Szamos, 1904. április (36. évfolyam, 26-34. szám)
1904-04-14 / 29. szám
* Köszönet nyilvánítás. Mindazoknak kik forrón szeretett drága hitvesem, nóh. Göroiös Jánosnak e hó 11-ón végbement temetésén megjelentek és fájdalmam vigasztalásokkal enyhítették e helyütt mondok köszönetét. Nem külömben köszönetéin fejezem ki a helybeliczipész ipar- társulatnak, azért hogy tesztületileg vonultak ki boldogult férjem végtisz- tességére, és kegyeletök nyilvánításául a ravatalra koszorút volak kegyesek helyezni. Özv. Görcsös Jánosné. TÖRVÉNYKEZÉS. A Pannónia szátrombolása. — Főtárgyalás a törvényszéken. (Saját tudósítónktól,) A szatmári országgyűlési képviselő választás szomorú vége bizonyára élénk emlékezetben van. Múlt óv november hó 24-én történt, hogy Hiero nymi Károly kereskedelemügyi miniszternek Szatmár város országos képviselőjévé történt megválasztása után, mintegy háromszáz főből álló tömeg a Pannónia szálló elé vonult és a legnagyobb szitkozódások közepette megrohanta az épületet, a melynek a földszintjén levő kávóhá- zát és éttermét teljesen összerombolta. A vandalizmus ügyében a lefolyt vizsgálat kiderítette, hogy majdnem száz ember vett részt a zavargásban. Az ügyészség azonban csak mintegy 56 egyén ellen emelt vádat. A szatmári kir. törvényszék emelete tegnap reggel nagyon mozgalmas volt. A monstre pör szereplői, tanuk, védő ügyvédek és szép számú hallgatóság forgolódott a folyosókon. Mindenki találgatta, hogy ugyan milyen eredménynyel fog végződni a fötárgyalás, a mely legalább is 8—4 napot fog igénybe venni. A tegnapi tárgyalás során egy érdekes dolog vonult végig, a mely nem volt más, minthogy a rombolásnak nem akar gazdája akadni. A vádlottak egy nehány kivételével mind tagadnak, még akkor is, ha kézzel fogható, bizonyítékok igazolják, hogy az illető rombolt, pusztított. Mindegyik, mintha csak összebeszélt volna, puszta bámulója volt a rémeseu borzalmas pusztításnak, a cselekvésről azonban tudni nem akarnak. A tárgyaló terem érdekes képet nyújt, három sor vádlottak padja is kevés, hogy az összes terheltek helyet foglaljanak. A vádlottak különben csupa éretlen tacskók, a kiknek egy-két biztató szó elég volt, hogy minden további gondolkodás után törjenek, zúzzanak. Akad egy néhány meglett ember is a vádlót tak tömkelegében, a kik szintén csak ártatlanságukat hangoztatják és alibi- jukat igazolják. A törvényszéknek mindenesetre nehéz lesz a tiszta igazságot kideríteni, mert a terheltek a legnagyobb czinizmussal tagadnak, még akkor is, amidőn az ellenkezőjét bizonyítani egy másik ember is akad. A tárgyalásról részletes tudósításunk a következő: A szatmári kir. törvényszék tegnap kezdte meg a Pannónia szót- rombolási pőrének tárgyalását. Az ügyészség 56 embert vádol azzal, hogy részes a képviselő választás után történt zavargásokban. A büntető tanács elnöke Matolay Gábor dr. volt. Szavazó bírák Hunyor Ödön dr. és Horváth Benő dr. Jegyző Oláh Miklós. A vádhatóságot Némethy József kir. alügyész képviseli. A vádlottakat Uray Géza, Csomay Imre, dr. Szűcs Sándor, dr. Komáromy Zoltán ügyvédek, továbbá Jászay Béla, dr. Jármy István, dr. Tanódi Eudre és ifj. Csomay Imre ügyvédjelöltek védik. A sértetteket dr. Biró Elemér ügyvéd és dr. Ve- réczy Jenő ügyv. jelölt képviselik. Pontban 9 órakor nyitotta meg Matolay Gábor elnök a tárgyalást. A mintegy 10 ivre terjedő vádlevél felolvasása után megkezdődött a vádlottak kihallgatása. Mészáros Károly az első vádlott. Elnök kérdéseire előadja, hogy 18 éves református büntetlen előéletű suhaucz. Arra a kérdésre, hogy bűnösnek érzi e magát, nemmel felel. Tagadja hogy a Pannónia ablakát beverte volna. Gábor István, Gyulai Miklós, Katona Imre, Csorba László szintén tagadnak. Lőrincz Lajos beismeri, hogy egy kővel megdobta a Pannónia ablakát. Az elnök kérdéseire ezután azt vallja, hogy Levecska Kálmánt látta, a mikor egy téli kabátot lopott és elszaladt. Nagy György részegségére hivatkozva, nem akar semmiről se tudni. Gergely Gyula a vizsgálat során beismerte, hogy tört és zúzott, most azonban visszavonja, s azzal védekezik, hogy Kiss József rendőrtiszt erőszakolta a vallomásra. Csetnek István nem érzi magát bűnösnek és esküdözve vallja, hogy ő csupán néma szemlélője volt a rombolásnak. Hunyadi Bálint részegségére hivatkozik. Nem emlékszik semmire Azt hiszi, hogy felhúzta a kávéház rolóját, de biztosan nem tudja. De- recskey János nem érti a vádat, bűnösnek sem bűnös. Kovács Imre beismeri, hogy néhány követ hajított a Pannónia ablakai felé, de azok czélt tévesztve a falat érték. Elmondja továbbá, hogy mellette Tyukodi nevű vádlott állt, a ki segített, hogy őt meg ne verjék, Tyukodi ele ondja, hogy őt másnap fogták el, azért miért két más pajtása rá vallottak a rendőrségen. (A kik vallanak.) Töltési Gyula lakatos inas az egyedüli, a ki amelletl, hogy bevallotta, hogy a Pannónia ablaküvegét beverte, meg egy néhánj' „ csészelopásra is visszaemlékezett. 0 volt az, a ki a főpinezér etázséjából a szivar készletet, valamint a finom egyptomi czigarettákaí is magához vette. A vádlott azonban tagadta, hogy a Hungária, Sörcsarnok és a zsidótemplom rombolásában részt vett Pap Gyula tanoncz könyezve ismeri be, hogy 10 ablakot betört. A zsinagógánál azonban az ő működésére már nem volt szükség, mert a mikor odajött, minden be volt törve. Német Dániel és Riez János szintén vallanak. Határozottan nem emlékeznek, hogy hányszor dobálták meg az ablakokat. A kávéházban is benn voltak, de már akkor minden össze volt törve. Dávid Elek tagad. Elnök azon kijelentésére, hogy Német Dániel és Kovács Imre látták, egy szót se szól, midőn szembesítik bevallja, hogy egyszer dobált. (Délután.) Elnök 12 órakor berekesztette a tárgyalást Délután Kálik Lajost hallgatták ki, a ki részletesen elrnon dotta, hogy a választás napjain a függetlenségi párt ügyeivel volt elfoglalva Este felé, amikor látta, hogy a bukás biztos, a vigadóba ment, a honnan a felesége kérésére kijött a piaczra. Ott már ekkor óriási nóptö meg volt s a midőn észrevette, hogy egyesek a Pannóniát bombázzák odament és leintette őket. Sőt felszólított igen sokakat, hogy menjenek békével haza. Mikor a Pannóniába bement találkozott Kiss József rendőrtiszttel, a kivel el is beszélgetett. A többi, mintegy 20 vádlott, kivéve Csáky Ferenczet, Pozsgár és Sepper Józsefet, tagadták a rombolásban való részvételüket. (A tanúkihallgatások.) File Ferencz az utolsó vádlott, a kit a törvényszék nem hallgatott ki, mert nem jelent meg. Ezután a tanúkihallgatásokra került a sor. Legelsőnek Andrássy István hallgatta ki a törvényszék. Részletesen elmondja, hogy a kávé- házban, hol kezdődött az ablakbeve- rés, felismerte Halmy ísvánt, a ki az ablakon követ hajtott be. Szembesítették vádlottal. Király Gábor rendőr a rombolás előtt a Pannóniához tartott s megpróbálkozott a rend fenntartásával. 0 is Halmit látta az egyik ablaknál. Halmi részeg volt. Szabó György és neje lényegtelen vallomást tettek. Szarvadi Pál rendőr Hunyady Bálint hetest pillantotta meg akkor, midőn egy bevert üvegtáblán keresztül köveket hajigáit a kávéházba és tört zúzott. Szembesítéskor Hunyadi tagadja a tettet és erősen ki kell a rendőrség ellen. Bélteki Menyhért, Kelemen Sándor és Schvarczkoff Mátyás rendőrök szintén eskü alatt vallották, hogy Halmi és Hunyadi pusztítottak a legjobban. Sőt Szarvadi azt is állítja, hogy Hunyadi volt az első, a ki a rolókat felhúzta. A tárgyalást holnap folytatják. EGYLET. * A Nagykárolyi „Kölcsey,, egyesület folyó hó 17-óu vasárnap esti hat órakor 1 korona belépődíj mellett felolvasó estélyt rendez a vármegyei székház nagytermében, melyen Nagy László vármegyei alispán fog felolvasást tartani, az „önálló vámterületiről. A tiszta jövedelmet a mezőtőrein tüzkárosultak javára fordít ják. SPORT. * A tornaegylet kérelme. Törekvő sportegyesületünk kérelmet intézett városunk tanácsához a kosut- kerti kioszk háta megettlévő térségnek foot-ball játék czéljaira való átengedése végett. Örömmel üdvözöljük ez újabb törekvését a tornaegyletnek s megvagyunk győződve rőlla, hogy a tanács is a legnagyobb kézséggel fogja teljesíteni a kérelmet, mely nem szü- kebbkörü óhaj városunk egész közönsége feszült érdeklődéssel viseltetik a football játék iránt, ami kitűnik abból is, hogy a tartott gyakorlatokat nagy számban látogatta. Sajnos azonban rendszeres játék élvezetében pálya hiányában, nem lehetett részesíteni. Most azonban e város nagy lelküsége lehetővé teszi, valóban kedves élvezetben leend részük, s bizonyára tornászaink kedvét is nem kis mértékben fogja növelni a megnyilatkozó osztatlan érdeklődés. Felelős szerkesztő: Dr. Hantz Jenő. Főmunkatárs: Balassa Sándor. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Nyilttér. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. Van szerencsém a n é. közönség szives tudomására hozni, miszerint játékkártya eladást is beszereztem és kérem szükségletét ezentúl nálam fedezni. Tisztelettel Lővy Miksa könyv és papirkereskedő Szatmár. Szives tudomására hozzuk a n. e közönségnek, hogy Deák-téri üzletünkben kitűnő minőségű sikárlói bort 1903 termésüt 34, 1901 évit 40 kr. literenként árusítunk Tisztelettel Horváth Testvérek. Egy jókarban levő cserép-kályha eladó. (Czim a kiadóhivatalban.) Eladó 5000 darab 45 különböző fajú, általam teljesen kipróbált, legkorábban érő, minden betegségtől ment, teljesen érett hazai csemegeszőlő- VeSZSZŐ- — Kívánatra név- és árjegyzéket küld Komka Kálmán nópbanki pénztáros Szatmáron. HÁZVEZETŐNŐ ki jártas házi teendőkben alkalmazást nyer Tiszakóródon Harsányi Endre gazdatisztnél. Az állás rögtön elfoglalható. Terményárak. Termény neme. K f. K if. Tiszta búza . 17 17 20 Kétszeres . . . . 15 20 15 60 Rozs.................... 11 40 11 80 Árpa ................... 10 2 0 10 60 Zab......................... 9 60 1 0 — I-ső rendű tengeri 11 60 12 — Ii-od rendű tengeri 10 — 10140 Kása.................... 18 6 0 19 — Paszuly fehér . 15 80 16 20 Szilva.................... 34 36 Krumpli . . . . 2 40 2 ,80 Kiadta 1904. április hó 13. Tankóczi Gyula főkapitány. Trágya eladási hirdetmény. A helybeli méuló telepen 200 ló beistállózásából évenkint összegyűlő trágyát zárt ajánlati verseny tárgyalás utján eladni szándékozunk. Ajánlat tehető f. év julius 1-től számítandó 1—5 évre a trágyának vagy a méntelep mellett levő gödrökben, vagy vasúti vonalunk bármely állomásán, sőt a nyilt vonal arra alkalmas akár melyik pontjain is vasúti kocsikban való átvételére. A lepecsételt borítékba helyezett ajánlat, a melyben világosan ki legyen tüntetve az évi vételár, a trágya átvételének előbb emlitett valamelyik módja f. hó 25-én d. e. 10 óráig nyújtandó be Teleky-utcza 3 sz. alatt levő hivatalunknál, a mely alkalommal ugyanott készpénzben, takarékpénztári betét könyvben vagy értékpapírban 100 korona bánatpénz is teendő le. Alulírott Üzletkezelőség fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlat tevők közül tekintet nélkül az ajánlati összeg nagyságára szabadon választhasson és ha igényeit egyik ajánlat sem elégítené ki, valamennyit vissza utasíthassa. Szatmár, 1904. ápril hó 11-én. A Szatmár-Erdődi h. é. vasút Üzletkezelösége. 3704—1904. tkvsz. Hirdetmény. A szatmárnémeti kir. törvényszék által közzététetik, hogy Papp Gyula és társa kányaháza birtokosok felpereseknek, Apáti Jakab és társai alperesek ellen Kányaháza község határának rendezése, tagosítása iránt beadott keresete folytán a megengedhetőség kérdésében felek között az egyezség megkísérlése ennek nem sikerülése esetén a keresetnek jegyzőkönyvi tárgyalására határidőül f. évi Május hó 16. napjának d. e. 9 órája és szükség esetén a következő napokra Kányaháza községébe a község házához kitiizetett, mely helyre és időre a távollevő vagy ösmeretlen tartózkodásu birtokosok az eljárás vezetésével megbízott Dr. Bajnay Endre kir. törvényszéki biró elé a törvényes következmények terhe alatt és azon felhívással idéztetnek meg, hogy a képviseletükre kirendelt ügygondnok Dr. Dobossy Endre ügyvéd szatmárnémeti lakost ügyöknek czélszerü védelme iránt kellőleg utasítsák, vagy más ügyvédet jelentsenek be a bíróságnál, mert ellenesetben mindezek elmulasztásának következményeit maguknak tulajdonítsák. A szatmárnémetii kir, törvényszék úrbéri bíróságának 1904. évi márczius hó 19-én tartott üléséből. Schneller Károly jegyző’