Szamos, 1903. szeptember (35. évfolyam, 71-78. szám)

1903-09-06 / 72. szám

hiva fel a nemzetet azért, a mi a magyarnak mindig a legdrágább volt, s a mi nélkül még az élet sem kellett, — a szabadságért. Két század telt el azóta, hogy megindult az a hosszú nemzeti küzdelem, melyben oly sok kurucz vér öntözte, termékenyítette e haza földét s szentelte meg annak minden göröngyét. Ez a kiontott vér, melyből annyi éven átadás fakadt e honra, áldás fakadt e nemzét^»^-^-' ma izenetet közöl velünk, ku­rucz ősök unokáival, szent hagyományok, drága örökségek birtokosaival. Azt izeni, hogy a hálátlanság hűn, a nagyok emlé­kének tisztelete, megbecsülése erény. Hosszú idők súlyos bűne, — nehéz átok gyanánt — nehezedett nemzetünkre; idegen­ben hagyta pihenni legnagyobb fiát, — s kilökni engedte emlékét nemzeti hősei Pan- theonából s talán saját szivéből is. Megmozdult végre a nemzetben a lelki- ismeret; ma még csendes moraj, — de hovatovább erősebben és erősebben zugó kar, — a nemzeti lelkesedés, a nemzeti együttér­zés felséges kara. Ebből a karból Szatmár- vármegye szava sem hiányozhatik, hiszen Rákóczi küzdelmeinek egyik legdicsőbb, leg­gazdagabb szintere volt. Tiszahecs nevéhez fűzi a magyar történelem az első fényes győzelmet, ott kezdődik hosszú sorozata azoknak a diadalmas csatáknak, melyekben — bár elhullottak legjobbjaink, — de biz­tosították örök időkre a magyar nemzet elví- tázhatatlan jogát az élethez, szabadságához és függetlenségéhez. A múlt e hosszas halogatásának súlya alatt, az országszerte megindult nemzeti em­lékezések hatása alatt inditotta meg Szatmár- vármegye törvényhatósága a mozgalmat a ti- szabecsi győzelem megünneplésére, s az üt­közet helyének emlékoszloppal való megjelö­lésére. Távol áll tőlünk a vármegye e haza­fias lelkesedés és ihlet sugalmazta szándéka és terve iránti legkisebb ellenvetés is; Rá­kóczi nemzeti hős, a magyar szabadság hal­hatatlan bajnoka, örökemlékü martyrja volt, — emlékének minden honpolgár előtt szent­nek kell lennie, s emlékünnepélye osztatlan nemzeti ünnep kell hogy legyen. S mégis az történt, hogy a rendezőség többsége a tör­ténelem megczáfolhatlan igazságával szembe helyezkedve, — a tiszabecsi emlékoszlopot — Ugocsavármegyébe, Tiszaujlakra határozta felállítani, s a tiszabecsi győzelem emlékét Tiszaujlakon ünnepli. Szatmárvármegye polgárai! A mi szent érdekünk és kötelességünk első sorban tiltakozni minden olyan intéz­kedés ellen, mely a történelmi igazságot s a vármegye- szent érdekét oly kevésre becsüli. De tiltakozásunk ne legyen csak puszta szó, hanem a nagy történelmi emlékhez tettekben is nyilvánuljon. Ünnepeljünk mi is, állítsunk emléket mi is a tiszabecsi csata­térre, s ezen önzetlen tisztán hazafias lelke­sedésünk s a történelmi igazság által vezé­relt és irányított emlékezésünkkel szolgáltas­sunk igazat vármegyénk elvitázhatlan jogának s a történelmi igazságnak. Nem kicsinyes­kedő elégedetlenség, s nem pártpolitikai fél­tékenykedés vezet ez eljárásunkban, hanem az az erkölcsi szempont, mely az igazságért bárkivel szembeszáll, s az az önzetlen törekvés mely nem nézheti szó nélkül, hogy Szatmár­vármegye egyik hires csataterének emléke Ugocsavármegyében állittassék fel, s ott ün­nepeltessék meg. Tiltakozásunk tehát jogos, — s szándé­kunk nemes ; nem a hivatalos rendezőség által rendezendő ünnepélyek megbolygatása, de annak helyesbítése, kiegészítése. A mi ünnepünk Szatmárvármegye pol­gárságának ünnepe, — hozzájok fordulunk tehát, s arra kérjük, hogy megjelenésükkel tegyék közvetlenebbé, fényesebbé emlékünne­pélyünket. Jöjjenek el Tiszabecsre, s ott kö­zös emlékezésünk által szenteljük meg a föl­det, melyet az első kurucz győzelem vé­rével áztatott, s jelöljük meg örök idők .ta­núságául emlékét e győzelemnek ott, a hol az történt, a hol azt a történelem is megje­löli. Legyen a mi emlékezésünk önzetlen honfiúi lelkesedésünktől áthatott s a nagy szabadsághős első győzelméhez méltó! Az országos függetlenségi párt részéről eddig is megígérték lejövetelüket Kossuth Ferencz, Barabás Béla, Eötvös Károly, Her­mann Ottó, Bartlxa Miklós, Lengyel Zoltán, Bakonyi Samu, Luby Béla, Gabányi Miklós stb. Az ünnepély sorrendje: 1. Utazás: 1. Indulás a Budapest—Kőrösmező közti államvasuti vonalon Nagykárolyból a szeptem- 20-án hajnali 4 óra 49 perczkor induló, Szat­márnémetiből 6 óra 01 perczkor induló, 1706. sz. személyvonatta!, mely csatlakozik a Királyháza—Bátyú közti 4003. sz. vonathoz. 2. Megérkezés Tiszaujlakra délelőtt 8 óra 30 perczkor. (Megjegyeztetik, hogy a Budapest—Lawoczne közti vasúti vonalon utazók szeptember 20-án reggel 6 óra 40 perczkor a 4004. számú személyvonattal ér­keznek Tiszaujlakra.) 3. Szeptember 20-án délelőtt 8 óra 45 perczkor indulás atiszaujlaki vasúti állomás­ról az emlékmű színhelyére a rendelkezésre álló, lassú lépésben hajtó kocsikkal, lovas bandériummal és gyalog. 4. 9 órakor megérkezés az emlékműhöz. kiszállt, az integetés csak nekünk szólhatott. Micsoda fura lengyel szokás ez ? Megszeppenve pislantottam az uracskámra, ki már ekkor ki­egyenesítve athléta termetét, idegesen pödörte bajuszát ; mialatt szeméből vésztjósló villámo­kat lövelt az integető csoportra. E pillanatban Deus ex machiua gyanánt betoppan a kalauz es türelmetlenül reánk formed ; „Umsteigen ich bitte, umsteigen !“ Kiszállva magunk előtt láttunk egy óriás hegycsuszamlást, mely magá­val sodorta a síneket is, megakadályozva a köz­lekedést. Ezért integettek hát nekünk ! Pár száz lépésnyi gyaloglás után elértük a ránk vá rakozó másik vonatot és folytathattuk az utat. Majd teljesen elvesztünk az égbenyuló fe­nyő erdők közt ; hirtelen nyilt ezen az oldalon egy kies völgy ; most szédítő magasságú hídon robogtunk át, de már következő perczben zu­hogó hegyi, patak csörtetett le a meredek hegy­oldalon. Óriás sziklakőnek tetején álló kereszt vonta most magára figyelmünket és nem tud­tunk min jobban csodálkozni : a természet ha talmas megdöbbentő erején, mi itt teljes fónsé- gében nyilvánult, vagy a kultúra vaskezén, mely ezzel oly nagy eredménynyel daczol. A renge­tegben mindenfele jól ápolt országutak vezet­nek ; a hegyi patakokat színezve festett hidak szelik át ; és itt is, ott is kidugja pikáns fejét egy-egy tornyos, bóbitás, csecse villa. Mikor a legvadregónyesebb, legtitokzato­sabb fenyvesbe értünk, azt hive, hogy ide nem hatolhatott el emberi építő kéz, vonatunk sí­polva robogott át egy csodaszép hidon éj előt­tünk állott Jaremcze, a maga láthatatlan bá jával. A felszakadó felhők közül kitekiutő nap ragyogóvá tette a tájat ; az esőcseppek miili- á'djai drágakövek gyanánt tündököltek a fe­nyők csipkés ágain. A tarka-barka villáktól egy­másután jöttek elő a nyaralók és tűntek el az erdő sötét utain. Két meredek sötét fenyőkkel boritott hegy közt elrejtve minden világi zajtól nyílik a kies kis völgy. .A vasúti állomástól egy ut egyenesen a vízeséshez visz ; szemközt a ha­talmas, merész vasúti hid mintegy a két hegyet látszik összekötni büszke iveivel. Alatta folyik a Pruth, melyet egyetlen óriás ívvel fog át, mig két oldalról mintegy tiz kisebb iv van a | mély meder fölé emelve. A viz zuhogásának zaja messzire elhallatszik, de maga a vízesés mindaddig rejtve maradt előlünk, mig szikláról- sziklára kúszva el nem értünk egy a vízesés főié kinyúló hatalmas lapos sziklát. Alattunk volt a megolvadt zafír és sma­ragd kékes-zöld vegyülékében csillámló mély öböl ; és ebbe zuhogott tajtékzott a hófehér habos víztömeg, mely folytonos kissebb-nagyobb vízeséseket alkotva csörtet lefele a sötét, árnyas völgyben, magának a sziklafalakban törve utat. Az öbölnél a feléje nyúló kő-kolosszusok mint­egy tiltakozva kényszerítik irányt változtatni ; s megfékezve nyugodtabban folytatja kiszéle­sedett medrében útját a fenyvesek aljában. Partján mohos sziklák, kidöntött faóriások közt buja növényzet diszlik ; páfrányok, illái os erdei virágok, melyek fölött fátyolszárnyu szi­takötők enyelegnek ; kényelmesen terpeszkedő növényóriások nézegetik magukat tetszelegve a viz tükrében . . . egy játszadozó fecskepár csap le hirtelen a viz fölé, de ép oly hirtelen tűnik el megint. Körös körül templomi áhitatos csend, csak a viz zuhog és a légben halkan re­zegve lebeg át egy távoli harangszó . . va­sárnap van. * * * Hirtelen kövér cseppekben kezdett hullani az eső ; és az álomvilágból ijedten iramodtunk el a villák felé. Pár perez alatt szürke színbe boritott a zuhogó zápor mindent körültünk s nem láttunk semmi mást, mint egy Pruth vi­zéből sietve kirebbenő nyaralót, ki bennünket megpillantva lucskos fürdőruhájára kapta a le­pedőt és rémült szökkenésekkel tűnt el az erdő sűrűjében. Sűrű sötét éjbe . . . Sűrű sötét éjbe Álmatlanul járva, Fáj a szivem, lelkem Ha gondolok rája. Sűrű sötét éjbe Cillagtalan égen, Vesztett boldogságom Keresem én — régen. Káldor Lajos. ) Harácsek-féle kitűnő gyógyhatású 13ITHÍ L 'sósborszesz rendkívül sikerrel használtatik : bólfelfuvódás és azzal járó csikarások és görcsök megszüntesére, és fejfájás eile n. fog­az étvágy fokozására, mindennemű rheumatikus bajok: csuz, köszvény, A fogakat megóvja az odvasodástól, az izmokat rendkívül erősiti s a szemekre is erősitőleg hat, a rossz száj-izt, bűzös lehelletet, a fejkorpát, hajhullást, bőrviszketegséget, kellemetlen láb és egyéb izzadást, kipállást, pattanást és bőratkákat (Mitessereket) pár napi használat után teljesen megszünteti, A HARÁCSEK-féle MENTIIOL-sósborszesz ára használ .ti utasítással : nagy Üveg 2 ko­rona, kis üveg 1 korona. Kapható a készítőknél: Harácsek Vilmos utódainál, Nagybányán, továbbá Bartók László ur dro­gériájában Szatmáron, valamint az ország minden gyógyszertárában és nagyobb kereskedésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom