Szamos, 1904. augusztus (36. évfolyam, 62-69. szám)

1904-08-25 / 68. szám

4-ik »Mal SZAMOS 88. sxisia. szeretetet, a finomabb ízlést a nép szélesebb rétegeiben is elterjeszteni és állandóan meggyökereztetni. Ezt pedig egyedül csak a vidéki mükiál- litásokkal érhetni el, melynek jelen tősége első sorban abban nyilvánul, hogy a művészet szerepét, szüksé­gességét az ipar terén feltünteti és bizonyítja. Az igen szép és érdekes iparkiállitás Szent István napján nyílt meg, nagy ünnepség keretében. ­* A lugosi országos dalünuep. melyen a helybeli Iparos Ének és Dalegyesület is részt vett, mint már utóbbi számunkban megemlékeztünk, 50 éves fennállását ünnepelte, orszá­gos dalünnep keretében A vendége két a vasútnál Isekutz Aurél a ren­dezőség elnöke fogadta. Az országos dalegyesület nevében Kovács Sándor válaszolt a beszédre, mig a szatmá­riak nevében Eácz István köszönte meg a szives fogadtatást. Az elszál­lásolás után 8 órakor díszközgyűlés volt a vármegyeház dísztermében, este fél 8 órakor pedig lámpionos felvo­nulás a zászló-anya lakása elé, hol a lugosi dalegyesület tüntette ki magát szép daliáival Este a Konkordia kertben a megjelent egyesületek, a lugosi ünneplő-egyesület vendégei voltak. A mieink társaságában meg­jelentek az estélyen dr Virág Béla tiszti ügyész és Král Ignácz a város főkapitánya, kik szatmári illetőségűek, szívélyes fogadtatásba és megvendé gelésbe részesítették a dalárokat. — 21-én volt a zászló szentelési ünnep, majd a disz ebéd. 5 órakor pedig az ünnepies hangverseny. Az énekes csoportok közül nagy tetszésben ré­szesültek a lugosi, temesvári, kecske méti, szatmárnémeti, verseczi, ko­lozsvári egyesületek, kiket egy díszes zászló szalaggal tüntettek ki. A hang­verseny társas összejövetellel és táncz- mulatsággal végződött. A szatmáriak a város főkapitányát előzékenységéért szerenáddal tisztelték meg. Visszaté­rőben eltelve kellemes emlékekkel a dalegyesület megnézte Temesvárt és Aradot. Az Egyesület, Szatmár város közgyűlésének a 300 korona adomá­nyáért, melylyel a kellemes kirándu­lást lehetővé tette, ez utón is őszinte köszönetét fejezi ki. * A madarászd tttzkárosultak javára szerkesztőségünkhöz befolyt adományok: Kornreich testvérek fa kereskedők (Szatmárhegy) 5 korona Szabó Lajos 1 kor. Góresi Jószef 1 kor. Berecz Jánosné 1 kor. * A tiszaujlaki postarablók elfogadására vonatkozólag, tudósítónk részletesen a következőkben adja elő az esetet. A tiszanjlaki posta épület utczára eső falrészét a múlt óv októ­ber 26-ra virradóra kiásták és azon keresztül a posta Wertbeimszekrényót 5878 korona 97 fillér pénzzel elemei ték. Annak idején kárba veszettnek bizonyult úgy beregszászi kir. ügyész, mint a nagyszőllősi szolgabiró és a mozgósított csendőrség nyomozása is. Ezen sikertelen nyomozásnak az uj- bünvádi perrendtartás volt az éltető eleme, mivel a megfigyelésen kívül sajnos — intenzivebb tevékenységet nem fejthettek ki. A halmii csendőr­őrs, mindazonáltal már ezelőtt hó­napokkal tudatában volt a pénzszek- rény rejtek helyének és a tettesek illetve tolvajok kilétének, bizonyíték hiányában csakis az elásott pénzszek­rénynek elvitelét illetve kiásásának megakadályozását tartotta főczéijának % igy f. hó 11-én 2 főből álló csendőr járás este 8—9 óra között megköze­lítette a turterebesi határban azon szántóföldet hol a szekrény el volt ásva, de már ekkor Matura György tur­terebesi lakos hasonnevű 18 éves fiával javában dolgozott azon, bogy a szek­rényt a földből kiásva a Túr vizében egy alkalmas helyen a lápba elsüjeszt- hesse. A tolvajok észrevévén, hogy föl vannak fedezve, forgó pisztolyból a csendőrökre 2 lövést tettek, mire a csendörök is puska tűzzel feleltek. A tolvajok erre futásnak eredtek, othagyták a szekeret szerszámot és ruhájukat. Azonban nem kerülték el a végzetet, miután a csendőrök rövid idő alatt elfogták őket. Hogy nem közönséges tolvajok, bizonyítja az a körülmény, hogy másnap reggel min­den tárgy, melyet a futáskor ott hagytak, már be volt nekik szegezve. Eleinte Matura mindent tagadott, de a bizonyítékok egész sora lett ellene beszerezve s igy lelkileg megtörve, beismerte, hogy ő és fia, ifj. Szabó András, Hiller Béni ésVászke István tamásváraljai lakosokkal rabolták el a pénz-szekrényt és együtt osztoztak meg tartalmán is. Szabó és Hiller szorosnak érezve a nyakravalót, Ame­rikába szöktek, többi társai pedig a beregszászi törvényszék fogházában várják a munkájuk gyümölcsét. A bünlajstrom még ezzel nincsen be zárva, mert ifj. Szabó András, Hiller Béni, Balogh Mihály és Balogh Dá­niel tamásváraljai lakosok 1902. év nov. 18-ra virradóra, Ugocsamegye Egres község Wertheim-szekrónyófc is hasonló módon 1884 kor. 17 fill adó pénzzel elrabolták s a szekrényt Ta­másváralján feltörték s a ref. egyh. kútjába beledobták, d© a halmii csen­dőrség a múlt héten ennek is tudo­mására jött, a szekrényt onnan kivé­tette s a két Baloghot a beregszászi törvényszéknek pártfogás végett át­adta. E két notórius betörő erősen tagad, de a bizonyítékok sutya alatt majd megtörnek s elveszik méltó bün­tetésüket. — A tavasz folyamán Bu- day Lőrinczné halmii hegyen levő villáját is kirabolták, sőt oly meré­szek voltak, hogy a lakatlan épület­ben, ami egész félreeső helyen van, valóságos orgiát rendeztek. A nagy mennyiségű étel és italnemüt ott helyben elfogyasztották, azután 649 korona értékű ingóságot el is emel­tek, ezen tárgyakat a halmii csen­dőség Becskó községben megtalálta. Ezeknek tettesei ifj. Szabó András és szolgája Páskuj János és Vászka István tamásváralyai lakosok, ezért pedig a szatmári kir. törvényszéktől várják a jól megérdemelt büntetést. A halmii csendőrsóg ezen ügyes fo­gása következtében hozzájutott a Wertheim szekrényhez, — de pénz nélkijl. * Huszár Aladar könyv- és papirüzlet.ének mai számunkban Kö­zölt hirdetésére olv ásóink szives fi­gyelmét felhívjuk. * A szobacziczák párbaja. Fazokas Eszti cselédieánytól az egyik barát,néja elcsábította a szeretőjét. Eszti bánatában, hogy bosszúját ki­elégítse, felkérte Hegyesi Julcsát, Írna egy pár sort a csábitónak. Juicsa ezt meg is tette, de a levelek tar­talma miatt, a törvény elé került, a hol azzal védekezett, hogy a levele­ket a Farkas Eszti rendelése szerint irta. Eszti ezt eltagadta s Julcsát megbüntették. Azóta engesztelhetien ellenségei lettek egymásnak. Vasár­nap délután az „ Európa“ kávéház előtt összetalálkoztak és egymást ütlegelni kezdték. Eszti a Juicsa kezefejót össze is harapdálta, A vere­kedésnek a rendőrség közbelépése vetett véget. Juicsa nem jó szívvel vette, hogy a rendőr a szétválasz­táskor Esztit pártolta s miután a közeli mentő-állomáson kezét bekö­tözték, a rendőr fejére is kimondotta a bosszút. * Hangverseny. A sörcsarnok­ban ma csütörtökön este, a katona zenekar hangversenyez. Kálifián Mór füszerüzletóben (Bereg)Benehegyi kitűnő csemege SZŐlŐ állandóan napi árban kap­ható. — Kosár-vételnél kedvezmé­nyes árakat csinálok. — Tisztelettel Kálmán Mór VIDÉK. * Gyászhir. Akkermau Antal a báró Vécsey család csegöldi uradal­mának hosszú éveken keresztül inté­zője, ki városunknak több éven ke­resztül lakója volt « az utóbbi évek­ben vejéuól Halmiban töltötte öreg napjait, e lió 28-án 81 éves korában elhunyt. * Lelkész beiktatás Lázáriban. Örömünnepe volt vasárnap f. hó 14-óc a lázári ev. ref. egyháznak, mert akkor köszöntött be ünnepélyesen ujonan választott leikésze Ory Tamás. A templomi ünnepély megható és föl­emelő volt. Molnár Lajos kispeleskei lelkész egyházmegyei tanácsbiró, mint esperesi megbízott ajánlotta be az Ur kegyelmébe s a gyülekezet szere- tetébe az ifjú Timótheust szép iktató beszéd kíséretében. Jeleuvoltak még az esperesi képviselőn kivül Hajdú Albert udvari és Szabó Bertalan batizi lelkészek. Az ünnepély után díszes ebéd következett, melyen számos, szebnél-szebb dikczió hangzott el. A legcsattanósabb volt azonban, Zeke Vincze dikcziója, ki beszédét 100 kor. átadásával fejezte be, mely összeget az egyház czéljaira adományozta. Hablók garázdálkodása Húsz ton. Már napok óta nagy izgalomban tartja Huszt lakosságát a f. hó 20-án történt betörés, amennyiben minden jel arra vall, hogy szervezett rabló banda működik a vidéken. Vasárnap éjjel virradóra Weisz Dávid kereskedő arra ébredt fel, hogy üzletében rablók garázdálkodnak, és a pénzesszekré­nyét igyekeznek felfesziteni. Weisz azonnal átment a boltjába, hol a rab lók egyike, kinek arcza be volt kor­mozva, megragadta és a revolvert mellének szegezte, mely idő alatt a másik teljes lelki nyugalommal feszí­tette fel a pénzszekrényt, kiemelvén onnét az értékpapírokat és a kész pénzt. Miután a fosztogatást elvégez­ték, megfenyegetve a megrettent ke­reskedőt, ki ijedelmében szóhoz sem tudott jutni, gyorsan elillantak, A nyomozás mindez ideig nem vezetet eredményre. A vasi bftukróuika. Hogy meny­nyire olcsó az emberi élet az Avasban, bizonyítja az alábbi gyilkosság. E hó 14-én hajnalban a komorzáui határban a „Csepenyiii' dűlő felé vezető utón eszméletlen állapotban találták Bura Vasziiy 17 éves legényt, Bura Vaszily Szárkó fiát A mezei munkások rögtön értesítették erről az apát, ez szekérrel haza is hozta a fiát, aki 8 óra felé reggel meg is halt. A legényen nagyon is meg­látszott, hogy halálát külerőszak okozta Másnap lo-ón a váraljai vizsgálóbíró két orvossal a bonczolást megejtette s az orvosok megállapították, hogy Bura Vaszil halálát a fejen kapott ütések idézték elő A csendőrök 8 napig eredménytelenül kutattak, 'ki­vallatták csaknem az egész falut, mig végre egy Kosztye nevű községbe!i megadta a csendőröknek a fonalat a nyomozás sikeréhez. A 4-ik napon a csendőrök a tetteseket Dencsucz Vaszil 1. Vaszil és Ouyika Grigor 1. Juon személyében kiderítették. Ezek tettüket beismerve előadták, hogy meglesték Burát 14-én reggel pirka- dás előtt, a mint ez a Csepenyila- dülőben lévő akolhoz ment s karókkal több ízben fejbe vágták. Tettük indító oka bosszú volt. A csendörök a tette seket f. hó 2ü-án bekísérte Váraljára, de azok csak másnapig voltak a fog­házban elhelyezhetők. Leitner Emil vizsgálóbíró a bűnösöket f. hó 22-ón hallgatta ki, A vizsgálat folyik. TANÜGY. Értesítés. A Szatmári, püspöki róm. kath. elemi fiu-nópiskolában a tanulók beírása az 1904—1905. isko lai évre szeptember hó 1, 2, és 3-án történik dólelőttönkint 8 órától 11 és fél óráig. Föikáretnek a szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyerme­keiket és gy árnoltjaikat szíveskedje­nek ezen idő alatt beíratni, mert azon időn túl csak fontos okok alap ján vehetők fel a növendékek. Az iskolai óv ünnepies megnyitása szep­tember hó 4-én lesz. A rendes tanitás szeptember hó 5-ón veszi kezdetét. Az elemi népiskola első osztályában nem vehetők fel azon gyermekek, kik, életüknek hatodik évét még nem töl­tötték be. Az első osztályba való beí­rásnál szatmárnémeti születésű és róm. kát. vallásu gyermekek születési bizonyítványát (anyakönyvi igazolva nyát) nem szükséges bemutatni, mi­vel ezek születésére vonatkozó adatok hivatalból jutnak el az iskola igazga­tóságához. A tanitás teljesen ingyenes. A tanulók sem felvételi, sem tandijat, sőt a 30 fillér hozzájárulást az orsz. tanító nyugdíj alaphoz sem fizetik. A más iskolákból jött tanulók nyil­vános bizonyítványuk és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltásibizonyit- ványuk felmutatása után, — a bizo­nyítvány nélkül jeienkezők a felvételi vizsgálat sikeres kiállása után vétet­nek fel bizonyítványuknak, illetve ismereteiknek megfelelő osztályba. A felvótelivizsgálat is teljesen díjmen­tes. Javító és magánvizsgálatok a beírás napjain tartatnak. Szatmár— Németi, 1904 augusztus hó 23. A róm. katü. elemi fiu-népiskola igaz gatósága. Iskolai jelentés. A helybeli ev. ref. felsőbb leányiskolában, a kapcso­latos elemi iskolában, a varró-osztály­ban és a tanitónő-képzö intézet I. és II. osztályában a beiratások szeptem­ber 1- 6-ig tartanak délelőtt 9 —12-ig, délután tartjuk a felvételi, javító és magánvizsgálatokat, 8-án kezdődik a tanítás. A beírás alkalmával minden növendék tartozik keresztlevelét, him­lőoltási bizonyítványát és iskolai bizonyítványát bemutatni. A felsjíbb leányiskola I. osztályába felvétetnek az elemi IV. osztályt végzett és tiz évét betöltött növendékek. A tanító­nő képzőiutézet I. osztályába felvé­tetnek a polgári vagy felsőbb leány­iskola IV. osztályát végzett növen­dékek, kik a 14 életévöket betöltöt­ték. Hat havi korhiány esetén a ti­szántúli ev. ref. püspökség kérvényre korengedólyt ad. Tandíjak : a) a tani- tónö-képzőintózet I. és II. osztályában havi 6 korona ; beirási és könyvtár- dij 14 korona, b) A felsőbb leányis­kola osztályaiban : havi 6 korona, beirási és könyvtárdij 10 koroua. c) A kapcsolatos elemi iskolában : havi 3 korona, beirási és könyvtárdij 6 korona, d) A varró osztályban : havi 2 korona, beirási és könyvtárdij 4 korona. A Sárospataki «v. ref főiskola jogakadéifiiáján a beiratások szep­tember hó 1—8 ik napjain tartatnak meg ; az előadásokra való jelenkezés szept. hó 8 és 9-ik napja, az iskolai év ünnepélyes megnyitása szept. hó 10-én, az előadások pedig szept. 11 én kezdődnek. Az alapvizsgálatok szept. 5— 10-ig tartatnak meg. SZÍNHÁZ. Kréiner Sándor társulata f. hó 23-án kezdte meg Nagykárolyban egy hóra terjedő előadásának soroza­tát, mely alkalommal Rutkay György 4 felvonásos drámájával mutatkoztak be. Ezúttal az összevágó előadást alkalmunk volt megnézni s színésze ink derekasan állott ák meg nehéz feladatukat; főszerepekben Garai Ilus Krómer Sándor és Papir Sándor je­leskedtek, kiknek művészi tehetségét már tavalyról ismerjük, de ezeken kivül megismerkedtünk az ujonan szerződött tagokkal, mint első quali- tásu művészekkel. Szabadosnó Kendy Boriska a vidék kiváló drámai szen­déje, Szilágyinó Berta, Szőke Sándor mind igazolták, hogy Krémer igaz­gató beváltja a személyéhez fűzött reményeket s felfrissített művész gár­dával fog városunkba bevonulni. — Egyben csodálkozásunkat fejezzük ki az ottani szinügyi bizottság nem tö- rődömségóu mert a szerződésszerű aréna építését elmulasztva a Polgári kaszinó helyiségében volt kénytelen a művész-csapat tanyát ütni s ily körülmények között nem csoda, ha már az első estét is alig 16 látogató előtt játszották végig, Szerkesztői üzenet. E. B. Halmi. Közleményeit más­kor is szívesen veszszük. Köszönet. Felelős szerkesztő: űr, HantZ Jenő. Társszerkesztő: Dr, Komáromy Zoltán. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom