Szamos, 1903. december (35. évfolyam, 97-104. szám)

1903-12-13 / 100. szám

XXXV. évfolyam. 100‘ik szám. ____________________Szatmár, 1903. vasárnap deczember hó 13._______________ SZ AMOS * *" / POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetne Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Hapcz a vasárnapi munkaszünet körül. Az ipari munka vasárnapi szünetelését elrendelő 1891. XIII. t.-czik tudvalevőleg a kereskedelmi minisztert hatalmazza fel a törvényben kimondott elv érvényesítésével, illetve a vasárnapi munkaszünet szabályo­zásával. Az aiaprendeletet ez ügyben még Baross bocsájtotta ki, de a rendelet számos pontja is beleütközött az ipar, a kereskede­lem és a fogyasztók érdekeibe, minélfogva idők múltán több rendelet keletkezett a fel­merült panaszok lehető orvoslása s e őzéi­ből újabb kivételek kreálása végett Időköz­ben a kereskedelmi alkalmazottak egyesü­letei nagy mozgalmat indítottak az általá­nos vasárnapi munkaszünet megvalósí­tása érdekében és ennek a mozgalomnak volt a következménye az ez évben Láng Lajos volt kereskedelmi miniszter által ki­bocsátott legújabb rendelet, amely az ed­dig életbe léptetett összes intézkedések el­törlésével a vasárnapi munkaszünetet új­ból szabályozta és ha nem is valósította meg teljesen a kereskedelmi alkalmazottak óhajtását, az eddigi kivételek egy részének eltörlésével, más részének szükebbre szabá­sával ezt a őzéit kivánta szolgálni. Ez a szocziálpolitikai irányú uj rende­let azonban nemcsak a kereskedők és ipa­rosok, hanem a íogyasztók köreiben is nagy visszatetszést szült s egyik küldöttség a másik után járult a miniszterhez a rendelet módosítása végett. A pékek, a hentesek, a vasárnapi elárusítók s a detailkereskedés minden szakmája állást foglaltak a rendelet ellen, amelynek határozmányai a hazai vi­szonyokkal, népünk szokásaival és életmód­jaival nem számolnak. Különösen nagy volt azon vidéki kereskedők elkeseredése, akik­nek üzleteit a környékbeli községekben és a tanyákon lakó fogyasztók, kivált nyáron, csak vasárnap délelőtt kereshetik le’, de visszatetszést szült a rendelet a gyármun­kások körében is, akik szombat estve kap­ják ki a fizetésüket, de vasárnap zárt bolt­ajtókra találnak. A különböző küldöttségek azonban hasztalan ostromolták a minisztert kérel­meikkel, az némi lényegtelen módosítástól eltekintve, hajthatatlan maradt, sőt kijelen­tette, hogy a vasárnapi munkaszünetet tár­Betyár becsület. Nem a romantika talajából, hanem czél- szeriiségi tekintetekből támadt az a különös ál lapot, hogy Magyarországon hosszú időn ke­resztül békés, tisztes polgárok rendes tributu- mot fizettek a társadalom nyíltan bevallott el­lenségeinek, a kósza betyároknak. És nincs adó nem, amelyet oly készséggel és olyan pontosan fizetett volna a magyar. Sohasem maradt hát­ralékban és az adószedőnek sohasem kellett kényszereszközöket alkalmazni. A földesur kiadta az utasítást a béresgaz- dának, hogy amikor és ahol a betyárok jelent­keznek, ki kell nekik szolgáltatni a kommen- cziót. A kamarában mindig készen állott szá­mukra, szalonna, oldalas, kenyér és pálinka. Ahogy jöttek, úgy kapták. Elvétve nagy tisz­tességtudással egy kis pénzt is kértek. Szerényen néhány forintocskát, amit sohasem tagadtak meg tőlük. Ismétlem, a bir­tokososztály szívesen szubvenczionálta ezeket a kriminális alapon szervezkedett közkereseti tár­saságokat. Mert a vármegye a maga szegényes hatalmi eszközeivel nem tudott a közbiztosság­ról gondoskodni. A deres ugyan permanenciá- ban állott, de a mogyorófapálezának nem volt konszolidáló ereje, ügy megszokták, mint a nyeregbenülést. A birtokos embereknek ma­guknak kellett gondoskodni a személy- és va- gyonbiztosságról. És erre a legalkalmasabb mód­nak kínálkozott kommencziót adni a betyárok­nak. Az igy létrejött kétoldalú szerződést a szerződött felek pontosan betartották. A föl­desur nem keresett a betyárokkal szemben tör­vényes oltalmat s a betyárok sem bántották a kommencziót adó tulajdonát. Megfértek egy­mással. Jogállapotnak tekintették. Őz vegy Kálmán Lázárné, mióta a nagy tiszántúli birtokot maga kezelte, ha csak te­hette, személyesen jelen volt a kommenczió ki­szolgáltatásánál. Minden kevés beszéddel járt — Itt a tietek, mehettek Isten hírével. De egy nyári este*a kommenczió szabá­lyos átvétele után a földesasszony megszólí­totta az egyik betyárt, az öreg Mátét. — Egy kis sorom volna kenddel, kerül­jön be a házba. Máté szótlanul követte a nemzetes asz- szonyt. A tornáczon letette a zsíros kalapot és megigazgatta hosszan lelógó, zsíros baját. Mi kor a parádés szobába értek, Kálmánné erősen szemébe nézett a betyárnak. — Máté, a boldogult uramtól hallottam, hogy kendnek van egy kis becsülete.- Hát csak akad, nemzetes asszonyom. — Nohát legyen is Látja kend ezt az üvegszekrényt, tele van ezüstnémüvel. gyazó rendelkezéseit kibővíteni igen, de szű­kíteni egyáltalán nem hajlandó, (párosok és kereskedők, valamint az érdekeikben sértett fogyasztók kénytelenek voltak tehát a ren­deletben egyelőre megnyugodni, a melylyel egyébként az alkalmazottak nincsenek tel­jesen megelégedve, mert az az általános vasárnapi szünetet egész teljességébnn még­sem valósítja meg. Most azonban, midőn a kereskedelmi tárcza gazdát cserélt, a csak elodázott, de el nem aludt mozgalom újból felélénkült. A kereskedők és iparosok tudják, hogy Hieronymi Károly, az uj kereskedelemügyi miniszter belátja, miszerint a túlnyomóan mezőgazdaságból élő magyar nép szokásait nem lehet egy csapással sociálpolitikai ese­mények kedvéért megváltoztatni, minélfogva remélték, hogy az uj miniszter el lógja tö­rölni a rendelet inpraktikus intézkedéseit. Viszont a kereskedelmi alkalmazottak azt hiszik, hogy kivívhatják a teljes vasár­napi munkaszünetet s e czélból újabb moz­galomra készülnek. Megindul tehát a harcz a rendelet el­len az egész vonalon. A Magyar Kereske. A betyár oda nézett. — Sok szép jószág, mondotta. — A javarésze nem az enyém, hanem a kis búgomé, aki az urával Taljánországba sza­kadt. — Tudom, a huszárkapitánynyal. — Azzal Itt hagyta nálam a családi ezüstöt, hogy viseljem gondját. — Jó helyen hagyta. — Nohát e felől az ezüst felől akarok t # szólani kenddel En a jövő héten elutazom. —• Taljánországba. — Nem, Pöstyénbe, a sánta fiammal, — Az Endre urfival ? — Azzal. Ott leszünk két hónapig. Az ezüstöt nem vibetem magammal. — Itt maradhat, — jegyezte meg a betyár. — De félek, hogy lába támad. — Nem hinném . . . — Kendre akarom bízni, bogy vigyáz­zon rája. — Nem lesz hiba. — Rábízhatom ? — Tisztára Itt lesz az egyik szemem. — Akkor jól van. Mehet Isten hírével. — Minden jót kívánok. A betyár nagy megtiszteltetésnek vette ezt a bizalmat. Mert a sok fajta becsület között a betyár becsület csak olyan rátartós, mint a többi. A két hónap alatt az öreg Máté húszszor IL Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárat ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és yiMke legnagyobb czipőraktára úri-, női- és gyermek kivitelbe n.== !! az őszi és téli idényre megrendelt ur IfMUjJU * My&Hyfí • • zmzzezipők és csizmák a legjobb Jk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom