Szamos, 1903. november (35. évfolyam, 88-96. szám)

1903-11-01 / 88. szám

Tévtanok a socialismusban és yelök szemben ' a tisztán social-ethikai elvek. Irta: Tar Béla. Miként a véges térben minden, úgy az ember is, mint individuum, az időben az idő­vel változik. Az ó-világ barlangi embere hosz- szas evolutio eredményekép áll előttünk a maga mai szellemi érettségében ; a progressiv haladás Ösvényt tapos, útit nyit, alkot és formál élete különböző korában, viszonyaiban. A milyen joggal állíthatjuk azt, hogy meg vaunak min­den kornak a maga elvei és eszméi, a melye két, mindjárt magába szív születése alkalmával a kor gyermeke, a melyek vezérlik, irányítják aztán élete további folyamán, emeljenek azok bár, vagy éppen porba sújtsanak : ugyanilyen joggal állíthatjuk azt is, hogy minden korban más az eszme, más az elv, a mel uralkodik. Évek tűnnek, századok merülnek el az idő tengerén, ámde a nyom, mit maguk után hagy­nak, megannyi világos bizonyítéka, élő példája e feltétlen és egyszerű igazságnak : az egyedi ember érez,, gondolkodik és akar. Felfogja, át- érzi a külvilág jelenségeit és benyomásait, kép­zetekké dolgoza fel ezeket, gondolkodik fe­lettük és végül gondoskodik megvalósításukról. Kérdezhetik tőlem, hogy elvégre mit akarok én most e philosophiai elmélkedéssel ? Rövid válaszként jelezhetem, hogy fejtegetésem ké­sőbbi folyamán szükségem lesz reájok, mint lélektani igazságokra. Az ember társadalmi sociaüs lény, mondja Aristoteles; öuerejóbél meg nem élhet, tehát csoportosan él; társadalmat, societast, később államot, civitast alkot. Elve, bogy miként al­kossa, rendezze be e societast, e civitast, — más és más, mert idővel és időnként másként gondolkozik, másként érez és másként akar. A kérdés miértjére világos és egyszerű a válasz : mert ezt a megváltozott elvek, a megváltozott viszonyok követelik tőle. Azt tagadni nem le­het, hogy az első societás, sőt civitas is vé­delmi jelleggel bir s a benne élő existentiák biztosítása végett jött létre. Tehát modern érte­lemben mintegy véd- és‘ dacz-szövetség, ezen­kívül semminemű határozott és kijelölt czólja, megvalósítandó elve, munkaköre nincs. Csak ke söb bir és másodsorban gazdasági jelleggel, mert a művelődésnek csak kezdetleges fokán álló ember nem tudja kielégíteni szükségleteit önmaga, hanem a societás minden tagja gazda sági tevékenységét kisebb és más más körre korlátolja. A marquis két dolgot gyűlölt: a falusi éle­tet és a feleségét. Hogy tehát állandóan Pá­rizsba élhessen, kineveztette magát a „Sahara aranybányáit kiaknázó részvénytársaság“ igaz­gatójává. A részvénytársaság persze ép oly ke vés3sé létezett, mint arany a Sahara sivatag ban. A marquis találmánya miudkettö. A derék ur Párizs valamelyik utczájában irodának való helyiséget bérelt, azt fölszerelte szükségesekkel, az íróasztal mellé pedig beültetett négy hiva­talnokot, akiknek ezen a föld kerekségén egyéb dolguk nincs, mint — semmit 'enni, de ezt a semmit rendkívül titokban. Fáradságos mun­kájukért pedig gyünyörü fizetést húztak. A marquis megengedheti magának azt a luxust, mert annyi rranyat gyűjtöttek ősei, a mennyi sohasem volt egész Saharában. A marquisné pe dig kapja a leveleket természetesen, meg pros­pektusokat, a melyeket külön e czélra nyomat a marquis, hogy bebizonyítsa milyen rendkívül módon elfoglalt nappal és éjjel, úgy, hogy csakis nagy ünnepeken utazhat le a felesége meglátogatására. A marquise elhitt mindent és még sajnálta is az urát, aki a kötelesség és lelkiismeretesség ennyire elfoglal Párizsban azonban jól tudta mindenki, hogy micsoda társaság az, a mely a nemes urat a fővároshoz köti: egy fiatal, csodálatos szép müvészuő társasága, akit a marquis va­gyona lecsábitott a Színpadról és egy nagy pompával berendezett palotácskában helyezte el. Az imádott 8,000.000 frankjába került évente a marquisnak. Természetes tehát, hogy az övéi a leg-zebb toilettek és a legelegánsabb fogat a fővároshan . . . Eljutottunk tehát a társadalmi ember fo­galmához, aki érző, gondolkodó és akaró való­ság, phisikai lény, kinek hogy élhessen, ép- ugy meg vannak a maga létbeli szükségletei, valamint megvan a természet minden más óiő lényének. E szükséglet kielégítése — latba téve a természet hatályos erőit is, — legna­gyobb részt a munka segítségével történik. De inig a szükséglet egyedi természetű, addig a munka épen nincs az egyénhez kötve. Itt jő a zavar. Egyik ember dolgozhatik a másik he­lyett, sőt egész társadalmi osztályok dolgozhat­nak egy magasabb kaszt jólétéért, előrehaladá­sáért, de ha pl. csak X elégíti ki éhsógbeli szükségletét, Y korántsem fog avval dicsekedni, kog3r ő is jól lakott, pedig ö nem evett. A munkának és a szükségletek kielégítésének e fordított viszonya, a munka társadalmi szabá­lyozása, gazdasági munka-versenyszabadság, szerződési szabad-iág, továbbá a tulajdon, a csa­ládi szervezet és örökösödési jog képezik kér­déseit a sociaüs tévtanok és a social-ethica irányzatának. Más felfogással a dolgok lénye­géről, más eszközökkel birtokában megol­dásuk végett, más végczéllal végső következ­ménykép: két ellentétes irányzat. A sociaüs tévtanok — mintha csak a 16. és 17. század individualisztikus iskolának visz- haugját hallanánk — minden nemes alapot nél­külöznek, elvetik az erkölcsisóget is. Minde­nütt csak az egyént nézik, csak egyéni érde­ket tartanak szem előtt, kifejlesztik az önzést legvégső határokig. Csak az ónt, csak az enyém fogalmát ismerik, csak a saját élvezet és anyagi haszon az irányadó, a ' ol szükséges még a té­teles jog parancsair, tilalmait is sutba dobják. Elveik tehát legszélső képtelenségek immorális balfogások, megvalósításuk a legnagyobb igaz­ságtalanság. Ma már Krisztus születése óta XX letűnt század áll hátunk mögött, korunk culturával, technicai vívmányokkal dicsekszik, de hol van az erkölcsi fejletsóg, ha ily téveszmék is lehet­nek, ha ily téveszmék is képezhetik százak, ez­rek bevallott, sőt nyíltan hirdetett élet-elvét ? Hol van a Krisztus hirdette felebaráti szeretet, az igazságosság és jogosság, hol van a mutua- lismus, hol az altruizmus; hol nyilvánul a charitativ érzés, ha mindenütt, mindenben az egoizmus tanát követjük? Hisz feltámadt ak kor az ó világ barlangi embere, mit beszélünk akkor arról, hogy az ember gondolkodik, érez és akar, ide nem kell ész, ide nem kell érze­lem, nem akarat, itt és így csak a legvadabb bestiák ösztöne müküdik ! Egy héttel ezelőtt a szerelmes marquis váratlanul táviratot kapott a kastélyából a fe­leségétől. — Jöjj azonnal, halálos beteggé lettem. Erre a férj nyomban szabadságot vett magának a részvénytársaságtól, aztán haza ro­bogott a leggyorsabb vonattal ... és nem jött többé vissza. Egyhamar nem is jön. A marquisné — amint jól sejthető — a legjobb egészségnek örvendett amikor tárt ka­rokkal fogadta. Hanem az első szavak után a marquis kezdte a halálos betegség szelét érezni A feleségének minden részletről pontos értesü­lései voltak. Ezek ellen hiába való lett volna minden tagadás. A marquis tehát a felesége lábai elé vetette magát bocsánatért Ezt meg is kapta — de egy föltétel alatt : ha elfogadja a házi fogságot. A marquis tehát egyhamar uem lesz látható a Szajna partján. A történetnek itt azonban még nincs vége A komplikáczió ezután fog bekövetkezni. Két pörre várhat a párizsi közönség. A port a „részvénytársaság“ alkalmazottai indít­ják a felmondási időre járó fizetésért. A má­sik port a szép mademoiselle készül megindí­tani — vógkielégités czimón. Mert a marquis állítólag valami Írásbeli szerzödésfélót csinált vele ... A marquis felesége pedig hallani sem akarja, hogy ilyen czélokra tékozoltassók az ősi vagyon. Mindezeket a bajokat egy áruló szobaleány hozta, akit a szép mademoiselle elcsapott a szolgálatból. Az emberi boldogulás csak erkölcsi ala­pon lehetséges. Nem elég az, hogy betartjuk a törvényszabta korlátokat, hogy engedelmeske­dünk parancsainak, hogy nem szegjük meg ti­lalmait, kell és szükséges az is, hogy a tiszta, benső erkölcsiség tanítványai, követői aposto­lai legjmnk. Az ember nemcsak mint egyén jő tekintetbe, hanem úgyis mint a societás egyik alkotó tagja. Mivolta tehát dualisztikus. Az In­dividualismus csak az egyént látja, csak azt tartja szem előtt. Ellentétbe vele a social ethica az egoismus és mutuaüsmus, az individuum és societás legfenségesebb harmóniáján, követeli, nem felejtve ki szerepköréből az altruismust sem. Az említettek tehát a határkövek, ezeket figyelembe véve beszélhetünk csak a munka társadalmi szabályozásáról, a munka és szerző­dés szabadságáról, gazdasági szabadságról, tu­lajdonról, családi szervezetről és örökösödési jogról úgy, mint azt a social ethicai elvek vall­ják, a mikben politikájok kicsúcsosodik. (Folyt, köv.) HÍRROVAT. A 3. negyed év lejártával felkérjük la­punk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hát­ralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megú­jítani szíveskedjenek. * A reformáczió emlékünnepén a szat­mári ref. templomban okt. 31-én megjelent a városi törvényhatóság tisztikara, ólén Pap Géza polgármesterrel, a kir. törvényszék, a helyben állomásozó katonaság tisztikarából szá­mosán és a város összes iskoláiból a ref. val- lásu tunulók. A gyülekezet az ünnepélyt „Jö­vel szentlélek“ zsoltárral nyitotta meg, mely után a ref. leánynövendékek énekeltek. Az alkalmi templomi beszédet Biki Károly esperes tartotta, híven jellemezvén a reformácziónak nagy je­lentőségét a hit és haladás szempontjából. A templomi ünnepélyt a lányok kara által orgo- nakisérettel előadott nagyhatású ének és a gyü­lekezet együttes éneke zárta be. * Mindenszentek napján, ma reggel fél 8 órakor a zárdatemplombau Juhász János s. lelkész mond plébániai misét, melynek végezté­vel Hehelein Károly prépost-kanonok, plébá­niai adminisztrátor beszédet tart. Reggel 9 óra­kor ugyanott káptalani ünnepi mise, mely után dr. Kovács Gyula kópzőintózeti tanár mondja a beszédet. Ugyanezen napon este 6 órakor a halottak emlékére Tóth József h. lelkész tartja az egyházi szónoklatot. * A Lorántífy Zsuzsánna-Egyesület meg nyitó estélyét szépszámú közönség érdeklődése mellett tegnap tartotta meg, mely egyszersmind a reformáczió emlékünnepélyével volt összekötve. Az elnöki megnyitót Domahidy István elnök akadályoztatása miatt Biki Károly esperes mon­dotta kérve a közönséget, hogy meleg érdek­lődését az uj felolvasó cyklus iránt, mint eddig, ezután is buzgó megjelenésével és áldozatkész­ségével tanúsítsa. Ezután Osváth Elemér, fő­gimnáziumi tanár tartott felolvasást, szépen kör­vonalazva a reformáczió nagy jelentőségét. Hermán Margit kisasszony pedig az­zal a benső hévvel szavalt alkalmi ódát, mely mindig közvetlenül tudja megtalálni az utat a hallgatóság szivéhez. A minden pontjábau szé­pen sikerült estélyt a női énekkar gyönyörű éneke nyitotta meg és zárta be, melyet Veress Lajos kántor dirigált. A közönség lelkesen tap­solt valamennyi szereplőnek. * Halottak napjau holnap reggel fél 8 órakor a zárdatemplomban Hehelein Károly pré­post kanonok, plébáuai adminisztrátor mond ünnepi gyászmisót. D. e. 9 órakor káptalani nagy gyászmise. E napon egyházi beszédeket nem mondanak. Ugyancsak ezen a napon d e. 9 órakor Pálfalván a Peley kápolnában Tóth József h. lelkész tartja a gyászmisét. A hidon- tuü róm. kath. temetőben délután 4 órakor ve szi kezdetét a sírok kivilágítása. Este 5 órakor a temetőkápolna előtt Juhász János s. lelkész beszédet mond. Esti 7 órakor a temetői haran­gok megszólalnak, a kivilágítás véget ér s a temető kapuit bezárják * A reformáczió emlékünnepét az ev. ref. főgimnáziumban tegnap reggel ülték meg. PÁSKUJ IMRE hazai iparesarnokába az őszi újdonságok megérkeztek- Iskolás gyermekek részére kész kelengyék szintén raktáron Tannak

Next

/
Oldalképek
Tartalom