegy versenyeztek, bogy a darab komikumát mennél jobban ki­emeljék, a férfiak közül dicsérettel emeljük ki. Peterdit, Szőke Sándort és Bay Lászlót. A Frizzó előadása alatt egy kis kellemetlen intermezzo zavarta meg a közönséget. A karzaton valaki azt kiáltotta el, hogy tűz van, mire a közönség helyéröl felállott és a kijáratok felé indult. Tankóczi Gyula főkapitány azonban hirtelen meggyőződvén arról, hogy semmi veszély sinfts, felhívta a közönséget, hogy legyen nyugodtan s foglalja el a helyét, mire aztán a rend teljesen helyre állott, s Frizzó előadását foly­tathatta. A zavart kétfle körülmény is okozhatta. Az egyik, hogy valaki a karzaton tényleg elájult, a másik pedig az, hogy a biztositó lámpa, a benne felhalmozódott koromtól füs­tölni kezdett s azok, kik csak füstjét érezték, azt hitték, hogy az komolyabb okból származik. A hétfői előadást a „Pillangó kisasszony“ bemutatója előzte meg. Ez az est a Kendi debutje volt. Ha énekszámaitól eltekintünk, akkor tö­kéletesebb alakítást a legkényesebb ízlés sem várhat, mint a milyet Kendi bemutatott. Ezt a szerepet a legap róbb részletekig, az igazi művészet teljes tökéletességével játszotta meg. Különösen ki kell emelnünk utolsó jeleneteit, melyekre minden túlzás nélkül a fenomenális jelzőt alkalmaz­hatjuk. Hogy mennyire hű volt, men­nyire igaz volt a játéka, legjobb bi zonyság reá a sok könyes női szem, a közönség' köréből, ha pedig egy színésznő ennyire képes meghatni a közönséget, akkor az a színésznő el­érte játékával azt, amit sikerben el­érni csak lehet. Garay Ilus nagyon szépen szavalta el a prologot. Kedden a Frizzó-előadást a „Cox és Box“ közismert, régi bohó­zat előzte m^g. Nagyon jó előadás­nak kellett volna lenni, hogy vala­mennyire is élvezte volna a közönség ezt az elcsépelt bohózatot, ám ahogy színre volt hozva, bizony csak unal­mat keltett a publikumban. (Or. K.) hírrovat. * Hymen. Absai Dán Lajos Huszt város szolgabirája, vasárnap váltott jegyet Gödé Erzsikével özv. dr. Gödé Györgyué sz. Kofranek Er­zsébet úrnő leányával. ■* Elhunyt apácza. A helybeli irgalmas nővérek anyazárdájának ha­lottja van. Zöllner Anna, zárdái nevén ▼eronika nővér f. évi január 31 ón reggel, életének 42 ik évében, tüdő- lobban elhunyt. Az illető nővér messze idegenből a bajorországi Nguvadsberg városából került, a magyarországi rendházba, hol két évtizeden át buz- góságbau töltötte életét. * Anyakönyvvezetói kinevezés. A bel ügy miniszter Gózsa János nyír- vasvári segédjegyeőt, a nyirvasvári anyakönyvi kerületbe anyakönyvve­zető helyettesül nevezte ki s őt a házasságkötések teendőinek ellátásá­val is felhatalmazta. * Bankett. Dr. Kelemen Samu városunk országgyűlési képviselője, választói tiszteletére 800 terítékes bankettet adott vasárnap este a Vi­gadó helyiségében, mely ez alkalom­ra szorongásig telt meg közönséggel és résztvevőkkel. Az első felköszöntőt Dr. Kelemen mondott , a tőle meg­szokott jeles formákban választóira. Csomay Imre a képviselőt, Dr. Kele­men Szatmár város lelkes asszonyait, Dr. Komáromy Zoltán a pártelnököt Gsomayt és egyik veterán, legérdeme­sebb tagját ináncsi Papp Kálmánt éltette. A banket lelkes hangulatát növelte gróí Károlyi Istvánnak meg­érkezése, kit egy bis-leány hazafias verssel üdvözölt. A bankett további folyamán gróf Károlyi is mondott felköszöntöt. * A közönség köréből. A szatmár—erdődi h. é. vasút jan. 27-ón (pénteken) reggel helyiérdekű türel­münket ismét a legerősebb próbára tette. Fél 6 órakor a hidfőnél nagy számú közönség várta dideregve a vonatot, hogy a Hegyre utazhasson. A közönség edzettebb része várako­zott még egy ideig, de 7 óra felé már majdnem mindnyájan eloszlottak s az ott maradt utasok is csak fél 8 órakor tudtak elutazni Ahhoz, hogy a hegyi vonatot inalheur érje a pontosságban, már hozzászoktunk, de talán mégis helyén való dolog volna a várakozó közönséget értesí­teni, hogy ne legyen kénytelen ebben a hideg időben a várakozással egész­ségét koczkáztatni. (Egy utas.) * Pályázat a sziui kerületre. A szatmár—epersesi sz’nkerület el­nyeléséért január 30-áu járt le a pá lyázat. Két pályázat érkezett be, egyik Baróti Rezsőtől, ki jelenleg a pozsonyi színház titkára, a másik pá­lyázó Krémer Sándor jelenlegi színi gazgató. A pályázatok felett e hó első napjaiban történik meg a döntés. * Városházunk kibővítése. La­punk egyik előző számában már je­leztük azon körülményt, hogy Bartha Kálmán gazdasági tanácsos egy ja vaslatot dolgozott ki városházunk kibővítése, illetve újjáépítése iránt. Ezen javaslattal a tanács legutóbbi ülésében is foglalkozott és egybehang­zóig azon véleményüknek adtak kife­jezést, hogy a jelenlegi városháza szűk és alkalmatlan, annak kibővítése, eset leg újjá építése szükséges. A javas­latot egy ad hoc bizottságnak adták ki, mely az ügyet alapos tárgyalás alá fogja venni és a tervek és költ ségvetéseb elkészítése után a tanács­hoz jelentést teend. * Közigazgatási pótbejárás Hie­ronymi Károly kereskedelemügyi mi­niszter, mielőtt a szatmár—bikszádi h. ó vasút építését engedélyezné, szükségesnek látta az építendő vasút vonalon a közigazgatási pótbejárást eszközöltetni. A miniszter ezen kö-ül- mónyből kiindulva, tudatta a városi törvényhatósággal, hogy a miniszté­rium részéről Táruoky Móricz vasúti főfelügyelőt küldötte ki s a közigaz­gatási pótbejárás határidejéül f. hó 20-ik és követk ző napjait tűzte ki. Február 21-ód ugyanis Sárköz-Újlak, 22-én Avas-Újváros és 23-án Bikszád községben tartatik meg a közigazga­tási pótbejárás. Ennek megtörténte után, amennyiben az érdekelt telek tulajdonosok részéről nehézségek nem támasztatnak, az építkezési engedély megadása rövid idő múlva várható. * Halálozás. Kovács Béla nyu­galmazott pénzügyi titkár, e hó 1-ón & Sxatmárhegyea elhunyt. Hulláját a család b&za szállítja és az itteni róm. kath. temetőbe helyezi örök nyuga­lomra. * Hieronymi Károly orsz. gyü- ési képviselő. Múlt hó 31-én váro­sunk volt képviselőjét Szász-Sebesen megválasztották. * Gyászhir. Mint. részvéttel érte­sültünk, dr. Török István közkórházi orvos édes anyja, özv Török István- nó Schilt Karolin széles körben is­mert és tisztelt úrnő, a reggeli órák­ban életének 67-ik évében tüdőgyu- ladásban elhunyt. — Egyidejűleg értesültünk azon veszteségről, mely ma reggel Krompaszky Bélát és nejét. Finger Emilliát 1 éves fiacskájuk 3éla elhalálozásával érte. * Betörés egy adóhivatalba A napokban a Zilahi adóhivatalt valami nagyobb szabású betörő-banda feltörte és onnan 70,000 koronát elemeitek. * Kéménytüz. Múlt hó 30-án este, Battyányi utcza 31-ik számú láz egyik kóménve kigyuladt s nagy ánggal kezdett égni. A tüzőrség azonban idejekorán elfojtotta a veszé­lyesnek mutatkozó kémény-tüzet. * Anyakönyvi közlemény. Az elmúlt január hóban a szatmári 1. tér. anyakönyvi hivatalánál a halál­esetek száma tekintve az átlagos ha­landóságot rendkívül nagynak mond- lató. Nem kevesebb mint 65 halál­eset jelentetett be. A születés mind­össze csak egy számmal múlta felül a haláleseteket. Legnagyobb volt a íalálesetek száma jan. 10-én és 28-án amikor naponként kilencz halálozási eset fordult elő. Ezen körülmény mi­óta az államanykönyvi hivatal váro­sunkban létezik, a maga nemében páratlanul áll. Házasság tizenhárom esetben fordult elő, kihirdetés alatt áll jelenleg 16 pár. * Városi bérlet kiadás. A felső körtvélyesi tag birtok bérletét a jelen évre, a városi tanács Hartman Fe- renezuek, mint legelőnyösebb ajánlat tevőnek adta ki, 2100 bor. évi ha­szonbér összegért. * Az eb tulajdonosok figyel­mébe. A városi tanács legutóbbi ülé­sében határozatiig kimondotta, hogy mindazon ebtnlajdonosok, kik ebtar­tási dijaikat, melyekkel a múlt évről hátralékban vaunak, ki nem egyen­lítik, a megújítandó eb védjegy újabb kiszolgáltatásától elesnek és az így, védjegy nélkül levő állatok befogat­nak s elpUsztittatnab. * Szerződés meghosszabbítás. A vasúti indóház és pályaudvar vil lamvilágitására szolgáló szerződést, a debreczeni üzlet vezetőség, az eddigi áramfogyasztási dijak mellett f. évi november hó 30-ig elfogadta, illetve meghosszabbította. * Tűz. Múlt hó 28-án éjjel a Kiuizsy-utcza 32 sz. házastelek istá- lója, gondatlanság folytán kigyuladt. Szerencsére azonban a tüzet ideje­korán észrevették és eloltották, ugy; hogy a kivonult tűzoltóságnak mi dolga sem akadt. A kár jelentéktelen * Elkobzott újság. Kolozsvárról írják nekünk, hogy Szvacsina Géza polgármester jan 30-án elkoboztatta a „Kolozsvári Hírlap“ ot, amely a városi tanácsot súlyos vádakkal illette. Egyben megtiltotta az említett lapnak az utczán való árusítását Bennünket annyiban érdekel ezen dolog, miután a lap hírhedt szerkesztője Harsányi Sándor hírlapíró volt, ki ugylátszik pályafutását ott is bevégezte. A székelyudvarhelyi takarék- pénztár bukása. A székelyudvárhelyi törvényszék vádtanácsa több napi tárgyalás után e napokban döntött az Ugrun Gábor és társai ellen csalárd bukás miatt indított ügyben és Ugrón Gábort a súlyosabb vádak alól fel­mentette. Ugrón Gábor dr. Edvi Illés tudós krimiuálista képviseletében dr. Siposs Aladár, Sípos Gyula kereske­delmi tanácsos a kassai kereskedelmi és iparkamara elnökének fia védte. A fiatal ügyvédjelölt, — méltó kép­viselője voit nagynevű főnökének, amennyibeu két óra hosszáig olyan jogi fejtegetésekben, érvelésekben, hasonlatokban gazdag, lendületes vé- dőbeszédet tartott, h )gy azzal nem czak felmentett védenezének, de saját magának is a jövő reménységeit és igazait mintegy előre is biztositó szép és nagy sikert aratott. * Bevont kauezió. A helybeli függetleuségi párt egyedüli sajtó­orgánumát tudvalevőleg a „Szatmári Napló“ képezte; nevezett lap a le­folyt választó i időszak alatt úgy a város első tisztviselőjét Pap Géza polgármestert, mint a tanács legtöbb tagját minden igaz ok nélkül nem­csak hogy megtámadta, de súlyosan megrágalmazta. Hogy ezen minden alapot nélkülöző hírlapi meggyanusi- tás magánál a függetleuségi párt számos komolyabb tagjainál is élénk visszatetszést, szült, azt nagyon jól tudtuk mi is, épen azért nem akar­tunk annak érdemleges czáfolatába bocsátkozni Legjobban megadta most a minden alapot nélkülöző támadá­sokra a méltó választ maga Klein Vilmos a függ. párt régi tagja, ki a „Szatmári N*pló“ óvadékát — tekin­tettel partjára — saját zsebéből esz­közölte Klein Vilmos ugyanis a „Szatmári Napló“ óvadékát vissza­vonta 8 az alábbi beadványt intézte a polgármesterhez : Tekintetes Polgármester Ur ! A most lezajlott választások al- ka'mával a helybeli függ. pártnak egyetlen hírlapja sem lóvén, nekem jutott a feladat, mint e párt régi és bu'eó tagjának, hogy a „Szat­mári Napló“ ez. lapért a törvény­ben előirt óvadékot letegyem, e ténvemmel egyáltalában nem volt szándé om ezen lappal szolidaritást vállald semmi irányban, amidőn mo-tt arról értesülök, hogy nevezett hírlap a t. városi tanács tagjait egyéni becsületükben támadta meg, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy egyáltalán nem olvastam ezt a lapot, vele minden szolidaritást megtagadok és kérem a t. polgár- mester urat, méltóztasséb ezen lap kauc/ióját megszűntnek véve, ré­szemre kiutalni. Teljes tisztelettel Klein Vilmos. Válasz egy nyilatkozatra. Még január hó 26-iki számunkban irtuk meg azon hirt „egy megtévedt fiatal ember“ czimalatt, hogy Balassa Sán­dor a „Szatmári Napló“ szerkesztője sikkasztás vétsége miatt jogerősen elítéltetett. Ő erre merészkedett egy nyilatkozatot kiadni, melyben azt Írja, hogy a legközönségesebb módon orvul támadtuk meg. Hogy ez az ur men­nyire lett orvul megtámadva azt a bíróság döutötte el Ítéletével, melyet 1904 B 376-3. sz. a. hozott a Btk. 355. §-aba ütköző 356. §-a szerint minő­sítő s a Btk. 358. §-a szerint bünte­tendő cselekményéért. * Vivő tanfolyam. Sport éle­tünkbe uj életet jött önteni régi is­merősünk lovag zolnai Zolnay Viktor, ki már városunkban több alkalommal eredményesen működött. A tanfolyam mely hat hétig tart még e hó elején megkezdődik. A vivő órák a „Panno­AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZERt

Next

/
Oldalképek
Tartalom