Szamos, 1903. november (35. évfolyam, 88-96. szám)
1903-11-19 / 93. szám
van, — hogy a törvényhatóságokat az állam jelentékeny összegekkel segélyzi, hogy a maguk felada- v tának megfelelhessenek. (Helyeslés) Különösen szükséges ebben a tekintetben az, hogy az utakról a vasutakra s viszont, az utakról a hajókra, stb. az átszállítás megkönnyittessék. Olyan állapotok vannak Magyarország egyes részeiben, hogy én saját szemeimmel láttam, mikor egy uradalom szállíttatta a maga gabona termését a hajóállomásra. Ez volt jun. végén, s minden szekérbe, a melyen 14-16 mm. teher volt, be volt fogva 6 ökör; de az ut olyan feneketlen volt, hogy egyes kátyúknál azonkirül még bivajokat kellett tartani, hogy 6 ökrös szekeret a 14 mm. teherrel kivontassa. így lehett Magyarországon a 20-ik században gőzhajó állomásra jutni. Én ezeket az állapotokat olyanoknak (ártom, melyek nemcsak szégyenitök. nem csak károsak, hanem olyanok, a melyeket a legrövidebb idő alatt meg kell szüntetni. (Helyeslés.) A másik dolog t. uraim, hogy nekünk még sok, nagyon sok vasútra van szükségünk, Nem akarom t. polgártársaimat itt számitásokkal terhelni : hanem t. uraim, ha Magyarországon még 10 ezer klméter vasút épül, az sem lesz sok. Csak hogy természetes, hogy ezeket a vasutakat nem szabad nagy költségekkel építeni, annál a csekély forgalomnál fogva, amely ezeken a vasutakon van. A dolog természete szerint ezeknek a forgalma ki nem fizetheti a tőkéknek a kamatát. Olcsó vasutakat kell tehát építeni, a melyekben a befektetési tőke a mainál sokkkai csekélyebb s a melyek ennél fogva a maguk kamatozását fedezik. Erre nézve szándékozom mielőbb törvényjavaslatot terjeszteni a törvényhozás elé. (Helyeslés.) Aztán van még egy kérdés, a mely az én személyemmel összenőtt. Ez a csatornák kérdése. (Halljuk ! Halljuk!) Hát t. uraim, mi sokat panaszkodunk az amerikai versenyre. Természetes, hogy rosszul esik nekünk az, hogy egész a hatá rainkig el tud az amerikai búza s az amerikai gabona jönni. Keressük is ennek az okait mindenféle dolgokban; de sajnálatomra még nem lett általános meggyőződéssé az, hogy a legfőbb tényező ebben a kérdésben a szállítás olcsósága. (Úgy van!) Mert kérem tessék elhinni, hogy szé gyenletes dolog az, hogy Chikágóból, amely Amerikának a szivében van, olcsóbb a szállítási költség, mint Mezőtúrról Prágába. A távolság 20-szor •-.akkora s a szállítási költség mégis csekélyebb. S minden, a mi a szállítási költségeken me^takárit- tatik, a termelőt gazdagítja. (Helyeslés.) Mert kérem, ha én eladom a búzámat akárhol az országban, ugy e bár pesti paritással adom el természetben. A pesti árnál annyival kapok kevesebbet a birtokon, a mennyi a szállítási költség. Ha én leszállítom a szállítási költséget, a pesti piaczi árat nem módosítom, de azt az árat, amelyet az uradalomban kapok. Én azt hiszem, hogy a viziköz- lekedés kifejtése roppant fontos. Hiszen megáldotta Isten hazánkat, egy pár nagy folyóval, a Dunával, a Tiszával; megáldotta azonkívül olyan folyókkal, melyek könnyen tehetők hajózhatókká. A baj azonban ott van, hogy úgy a Dunának nagy része, valamint a Tiszának az egész folyása nem abban az irányban van, a melyben nálunk az áruforgalom forog, t. i. nem keletről nyugatra, hanem északról délre. Csak a Dunának Pestről nyugatra menő része megy abba az irányba, a melyben a mi áruforgalmunk megkívánja Mi tehát a mi feladatunk ? Kézen fekvő: hogy a Tiszát összekössük a Dunával egy csatorna által, a mely szintén keletről nyugati irányban folyik s amely ennél fogva ugyanabba a kedvező helyzetbe hozza azokat a termelőket, akik a Tisza s a Duna partján laknak, mint a mily kedvező helyzetben vannak azok, akik a Duna partján laknak. Azt hiszem uraim, hogy ez egy égető kérdés, a melyet mentül hamarabb meg kell oldani. (Helyeslés.) Én ezekről a dolgokról napokig beszélhetnék ; mert hiszen velük együtt nőttem úgyszólván össze, második természetemmé váltak. Nem akarom ezekkel az urak figyelmét fárasztani, hanem áttérek a vám- és kereskedelmi ügvre. (Halljuk! Halljuk 1) T. uraim, itt természetesen előtérben lesz a mi vámpolitikánk. S kétségtelen, hogy egy magas vámügyi politika egy országot gazdaggá tehet, ha meg vannak hozzá a feltételek ; mig rósz vámpolitika az ország anyagi érdekeinek nagy károkat okozhat. S itt természetesen első sorban elő tolul az a kérdés, hogy vájjon vámszövetséget kössünk Ausztriával vagy pedig külön vámterület —íegyen Magyarország. (Halljuk !) Hát t. uraim, én abban a meggyőződésben vagyok s a gazdasági életnek megfigyelése arra tanitott, hogy a kérdés, hogy vájjon micsoda vámügyi politikát kövessen egy ország, soha sem függ sem pártoknak, sem egyes embereknek a néze- zetétől, meggyőződésétől, hanem azt az országnak a viszonyai diktálják parancsoló szóval. Kérem azt mondják, Bismarck csinálta a uémet véd- vámókát. Hát tessék nekem elhinni, hogy nem Bismarck csinálta. Bár én a legnagyobb tisztelettel vagyok az ő óriási kiemelkedő tehetségei iránt. Addig, ameddig a német mezőgazdáknak Angliában, Hollandiában s Belgiumban kedvező, s luc- rat'v kiviteli czikk volt a gabona, vagyis addig, a meddig Németország szabad kereskedő állam volt. Abban az órában pedig, a mint megszűnt az a lehetőség, hogy az amerikai verseny folytán Németország Angliában, Belgiumban s Hollandiában a maga jeles gabonáját eladhassa, — Németország védvámos állam lett. (ügy van!) Bismarck oly zseniális ember volt, hogy hamarább látta abban az időben ezt a jelenséget s felkarolta ezt a természetes mozgalmat. T. uraim, addig, amig mi 200 millió mm. gabonát szállítunk ki, mint a múlt évben s azért 260 millió kor. értéket veszünk be ; ameddig mi 937 ezer lovat viszünk ki s ezért 23 millió koronát veszünk be: addig mi védvámos politikát nem követelhetünk. Mert ha mi fel fogunk állítani vámsorompókat a mi határainkon, akko: tessék elhinni, azok is felfognak állítani vámsorompók»t s vámokat fognak szedni határainkon s mi lesz akkor a mezőgazdákból, akik a mostani viszonyok közt, a midőn kivihetik a búzát Ausztriába vámmentesen, ott vámolni fogják; a mi ma a leg lukrativebb ága a mezőgazdaságnak: marhahizlalást, a mely az ő javukra szolgált, nem lesznek képesek folytatni, mert nem lesznek képesek kivinni. Én nem tagadom, hogy igenis a védvámoknak az iparra s kézmüvekre igen nagy, szerencsés befolyása van, csakhogy Magyarország lakosságának 85 százaléka ez idő szerint mező azdákból áll, azokat nem tehetjük tönkre azáltal, hogy mi védvámos politikát kövessünk s retorzióval élve, megnehezítjük a mi nyers terményeinknek kivitelét. De továbbá az a hit általánosan, hogy önálló vámterület már annyit tesz, mint az iparnak a fejlődése. Hát engedjék, t. uraim, hogy egy pár igen tanulságos példát hozzak föl. (Halljuk!) Én rém tagadom, hiszen botor tagadás lienne, hogy a védvámoknak jazhpar fejlesztésre semmiféle hatása ne lenne ; ezt nem lehet mondani. De csak akkor van a védvámoknak kedvező hatása, ha meg vannak a kedvező feltételek, hogy a védvámok ipart fejlesszenek. Mert Spanyolországban kellene legfényesebb ipari viszonyoknak lenni, mert semmiféle más országban, mint Spanyolországban, olyan magas védvámok nincsenek. Már pedig Spanyol ország az az ország, amely a maga gazdag érczeit mind kivizzi s az utolsó rongyos szeget sem képes otthon csinálni, hanem idegenből hozza be. Spanyolország az az ország, amely daczára a védvámoknak tökéletesen szegény. Felhozram egy példát- De kérem, vannak arra is példák, hogy mit lehet elérni a védvámok- kal prosperáló országokban is s azokhoz tartó zik kétségtelenül Észak-Amerika. Mert hiszen Észak-Amerika oly bámulatos haladást tett néhány évtized alatt, hogy az a legtanulságosabb példa mindenesetre, mert ott rövid évek s évtizedek alatt bonyolódik le az, a mi Európában évszázadokig tart. Tanuljunk Amerikától. Hát legelőször is, kérem, méltóztatnak azt tudni, hogy Eszak-Amerika körülbelül 1825 óta mindig védvámos s hogy az utolsó 10 esztendő előtt az úgynevezett Mac Kinley-billel még a védvámokat. nyugaton emelték. Mióta csak vámpolitika van Amerikában, minden kormánynak az volt a törekvése, hogy a kender kötelek gyártását a maga védvám-politikájával elősegítse. Irtóztató vám, talán 300 perczentes vám van a kender-kötelekre s mégis Észak- Amerika 1 mm. kenderkötóllel sem termel többet mint 1825-ben, Méltóztatnak látni, hogy védvámokkal nem lehet ipart fejleszteni, ha az előfeltételek nincsenek. Van kérem egy másik példa. Amerika min- pig a legnagyobb súlyt helyezte arra, hogy a gyapjuipart s a gyapjú-szövet, a posztó-ipart elősegítse. S arra rendkívül magas vámokat vetettek. Ellenben a gyapot-iparban a vászonipar, relative el volt hanyagolva, az arra vetett vámok nagyon csekélyek voltak. De minden áron akarta a gyaju-ipart elősegitni S mi történt? Az, hogy a gyapju-ipar, amelyet na gyón magas vámokkal védtek, alig tett némi haladást. Hosszú 50 esztendő kellett arra, hogy Amerika népessége egy részének a szükségleteit a gyapjú ipar fedezze. Ellenben a gyapotipar, amely nem részesült ilyen protekczióban, óriási lendületet vett s óriási exportot mutat fel. Méltóztatnak látni, hogy egyedül a magas vám nem nagy áldás. Azt is mondják, hogy addig, ameddig mi Ausztriával vámszövetségben vagyunk, lehetetlen, hogy a mi iparunk fejlődjék. Hát kérem, aki ezt igy általánosságban állítja, az nem foglalkozott részletesen az ipar ügyeivel. Mert igenis van nekünk egy iparunk, amely a vámszövetség daczára sokkal relativebben, sokkal nagyobb mértékben fejlődött, mint fejlődött Ausztriában s ez avasipar. A vasiparnak a fejlődése Magyarországon a vám-szövetség daczára sokkal Dagyobb, mint a velünk vámszövetségben lévő Ausztriában. De kérem, méltóztatuak azt is tudni, hogy valamely ország ipari fejlődésére nézve rendesen a legfőbb kritériumok a^ok, hogy a textil ipar vagyis a szövőipar tekintetében egy ország micsoda haladást tesz. Hát kérem, olyan ipari termelési statisztikát egyéb ipari czikkekre nagyon nehéz felállítani; hanem az olyan iparra kéjem, mint pl. éppen a gyapot-ipar, amely tisztán csak külföldről behozott czikkekböl dolgo-hat, — mert hiszen gyapotot itt az országban termelni nem lehet — az tanulságot szolgáltat amellett, hogy igenis az ipari fejlődés jelentékeny, mert mig 1891-ben a pamut behozatala egy esztendőben 19 ezer mm. tett, addig 1902 ben ugyancsak ez a pamut behozatal 75 ezer mm. tett. Tehát több mint meghá- romszoroscdott, csaknem megnégyszeresedett. S ez még nem is mutatja, kérem, ennek az iparnak a teljes fejlődését. Mert még az 1902-iki eredményekben nincsenek benne azok a gyárak amelyek most legújabban fellettek állítva s ha valaki megnézi Budapesten vagy sz. Lőrinczen azt a pamutszövő gyárat, hol egy kétszer háromszor nagyobb teremben ennél lát egy auto- matice működő Norden-féle ssövöszékeket készíteni, az megfog győződni, hogy- lehetséges, daczára a vámszövetségnek, jóakarattal, utánjárással támogatással Magyarországon is az ipart tetemesen fejleszteni. S én együk föfel- adatomnak fogom tartani erre nézve mindent megtenni. (Tetszés Helyeslés ) De egy volna kívánatos. (Halljuk!) Másutt mindenütt, mikor iparpártolásról, uj ipar teremlésről van szó, az országnak nagy birtokosai, mágnásai előljárnak (Úgy van!) Így keletkezett a cseh ipar. Tessék megnézni a gazdag cseh mágnásokat, alig van egy, akinek ne volna iparvállalata. Az volna kívánatos, hogy ami mágnásaink is abban leljék ambíciójukat, hogy uj iparágakat teremtsenek, támogassanak. (Helyeslés.) Hát t. uraim, nem akarom fárasztani az urakat (Halljuk!), rendkívül fontos az, hogy Magyarország újra részt vegyen azokban a tárgyalásokban, amelyek vámszerződéseknek megkötésére s megújítására vonatkoznak. Én a tat vasszal Angliában voltam s május végén ot- voltam az angol kópviselöházban, mikor Chamberlain a maga nagy, uj vámügyi politikáját kifejtette. És nekem akkor is az volt, most is az a meggyőződésem, lehetséges, hogy Chamberlain abban a nagy programmjában vagy po liúkai evolucziójában, amelynek czélja az, hogy Angliát és az összes angol gyarmatokat egy nagy vámszövetséggé egyesítse, hogy Chamberlain ebbe belebukhat De az is a meggyőződésem, hogy az ö politikája, habár az ö személye elbukik, okvetlenül érvényesülni fog. Látjuk, hogy Németország, egy uj nagy protek- cziós vámtarifát csinál s mondhatjuk, hogy a németországi szövetségnek köszönhetjük csak, hogy azt a vámszeiződést, a xelyben ma állunk Németországgal s amely nekünk az ő autonom vámtarifájával szemben igen nagy előnyt biztosit, különösen árpa, gabona, hízott marha tekintetében, amelyben nekünk van uagy kivitelünk, hogy ő ezt a szerződést fel nem mondta. Künn voltam ugyanaz időben N metországban s az ottani kanczellártól, miniszterek! öl azt a biztosítást vettem, hogy Németország nem is fogja felmondani ezeket a szerződéseket addig, amig reméuye és hite van, hogy velünk tárgyalhat Ez a hit és remény ami belső zavarainkra vonatkozik, amely megakadályoz bennünket abban, hogy az uj vámtarifát életbe léptessük. Végtelenségig Németország sem várhat. S bekövetkezhetik az, ami reánk magyarokra nézve káros hatással fog végződni, hogy Németország megkezdte a kereskedelmi tárgyalásokat Oroszországgal. Eddig mindig úgy volt,