Szamos, 1904. március (36. évfolyam, 17-25. szám)
1904-03-17 / 21. szám
8olta, hogy a város 200 koronás alapitó díjjal az egyesületbe lépjen. Ferencz Gusztáv előadó a gazdasági bizottság javaslata mellett azonban előterjesztést tett a belépésre. A közgyűlés egyrésze azonban a gazdasági bizottság elutasító indítványa mellett foglalt állást s igy szavazásra került a kérdés. A többség belépés mellett volt. A városi zenede a beiratkozó tanítványok nagy száma miatt megkereste a várost, hogy az óvoda helyiségeit engedje át a zeneiskola czél- jaira. A közgyűlés a kérelmet teljesítette. Szilágyi Sándor örökhagyó által a városi kőzkórháznak hagyott 400 koronás alapítvány peres ügyében a közgyűlés elfogadta az örökösök azon ajánlatát, mely szerint a közkórháznak 200 koronát adnak és viselik a perköltségeket. (Apróbb ügyek.) A közgyűlés ezután Póchy Antal tb. főkapitánynak 6 heti szabadságot engedélyezett, majd több személyes vonatkozású ügy tudomásul vétele után a közgyűlés véget ért. A hitelesítő közgyűlés csütörtök délután lesz Ünnepi beszéd. Az „Iparos Otthon“ márczius 15-iki ünnepélyén tartotta: Dr. Komáromy Zoltán. „Szólítom lelkét a rajongásnak, amely eláradt a világon ötvenhat évvel ezelőtt. Fiatal erdő fakadását, illatát és erejét idézem ime, hiva hívom, a milyen volt ötvenhat évvel ezelőtt. Tavaszi pompa legszebb része, virágos, daczos tündérszigete, magyar szabadság kezdete: kitárul itt, ég s lehel, nem birt vele ötvenhat évnek haragos, hízelgő tengere.“ * * * Lágy szellő érinti arczunk at. Kizöldül a mező, hangossá, elevenné lesz az egész természet. A tavasz beköszöntött. Mi eddig téli álmát aludta, uj életre ébred, uj életre kél. Az emberi kedélyről is lehull a fá sultság bilincse, az is meghódol a szabad, uj életre ébredő természet fenségessége előtt s csodálva az alkotások nagyszerűségét, tettre vágyik, szabadságért esd. Üdvözöllek, te szép tavasz, üdvözöllek rügyfakasztó márczius. Te láttad lezajlani a világtörténelem legdicsőbb napját: ötvenhat évvel sőt másféle Leveleket sem szedtem magamhoz, el nem rejtem, és azok is akár Pergamen akár Papiroson írottak legyenek egészben megvallom a Deputatus urak elébe terjesztem, hogy meg vizsgáltassék, közzülök egyet sem tagadok el, el nem rejtek, mind előadom. Is ten engem úgy segélyen u III. Nemes Hartyányi János Csepei birtokos nejét s gyermekeit a tatárok elrabolták, ő e szerencsétlenségen nem búsulta agyon magát, de kevés időre megházasodott, s e házasságából három leány gyermeke született, melyek mind előkelő férfiakhoz mentek férjhez. Az apa halála után a rokonok által a három leány törvényes származása kétségbe vonatott, — azt adván okul, hogy ezek születésekor még a Hártyán i rab fele- sége s gyermekei Tatárországban éltek, e tárgy kiderítése végett a megye 1760. február 12-ón Török János szolgabirót és Zoltán János rendszerinti esküdtet Csepe községébe küldi tanuvizsgálat végett. Tanukul kihallgattattak Ns Sárosy János, Ns. Zoltán István, Ns. Sárosy Ferencz, Károlyi Sándor, Palotás ezelőtt márczius idusát. Te tanujt voltál a legfenségesebb nemzeti fel- lobbanásnak, a legönzetlenebb, vérte- len nemzeti küzdelemnek. Te láttad a lelkesülós, a hazafiul öröm mámorát. Te láttad a szabadság, egyenlőség és testvériség jegyében egyesülni a nemzet minden fiát; hallottad a szózatot végigzugni széles Kárpátoktól a szőke Adriáig : „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.“ Üdvözöllek tavasz első hónapja, márczius, mert te elhozod évről-évre az emlékezés napját, a midőn az ünnepi oltár előtt megjelen az ország apraja- nagyja, hogy arra letegye az emlékezés koszorúját s buzgó fohászával kérje a magyarok Istenét: Áldd meg e nemzetet, áldd meg e hazát. Mi is azért gyűltünk ide, hogy e nagy nemzeti ünnepünkön, tanúságot téve hazafiságunkról, lerójjuk a kegyeletes emlékezés adóját. Gyújtsuk hát fel az ünnepi oltáron az emlékezés tüzét, hadd lobogjon magasra a láng, hadd szálljon messze az áldozati füst. s tegyünk mi is a nemzeti nagy koszorúba egy szál virágot: a lelkesedés, a törhetetlen hazafiság, az emlékezés egy szál virágát. + * * Afranczia forradalom vórkereszt- sége, mely Francziaországot állami és társadalmi téren egyaránt átalakította, nem hagyhatta érintetlen hazánkat sem. A forradalom hármas igéje : szabadság, egyenlőség, testvé riség, mint minden, a minek belső értéke van, hódított egész Európában s megkezdődtek a harczok, mely alatt megroppantak a büszke fejedelmi trónok s meghódoltak az emberiség joga előtt. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy a márcziusi napok s az ezt követő dicső szabadságharcz között egyrészről s a franczia forradalom között másrészről valamelyes tárgyi összefüggés lett volna, nem azt, hogy a magyar nemzeti ébredés is a franczia forradalom behatása alatt keletkezett, mert egy ily állítással meghazudtolnám ezeréves fejlődésünk történetét, de kétségtelen az s ép azt akarom kijelentésemmel demonstrálni, hogy azon kölcsönhatásnál fogva, mely minden időben a különböző nemzetek között fenállott, a franczia forradalmi reform-eszmék elősegítették, gyorsították a magyar nemzet újjászületését is. Lángban áll ez időben az egész öreg Európa. A népek öntudatra ébrednek s érezve erejüket, sőt fensőbbsógüket, részt követelnek a jogokból, részt az államMiháhy, Szánya György és Erdéljd János csepei lakosok. Ä tanuk vallomása alig tér el egymástól, de legjobban felvilágosítja az ügyet a harmadik tanú vallomása, mely következőn hangzik : „Tertius Testis nobilis Francis- cus Sárossy Csepeseud Anno circiter 59. Juratur examinatur. Vallja a tanú, hogy néhai Hartyányi János uramat jól ismerte, itt nemes Ugocsa vármegyében Csepében lakott, a Tatár a feleségét minden gyermekestül a tatárjáráskor elrabolta, azután csakhamar megházasodott és azután a megnevezett Deutralis személyek úgy mint Katalin, Anna és Éva, itt Csepében, tőle származtak, a tanú őket jól ismerte, most is ismeri, mert Katalin ment férjhez Móricz Dávid uramhoz, Anna Kadvánszky Márton uramhoz, Éva pedig Csatlós János uramhoz, ezeket valóban tudja a tanú természet szerint való leányai voltak néhai Hartyányi János uramnak, mikor pedig ezen özvegyasszonyt elvette Hartyányi uram, az özvegynek nem volt több gyermeke egynél, kit Sütő Istvánnak hívtak, de az is Sasvárt meghalálozott.“ élet intézéséből s akik eddig vak eszközök voltak a gőgös hatalom kezében, öuczólokká akarnak lenni. A magyar nemzet történetében két esemény van, mely az államalakulás sa nemzeti jövő szempontjából a legnevezetesebb : a kereszténység felvétele s 1848. márczius 15-ike. A kereszténység felvétele biztosította nemzetünknek fenállhatását, létét Európában, 1848 márczius 15. pedig biztosította jövőjét, nemzeti önállóságát. A nemzetek történetében nincs párja 1848. márczius 15 nek, amidőn a magyar nemzet megvívta a legdicsőbb, a legnagyobb s teljesen fegyvertelen és vértelen harczot, amidőn diadalmaskodott önmaga felett s lerakta alapját az uj magyar állam és társadalom fejlődésének. Mig más nemzeteknél e nagy átalakulás forradalmak, trónok ledöntésével s rengeteg vér-áldozattal járt, addig a magyar nemzeti ujjáébredós békés eszközökkel megvívott eszmék har- czának eredménye. Mig más nemzeteknél a jogszerzés, a jog-kiterjesztés jogfosztással járt, addig nálunk az akkori nemzetet képviselő középosztály önként lemondva kiváltságos jogairól, azt megosztotta a nemzet mindeu fiával. Nőm vett el tehát nálunk senki jogokat zsarnoki szeszéllyel, hanem a jogosultak meg- és átértve a haladó kor intő szavát, a maguk jogát megosztották azokkal, akik addig a joguólküliek osztályába tartoztak, akik azonban ép úgy gyermekei ez áldott anya földnek, mint voltak ama kiváltságosak. 1848. márczius 15 határkő a magyar nemzet életéöen. E napon mozdul meg a nép Budapesten s világgá kiáltja a hármas igét: szabad- ság, egyenlőség, testvériség s e jelszóval ékesített tricolor alá sorakozik egyszerre, egyhangúlag az egész nemzet s a nagy történelmi munka minden megrázkódtatás nélkül elkészült s Magyarország belépett fejlődésének legújabb korszakába Csodálatos események napja e nap 1848. márczius Idusa; mintha csak az a bizonyos Magyarok Istene megihlette volna é napon a lelkeket, a szellemeket, egy nap alatt a nemzet, a szellem, a lelkesedés fegyverével, lerombolta az évszázados béklyókat, mely a szabadság, egyenlőség s testvériség igéjét lebilincselte, — egy nap alatt, vér nélkül megteremtette e nemzet mindazt, miért más népek, hosszú véres tusákat folytattak. Megteremtette, mert e hármas jelszóban az igazság hatalmas ereje van; ige, melyet csak hirdetni kell : kitör s eget kér. A nemzetnek soha nem szűnő kegyelete évről-évre megüli azóta ünneppel e napot: a magyar szabadság ujjáébredésének emlék-napját. Eljön az áldozat oltárához e nemzet apraja-nagyja, hogy áldozzon a honfiúi kegyelet oltárán. De vajon csakugyan ünnepel-e az egész nemzet, vajon nincsenek e hitványak és gyávák, kiket hatalmukba ejtett a vágy sütkérezni abban a levegőben, mely örökösen megsemmisítéssel fenyegeti a nemzeti érzés szabad megnyilatkozását ? Vajon a nagyelődök utódai haladnak-e azokon a nyomdokokon, melyet az ősök 1848. márczius 15-vel nekünk kijelöltek ? Sokszor elfog a kétség, hogy már nem lobog többé a honfiúi láng, nincs meg a lelkesedés a tettre. — De nem. Ha végignézek az ünneplők e tömegén, ha meghallgatom szivem legbelsőbb sugallatát, akkor hiszem és vallom, hogy mi megértettük e nagy nap je lentőségót hiszem és vallom hogy ól még ma is a rajongás mint élt ötvenhat évvel ezelőtt s hogy a lelkesedésen, a lángoló hazaszereteten nem birt diadalmaskodni ötvenhat évnek szenvedése s haragos, hízelgő tengere. Hiszem hogy: „Az a vér mely riadalmát átórzé. Nem váltbennünk manapság sem penésszé, Szent szabadság megharczolták csatádat, Mi sem leszünk nálatok, ti nagyárnyak: Gyengébbek és gyávábbak.“ Látok egy sirt megmozdulni a Kerepesi temetőben. Kilép belőle egy hófehér aggastyán. Egy hófehér aggastyán, kihez mig élt, mostoha volt e föld, nem adott hajlékot neki, ki pedig e földet szive-lelke minden melegével imádta, kinek teremtő génije, mindent e földért, mindent e nemzetért tett. Lassan emelkedik fel a magasba s onnét terjeszti áldásra kezeit. Ha az a kép vonul el előttem, ha magam elé képzelem azt az embert, nem, fél istent, kinek láng szavára seregre kelt a hadsereg, akkor eloszlik lelkemből a kétség legkisebb szikrája is, mert tudom, hogy mig magyar lesz e földön s tudni fogja, hogy ki volt nemzetünknek Kossuth Lajos, addig szabad lesz a föld s rajta szabad nemzet fog élni. Tudom, hogy a meddig egy csepp erő lesz a magyar karban s a szent szabadság ügye, melyért őseink vérüket áldozták úgy kívánná : „Ha gáládul önkény támad ellene, Hősi daccal, büszkén szembe száll vele, Azt a lánczot megragadja hirtelen, Érc-kezével visszavágja, szent hitem S tiltón rámenydörgi: Nem!“ Márczius idusa! Nemzeti ünnepünk között legtöbb áhítattal téged áldalak, a szolgaság bilincseivel együtt akkor hullt le e népről minden rut salak. Márczius idusa te tetted tündöklővé újra a magyar nevet, te tetted, hogy zordon Kárpátoktól nyájas Adriáig még magyar e föld. S mi, akik a márcziusi napok dicső harczosaitól készen kaptuk a nagy alkotásokat, mi elődeinkhez méltók csak úgy lehetünk, ha a mire e nap megtanított: megtartjuk és követjük. Szálljon hát magasra a lelkesülés s a hazafiui öröm mámora, egyesüljünk e napon mindnyájan a za- badság, testvériség s egyenlőség jegyében s kiáltsuk mi is oda azoknak, kik ezeréves történetünkből megtanulni nem akarják, hogy e föld, melyet a hármas folyó szel át, szabad föld s a nemzet, mely rajta él, független szabad nemzet, kiáltsuk bele a világ űrbe, hogy szavunkat megértsék a sir fenekén is. „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.“ S tegyünk szent nagy fogadást, hogy a tett, a munka, az önfeláldozóhazaszeretet terén követni fogjuk őseink nyomdokát, kik tettel s mikor a Haza üdve úgy kívánta vérükkel is megpecsételték lángoló honszerelmüket. Ha igy cselekszel magyar nemzetem a mint a költő mondja: Sors le nem igázhat Szolgáddá szegődik minden többi század S egyre több nagysággal ékesit fel téged, Élni fogsz örökre s nem lesz soha véged! Színház. Frizzo. A színi szezon végén vagyunk, a mikor már a jutalomjátékok és a vendégjárások teszik változatossá a színház műsorát. A mi a vendégszerepléseket illeti, abban ugyan nem nagyon volt alkalmunk gyönyörködni, mert olyan vendég, a kinek játéka műélvezetet szerzett volna, nem lépett fel, kivéve Frizzót, ezt az olasz ezermestert, a ki bámulatos ügyességével úgy a fővárosban, mint a vidék minden előkelő színpadán nagy tetszést aratott. Frizzó négy estén lépett fel a szatmári színházban s mind a négy előadáson zajos siker kisérte játékát. Az a mit ö előad, leszámítva a színdarabokat, amelyekben nyolcz, tiz személy szerepét egyedül játsza el, orfeumokból Doby Antal.
