Szamos, 1904. február (36. évfolyam, 9-16. szám)

1904-02-18 / 13. szám

az idén csak 22.691 kor. 88 fillért. De legsajnosabb az, hogy a fizetés­sel pár pénzintézet és vállalat is el­maradt. Különben komikus oldala is vau a dolognak. Ugyanis az adó- könyvecskék szerint minden pénzin­tézet túlfizetésben van. Ez onnan származik, hogy az elmúlt évben nem vetették ki a nyilvános száma­dásra kötelezett vállalatok adóját s ez az önmagában is igen tekintélyes adó miudenik bank teherlapjáról hi­ányaik ! * A Szatmár-Németi-i ipari hitelszövetkezet mint az 0. K. H. tagja folyó hó 14-én tartotta IV. évi rendes közgyűlését Bakó Ignácz el nöklete alatt. A zárszámadások le- tárgyalása és elfogadása után a vá­lasztások ejtettek meg, melynek ered­ményeként uj igazgatósági tagokul Glozer János és Rácz Károly jutot­tak be. A felügyelő bizottság válto­zatlanul megmaradt. A közgyűlésen résztvett Gerster Miklós kir. iparfel- ügyelö, ki a kereskedelmi miniszté­rium megbízásából városunkban idő­zött, hogy iparviszonyainkat tanul­mányozva, ennek fellendítésére a kor­mány részéről tervbe vett támogatá­sok mérvei iránt szükséges előtanul­mányozásokat végezze. A közgyűlés Sozanski Mihály központi ellenőr előadásával ismertett elárusító csar­nok szakcsoport történt megalakítá­sát közmegnyugvással és lelkesedés­sel vette tudomásul. A közgyűlésen mintegy 160 tag jelent meg. * Emlékeztető. Ma este fél 6 órakor a Kölcsey-kör szabad lycze- umi előadása a városház nagy ter­mében. * Aranypénzek forgalomba hozatala. Az osztrák-magyar bank felhívására a helybeli pénzintézetek elhatározták, hogy az aranypénzeket a közönség körében teljes mértékben forgalomba hozzák. Ez ugyan nem lesz kellemes hir közönségünknek, amely az aranypénztől iszonyodik! * A Kölcsey-kör f. hó 21-íkén d. e. 11 órakor a városháza nagyter­mében matinét tart : 1. Csomay Győző szaval. 2. Tanódi Márton dr. felolvas. 3. Vonós négyes, előadja a három Füredi testvér és Benkő Miksa. * Szentes jutalomjátéka. Szín­társulatunk kiváló komikusának és öperette-buffójának, Szentes Jánosnak, ma este lesz a jutalomjátéka a „Svi- hákok“ czimü operettében. Előrelát­hatólag nagy közönség lesz jelen s rójja le elismerését Szentes művé­szete iránt. Áthelyezett mérnök. A kir. pénzügyminiszter Istóka Dávid ka­taszteri mérnököt a szatmári 2. sz. felmérési felügyelőségtől a zágrábi 14. sz. felmérési felügyelőséghez he­lyezte át. * A németii részi gör. szer- tartásu kath hitközség f. hó 14-én tartotta évi közgyűlését a városháza nagy tanácstermében Melles Emil gk. lelkész, főesperes elnöklete mel­lett. A szép számban megjelent hívek örömmel vették tudomásul az elnök­nek az egyház anyagi helyzetéről és hitéletéről felolvasott részletes évi jelentését, valamint az egyház va­gyonának kezeléséről szerkesztett számadásokat is, amely utóbbiakért a közgyűlés számadó pénztárnok ró szere a felmentvény megadása mel­lett jegyzőkönyvileg is köszönetét mondott. Nagyobb vitát idézett elő az egyháztanácsnak az újbóli tem­plomi adózás iránt tett indítványa, amelyet azonban többeknek meg­nyugtató hozzászólása után szintén elfogadott a közgyűlés. A városi ta­nács részéről megjelent Ferencz Ágoston tanács-jegyző éltetése mel­lett a közgyűlés véget ért. * Az óvó- és tankötelesek összeírását, a városi tanács elren­delte s annak foganatosításával a kapitányi hivatalt bízta meg oly módon, hogy az összeírásra a meg­állapított díjazás mellett esetleg ál­lami tanítókat is kérjen fel. * Ipar kiállítás Szatmáron. A helybeli ipari hitelszövetkezet eláru­sító csarnokát a kor igényeihez ké­pest teljesen modernül óhajtja beren­dezni egy más helyiségbe való át­helyezéssel. Mint halljuk, az uj csarnok megnyitása egy általános iparkiállitással van tervezve, melyre a kormány részéről a legmesszebb menő támogatás van kilátásba he­lyezve. * Meghívó. A harmadik te­metkező társulat évi rendes közgyű­lését f. hó 21-én, vasárnap d. e. 11 órakor tartja meg a timár-ipartársu- lat Vigadó helyiségében, melyre a társulat összes férfi tagjai ez utón is meghivatnak. Szatmár, 1904. feb­ruár 17. Paládi Lajos jegyző. Járásorvosi kinevezés. Mára- maros vármegye főispánja dr. Láng Péter szatmári gyakorló orvost ta- raczvizi járási orvosnak nevezte ki. * Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter vármegyénkben a madarászi kerületbe Vida Ignácz községi jegyzőt anyakönyvvezetővé, a hiripi kerületbe pedig Szabó Ká­roly segédjegyzőt anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. * Számbavétel. A város erdő­ségeiben folyó évben kitermelt, fa­anyagok számbavétele befejeztetett és a beadott kimutatás szerint a nagyerdei ritkításban találtatott 247 ürméter Il-od osztályú kemény ha- sábfa, 652 ürméter lágyhasábfa, 4534 ürméter kemény botfa, 368 ürméter lágybotfa, 1394 fuvar galyfa és 300 drb ültetvény karó. — A csererdei vágásban 112 drb. vastag és 180 db. vékony szálfa, 500 db. szöllö karó, Ő38 ürméter I. osztályú és 80 ürmé­ter II. oszt. hasábfa, 691 ürméter kemény botfa és 289 fuvar galyfa. A sárvágásban termeltetett 1750 ür- méter I. oszt. kemény hasábfa, 840 ürméter kemény botfa és 376 fuvar galyfa. * Segédtitkár-választás a ka­maránál. A debreczeui kereskedelmi és iparkamara pályázatot hirdet a kamarában megüresedett segédtit­kári állás betöltésére. Közelebbi ér­tesítés lapunk kiadóhivatalában nyer­hető * Adományok. A helybeli áll. el. iskola szegény növendékei részére a helybeli Takarékpénztár tek. Igaz­gatósága 30 koronát volt kegyes adományozni, mig ugyané czélra Halász Mórné, Wertheimer Lipótné, Somogyi Mátyásnó, Kovács Ábra- hámné, Balogh Mihálvné, Mátray Lajosné, özv. Dávidovics Árpádné, Tillinger Mária, Berta Károlyné, Nagy Tamásné, Mandel Ignáczné, Albisi Bakcsy Domokosné, Schvartz Miksáné és Scheibner Henriknó úr­nők óoska ruhákat adományoztak. A kegyes adakozóknak hálás köszö­netét nyilvánítja a szegény iskolás növendékek nevében: A tanító tes­tület. * Inglik JÓZSef elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Városház-épület. E megbíz­ható czéget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes ka­tonai felszerelések a íegeiegáu­sabb kivitelben beszerezhetők, bár mely csapattesthez tartozó egy­éves Önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. KÖZOKTATÁS. Tanítói megbízatás. A nagy- somkuti áll. iskola szükséges további fejlesztésére tekintettel, a vallás és közoktatásügyi miniszter egy uj, most már a 6.-ik tanítói állomás szerve­zését engedélyezte s ezen állással járó tanítási teendőkkel Zsilinszky Istvánt a szatmári kir. kath. tanító képzőt az elmúlt tanévben kitünte­téssel végzett oki. tanítót bízta meg. Szabadságolás Zagyvámé Firns- tall Mária alsókapnikbányai áll. ta­nító betegsége miatt szabadságolta­tott s helyettesítésével Nagy Adél oki. tanítónő bízatott meg. VÁRMEGYE. * Főispáui beiktatás. Kristóffy Józsefet f. hó 25-én fogják hivata­lába beiktatni. A főispán f. hó 24 én délután 1 órakor érkezik meg Nagykárolyba s őt volt országgyű­lési képviselőtársai közül számosán és Csanádvármegye tekintélyes szá­mú küldöttsége fogja elkisórni. A vármegye határán, az érkörtvélyesi vasúti állomáson Gőnyei István já­rási főszolgabíró fogja fogadni. A nagykárolyi vasúti indulóházbau Deb- reczeni István polgármester fogja fo­gadni s azután a főispán és kísérete a vármegyei székházba vonul, a hol a lépcsőházban a vármegyei tisztikar ólén az alispán fogja üdvözölni. Este a Régi Kaszinó termeiben a helybeli nőegylet javára tánczestély lesz. A 25-ón délelőtt féltizenegy óra kor tartandó beiktató közgyűlésen az alispán a közgyűlést megnyitván, a főispánt küldöttség fogja a köz­gyűlésre meghívni, s ez esküjét le- tévén, a vármegye közönsége nevé­ben Ilosvay Aladár fogja üdvözölni, mire a főispán elmondja székfoglaló beszédjét és erre gróf Káiolyi György országgyűlési képviselő fog a vár­megye közönsége nevében válaszolni. Ezek után a tisztelgő küldöttségek fogadtatása következik. Rendkívüli vármegyei bizott­sági közgyűlés lesz február hó 22-én délután 3 órakor. Ezt megelőzőleg ugyan e napon délelőtt 10 órakor állandó választmányi ülés lesz. A közgyűlés főbb tárgyai lesznek: a főispáni kinevezést tudató belügy­miniszteri leirat, Nyitra vármegye átirata az országgyűlési obstrukczió megakadályozása tárgyában, alispáni előterjesztés a vármegyei székház ban levő főispáni lakás és a várme­gyei székház kiépítése iránt stb. Főispáni [titkári kirendelés. A belügyminiszter Steinkogler János főispáni titkárt segédtitkári minő­ségben szolgálattételre a belügymi­nisztériumhoz rendelte be s helyette Szatmárvármegye és Szatmárnémeti sz. kir. város főispánja mellé titká­rul dr. ifjabb Wojnarovits Sándor belügyminiszteri fogalmazót rendelte ki. Az uj főispáni titkár 1894. évi márczius hó 4-ike óta van a belügy­minisztériumban alkalmazva. A Nagykároly—Mátészalka— Csapi vasilt ügyében Láng kereske­delemügyi miniszter leiratot intézett, mely szerint az építési tőkére 18 és fél százalékot engedélyezett, még pe­dig postai szállítás czimén 500,000 koronát, rendkívüli áll. segély czimen 50 éven át 29,500 K, s felhívta a vál­lalkozót, hogy ha a vasutat meg akarja építeni, a kötelező nyilatkozatot 300,000 K járadékkal 60 nap allat adja be. Halálozás. Fájdalmas gyászeset érte Lépes Ödön nagykárolyi m, kir. honvédszázadost, neje szül. Likovics Horváth Vilma elhunytéval, kit a kegyelet és részvétnek nagy meg­nyilatkozása mellett szombaton he­lyezték örök nyugalomra. Kinevezések. Az igazságügy­miniszter Bányász Zsigmond szinér- váraljai segédtelekkőnyvvezetőt a de­recskéi kir. járásbírósághoz telek- könyvezetőnek nevezte ki. — A pénz- ügyminisztor ifj. Hajós László jog­szigorlót a nagykárolyi kir. pénz- ügyigazgatósághoz fogalmazógyakor­noknak nevezte ki. Halálozás. Özv. Baka Ignáczné szül. Kiss Florentina a napokban Kis-Naményban elhalt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. A meg­boldogultban Baka Elek, a csengeri takarékpénztár könyvelője édes any ját gyászolja. Eljegyzés. Ifjú Andrássy Jenő m. kir. pénzügyi számtiszt, közelebb váltott jegyet Halmos Hona úrnővel. Kinevezés. A pénzügyminiszter Dr. Hetey Zoltánt, anagykárolyi pén - ügyigazgatóságnál alkalmazott fogai mazó-gyakornokot a nagybecskereki m. kir. pénzügyigazgatósághoz fogal­mazóvá nevezte ki. Eljegyzés. A napokban váltott jegyet Fuchs Ármin nagybirtokos Spitz Irénkével, Spitz Dezső nagye- csedi bérlő kedves leányával. Hymen. Jakab Zoltán nagy- károlyi gépész jegyet váltott Fetser Katicza kisasszonnyal, Gruber Már­ton községi jegyző sógornőjével, Sza- niszlón MULATSÁGOK. * A Dalegyesület hétfőn este 8 órakor a Társaskör helyiségeiben tar­totta meg évzáró és évnyitó dalestó- lyét, melyen, annak daczára is, hogy ez az estély a farsang 16-ik vigalma volt, igen szépszámú közönség jelent meg. A műsorból legelőször Kornai Margit kisasszonyt, színtársulatunk bájos énekesnőjét emeljük ki, aki igen kedvesen csicsergett a Görög rabszolgából és a Modellből s szá­mait a feltörő tetszés-zajra kényte­len volt több ízben is megszerezni. A dalegyesület 3 karénekkel volt képviselve; (Századok visszhangja, Vargától, Otthon és idegenben, Frá- nek G-től és népdalok, Goll János­tól.) Mindaháróm darabot ez estén hallottuk először s a kitűnő előadás és kellő színezés mindeniket művészi színvonalra emelte, azonban mi a pálmát a Fránek darabjának ítéljük. Derék dalosainknak is kijutott méltó arányban a tapsviharból. A műsor leéneklése után a fehér asztaloknál vidám esteli, majd enuek végeztével a nagy teremben oly népes táncz következett, amilyennek a dalestó- lyeken már régen láttuk párját. A szünóra alatt a dalegyesület dr. Va- jay Imre elnök vezetése alatt hatá­sosan adta elő a Szent hamvakat és a Fekete bor czimü népdalfüzért. A mulatság éjfél után 2 órakor ért véget. A szatmári izrl fillóregylet bálja szombaton igen szép sikerrel ment végbe. A tánczot egy kis mű­sor előzte meg Dr. Kelemen Samu mulattatta a közönséget törökországi uticsevegéseivel. Kezdettől fogva végig ötletes, humoros csevegését állandó derültséggel, a végén pedig tapsviharral kísérte a közönség. Ki­tűnő előadásu dialógjukkal illeszked­tek a műsorba Rooz Anna k. a. é3 partnere, dr. Farkas Jenő. Úgy ők, mint Novics Antal, pompásan sike­rült kupiéival s dr. Havas Miklós hegedűn előadott gyújtó magyar népdalaival kitűnő prelúdiumot nyúj­tottak a tulajdonképeni tánczestóly- hez. Ebben a bálban a hölgyek va­lóságos toilette-versenyre keltek. Oly fényes és gazdag ruházatokban je­lentek meg, hogy ezeknek ragyogá­sát látva úgy tetszett, mintha a fil­lóregylet ez estére legalább is száz­ezresek egyletévé alakult volna. A toilettek a Pannónia napfényében ki­tünően érvényesültek, de legszebbekké azokat mégis az a sok szép hölgy tette, akik e a bálon jelen voltak. A frakkos és klakkos hadseregben sem volt hiány s igy a jelenvolt hölgyek mind sokat tánczoltak, még pedig oly fáradhatlanul, hogy a reg­geli órákban is ugyancsak hangzott a Nyáry József honvédzenekari kar­mester polkája, melyet ez estére irt és fillórpolkának nevezett. A bál jö­vedelme az egyletnek 400 koronát hozott s maga a mulatság az elröp­pent- farsangnak egyik legkedvesebb emlékét hagyta maga után. * A kath. legényegyesületnek vasárnapi estélye igen látogatott volt s kitünően sikerült. Zajos tetszést uratott Bodnár Gáspár tanárnak az iparos életből merített [„Stiglinczek“ czimü 4 felvonásos életképe, mely a jeles tollú iró érdemeit méltán gya­rapítja. Az előadást táncz követte. A csengeri bálról tudósításun­kat a jövő számban hozzuk. TÖRVÉNYKEZÉS. § Az esküdtszéki tárgyalások sorozata ez évben február 15-én nyílt meg. Először Berinde Vazul bűnügye került elő, aki azzal volt vádolva, hogy a múlt óv október ha­vában Ávasfelsőfaluban felgyújtotta Iszák Juon istállóját, amiből nagy tűzvész keletkezett. A vádlott tettét afeletti bosszújában követte el, mert a sértett leánya, akinek évekig ud­varolt, utóbb elfordult tőle. Tettét a nyomozáskor a csendőrség előtt be­ismerte, de most mindent tagadott s beismerő vallomását azzal indo­kolta, hogöt a csendőrök bántal­mazták. Miután két tanú ezt meg is erősítette, az ügyészség a vádat elejtette, mire a törvényszék az el­járást megszüntette és vádlottat sza­badlábra helyezte. Elnök volt dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom