Szamos, 1903. november (35. évfolyam, 88-96. szám)

1903-11-01 / 88. szám

XXXV. évfolyam, Szatmár, 1903. vasárnap november hó 1. 88-ik szám. SZAMOS. ,í POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP? MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. Halottak napja. Ravatalon fekszik a természet. A leta­rolt fák ágai között az enyészet sóhaja reszket. Mintha az élettől válni készülő lé­lek sírna a levegőben, a szél zúgásában, a sárga levelek zörgésében. A természet halála ez Holtan fekszik a pezsgő élet, a napfény, a virág. Halott a föld, amelyre a pusztulás fehér szemfedője hull. Csak tetszhalott ugyan, amely föltá­rnád egy tavaszi hajnalon, de csak azok­nak, akik megérik ezt a hajnalt. Egyébként minden évben egy életet él a természet, egy hosszú életet — a bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig. Az ember pedig a természet másolata. Életében úgy, mint halálában. És az évez­redek emberiségének lelkében frissen él ez a tudat. A kőkorszak őslakója ösztönszerü- leg érezhette, hogy ő, a maga egész vilá­gával nem egyébb, mint a természet egy parányi töredéke. És az évezredek emberöltőinek lelké­ben ez az ösztön tudattá, világoslátássá fejlődött s ma már lelki életét is a termé­SZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők szét változásaihoz alkalmazva és azok­hoz való vonatkozásban éli le az ember. Vagy miből másból származhatott az a dátum, amely a halottakra való emléke­zés napját egy komor őszi napra tette ? Maga a biblia gyönyörű példázat, a szent- irás a maga nagy ünnepnapjait és ünnepna­pok jelentőségének, karakterének teljes pár­huzamával állítja be a természet változott időszakai közé. Lehet-e stilszerübb, vonatkozásaiban találóbb napot elképzelni a halottakra való szomorú emlékezés napjául, mint az őszi napot ? A halál gondolatáé a kegyeletnek ez a napja. A lehervadt virág, a lepördült lomb, a sivár, kihalt tájak, minden, minden a ha­lálra figyelmeztet. Az őszi szél azt sirja: memento móri! A zörgő avar azt suttogja: — memento móri! És mit tehetünk e sok figyelmeztetéssel szemben ? Kimegyünk a temetőbe, a begyöpösödött hantok közé, a sirok világába. Szomorú utjain a temetőnek aztán teljesen átengedjük lelkünket a halál lesújtó, sötét gondolatának. De azért emberek vagyunk. Életösz­HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. töntől duzzadó, mohó emberek, akik a leg­csöndesebb birodalomba is elvisszük az élet szeretetét. És halottak napján, bár lelkünk gon­dolata a halálé, a szomorú elmúlásé, élet költözik a temetőbe. Élet, amely ott reszket a sápadt őszi virágban és sóhajainkban. így fonódik össze mindkét lánczszem, az élet a halállal. Egy láncz az, szorosan összeforrott láncz, amely még sohasem esett szét. Az egyik lánczszem a napvilág­hoz köt, a másik az égi sötétséghez. Az egyik az élet abroncsa, a másik a halál béklyója. És a temető utjain járva, szinte érez­zük a halál béklyójának szorítását. És.em­lékezésünk, kegyeletes siránkozásunk, amely a holtaknak, valójában a magunk biztos, el­kerülhetetlen sorsának megsiratása is. Em­berek vagyunk, kicsiny töredékei ennek a nagy természetnek és saját esendöségünk, szomorú elmúlásunk tudata, melyet példáz az őszi hervadás, a téli pusztulás könyekre indít. A halottakra való emlékezésben sirat­juk önmagunkat. Halottak napján­Alkony borítja a néma tájat, Lassan kig-yulad csilagra csillag, Serkentve kondul intő órája a sötét gyásznak, A rejtett kínnak. Édes hang csendül, szivem megérti — Kezemben egy kis kezecskét érzek S a múlt öléből feltámadoznak ismét a régi, A boldog évek. Odaszáll árva, borongó lelkem A temetőbe, egy kicsi sírra S utánad áhit, letört virágom, kit eltemettem Busongva, sírva. Koldusként járnám éhen, didergve, Nyomorral küzdve a nagy világot, Ó, csak tudnám, hogy akármily későn, akármily Reád találok ! [messze Feleségem sírjánál. Szeplőtlen testedből violák fakadjanak, Altasson lágyan éneklő serege Shakespere. A szálkái temetőben Állok, — a nap lemenőben, Lomb sárgul itt minden ágon . . . Eszembe jut Korán eltűnt boldogságom I Jó nőmet temettük itt el, Jobb jövőben bizó hittel ; Bizony bizony én is érzem ; Hogy nekem is Előbb-utóbb itt lesz végem. Itt borul rám a falombja, És az alkony fuvalomja Itt beszéli majd ki voltam ? Boldogtalan — Ezt susogja majd énrólam. Boldogtalan, mert az Isten Egyre sujtol és ver itten . . . Mi már vérző szivem álma Miként a füst Tova röppen, tova szállá! Füst csak az emberi élet, Az ész a szív egyre téved, Kivált az elcsüggedőben . . . Megenyhül majd: A sírban, a temetőben ! Kósa Ede. A Szahara aranya. — Tudja, mi a legújabb? Az öreg Mar­quis de N ... t a felesége fogságba vetette! Ezzel köszöntik egymást Paris legelőke­lőbb Kaszinójában most az ismerősök s a tör­ténetke, mely szájról szájra jár, általános de­rűt kelt mindenütt, mert a marquis igen ismert és igen mulatságos hirü ember a Szajna mind­két partján. A pletyka nem túloz: a marquist csak­ugyan fogságba vetette a felesége, még pedig a saját kastélyában: Dél Franczia országban messze-messze attól a Párizstól, a melyért a vén viveur annyira rajong. Ezt a büntetést pe­dig egy elbocsájtott szobaleány bosszújának kö­szönheti. Szabados Ede. 1 Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárát ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. _ Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermek •• zzznzazipők és csizmák a legjobb kivitelben. — ■ ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom