Szamos, 1904. május (36. évfolyam, 35-43. szám)

1904-05-08 / 37. szám

37. szám. SZÁMOS 3-ik oldal elvesztése mellett vissza nem adja a rendeltetési jogot a városnak. Most aztán a régi bérlő tett újabb aján­latot a bérlet iránt, mely most haj­landó az eddigi bérösszeget 7000 ko­ronára felemelni, tűzbiztosítást és adót fizetni s a város ellen megindí­tott kórtér itési pert megszüntetni, ha a város mintegy 3000 koronában előirányzott átalakítást eszközöl s a bérletet 6 évre megköti, illetve meg­hosszabbítja. A gazdasági szakbizott­ság annyi méltányossági okot lát az eddigi bérlővel szemben, hogy pár- tolólag terjeszti az ajánlatot a köz­gyűlés elé. * Gyászliir. Melles Emil gör. kath. esperest súlyos veszteség érte. Fia, Melles Béla István, a helybeli kir. katb. főgimnázium Vili. oszt. tanulója e hó 4-ikén 18 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt A korán sírba szállt szép reményekre jogosító ifjú temetése a kir. kath. főgimnáziumi tanári kar, ifjúság és nagyszámú közönség részvételével e hó 6-ikán ment végbe. Lelkiüdveért az engesztelő szent mise-áldozat 7-én délelőtt 9 órakor lett az egek Urának bemutatva a sz. istvántéri gör. szert, kath. templomban. Az elhunyt ifjút gyászolják: Melles Emil gör. kath. főesperes lelkész és neje Natolya Hona mint szülei. Melles Demeter gör. kath. esperes-lelkész, szentszéki tanácsos, mint nagyapja. Melles Tivadar, Mel les Géza, Melles Berta, Melles Janka, Melles Jolán mint testvérei. Legyen örök emléke és boldog nyugalma! A szülőknek fájdalmára, melyben egész városunk társadalma osztozik, adjon a Mindenható erőt annak elviselésére mely esetleg egy újabb 10 évre fogja megállapítani az itt tartani szokott lelkészt értekezleteket. * Thury kapitány emléke. A szatmárnémeti ref. főgimuázium teg­nap délután kegyeletes ünnepélyt tartott a szatmári ref. temetőben azon alkalommal, hogy boldogemlékü örökhagyójának, Thury' Lajos kapi tánynak emlékkövet emelt. Az ifjú ság kezdő éneke után Borsos Benő főgimn. igazgató tartott emlékbeszé- det, melyben szépen méltatta a né­hainak nemes lelkét, s tömören dom­borította ki vonzó és póldányképül követendő egyéniségét. A kegyeletes ünnepélyen részt vett az igazgató- tanács, élén Kölcsey János elnökkel, és a megboldogultnak rokonai. A föl­emelő ünnepély az ifjúság énekével végződött. A sziénitből készült em­lékköven a következő felírás áll : „Itt nyugszik Thury Lajos 1848 — 49. honvéd, cs. és kir. százados. Szüle­tett 1826. meghalt 1897-ben. Kegyes örökhagyója emlékének hálás kegye lete jeléül emelte a szatmárnómeti-i ref. főgimnázium.“ A Ezatmár—nagybányai va­sút legközelebbi igazgatósági gyűlé­sén tárgyalta a motoros kocsik beve­zetésének ügyét. A Ganz és társa czóg ugyanis ajánlott egy 2-3 osz­tályú kéttengelyű gőzmotoros sze­mélykocsit Az igazgatóság nem dön­tött végleg az ajánlat felett, hanem felkérte Marx János igazgatósági tagot ez ügy tanulmányozására, a ki legközelebb indítványt tesz az iránt, hogy a motoros kocsik a győri wag- gongyárból, vagy a Ganz-gy árból rendeltessenek meg. * Halálozás. Hágen Ferencz, Nagykároly egyik köztiszteletben álló polgára, f. hó 3-án életének 62 ik évében elhunyt. * Harczászati czéllövészet fog tartatni folyó hó 10-ón reggeli 6 órától délután 2 óráig a Szatmár Zsadány közti lőterületen. * Tanári alapvizsgálatot tett a napokban kitűnő eredménynyel a kolozsvári tud. egyetemen Osváth Gedeon, ki a helybeli ev. ref főgim­náziumnak volt jeles növendéke. * A szatmári ev. ref. egyház­megye lelkészei junius 7-ón az óvári fürdőben társas összejövetelt tartanak, * Uj doktor. Ináncd Elemér a doktorátust Kolozsváron jó eredmóny- nyel letette * Városi közgyűlés. A legköze­lebbi havi rendes közgyűlés 1904 évi május hó 17 én délután 3 órakor lesz megtartva. A közgyűlés tárgyso­rozata : Föld. min. leirata az állat­egészségügyi teendők egy részének a kir. állatorvos által való ellátása tár­gyában. Az újonnan rendszeresített számtiszti állás betöltése. Február havi adó elő és leírások. Hegyközség 1903. évi számadása. Az 1903. évi gyámpénztári számadás. Az erdővód személyzet fizetés emelés iránti ké­relme. Belkövezési, Lehóezky, ipar- kiállitási, Walionféle lelenczalap., ár­vatartalék alap, Lehóezky János-féle értékpapíralap 1903. évi számadása. Uzonyi Lajos kérelme a fülencsés tó feltöltési költség elengedése iránt. Nagy' József és társai kérelme a fü­lencsés tó feltöllési költség mérsék­lése iránt. A szatmári ev. ref. egyház kérelme az ártéri költségeknek a vá­rosi pénztárból való utalása iránt. A kültelki elemi iskolák részére szük­séges telek átengedése. Arad város átirata a népiskolai növendékek túl­terhelése tárgyában. * A nöegylet kiadása márczius és április hónapokban volt : árva­házra 313 K 10 £, szegények havi segélyezésére 239 K, rögtöni segé­lyekre 35 K, összesen 587 K 10 fill. Biki Károly n. e. pénztárnok. * Dalestély. A Szatmár-németi dalegyesület e hó 12-én, csütörtökön, a „Társaskör“ helyiségeiben tagjai részére a helybeli ev. ref felsőbb leányiskola növendékeinek szives köz­reműködésével dalestólyt rendez, melyre az egyesület tagjait és a nagyközönséget tisztelettel meghívja az elnökség. Műsor. 1. Otthon és idegenben, előadja a dalegyesület. 2- Belizár és Alamir kettőse a Belizár c. operából Donizettitől, zongoraki séret mellett előadják Dr. Vajai Imre és Orosz Alajos urak. 3. Magyar dalsorozat, előadja a dalegyesület 4. Isten veled, vegyeskar Zimay Lász­lótól, előadják a helybeli ev. ref. fel­sőbb leányiskola növendékei és a dalegyesület. 5. Katonakar a Faust c. operából, férfikar Gounodtól elő­adja a dalegyesület. Nem tagok szá­mára belépő-dij személyeukónt 2 K. Család-jegy 4 korona A dalestély' kezdete 8 órakor. * TŰZ Péntekre virradó éjjel fél 2 órákkor a Váczi Imre városi iktató Wesselényi utczai telkén még eddig ismeretlen okból egy 8 méter hosszú fáskamara kigyuladt, a gyor­san megjelent tűzoltók a tüezt két órai működés után eloltották. * Bányaszerencsétlenség. A veresvizi bányában az elmúlt héten nagy szerencsétlenség történt. Egy dinamit robbanás szulyosan megse­besítette Botos Vilmos bányászle- gónyt, ki egyike a legügyesebb mun­kásoknak s a bányász-zenekarnak is igen hasznavehető tagja. A szeren­csétlenséget, mint a vizsgálat meg­állapította, maga a szerencsétlenül járt gondatlansága s vigyázatlansága idézte elé. Botos súlyos sebesülése alkalmával az egyik szemét is el­vesztette. A magyar—amerikai hajójárat. Magyarországból kivándorlók szállítására csakis a fiúmé—newyorki hajójárat nyert engedélyt. Az állandó menetrend szerint Fiúméból minden második kedden van hajóindulás. Május 17-én (kedden) a „Slavonia“ május 31-én (kedden) a „Pannónia" junius 14-ón (kedden) az „Ultonia“ hajók indulnak New—Yorkba. A szállítási díjban bennfoglaltatik két napi ellátás Fiumében és teljes ellátás a hajón. Naponta háromszor van étkezés, minden napra másféle étlappal. Az egyik napra szóló étlap példának okáért a kö­vetkező. Reggeli: kávé vagy tea tejjel, vajas kenyér, száraz halak, sütemény. Ebéd: leves, marhahús rizszsel és bur­gonyával, sertéshús borsóval, gyümölcs, kenyér és bor. Vacsora: pecsenye mus­tárral, makaróni, sütemény, kenyér és bor. — Azok a híresztelések, a melyek a fiumei hajókkal utazók partraszállásá­ról kerültek forgalomba, valótlanok, mert a kik az engedélyt nyert társaság hajóin utaznak, külön dijat nem fizetnek és zaklatás nélkül léphetnek partra Ameri kában. Díjtalan felvilágosítást ad és előjegyzéseket elfogad az „Adria“ sze- mélyszálitó osztálya. „Központi menet­jegyiroda“ Budapesten, IV. Vigadó-tér 1. szám alatt, a melynek távirati és le- vélczime. Menetjegyiroda, Budapest. * Tolvaj czi gúny leány. Fogéi Jakab sándorfalusi sváb gazdaember jó vásárt csinált a Hegyen, ugy'auis hizott sertéseit eladta 340 koronáért. Hogy azonban biztos helyen legyen a pénz, átadta a Mutternek megőrzés végett, kitől azonban egy lurfangos czigány leány, Tóth Mari azt ellopta. Azonban a sok pénzt ő sem vélte magánál teljes biztonságban, tehát- egy részét Darabán János és István, valamint Juhász Géza szatmárhegyi megbizottainak adta át. Fogéi tudó mást szerezvén a lopásról, feljelen­tést tett a kapitányi hivatalnál. A nyomozás azonnal megindult és sike­rült Miliáu János és Fehér hegy'i rendőröknek a tettes és a bűntársak nyomára jönni. A lopott pénz egy része Tóth Mari keményített kötő jébe volt már bevárva, mig a ban­kók rendkívül diszkrét helyen talál­tattak meg. Előkerültek a kisebb ösz- szegek is a társaság többi tagjaitól. Nagy volt az öröme Väter Fogelnek, hogy csak 5 frt veszteséggel zár lt az üzlet, hanem most már nem adta át a pénzt a Mutternek. A társasá­got rövid pihenő utáu beszállították a kir. ügy'észsóg börtönébe. Vásároljunk osztály sorsje­gyet a szerencsés gvüjtődóben : Lőwinger Józsefnél Szatmár, Deák-tér 17. sz. — Egynyolczad 1 K 50 f. Egynegyed 3K. Égyketted 6K. Egész 12 K. Húzás már május 17-ón és 18-án. . Ritka szerencséje van Gaedieke ismert Budapesti szerencsegyüjtődéjó nek, mely rövid időn belül a 602.000 koronás jutalmat, háromszor a 400.000 koronás, háromszor a 100.000 koronás a 70.000 koronás és négyszer a 60 000 konnás főnyereményt fizette ki. E ozóg óriási szerencséje már is köz­mondássá vált, tehát a ki főnyere­ményhez akar jutni, az siessen a szerencsés Gaedickénél sorsje­gyet rendelni. ’ Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Városház-épület. E megbíz­ható ezéget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes ka­tonai felszerelések a legelegán­sabb kivitelben beszerezhetők, bár- mely csapattesthez tartozó egy­éves Önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. ményeseinek kérvénye törvényhatósági segélyezés iránt. Erre nézve a közgyű­lés úgy határozott, hogy az engedmé­nyeseket a vasútépítés folyamatba téte­lére hívja fel s annak idején az állam- épitészeti hivatal által kidolgozott terv szerinti segélyezés iránt megfelelő intéz­kedést fog tenni. Nagy László alispán­nak azon indítványát, hogy a vármegye törvényhatósága fejezze ki elismerését gróf Tisza István miniszterelnöknek és a kormánynak a vasúti sztrájk ügyében elfoglalt álláspontjáért és erélyességeért, egyhangúlag elfogadtatott. Érdekes vita keletkezett Csanádvármegye átiratának tárgyalásánál, a magyar nyelv jogának megadása tárgyában. Ugyanis Csanád- vármegyéhez egy kabinetirodai leirat német nyelven érkezett s a vármegye elhatározta, hogy az országgyűléshez egy feliratot intéz, melyben a leiratok­nak magyar nyelven leendő kiállítását kéri s ezen határozatot valamennyi tör­vényhatósághoz hasonszellemü felirattal leendő pártolás végett megküldötte. Az állandó választmány, tekintettel arra, hogy a kabinetiroda nem közjogi intéz­mény, ennek német nyelvű leiratában sérelmet nem látott s Csanádmegye átira­tát egyszerűen tudomásul venni s irat­tárba tenni javasolta. Kende Zsigmond a közjogi vonatkozás kihagyásával fo­gadta el az állandó választmány javas­latát, mig Luby Géza a felirat intézése melleit foglalt állást. Végül a főispán megjegyezte, hogy a kormány' saját kéz deményezéséből e tekintetben még Csa- nád megye határozatát megelőzőleg lé­pést tett ez ügyben s újabb időben a feiratok már magyar nyelven érkeznek. Szavazás alá bocsáttatván a kérdés, a közgyűlés felállással történt szavazás utján Kende Zsigmond indítványát fo­gadta el. A tárgysorozat egyéb pontja nem keltett nagyobb érdeklődést. A köz­gyűlést másnap folytatták. VIDÉK. * Vármegyei közgyűlés. Szatmár- vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 5-én kezdette meg tavaszi rendes köz­gyűlését, Kristóffy József főispán elnök­lete alatt. A közgyűlés nem volt nagyon népes, a vidéki tagok csekély számban jelentek meg. A közgyűlést a főispán d. e. 11 órakor, a bizottsági tagok élénk éljenzése között nyitotta mdg. A tárgy- sorozat első pontja az alispáni féléves jetentés tárgyalása volt, melyet elfogad­tak s jövőre nézve elhatározták, hogy az a bizottsági tagok részére kinyomassék. A szolgabiró választást, amennyiben a pályázati határidő még nem járt le, a közgyűlés harmadik napjára, szombatra halasztották. Érdekes vitát keltett a máté- szalka—fehérgyarmati h. é. vasút enged­Feleiős szerkesztő: Dr, Eaniz Jenő. Főmunkatárs: Balassa Sándor. Lap - kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Nyilttér. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Téves felfogás a közönség körében, A Deáktéren levő üzletem felha­gyása után több oldalról arról értesültem, hogy én vállalatomat azért hagytam abba, mert csődbe jutottam. Minthogy ez a híresztelés minden alapot nélkülöz, saját reputáczióm jól felfogott érdekében kötelességemnek tar­tom a közvéleményt a következőkről ér­tesíteni : Üzletem folytatására bérbevett he­lyiség megnagyobbitásából kifolyólag perem keletkezett a bérbeadóval s úgy dőlt el, hogy nekem a helyiségből ki kellett költözködnöm. Tekintve azonban, hogy vállalatom amúgy is kedvezőtlenül sikerült és hogy rövid idő alatt egész tőkémet felemésztette, ezért okszerűnek láttam üzletemtől visszalépni. Ezzel egy­idejűleg összes hitelezőimet kielégítettem s igy semmiféle biró eljárás ellenem nem folyik, de különben semmiféle kötelezett­ségem nem maradt. Ha valaki ez ügyben részletesebb felvilágosítást óhajt, úgy szívesen szol­gálok azzal. Tisztelettel itj Máyer József. EJ­j)r. fodor ferencz az összes gyógytudományok- - tudora, Operateur és - ­— fogorvos = Rendel 10—12-ig és 2—4-ig. Foghúzás érzéstelenítve, Tartós fogtömések ezement-, fém- amalgam-, aranyamalgam-, szin- aranynyal, Müfogak, csaposfog, aranykorona, hídmunka, szájpadlásnélküli mü­fogak. Szatmár, Deáktér 5. sz. I. Május I töl Hám János u 6. A Legjobb, legüditőbb és legolcsóbb I a Szolyvai, Luhl Erzsébet ^feltűnő gyógyhatással alkalmaztatnak: köszvóny, vese, hólyag, gyomor, torok ^ ásványvíz bérlöségnél Szolyván (Beregmegye). — Prospektus ingyen és bérmentve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom