Szamos, 1904. január (36. évfolyam, 1-8. szám)
1904-01-31 / 8. szám
ködjék, nevezett hírlap mégsem tu dott zöldágra vergődni, mivel a nagy közönség nem tudta elfeledni az előző szerkesztő, Harsányi Sándor nyelvöltögetéseit és durva kirohanásait, melyeket különösen a képviselőválasztás idején elkövetett. A függetlenségi párt, melynek a Szatmári Hírlap hivatalos közlönye volt, maga is belátta, hogy a lap niveauja nagyon alászállt s igy nem volt kedve sem anyagi, sem erkölcsi pártolásban részesíteni azt a. lapot, mely a fűg getlenségi eszméknek nem hogy javára, de kárára szolgált. * Legközelebbi országos vásá rok a vidéken: Visken febr. 1 én és 2 án, Nag"r Tárnán febr. 15-én, Tasnádon febr. 12-én, Berettyó Újfalu febr. 3-án, Fehérgyarmaton febr. 8-án, orsz. vásár itt helyben febr. 2-án és 3-án. * A marhalevelek átruházásánál panasz merült föl, hogy azok több helyen késedelmesen történnek amit főképen annak lehet tulajdonítani, hogy az egyes állatvásárokon hol az állat felhajtás és forgalom jelentékeny, nc-m megfeiő száma, vagy igen gyakorlatlan marhalevél kezelők alkalmaztatnak Ebből folyólag a földmivelési miniszter utasította a hatóságokat, hogy az állatvásárokon a marha levelek kiállítására kellő számú és gyakorlott egyéneket alkalmazzanak és intézkedjenek, hogy azok a vásár egész tartama alatt megszakítás nélkül működjenek. * Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Városház-épület. E megbízható ezéget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes katonai felszerelések a íegelegáusabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves Önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. * A szegedi kenderfonó gyárban készült és le-jobbnak elismert kötéláruk szabó: t ár mellett szerezhetők be DrágOtí Béla kereskedőnél Szatmáron, Kossuth Lajos- uteza 23. (ezelőtt Hid-utcza); ugyanott többféle gazdasági czikkek gyári raktára. KÖZOKTATÁS. Il-ik korpótlék. A vallás és közoktatásügyi miniszter Farkas Márton, Fekete Teréz, Varga Benő, An- derkó Bertalan, Barta Janka, Fóris Mihály, Kaisz Gyula, Mikula György, Lancsek Dániel, Törökné Ullmann Gizella, Veress József, Jancsó Janka, Kiss István, Szerdahelyi Lenke, Vass Károly, Krespai Ágoston, Károlyi Sándor, Komka Viktoria, Hollósinó Krémer Gizella, Monó Margit, Nagy Vilma, Szlávik Sándorné, Székely Mária, Székely Józsefné, Téglás Lajos, Vógh Gábor, Vincze Dánielné, Andriska Teréz, Kocsisné Szinyóri Ilona, Kölcsey Rudolf, Leileregy Laura, Szőke Kornélia állami iskolai tanítók, illetve tanítónők és óvónők Il-ik korpótlékát, illetve fizetés pótlékát a a illetékes adóhivataloknál utalta. Nyugdíj ügy. A vall. és közokt. miniszter Lázár Gábor görbedi, Czim- bolinecz János nagykárolyi, Botos Pál nyegrefalusi gör. kath. tanítók nyugdíj igényét az I ső ötöd éves korpótlók betudásával 850, 796, 700 koronára emelte. A szatmári állami elemi iskolaépületek felülvizsgálata a kir. állam- épitészeti hivatal közbejöttével febi ruár 3-án fog megejieíní. VÁRMEGYE. Gyászeset. Debreczeni Istvánt, Nagykároly város polgármesterét súlyos csapás érte atyjának, Debreczeni István polgárnak 80 éves korában történt elhunyta által. Bankett. Gróf Károlyi György országgyűlési képviselő választói tiszteletébe e hó 26-án, Nagykárolyban, Melléklet a „Szamos" 1904. évi 7-ik számához. kedden a régi kaszinó helyiségében vacsorát adott, melyen mintegy 120—30-an jelentek meg úgy a városból, mint a védékről. Maga a gróf elfoglaltsága miatt, nem vehetett részt, azonban sürgöny utján üdvözölte a jelenlevőket. A pohár- k öszöntők sorát Nagy László alispán nyitotta meg, ki gróf Károlyi Györgyre emelte poharát. Tűz Folyó hó 26-án kedden éjjel 12 és 1 óra között a nagykárolyi vasúti pályaudvarban a szilágysági helyiérdekű vasúttársaság tulajdonát képező kézi raktár, melyben szerszámok, olaj és petroleum voltak elhelyezve, ismeretlen okból ki- gyuladt és teljesen leégett. A kár értéke körülbelül 1000 —1200 korona. Sertésvésznek Ausztriába történt behurczolása miatt jelenleg tilos sertéseknek Ausztriába való bevitele a nagysomkuti járást, Nagybánya és Felsőbánya városokat kivéve — vármegyénk egész területéről. * Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Chirke Vilmos számgyakornokot a nag károlyi p. ü. igazgatóság mellé rendelt számvevőséghez számtisztté nevezte ki A ragadós állati betegségek állásáról folyó hó 20 án kelt állat egészségügyi kimutatás szerint ezen betegségek állása vármegyénkben a következő: Lépfene a mátészalkai járásban Nyirmedgyesen 1 udvaron ; takonykor és bőrféreg a szatmári járásban Józsefházán 2 . udvaron, a szinyérváraljain Szinvérváralján 2 udvaron ; ragadós száj és körömfájás a mátészalkaiban Derzseu 1 udvaron; rühkór a nagysomkutibau Nagynyi- resen 2 udvaron, a szatmáriban Udvariban 1 udvaron, Nagybányán 2 udvaron ; sertésvész a mátészalkaiban, Hodászon 1 tanyán, a szatmáriban Sárközujlakon 1 udvaron, a szinyér- váraljaiban Avasujvároson 11 tanyán és 5 udvaron. VIDÉK Betörés egy vasúti raktárba. Nagyszöllősön, szerdán éjjel ismeretlen tettesek az ottani vasúti raktárba betörtek, A betörők az éjjeli őrt revolverrel közrefogták és ennek tehetetlenül kellett néznie a vakmerő fosztogatást A lopott áruk értéke még nincs megállapítva. Néhány nappal ezelőtt ugyancsak Nagyszőlősön Klein borkereskedő pinezójóböl a boltozat áttörése után behatoltak az üzletbe s azt kifosztották. A csendőrség a legerólyesebben nyomoz, de eddig még eredménytelenül. Állategészségügy. Oláh Gyűrű sön veszettség, Lázáriban juhhimlő, Józsefházán rüh- és takonykor miatt zárlat van. ruár 6-án a szatmári ev. ref. egyház bálja. A czipósz ipartársulat batyubálja A fehérgyarmati estély Budapesten. Február 7-ón a tűzoltók és meutek álarezos bálja. Febr. 13-án Lorántffy-estóly. Február 14-én a kath. Legényegyesület szinielőadása és táuczvigalma, melyre külön meghívót nem bocsát ki, s ezzel remélhetőleg farsangi mulatságaink sora bevégződik, mert február 17-ón ham- vazó szerda. (*) A magyarországi szabó munkások és munkásnők szakegyesületének helyi csoportja február 7-én, a „Pannónia“ dísztermében saját könyv tára alapja javára világpostával egybekötött zártkörű farsangi bált rendez. Beléptidij : Szemólyjegy 1 kor. 40 fillér. Családjegy (3 személyre) 3 kor. Karzat 60 fillér. Kezdete fél 8 órakor. Jegyek előre válthatók Ingük József ur üzletében és a vigalmi bizottság tagjainál. (*) A szatmárnémeti czipész- ipartársulat saját betegsegélyző pénztára javára ez óv február 6-án a Vigadóban zártkörű batyubált- rendez, amelynek sikere előre láthatólag el nem mai adhat, amennyiben általános érdeklődést kelt a 20 óv óta tartott úgy anyagilag, mint erkölcsileg jól végződött, báljai után. (*) A mátészalkai ev. ref. egyház újonnan építendő iskolája javára Mátészalkán, 1904. évi február hó 7-ik napján a „Hungária“ szálló összes termeiben zártkörű tánczes- télyt rendez. Kezdete este 8 és fél órakor. Belépti dij : Személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona. (*) Az izr. gyermek félruházó nőegyesület kartonbálja tegnap volt a Pannóniában. Lefolyásáról legközelebb fogunk szólani. IRODALOM. Szakújságból politikai lap. Szokatlanul ünnepeli meg a „Biztosítási és közgazdasági lapok“ a 10-ik évfordulóját. A lap ugyanis újévtől kezdve politikai hetilappá alakult s a közgazdasági téren a külön vámterület és nemzeti függetlenség hive lesz. Felelős szerkesztő. Dr, Hantz Jenő. Fődolgozótárs: Ferency János. Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Meghívás. A szatmári I. téglagyár r. t. XL üzletévi rendes közgyűlését f. évi február hó 14-én d. e 11 Órakor fogja Szatmárnémetiben a Pannónia szálloda külön termóbeu megtartani, melyre a i’ószvényesek ezennel meghivatnak. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Hitelesítő küldöttség kirendelése. 2 Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése, ezzel kapcsolatosan a mérleg megállapítása a nyereség felosztása, felmentvónyek megadása. 3. Négy igazgatósági tag választása. 4. Netaláni indítványok, melyek az igazgatósághoz a közgyűlést megelőzőleg 8 nappal beadatnak. Az igazgatóság és felűgyelőbizottság jelentése a mérleg és eredmény ■zárnia a r. t. gyártelepén megtekinthető. Szatmár, 1904. jan. 30. Dr NAGY BARNA DOMAHIDY SÁNDOR titkár. igazgatósági elnök. Meghívás. A képviselőválasztás után tör tént utczai zavargások alatt tudvalevőleg megrongálták Fried Ferencz- nek „Hungária“ vendéglőjét s ő a szenvedett károkért kereset alá vette a választási elnököt, főkapitányt és a várost. Ezt az ügyet tárgyalván január 26-án a járásbíróság, Friedet, perelhetöség hiányában keresetével elutasította. Ugyanily sors érte azo kát is, akik ablak beverósek miatt fordultak a bírósághoz. MULATSÁGOK. Az athleta bál, A tornász ifjúság rendez holnap bált, fényeset és impozánsát. Mint az előzményekből látható, ez egyike lesz a farsang legsikerültebb mulatságainak. Hiszen nem is csoda, nemes czél van szem előtt, meg aztán hónap elseje is van. A vidékiek is, mint értesülünk, te kintélyes számban kívánnak részt venni. Az erkely ülések még korié tolt számban kaphatók Bartók László ur drogueria üzletében. (*) Emlékeztető. Február 1-ón az athléták bálja. Február 2-án a kath. kaszinó felolvasó estéiye. Feb A Csenger és Vidéke Takarékpénztár Részvénytársaság XIV. évi rendes közgyűlését 1904. február hó 14-én d. e. 10 órakor Csengerben, az intézet helyiségében fogja megtartani, melyre a részvényesek tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. A jegyzőkönyv hitelesítő bizottság kiküldése. 2. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése az 1903. évről, ebből kifolyólag a zárszámadások megvizsgálása, a mér- leg megállapítása, a tiszta nyeremény felosztása feletti intézkedés és a felmentvény megadása. 3. Az osztalék kifizetése határidejének megállapítása. 4. Elnök választás. 5. A közgyűlést megelőzőleg 8 nappal az igazgatósághoz netalán beadott Írásbeli indítványok tárgyalása. Az igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentések, valamint a zárszámadások a kér. törvény 198. §-a értelmében a közgyűlést megelőző 8 napon át az intézet helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Csenger, 1904. január 21. Az igazgatóság. Jegyzet. (Alapszabály 31. §.) A közgyűlésen csak azon részvényesek birnak szavazati joggal, kik mint részvényesek, a közgyűlést megelőzőleg legalább 3 hóval a részvénykönyvbe bejegyeztettek. n