Szamos, 1903. május (35. évfolyam, 36-44. szám)
1903-05-17 / 40. szám
az ut építésére vonatkozó tervezet felügyeletét és a számadás elkészítésének kötelezettségét magára vállalja. Kimondotta továbbá, hogy a szatmár—szinyérváraljai ut építésének felügye létével Horváth János vármegyei bizottsági tagot bízza meg, ki a mérnöki segély igénybe- vehetése czéljából a vármegyei m. kir. állam- épitészeti hivatalhoz fordulhat. Ezzel kapcsolatosan Szatmár városával kötött régebbi megállapodásnak megfelelöleg elhatározta a bizottság, hogy Szatmár városát az útépítés megkezdéséről értesíti azon czélból, hogy ezen vonalon a város a tulajdonát képező vonalrész építését egyidejűleg foganatosíthassa. Végül a kis- majtény—csengeri ut lápi részére fordított 1000 korona mikénti felhasználatát illetőleg felhívja a bizottság az elnöklő alispánt, értesítse a csengeri járás föszolgabiráját, hogy ezen 1000 K a nevezett utón az ecsedi-láp lecsapoló-társulat által javaslatba hozott hidak betömésére lesz fordítandó s a hidak szétbontása az érdekeltek által, de nem Ínséges munkával lesz teljesítendő s a hidakból kiszedett faanyag értékesítése iránt az államépitészeti hivatal közben- jöttével annak idején a szükséges intézkedéseket tegye meg. * Eljegyzés. Kádas József m. kir. állampénztári ellenőr közelebb tartotta eljegyzését Lénárd Rózsa kisasszonynyal, Lónárd István szamosdobi ev. ref. lelkész kedves és müveit leányával. * Az állami elemi iskolák után esedékes építészi tiszteletdijak II. részlete fejében a vallás- és közoktatásügyi minisztérium Herczegh Zsigmond és Baumgarten Sándor állami építészek részére 3000 koronát érvényesített, melyet a tanács az állami isko Iák építésére felvett kölcsön terhére kiutalt s azt a pénztári hivatal tegnapelőtt el is küldte. * Próba-liitszónoklatot tartott tegnap dr. Jordán Sándor fogarasí rabbi a Kazinozy- utczai haladópárti imaházban, és pedig reggel magyar, délután pedig német nyelven. A hitközség határozata a meghívott rabbi megválasztása ügyében később fog keletkezni. * Kinevezés. A képviselőház elnöke Szűcs Gyula terembiztost, aki ez állását csak az imént nyerte el, a XI fizetési osztályból a X-ikbe nevezte ki. * Vasúti közgyűlés. A szatmár—fehér gyarmati és zsibó —nagybányai h. é. vasutak részvénytársasága f. évi május hó 25-én Budapesten évi rendes közgyűlést tart. Ezen közgyűléseken a város, mint részvényes szintén részt vesz és a gyarmati vasúthoz igazgatósági tagul Pap Géza polgármestert, felügyelő bizottsági tagul dr. Vajay Károly t. főügyészt, a zsibó—nagybányai vasúthoz felügyelő bizottsági tagul dr. Vajay Károly t. főügyészt jelölte ki. * Az állami ovoda átvéteie ügyében a vallás- és közoktatási miniszter értesítette a város közönségét, hogy a Kováts Béla Rákóczi- utcza 44. sz. telkét és felépítményeit a bemu tatott terv és a belügyminiszter által kívánt módosítások figyelembe vétele mellett történt átalakítása után 160 óvó köteles befogadására és a szükséges lakások elhelyezésére alkalmasnak és czéiszerünek tartja. Éhez képest az átalakított épületeket a hozzá tartozó telekkel együtt a tervezett kettős állami ovoda elhelye- zésére tárczája kezelésébe átvenni hajlandó, minélfogva az eladót hívja fel, hogy az épület megfelelő átalakításáról sürgősen gondoskodjék. * Jogszigorlat. Ambrózy Sándor e hó 11-én a budapesti jogtudományi egyetemen az első szigorlatot kitűnő oredménynyel tette le. * Nagy szabású hangverseny. Amint jeleztük, a szatmári gkath. egyház javára, abból az alkalomból, hogy a tárgysorsjáték húzása f. év juuius hó 9-én lesz múlhatatlanul megtartva, ezt megelőzőleg juuius hó 7-én nagyszabású hangverseny és közvacsora lesz a Kossuthkerti kioszkban. Papp Lajos lelkész fáradhatatlanul működik, hogy az fényes legyen. E czélból most a napokban jött haza Budapestről- Az est Dr. Chorin Ferencz és neje fővédnöksége alatt lesz megtartva. A rendezést a szatmár- vármegyei budapesti egyetemi ifjúság vállalta el. Felolvasást fog tartani Dr. Pap Zoltán orszgy. képviselő és hirlapiró. Közreműködnek Budapestről Juhász Ilonka. Étsy Emilia, Ba- róty Rezső, Szentes János, Juhai József, Fodor Oszkár, Kürthy József; Szatmárról Márton Lázár, Szentiványi Sándor, Ferencz Ágoston, Veress Lajos, dr. Havas Miklós és Lukácsy Mátyás fuvolás; Márkus Zoltán kuplékat énekel. Papp Lajosnak számos képviselő, hirlapiró és művész Ígérte meg, hogy lejön a hangversenyre. * Eljegyzés. Fodor Rezső posta- és táviró tiszt, városunk fia, eljegyezte özv. Bányay Gerőn ’ kedves leányát, Constantiát, Brassóban. * Uj rendelet. A mészárosok az olcsóbb fajta növendék marhahúst kezdik mérni. A közönség tájékoztatására elrendelte a főkapitány, hogy oly mészáros üzletben, hol fiatal marha nak a húsát mérik, köteles a mészáros a húst jelző táblával ellátni. A táblán olvashatóan ez áll: „Növendék marhahús.“ * Hivatalos vizsgálatot tartott városunkban Kurcz Ferencz m. kir. állategészségügyi felügyelő. Különösen huzamos ideig tartó vizsgálatot végzett Somogyi Mátyás állatorvosnál. Teljes elismerését fejezte ki a talált rend és pontosságért. *Zeneiskola. Rónai Sándor borsod-nádasdi lakos, okleveles zenetanár a tanácsnak tudomására hozta, hogy f. évi szept. 1 én e városban zeneiskolát szándékozik nyitni, a melyben a következő tantárgyak adatnak elő : zongora, hegedű és czimbalmon tanítás a legfelsőbb kiművelésig, zeneelmélet, zene történelem és ének tanítás, az összes fúvó hangszerek tanítása. A rendes hallgatók tanfolyama négy évig tart. E bejelentés kapcsán kéri, hogy a város az iskola részére szükséges helyiséget díjmentesen engedje át. A tanács ez ügyben nem határozott, de úgy hisszük, hogy a dalegyesülettel fennálló viszonynál fogva e kérelem nem is teljesíthető. * Továbbképző tanfolyamok. A vallás- és közokt. miniszter a tanulmányaikat már bevég- zett és a gyakorlati pályán működő azon tanítónők és tanítók számára, kik magukat tovább képezni óhajtják, a f. év nyarán a budapesti, a máramarosszigeti és Csáktornyái áll. tanítóképző intézetekben ; a tanítónők számára pedig a szabadkai áll. tanítóképzőben tovább képző tanfolyamok rendezését határozta el. E tanfolyamra államsegélye melletti felvételért pályáztak : Nyisz- tor Endre szatmári áll., Buti Vincze matolcsi, Kincs József ököritói, Bocskay Sándor kölesei, Kánya István kispaládi, Németh Sándor olcsva- apáti, Gál Lajos panyolai ev. ref, Moldován György miezbányai községi és Nagy Sándor nagykárolyi ág. ev. tanítók. Folyamodó tanitók kérvényét a kir. tanfelügyelősóg meleg ajánlattal terjesztette fel a minisztériumhoz s egyszersmind az államsegély melletti felvételt s az utazási költségek teljes megtérítését javasolta. * Eljegyzés. 'Jeszenszky Béla szolgabiró eljegyezte Mátészalkán Budaházy Erzsiké kisasszonyt, Budaházy Sándor mátészalkai ügyvéd kedves leányát. * Ismét lépfene. Alig nehány napja, hogy Erdődön a lépfene miatt városunk a forgalmi korlátozás alul felszabadult s most már Oroszfaluban három elhullás fordult elő. A főkapitány szigorú intézkedést tett arra nézve, hogy határunkba a vész be ne hurczoltassék. A forgalmi korlátozás a külfölddel ismét beállott, s igy városunkból Bécsbe szarvasmarhát szállítani nem lehet. * Kinevezés. A belügyminiszter a vámos- ujfalusi anyakönyvi kerületbe anyakönyvi helyettesül Kiss Géza segédjegyzőt nevezte ki. * A takonykór Darócz községben nagy mértékben fellépett. Már eddig nyolez lovat, melyen a takonykór teljesen kifejlődött, leszúrtak és még kilencz van gyanú alatt. * Házvétel. A Szabó Lajos asztalos Ber- csényi-uteza 44. sz. házastelkét megvásárolta Klein Andor milotai birtokos 16 ezer koronáért. * A száj- és körömfájás a hasított körmű haszon állatok között Királyházán fellépett. A zárlat elrendeltetett s a vásárok a ragály tartama alatt nem tartatnak meg. * (ívintézkedés- A vallás- és közokt. miniszter valamennyi városi és megyei törvényhatósági közigazgatási bizottsághoz körrendeletét intézett a 15 éven aluli gyermekeknek a korcsmák és nyilvános mulatóhelyektől távoltartása ügyében szabályrendelet alkotása iránt. Szat- mármegye közig, bizottsága ilyen iránj7u szabályrendeletet még 1895. évben alkotott. Mint értesüiunk, a kir. tanfelügyelőség legközelebb előterjesztést tesz a városi közig, bizottság előtt, ha még ilyen nem volna, hasonló értelmű szabályrendelet alkotása iránt. * Pályázati hirdetmény. A sárospataki állami tanitóképezdénél az 1903-4. tanéven az első osztályban 28 jótéteményes hely töltendő be és pedig a reggeli, ebédből, vacsora- és lakásból álló teljes ellátást ingyen élvezi 10 növendék ; évi 70 koronát fizet 9 és évi 140 koronát fizet 9 növendék. Az 50 kros bélyeggel ellátott folyamodványok a nagymólt. vallás- és közokt. m. kir. minisztériumhoz czimezve f. évi május hó 30-ig küldendők be alólirott hivatalához következő mellékletekkel : a) születési bizonyítvány a 15-ik óv betöltésének igazolásául, b) tiszti orvosi bizonyítvány arról, hogy a folyamodó semmi olyan testi fogyatkozásban nem szenved, mely őt a tanítói foglalkozásban akadályozná, c) iskolai bizonyítvány a múlt iskolai évről, d) évharmadi értesítő a jelen iskolai évről, mely jun. 30-ig az ezen iskolai évről nye reudő bizonjutvánjuiyal egészítendő ki, e) hiteles községi bizonyítvány a családtagok számáról, azok életkoráról s arról, hogy hány van a családfő közvetlen gondozása alatt, hány van távol a szülei háztól, hány és mily mérvű neveltetési költséggel terheli a családfents.rtót, f) hiteles községi bizonyítvány a szülök polgári állásáról, vagyoni állapotáról, ingatlan birtok-, üzlet-, ipar-, hivatal vagy más forrásból származó jövedelemről, esetleg arról, hogy a növendéknek van-e magánvagyona s hova fordittatik annak jövedelme ? Szegénységi bizonyítván}7 csatolása esetén a folyamodvány és mellékletei bélyeg- mentesek. Azon folyamodók, kik négy középiskolai osztály végzéséről szóló bizonyítvány hiányában felvételi vizsgálatra köteleztetnek, jun. hó végéig fognak órtesittetni a felvételi vizsga napjáról, (juh 1-10.) X Jó tanács. Mindazoknak, kik pázsitot akarnak létesíteni, ajánljuk, hogy szerezzék be MAUTHNER ÖDÖN csász. és kir. udvari mag- kereskedéséből Budapesten, a „Sótatéri“ vagy a „Margitszigeti“ fümagkeverókeket. Ezeket már 29 éve szállítja Mauthner Budapest és a Margitsziget oly bámulatra méltó és gyönyörű sétaterei részére. * Az alkoholizmus ellen. Hogy az iskola is kivegye a maga részét az alkoholizmus ellen folytatott küzdelemből, a vall. és közokt. miniszter üdvös körrendeletét bocsátott ki, hogy az összes népoktató tanintézetek minden osztályában az illető osztály tantervéhez illeszkedve és növendékeinek értelmi fejlettségi fokához mérten az olvasókönyvhöz kapcsolódva vagy az egészségtan és az embertan tanítása fonalán az alkoholizmus nyomán jelentkező anyagi és erkölcsi veszedelmek és a nemzet jólétét aláaknázó pusztítások az egészségügy, a közerkölcs és a közgazdaság szempontjából megvilágítva a tanulókkal, úgy a fiú, mint a leány iskolában megfelelő módon megismertessenek. * A mezőgazdaság pangásának egyik oka. Bár merre jársz kedves magyarom szép hazánkban, sehol annyi panaszt nem hallasz, mint éppen a gazdák körében ! Pedig hát jó volna magunkba szállani, mert a pangásnak nagyobbrészt önmagunk vagyunk az oka. Igaz, Harácsek-féle kitűnő gyógyhatású-sósborszesz rendkívül sikerrel használtatik : bólfelfuvódás és azzal járó csikarások és görcsök megszüntesére, az étvágy fokozására, mindennemű rheumatikus bajok: csuz, köszvény, fog- és fejfájás ellen. A fogakat megóvja az odvasodástól, az izmokat rendkívül erősíti s a szemekre is erösitőleg hat, a rossz száj-izt, bűzös lehelletet, a fejkorpát, hajhullást, bőrviszketegséget, kellemetlen láb és egyéb izzadást, kipállást, pattanást és böratkákat (Mitessereket) pár napi használat után teljesen megszünteti. A HARÁCSEK-fóle MENTHOL-sósborszesz ára hasznáhtti utasítással: nagy Üveg 2 korona, kis üveg 1 korona. Kapható a készítőknél: Harácsek Vilmos utódainál, Nagybányán, továbbá Bartók László ur dro- gueriájában Szatmáron, valamint az ország minden gyógyszertárában és nagyobb kereskedésében.