Szamos, 1904. március (36. évfolyam, 17-25. szám)

1904-03-10 / 19. szám

HÍRROVAT. »agyő“. Az embernek is a feje búbjára má­szott már a holdvilág, az asszonynak is ezüstszint játszik a haja, de amúgy jól bírják magukat mindaketten. Illenek is egymáshoz nagyon, mégis válni akarnak — a házasságuk huszadik esztendejében. Azaz, hogy az asszony akar, otthagyta a napokban szó nélkül az urát, aki aztán ma békülni akart vele — a kapitány előtt. Kérte szépen, kérte csúnyán, de a deres- hajú menyecske nem mondott se fűt se fát. Végre is a kapitány ur csapott fel közvetítőnek: — Hát elment maguknak a sütni valójuk, hogy most akarják kétfelé szegni a kenyeret, mikor már megvénültek mel­lette ? De beszélhet nekem a tekintetes ur is, vissza nem megyek én ehhez a goromba emberhez, aki olyan csúfot tett velem. — Hát mit tett ? — Olyat mondott, hogy soha se tudom neki elfelejteni. Nem szolgáltam én rá az ilyen bánásmódra — zokogja az asszony. — De hát mit mondott hát ? — Tetszik tudni, kapitány ur, mi­óta a malaczkáink elhullottak, azóta mindig olyan murczosan néz rám, mintha apját, anyját én öltem volna meg. A múltkor aztán vacsora után azt találtam neki mondani, hogy ha mindég ilyen fancsali képet vág, úgy itt hagyom, hogy képpel se fordulok többet felé. És tessék elképzelni, azt merte erre mondani nekem hogy «agyő !“ Hát maga mondja most már az Isten áldja meg, ezt érdemiem én tőle öreg napjaimra? — De hát mi van ebben? — tü nődött a kapitány. — Hogy mi van ebben? Hát nem tudja maga, mit tesz az az „agyő“, hogy az Isten büntesse meg, aki kitalálta ? — Mit tesz ugyan ? — Hát azt, hogy egyen meg a fene, ahol vagy, — csakhogy nem oly parasz­tosan van mondva ... * Készülődések a városi köz­gyűlésre. Szatmár város törvényha­tósági bizottsága a jövő hét hétfőjén tartja meg rendes havi közgyűléséi, a melynek tárgyait az egyes bizott­ságok holnap holnapután és szomba­ton készítik elő. A jogügyi szakbi­zottság ülésének tárgyai a követke­zők: A statusquo ante izraelita lel­kész javadalmazásának ügye, Papp Lajos lelkész ügye, Szilágyi Sándor örököseivel kötendő egyezség az örök­hagyó által a közkórház javára tett. hagyomány tárgyában. Az államosí­tott felekezeti tanítók kérelme az előre kiadott lakbérük levonása tár­gyában. A központi választmány szombaton tart ülést, melyen a vá­lasztmány jegyzőjét fogják megvá­lasztani és a képviselőválasztók név­jegyzékét igazítják ki. A gazdasági szakbizottság pénteken délután ülé­sezik. Az ülésén a következő közgyű­lési ügyekben hoznak határozatot. A folyó évi belkövezési munkálatok megállapitása. A szcllősgazdák orszá­gos egyesületébe alapitó tagul való belépés. A zene iskola kérelme az ovoda összes helyiségeinek átenge­dése tárgyában. A nyári legeltetési dijak megállapitása. * Márczius 15. A szatmári „Kölcsey-kör“ az eddigi szokásnak megfelelőleg méltóan akarja megün­nepelni 1848. márczius 15-ének em­lékét. Szép hazafias ünnepséget ren­dez a nagy nap emlékezetére, márcz. 15-én délután fél négy órakor a vá­rosi színházban, a következő műsor­ral : 1. Hymnus, énekli a férfi dal­egyesület. 2. Nemzeti dal, Petőfi Sándortól, szavalja Csomay Győző ur. 3. Tavasz elmúlt . . . (Kossuth-dal) irta Lányi Ernő, énekli Ferenczy József ur. 4. Emlékbeszéd, tartja Bagossy Bertalan ur. 5. A magyarok Istene, Petőfi Sándortól és A nem­zeti zászló, Bajza Józseftől, szavalja F. Lányi Irma úrnő. 6. Magyar da­lok, énekli Márkus Aranka urhölgy 7. „Keresd a szived !“ Jókai Mór 4 felvonásos színmüvének 3 ik felvo nása, előadják a helybeli színtársulat tagjai. 8. Szózat, énekli a közönség. Bővebb értesülést nyer a közönség faléagaszok utján. A színházjegyek féláruak lesznek, kivéve az alsó , felső- és középpáholyokat, a melyek 5—5 koronáért lesznek kaphatók. Jegyek előre válthatók Lővy Miksa könyvkereskedésében. * Harmincz éves szolgálat Kertészffy Gabor, Szatmár-Németi sz. kir. város pónztárnoka, zajtalan csöndben érte meg legközelebb har­mincz éves szolgálati évfordulóját. A jeles pénztár nők azért is érdekes személyiség, mert az anyja unoka- testvér volt Szendrey Júliával, Pe­tőfi Sándor feleségével. Hivatali buz- góságával, szorgalmával, becsületes­ségével és nyílt jellemével bírja e város közönségének tiszteletét. Egy­kor atyja is szerepet játszott Csong- rádvármegyében, mint ügyvéd és ügyész, jogi tudásával. Ó is igen hasznos tagja e város társadalmának és több intézményének s mint ilyent ismerik és szeretik. Született Zemp­lén vármegye Lelesz községében. Elő­ször kereskedő pályára készült, később könyvelővé képezvén magát, ezen minőségben az egykori „Tisza“ biz­tositó társaság szegedi vezérügynök- ségénél szolgált, utóbb városunkba visszatérve, a szőlőtulajdonosok által a termelés és fogyasztás emelése czél- jából létesített borászati társulat könyvelője lett. Innen a városi tör­vényhatóság tekintélyes tagjai kisze­melték az ellenőri állásra és meg is választották Ezt az állást közel öt évig töltötte be és csaknem hasonló körülmények közt nyerte el a pénz­tárnoki állást, melyet közelismerésre ma is visel. Az érdemes tisztviselőt e kiváló alkalomból lapunk részéről is szívesen üdvözöljük ! * A katonaság köréből. Obauer Rudolf cs. kir. őrnagy, a helybeli zászlóalj parancsnoka a 86-ik gyalog­ezredhez helyeztetett át. Helyét Bonka József őrnagy foglalta el. * A fehérház bérlete. Tudva­levő. hogy Szatmár város a tulajdo­nát képező Zöldfa szálló (fehérház) épület bérletét Krausz Áron bérlőnek felmondta, mivel az iparszövetkezet évi bér gyanánt a jelenleginél maga­sabb bérösszeget ajánlott fel. A vá­ros gazdasági hivatalában a bérletre vonatkozólag tegnap tartották meg az árverést, a melyen a fehérház bérletét Braun Albert, mint legna­gyobb ajánlattevő 10151 korona évi bérért kapta meg. Államsegély szinkörépitésre. Még a nyáron történt, hogy Bereg­szász város irodalmi köre megkereste Pap Géza polgármestert, mint a Szat- már-Eperjesi szinügyi bizottság el­nökét, hogy a beregszászi nyári szín­kör tervezetét államsegély iránti ké­relmével terjessze fel a belügyminisz­terhez. Tisza István gróf miniszter- elnök, belügyminiszter tegnap érte­sítette a polgármestert, hogy a beregszászi nyári színkör építésére 12 ezer korona államsegélyt engedé­lyez azzal a kikötéssel, hogy ez az összeg inkább a színészet szubven- cziójának tekintendő. * A vidéki tisztviselők. A köz- igazgatsási reform keretében nagy- fontosságú s a vidéki közigazgatási tisztikart közelről érdekló reform terveztetik. Arról van szó ugyanis, hogy a belügyminisztérium kebelébe i A gazda Közönség figyelmébe jövőben csak a vidéken folytatott, elismerést érdemlő hivataloskodás után lehet bejutni. Ezen az utón egyrészről tér nyílik a vidék kitűnő erői részére a képességeiknek meg­felelő előmenetelre, másrészről a mi­nisztérium körében mindinkább meg­honosodnak azon gyakorlati erők, kik a közigazgatási tudományt ta pasztalásból és nem pusztán elmélet­ből ismerik. * Pap Zoltán — szabadlábon. Laptársunk a „Szatmár és Vidéke“ tegnap megjelent száma azt a szen- zácziós hirt közli, hogy a Szatmá- ron három év előtt lejátszódott test- vérgyilkossági bünper egyik szerep­lője, Pap Zoltán szabadlábon van. A hir igaz. Egy Pap Zoltán nevű illa - vai fegyenczet az igazságügyminisz­ter feltételesen szabadlábra helyezett. Az illető azonban nem azonos azzal a Pap Zoltánnal, a kinek szabadlábra való helyezése igazán szenzácziót keltene. A szabadságolt fegyenczet a szatmári kir. törvényszék ezelőtt 6 esztendővel szándékos emberölésért több évi fegyházra Ítélte és minthogy a börtönben jó magaviseletét tanúsí­tott, feltételesen bocsátották szaba­don a nyirkos falak közül. * Megjutalmazott mezőgazda­sági munkások. Hosszú ideig emlé­kezésbe fog maradni Kömörö község és vidéke előtt az az ünnepel}', me­lyet — mint tudósítónk Írja — a napokban két tisztességben megőszült mezőgazdasági munkás érdemeinek méltatására rendeztek. Ugyanis a földmivelésügyi miniszter Fábián Gá­bor gazdasági cselédet, ki már több mint 25 éve Kende Zsigmond kömö- röi uradalmában becsületes hűséggel folytonosan szolgál és Mindák János csekei lakos földmivelési napszámost, a községben mint ismert legszorgal­masabb munkást 100—100 korona ju­talomban részesítette és díszoklevél­lel tüntette ki. Az ünnepélyen nagy számmal jelent meg a közönség a környékbeli községekből is. A fehér- gyarmati járás helyettes főszolga- birája Péchy László lelkesítő szavak­kal üdvözölte a megjelenteket. Tar­talmas beszéde örömkönnyeket csalt a hallgatók szemébe, különösen mikor a két ünnepelt öreg cselédhez for­dulva tudomásukra hozta, hogy a földmivelésügyi miniszter 25 éven keresztül tanúsított hűséges és becsü­letes szolgálatukat 100—100 korona jutalomban részesitette és részükre díszoklevelet állított ki. A lelkesítő beszéd végeztével perczekig tartó éljenzésben tört ki a nép, egyaránt éltetve a minisztert, a főszolgabírót és az ünnepeiteket. A két öreg átve­vőn a jutalmat, tisztessógtudóan meg is köszönték. A rendben lefolyt ün­nepély az esteli órákban ért véget. * Szerencsétlenség vagy ön- gyilkosság? A szatmári színház ru­határában tegnap a kora délutáni órákban friss, párolgó vér ömlött szót a padozaton. A nagy helyiség egyik szögletében pedig eszméletlen állapotban feküdt Dorogi János a színház szabója. Fején hatalmas seb tátongott, melybe egy emberi ököl is belefért volna. A véres eset szín­helyén csakhamar megjelentek a mentők és bekötözték a szerencsét­len ember fejét, majd a közhórházba szállították. A vizsgálat eddig bizo­nyosat nem derített ki. Annyit sike­rült csak megtudni, hogy Dorogi berúgott fővel a déli órákban fel ment a ruhatárba és magára zárta az ajtót. Meglehet, hogy részegségében neki esett a légfütö készülék kiálló csapjának s igy történt a szerencsét­lenség. Az öngyilkosság kísérlete mellett szól az a körülmény, hogy Dorogi magára zárta az ajtót és két napja buskemor volt. Dorogi neje délben ebédre várta az urát s a mikor 2 órakor sem jött haza, a színházba sietett, férjéért. A ruhatár­ban kopogtatott, de feleletet nem kapott. Ekkor feltörte az ajtót és ott találta férjét a földön vérben fagyva. A rendőrség a rejtélyes ügyben vizs­gálatot folytat. * Gyene Károly halálhíre. La­punk vasárnapi számában a városban általánosan elterjedt hírek alapján megírtuk, hogy Gyene Károly por- csalmai földbirtokos hirtelen meghalt. Mint most értesülünk, a hir, hála Istennek, nem való s a tévedés on­nan ered, hogy Gyene Károly szom­baton hirtelen megbetegedett, úgy hogy állapota a legválságosabb volt. Hisszük, hogy a költött halálhírrel szemben be fog teljesedni az a köz­mondás, a mely szerint az előre el- parentált emberek hosszú életet élnek. * A postakerti füzes bérbe­adása. A város tulajdonát képező külső postakerti kiirtott füzes bérbe­adására a tanács árverést hirdetett, amely azonban nem járt kellő ered- mónynyel, a mennyiben az ajánlatot tevők az alaki formaságoknak nem tettek eleget. A tanács tegnapi ülé­sén utasította a gazdasági tanácsost, hogy a füzes bérbeadására tűzzön ki újabb árverést. * Az uj főügyészi helyettes. Böszörményi József dr. korai elhunyta folytán megüresedett Debreczenben a helyettes főügyészi állás. A betöltés gyorsan megtörtént, az utód már ki is van nevezve az elhunyt sógora, dr. Szeőke István személyében. * Garai Ilus jutalomjátéka. Ilyenkor a szezon végén minden hé­ten akad egy jutalomjáték, a melyen a társulat egyik másik tagja tudásai­nak legjavát mutatja be a közönség­nek. A jövő hót csütörtökén ismét jutalomjáték lesz. Ez alkalommal Garai Ilus a társulat naivája mutatja be tehetségét a színházi közönségnek. A „Kis lord“ czimü pompás angol vígjátékot választotta jutalomjáték gyanánt. Az előadásnak különben az az érdekessége is lesz, hogy a darab második felvonásában előforduló es­télyen Márkus Aranka, Kornai Mar­git és Sziklai Blanka fognak éne­kelni. Az előadás iránt már most is élénk érdeklődés mm átkozik. Közgyűlés. A Szatmárnémeti torna és vívó egyesület f. hó 20-án d. u. 3 órakor tartja évi rendes köz­gyűlését a városháza kis tanácstermé­ben a kővetkező tárgysorozattal: 1.) Számvizsgáló bizottság jelentése. 2,) Tisztujitás. 3) Tiszteletbeli tagok vá­lasztása. 4.) Esetleges indítványok. * Riadalom az állomáson. Teg­nap reggel a Máramarossziget felől jövő személyvonat beérkezése előtt nem kis riadalom támadt a vasúti állomáson. Az izgalomra a halmii vasúti elöljáróság egy sürgönye adott okot, amelyben az állott, hogy a vo­nat egyik másodosztályú női utasa morfiummal megmórgezte magát. Mi­kor a vonat megérkezett Szatmárra, mindenütt keresték az öngyilkosjelöl­tet, de nem találták, mert időközben jobban lett és maga is kaczagott a történtek felett. Az öngyilkos nevét nem lehetett megtudni, csupán any- nyit mondott, hogy álmatlansága miatt akarta bevenni a morfiumot. Véletlenül azonban többet szedett be és igy rosszul lett. * Kivándorlási túlkapások. Febr. 28-iki kelettel Fiúméból a kö­vetkező sorokat vettük. A múlt héten 1900 kivándorló érkezett ide, kik a Cuard-Linie ágensei az „Adria“ ha­ajánlom eredeti , gyöngy‘ árpámat métermá- zsánként 14 korona és „quassitz“ árpámat ára métermázsánkint 12 korona. Németh Elemér Győrtelek vasút Mátészalka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom