Szamos, 1903. április (35. évfolyam, 27-35. szám)
1903-04-02 / 27. szám
jogainak kiszélesítésén törekszik. Azt hitte a kormány, hogy kardcsapás nélkül fogja törvóny- nyó emelni e javaslatokat, de férfiakaratunk egész erejével az utolsó lehelletünkig fogunk küzdeni ez ellen s ha a megmozdult nemzet összetart: a győzelem biztos ! Loyászy Márton: Az üldözött szarvashoz hasonlítja az ellenzéket; az enyhet talál a csermely hüs vizében, emez lelkesedést a nép támogatásában. Városokban és falvakban megmozdult a nép s zarándoklatokat meneszt az országházába. Ki akar emelkedni sülyedtségéből. Úgy sülj'edhetett ily megszégyenítő igába a lovagias magyar nemzet, mert képviselői arra használták a nép bizalmát, hogy saját érdekeiket mozdítsák elő. De még nem késő megmenteni a nemzeti becsületet, A katonai túlkapásokat nem türjük tovább: ezt kell oda dörögni minden kerületben a képviselőknek! A lelkes magyar ifjúságot oda dobják sötét kaszárnyákba, idegen nyelv alá s idegen tiszteknek. A kétévi szolgálat csalétek s benne nagy gyanút kelt. A béke- létszámnak e keretben való fenntartása évi 60 millió korona kiadást s 300,000 embernek fegyver alatt tartását eredményezi. Nemzeti önálló hadsereget, nemzeti jelvények alatt követelünk s a végső erő megfeszítésig fogunk küzdeni a javaslatok ellen s ha a nép velünk kezet fog, akkor legyőzhetetlenek vagyunk ! Benedek János számos humoros ötlettel és kaczajtkeltö adomával fűszerezte beszédét s ezek közt elmondja a szalonnapiritó paraszt és fiának ismert történetét így ég már 40Ö éve a magyar nemzet subája s az önök képviselője még most sem jött rá arra, hogy hunczut a német! A katonaság nem akar lépést tartani a haladással s nem nemzeti az, hanem osztrák, mely nem tudja elnézni az ország békés fejlődését. Vezényszava az undok német nyelv s nincs nála becsülete a magyar fiúnak. Az osztrák tábornokok a nagy Napóleonhoz szeretik hasonlítani magukat, de csak a csatavesztéshez és a Rückwerts-Goncentrirunghoz értenek. A katonaság csak akkor érintkezik velünk, ha le kell kaszabolni minket. Negyvennyolczban egy szívvel s lélekkel megadtuk Kossuthnak a 200,000 katonát, mert az nemzeti jogainkat védelmezte. Az osztrák hadseregre nem áldozunk többé semmit sem, mert ez az a szörnyű mesebeli sárkány, amelynek nincs ugyan hét feje, csak kettő, de rettenetes torkába nekünk kell hordani az embereket, hogy kiszívja azok vérét. Teljes erőnkből azon leszünk, hogy a katonai javaslatok még szavazat alá se bocsáttassanak. Az óriási hatást tett beszédek után a népgyűlés egyhangúlag elfogadta dr. Kelemen Samunak következő határozati javaslatát : Tekintettel a súlyos gazdasági válságra, mely a nemzet életerőit évek óta sorvasztja, — és a népnek ezreit immár a kivándorlásba kergeti; tekintettel gazdasági életünknek amúgy is egyoldalú fejlődésére, mely nemzetünk jövedelmének állandó egyenletességét nem képes biztositani és amely mellett a közter- heknek állandó fokozását a nemzet meg nem bírhatja; tekintettel arra, hogy a haderő fejlesztése érdekében eddig is erőnket meghaladó áldozatokat hoztunk és nagyobb áldozatokat az ország az összeroskadás veszedelme nélkül meg nem bir; tekintettel arra, hogy a nemzet hóditó háborúkat indítani nem kíván és a haderőnek végnélkül való fokozását valóságos köz- gazdasági csapásnak tartja; mely a nemzetnek minden erejét terméketlen czélokra köti le és az állam közművelődési és anyagi fejlődését lehetetlenné teszi; tekintettel arra, hogy a hadsereg jelenlegi szervezete a szuverén magyar államiság fogalmával éles ellentétben áll; idegen nyelven, legnagyobb részt idegen tisztek vezetése alatt, idegen érdekeket védelmez és a magyar nemzeti eszmék iránt közönyös, sőt ellenséges érzülettel viseltetik ; ennélfogva a népgyülés, pártkülönbség nélkül, egyetértőleg Szatmár város törvény- hatóságának két ízben kifejezett akaratával, határozatképen kimondja, hogy a haderő terheinek bármily újabb fokozását és az ujonczlétszámnak bármely újabb emelését, úgy közgazdasági, mint magyar nemzeti szempontból károsnak, sőt veszedelmesnek tartja. E meggyőződésből eredőleg elvárja a kormánytól, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot, mint a mely iránt a nemzetet a választások idején alkotmányosan meg se kérdezték ; melyről immár bebizonyosodott, hogy a nemzet egyetemes akaratával ellentétben áll: visszavonja. Ha pedig e jogos várakozásában csalódnék, ugv kéri a törvényhozást, hogy az ujonczlétszám fölemeléséről beterjesztett törvényjavaslatot vesse el. Ez alkalomból üdvözli a törvényho-u zásnak ellenzékét, mely ma a nemzet pártkülönbség nélkül megnyilatkozó közérzületének tolmácsa, — és a küzdelemhez, melyet e törvényjavaslatoknak törvénynyé emelése ellen folytat, erőt, kitartást és sikert, — a sok megpróbáltatást szenvedett nemzetnek pedig job'b jövendőt kíván. A javaslat elfogadása után Csomay Imre intézett lelkes beszédet a népgyüléshez; felhívta a polgárságot, hogy a felirat küldöttség álfali felvitelére minél számosabban jelentkezzenek s hálás köszönetét mondott a szónokoknak. Végül az elnök fejezte ki a népgyülésnek szives köszönetét a tapasztalt rendért s azt bezárta. A népgyülés a „Szózat“ eléneklése után a legnagyobb rendben esti 5 órakor eloszlott. Színház, A színi évad a vége felé közeledik s igazán jól esik konstatálnunk, hogy közönségünk még mindig állandó érdeklődéssel látogatja Thalia templomát. Jó! esik ezt annyival is inkább konstatálnunk, mert megtudtuk e jelenségből azt, hogj7 egy jól szervezett színtársulatnak városunkban kellő számú intelligens közönsége lesz mindig a jövőben is. Eire a szimptómára azért mutatunk kétszeres hangsulylyal is most hogy direktorán! a jövőre való szerződtetések eszközlésénél tudjt magát mihez tartani s előre is informálva legyet róla, miszerint harmad-negyed rangú színésze! által alkalmazása tönkre teszi a morális sikei meliett főleg azt a fináncziális eredményt, am: az igazgató fáradozásának kétségtelenül legna gyobb — bár szerintünk meg is érdemelt — jutalma. Azért jó akaratulag figyelmeztetjük a direk tor úrat ezeknek a szempontoknak a kellő mérle gelésére, mert bár igaz, hogy a szatmári publi kinn egy-két slendrián előadástól még net csömörük meg, de egy rosszul szervezett szin társulattól olyan betegséget kap, a mibe a igazgatók szoktak bele halni. Szombaton, márcz. 28-án „Bob herczeg“-e a sippal, dobbal és — nyári hegedűvel — reklí ekkor, éppen ekkor Gábor bácsi a lugasba nem jő. Kedvesen, arrogáns nyugalommal szólt: — Csak azt akarom mondani, hogy hazajött az atyád, Lujzi. A leány még mámoros volt a boldog szédülettől, a férfi vad elszántsággal húzta öt maga után és vitte az öreg elé. — Édes bátyám, eljöttem a leányáért. Az apában szinte bennakadt a bámulat. Ráden pedig szinte kiabált: — Hallottam, hogy máshoz akarja adni a leányát. No hát se Ön, se az én apám ne örüljön neki. Mert Lujza az enyém lesz. Odaugrott a kábultan remegő leányhoz, csókjaival elhalmozta az ajkát, az arczát, a haját. Azután diadalmasan nézett Bedére, aki megkövültén állott ott. — Nos, nem elég ? . . . Itt van hát még . . még! suttogta Ráden és csókokkal borította a leány kezét, karját, nyakát. Azután szelíden folytatta : — Édes jó bátyám, mit ellenségeskednek maguk az atyámmal, mikor mi ennyire szeretjük egymást. Gábor bácsi szeméből egyszerre pattogni kezdett a derű. Az első szavakat csak úgy dadogta a csodálkozástól, de a másik pillantásban ismét a kedves, arrogáns öreg lett. — Igaz is, mit ellenségeskednek ? mondta. Béküljenek ki az öregek. Még ma. Hadd legyen a famíliában is végre tavasz. S az öreg Bedő könyein átmosolygott hol Gábor bácsira, hol a gyermekeire. Fáy András. Ki a hájfejü? Egy kissé szégyenkezve Írtam ide ezen czimet: „Ki a hájfejü?“ Ilyen czimeres czim, cziczu, uczczu, úri czim, a szépirodalom terén legalább is — szokatlan. Ami pedig szokatlan, az érdekes; tehát, aki hájfejü, az érdekes állapotban van stb. Szóval a logika csalhatatlan törvénye nekem igazat fog adni. A hájfejüség épen olyan emberi tulajdonság, mint mondjuk a szamárság, ostobaság, s még több ilyen nem épen közös tulajdonsága, hanem inkább szórványos érdekessége az emberiségnek ; csakhogy a szépirodalom terén az ilyen magasabb pedagógiai elnevezések egy közös nevet njmrtek. Finom nevük : hájfejüség. Pedagógia! Kérdezzük tehát a pedagóg sokat. Itt kezdhetem egész bátran, mert nem ug van most, mint volt régen. Egyik gimnáziumunk tudós igazgatója j< izüen beszélte el, hogy volt régen. Gyermek korában ismert egy derék, őre nyomdászt. Az öreg elgyengült; folytonosan boltj ajtajában ült s a széket nyomta, a betűt ml nem. Penzióba helyezett botját maga mellé, szegletbe szállásolta. Egy reggel munka nélküli külsővel bi: ember köszönt be hozzá: jó reggelt tekintet úr! S elbeszéli, hogy öt a tanyára tanítóm választották ki. Sok ott a kölyök; erős embe kerestek. El is bánik ő velük. De erre a főes közre van a legnagyobb szüksége. S kimozdít helyéből a penziós botot. Tisztes példány, kell oda! Menni indult. Véletlenül megakad a szeme az ajtó mö került rossz könyvön. Elkéri, hátha annak valami hasznát veheti . . . Boldog régi világ ! Azaz dehogy boldog. Ha ma is e meseb kollégáim volnának, a főtaneszközre való tek tettel nem mernék a pedagógusok közé mer a hájfejüsógről beszélni, mert tudom, úgy háj koppintana valamelyik kolléga, hogy ment Legjobb, legüditőbb és legolcsóbb ásványvizek a Szolyvai, Luhi Erzsébet és polenai gyógyvizei Feltűnő gyógyhatással alkalmaztatnak : köszvény, vese, hólyag, gyomor, torok, és gége bajok esetén. Kapható íüszsrüzletokbsn és az urada ásványvíz bérlöségnéí Szolyván (Beregmegye). — Prospektus ingyen és bérmentve.