Szamos, 1903. december (35. évfolyam, 97-104. szám)

1903-12-13 / 100. szám

hó 23-án délután 4 órakor lesz, melyre az ér deklődő e. vál. tagokat és az árvák örömében résztvenni óhajtó többi hölgyeket szives tiszte­lettel hívja meg az elnökség. Egyben azzal a kérelemmel fordul a jólelkü úrnőkhöz, hogy kegyeskedjenek az árvák karácsonyfájára lehe tőség szerint némi adományt juttatni. Bármi csekélységet szívesen fogad és az árvák nevé­ben hálával nyugtáz az árvabázi g. bizottság. Az adakozók az ajándék tárgyakat méltóztas- sanak Jékei Károlynó e. alelnöknőhöz küldeni (Hunyady utcza 14.) * Bíróság köréből. A debreczeni ítélőtábla elnöke a helybeli törvényszéknél szervezett es küdtbiróság elnökévé az 1904. év folyamára dr. Papolczy Gyula ítélőtáblái bírót, helyettesévé pedig dr. Dezső Kálmán törvényszéki bírót je­lölte ki. * Tisztujitási vacsora. Rogozi Pap Géza, Szatmárnémeti szab kir. város polgármestere a Pannónia szálló dísztermében deczember hó 14-én, este 7 órakor, az általános tisztujitás al­kalmából vacsorát ad. * A hatósághoz a 6 ik cs. és kir. hadtest parancsnoksága felhívást intézett, az iránt, hogy pályázatra szólítsa fel mindazokat, akik az 1848 — 9 iki és az olasz hadjáratban sebesülés által keresetképtelenekké váltak és a báró Weiden Lajos táborszernagy által alapított el­látási helyekre igéuyt tartanak. * Lemondás a bizotsági tagságról Bartha Kálmán városi gazdasági tanácsos, ki a IV. kerületben 1901. évben bizottsági tagul lett megválasztva, ezen állásáról lemondott. Az igy megüresedett bizottsági tagsági állás még ez év­ben betöltés alá kerül. * Pályázat a városi színházra. Krémen Sándor, a szatmári színház és a színi kerület igazgatója kérvényt adott be a szinügyi bizottság­hoz, hogy a színházat részére minden pályázat mellőzésével 1904. év októbertől a következő színi évadra, a jelenlegi szerződéses feltételekkel részére újból adja ki. * Kiutalás. A városi tanács a megfelelő leirat alapján a szatmár-németi Rákóczi és Ki- uizsy utczai állami elemi iskolák felépítése al­kalmával Radnai és Csimár társvállalkozók ál­tal teljesített munkákért ezúttal érvényesített, 7000 korona vállalati össz-eget nevezett vállal­kozóknak a művezető építész által láttamozott együttes nyugtatványára az építkezési költsé­gek fedezésére felvett kölcsön terhére kiutalta. * Kölcsöuftgy. A szatmárhegyi állami elemi iskolák építési költségeire a város 150 000 kör. kölcsönt vett fel, melynek leszá­molásául a magyar jelzáloghitelbank pénteken 141 855 kor 95 fillért a polgármesteri hivatal hoz megküldött. Ezt az összeget a főszámvevő- vel egyetértőleg a pénztári hivatal egyelőre a helybeli pénzintézeteknél 1 elyezte el. Bimbóhullás A szent könyvben rég irva áll, hogy a virág, mihelyt megnyilatkozik, lesza- kasztatik és eltűnik, mint az árnyék. Ez történt a Veress-ház hangos örömével és egyetlen boldog ságával, a kis Bandikéval. Most már nem beszé­des, hanem üres a családi fészek. Elhunytáról a következő gyászjelentést adták ki : Alulírottak az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy szeretett drága kis fiuk es unokájuk, Bandika, folyó hó 10 én d. u. 4 órakor, életének 16-ik havában rövid szenvedés után angyal­társaihoz költözött. Földi részei folyó hó 11-én, d. u háromnegyed 3 órakor tétettek at ev. ref. egyház szertartásai szerint örök nyugalomra. Ál­dott legyen emléke! Veress Lajos, Veress Lajosné szül. Litteczky Margit, szülei. Litteczky Endre és neje, id. Veress Lajos és neje, nagyszülők. * Két mozgalom közt áll ma Papp Lajos gör. kath. lelkész. Ugyanis, mint már közöltük, Szabó János püspök őt, Aranyosmedgyesre helyezte át; hívei azonban Szatmárrói nem akar­ják elbocsátani ; az aranyosmedgyesiek pedig nem akarják elfogadni. * A Sárerdön Lóber Antal íőerdész veze­tése alatt ma ismét hajtóvadászat lesz. A legutóbbi hasonló vadászaton 8 vadász terítékre hozott 5 ró­kát, 12 nyulat és 1 vadmacskát. Ez az utóbbi kü­lönösen ritka, szép példány súlya közel 13 kiló. Ezt a vadmacskát a társaság a kir. kath. főgim­náziumnak ajándékozta. i:‘ Kinevezés. Őfelsége a király dr. Kind- riss Gábor tasnádi járásbirósági albirót a sza­badkai törvényszékhez bíróvá nevezte ki * A szatmári gör. kath. hívek egyrésze nevében Páskándy István, mint a népgyülés ál­tal megválasztott elnök, kérvényt adott be a köz­gyűléshez, hogy a törvényhatóság foglaljon állást Papp Lajos lelkész itt maradása ügyében. A kér­vényt a hatóság véleményező jelentéstétel végett a tiszti főügyésznek adta ki. * A gilvácsi pályavendéglőt 1904. ja­nuár 1-től 3 évre Schvimmer Lipót vette ki bérbe. * Kinevezés. A nagykárolyi kir. pénzügy- igazgatóság Papp János adóhivatali gyakornokot a mátészalkai kir. adóhivatalhoz gyakornokká nevezte ki * Katalin estély. A nőegyesület Katalin es­télyének tiszta jövedelme volt 178 K 20 f. A szives közreműködőknek, felülfizetőknek s a résztvevő közönségnek szegényeink és árváink nevében kö­szönetét mond az elnökség. * Köszönetnyilvánítás. Mindazon barátoknak és ismerősöknek kik szeretett férjem temetésén megjelenni szívesek voltak és ezáltal nagy fájdal­mamat enyhítették ez utón fejezem ki hálás kö- szönetemet. Özvegy Reszler Jánosné. * Közgyűlés. A nagy károlyi Kölcsey-egye- sület folyó hó 6-án tartotta rendes közgyűlését a megyeháza kistermében. A megjelenteket Nagy László alispán, mint az egyesület elnöke üdvö­zölte s felkérte Bornemissza Gézát, az egyesü­let. titkárát az évi jelentés felolvasására. Ennek megtörténte után Nemestóthi Szabó Antal indít­ványára, egyhangú lelkesedéssel szavazott a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét Nagy Sándor vm. tb. főjegyzőnek a Tiszabacsen felállított Rákóczi-emlék megvalósítása érdekéten kifejtett ügybuzgó fáradozásáért. Majd pénztárnokká egy­hangúlag Jeney Géza választatott meg. Áz 1902—1903. évről szóló számadás megvizsgá­lására és a költségvetési előirányzat elkészítésem kiküldött bizottság tette meg jelentését, melv- szerint bevétel: 1258 K 67 f., kiadás: 497 K 10 f., igy 761 K 57 f. maradvány mutatkozik. Az 1903. évi költségelőirányzat: 1386 K bevé­tellel, 67(» K kiadással és 716 K maradványnyal állapíttatott meg. Az ifjúság számára a követ­kező pályadij tűzetett ki: „Kölesey Ferencz mint szónok“ jutalma Kölcsey Ferencz összes müvei. Több kisebb tárgy elintézése után a közgyűlés véget ért. * Adomány. Butykay Sámuelné úrnőnek nőegyleti árváknak küldött ruhanemű kegyes ajándékát hálásan köszöni az e. elnökség, * MÜjég. A mészáros társaság a vágóhídi jéggymrtó lelepeu október hóban 1229 drb. táb­lajeget termelt, melyért 393 K. 28 fillért fize­tett be a város pénztárába * Vándor tolvajok. Szilvasán György sza- niszlói és Mogyorósi Dezső székelyhídi lakosok kiindultak a falujokból és faluról-falura jártak. Út­közben, ami kezük ügyében akadt, ellopták. Me zőteremig két nagy zsák ruhaneműt lopkodtak össze. Mezőteremtől egyenesen Szatmárra jöttek, úgy gondolkoztak, hogy itt a lopott holmit elfor­galmazzák. Amint a közúti hidon át akartak vo­nulni, megcsípték őket és a börtönbe vetették. A lopott ruhák értéke meghaladja a 200 kort. * A ragályos betegség még nem szűnt meg teljesen, csak apadóban van. Az elmult héten 8 vörheny eset fordult elő, melyből egy halálos ki­menetelű volt. * A legújabb kiegyezés. Botos János gör kath. harangozó igen okos ember, mert ő azt tartja, hogy többet ér egy gyenge kiegyezés, mint ft Karácsonyi alkalmi Vásár leszállított árai; mellett Szénásy Hoffmann és Tsa selyemáruházában Budapest, IY., Bécsi-utcza 4. szára. november 9-től deczember végéig tart, mely alkalommal a következő árak adatnak el olcsó árak mellett Mintázott pongis és liberty . mtrje 65 krtól kezdve Sima liberty ...................... Sz ínes csikós selyem . . Sima és schottisch louisine Mintázott chiné és louisine Mosóbársony minden színben . 1— stb. stb. 75 85 115 120 50 Mintákkal kívánatra bérmentve szolgálunk. * Szabályrendelet. Végül a gazdasá szakbizottság a kéményseprői szabályrendel módosítása iránt tett előterjesztést a közgy; lésnek mert a javasolt módosítások a szabál rendelet lényegét nemérinti. * Jogügyi szakbizottság. A gazdasá, szakbizottság berekesztése után a jogügyi sza bizottság tartott ülést, amelyen két szabál rendelet vétetett tárgyalás alá. Az egyik a bó kocsi szabályrendelet, amelynél különösen a bé kocsik számának megállapítása és a bérkoc dijak szabályozása tekintetében történt lény gesebb módosítás. A jogügyi szakbizottság ug ezen szabályrendeletet, mint a mügyalogjái készítésre vonatkozó szabályrendeletet a kö gyűlésnek elfogadásra ajánlotta. * Az iskolákat ismét bezárják. A váró tiszti főorvos jelentése szerint a vörhenyjárvár ugyan szünőfélben van, de azért mégis járván szerű jelleggel bir, sőt az utóbbi időben a gyn nasiumba járók közűi is többen betegedtek rm vörhenyben; kéri tehát a főorvos, hogy az elen iskolákat és óvodákat újabban e hó 17. napjáti kezdődőleg újabb 21 napra zárják be. * Közut-épités. A Dunaföldvár—Máramaro szigeti II. alföldi transvesalis közutnak Szatmáro átvonuló szakaszához a városi közgyűlés 3001 koronát ajánlott fel oly módon, hogy ezen összi .get 15 év alatt, évenkint 2000 koronával a kö: úti költségelőirányzatba fölveszi és minden évbe az esedékes összeget az államkincstárba befizet A kereskedelmi miniszter ezen határozatot azo hozzáadással hagyta jóvá, hogy a részletíizete 1905. évtől veszi kezdetét és 1919. évig tart- j városi tanács ezen rendelet végrehajtása iránt a intézkedéseket megtette s egyszersmind a tisz főügyészt ás a főszámvevőt felhívta, hogy ezen u vonalnak a város belterületén elvonuló részére kövezetvám jog megnyerése iránt a szüksége adatokat szerezzék be és a szabályszerű kérvén; készítsék el. * Nőegyleti farsangi tánczestély. A ni egylet január hó 9-én a Pannónia nagyterme ben nagy sikerűnek ígérkező s bevezető játe kokkal és hangversenynyel egybekötött tánca mulatságot rendez. E tárgyban legutóbb péntr ken délután tartottak a hölgyek rendkivi népes értekezle'et, melyen a város összes szép ségei megjelentek. A megálapodás abban tör tént, hogy a tánczestély előtt, melynek egy szerűsége mint a sikernek és kedélyességnél biztosítékai, hangsúlyozzuk, lesz egy élő sakk játék, melyben 32-en, hölgyek 18-an, ural 14-eu vesznek részt, mindnyájan a megfeleli jelmezben. Ez a sakkjátók, melyet két magosai trónoló hölgy fog dirigálni remeknek ighkezil mint tabló is káprázatos fényű és szépségű lesz Ilyet még csak Budapesten rendeztek fenome nális eredménynyel és hatással. A mi sakk­játszmánk tüneményes varázsával bizonnyára felséges látványt fog nyújtani, melynek megte­kintésére a vármegye is sietni fog. Rendeznek még elő reklámokat: hölgyeit ad ják elő a rek­lám verseket, a megfelelő kosztünben. A müso ron még ének zene és tánezok is fognak szere­pelni a művészek előadásában. A meghívók leg­közelebb szét is küldetnek. A mi jelentésünk csak az első híradás akar lenni a készülő far sangi szenzáczióról. * Személyi hir. Dr. Róth Ferencz tör­vényszékünk elnöke múlt vasárnap Nagykárolyba érkezett, azóta ott tartózkodik s a járásbíróság megvizsgálását csütörtökön. befejezve, az esteli vonattal a fővárosba utazott. * Vármegyénk szabadelvű párti ország gyűlési képviselői közül a pártból Böszörményi Sándor és Szentiványi Sándor léptek ki. * Köszönet. Báró Vécsey J.-né Desewffy Blanka grófnő urhölgy a jótékony nőegyesületnek 10 koronát, az árvaház karácsonyfájára 10 koronát, kosárka gyűjtésben 25 koronát, összesen 45 koro­nát volt kegyes adakozni. Mely adományokért há­lás köszönetét mond, az elnökség. * Karácsonyfa ünnepély A nőegyleti árvaházban ez idén is karácsonyfa ünnepélyt rendeznek a gondozó hölgyek. Az ünnepély f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom