Szamos, 1903. március (35. évfolyam, 18-26. szám)

Gazdák Lapja, 1903-03-05 / 10. szám

Az Alabastrom-CrömeMzÄ­tása és teljesen ártalmatlan bőrápoló s szépitó szer, a mely egészen zsírmentes lévén, használatkor azonnal beszivódik a bórbe, minélfogva úgy a bőrön, mint a fehérneműn sem zsirszerü, sem másnemű foltot nem hogy maga után és igy napközben is használható. Ki­váló tulajdonságai hözé tartozik az is, hogy a bőrt nem teszi fényessé, mint a különféle zsírokkal készített kenőcsök és mégis bársonypuhává és mattá változtatja, sőt egészen megfehérid azt. Különösen meglepők e ha­tások a szeplő, pattanások, májfoJtok és a bőr minden egyébb tisztátalanságai ellen. Figyelemre méltó továbbá hogy teljesen higanymentes. Ara tégelyenkint 1 korona hozzávaló szappau 70 fillér. Y/r»Ä OnnQArv/ a mely szer neuicsak a vér" V CIO vyUMOOI Vjgzegénységben szenvedő em­bereknek megbecsülhetetlen áldása, hanem túlzás nélkül mondható, bogy az összes vasas készítmények koronája. A tapasztalás bizonyítja, hogy az étvágytalanság, vér- szegénység az ebből származó ideges rohamok a tsáp- kór, a szülésnek szomorú következményei, nemkülöm- bán a testi szervezetnek általános gyengesége ellen nincs oly hatalma; fegyver, m'r.t a Vas Oouserv. 1 kis tégely ára 1 kor. i nagy tégciy ara 2 kor. ItVkabpbhatóSJegy AntÍSZ0ptÍkUS fOg­Ez a kiváló hatású szer a fogaknak és a l'lvű' foghusnak mindennemű bántalmainál a leg­jobbnak bizonyult, amennyiben azoknak romlását meg­akadályozza és a már beállott fogfájást teljesen meg­szünteti. Hasonlóképeu feltűnő jőhatásunak bizonyítja a űíásenauzapiutapn8Z' Antiseptícus száj­V/Í7ftt a meb “élkülözhetlen mindazok számára, akik azt akarják, hogy késő aggkorukban is K.ép te'je?, fehér é- romlatlan fogaik legyenek. Az előbbiből 1 doboz ára 30 fillér. Az utóbbiból 1 k's üveg ára 50 fill. Egy nagy üveg ára 1 kor. E/.eken kívül kapható még az orvosi tudomány leg­újabb vív- |or'f'\rin,‘ Hcssihs kisérletezésuek mánya a j|UGwUi Ml eredménye a szenvedő emberiségnek ezeu megbecsülhetetlen jótéteménye, amely 75 százalék csukamájolaj tartalmánál fogva kiváló táp­szere, jödtartalmánál fogva pedig áldásos gyógyszer kü­lönösen a gyermekek részére a csontlágyulásnál, scrop- huláris haj'amoknál, görvélyes szemgyuladás iknál, tuber* cnlésisnál, vérszegénységnél és a tüdőnek egyéb bán­talmainál. És e; a rendkívül hatásos szer minden kelle­metlen íztől és undorító szagtól aun; iva meg van sza­badítva, hogy a 1 gkisebb gyermek is minden vonakodás nélkül beveszi. 1 üveg ára 1 kor. 40 fill. Hasonlóképen jfatásűagaz Atlanti csukamáj olaj Éppen úgy, mint az előbbi, minden undorító Íztől és szagtól teljesen meut. 1 üveg ára 1 kor. 60 ül. Mindennemű illatszerek, különlegességek, ásvány­vizek és forrá3termények állandóan raktáron vanuak. Valamennyi kapható a helybeli drogueria-iizletben (Papolczy-féle ház) és a készítőnél az Az irgalmasrettd gyógyszertárában Szatmárnémeti, Istváu-tér. 1. Birtok parczellázás! Tulajdonos Debreczeni Első Takarékpénztár megbízása folytán rendkívüli kedvező feltételek mellett f. évi használatra bérbe adjuk vagy eladjuk holdankénti parczellákban Nagy-Ar községbenffebérgyarmati járás) levő első osztályú szántó és kaszálóból álló mintogy 1400 oldás nemesi birtokot, legmodernebb emeletes kastély,kiválóan gondozott park- é3 gazdasági épületekkel. — Bérelni vagy venni szándékozók forduljanak levélileg vagy személyesen nagyari, fehérgyarmati vagy szat­mári irodánkhoz. Ezzel kapcsolatosan értesítjük a n. é. kö­zönséget, hogy budapesti elsőrangú pénzintézet­nél 15 — 70 évig terjedő olcsd törlesztése» kölcsön kapható 600 koronától a legmagasabb összegig, első és második helyen a legrövidebb idő alatt oly kedvezménynyel is, hogy az adós elhalálozá­sával tartozása is megszűnik és az örökös tehei'mentes birtokhoz jut. Meglevő terhek is átváltoztathatok ezen kedvezményes kölcsönre és esetleg nagyobbh összegre. Lgyfeleink kivánatára felvettük továbbá üzlet­körünkbe az alábbi ügyletek lebonyolítását is : 1) Szerzünk olcsó személyi és váltóhitelt. 2) Elvállaljuk birtokok parczellázását, birto­kok és házak eladását, vételét, bérbe adását és bérbe vételét.-3' j uvántartjuk a felsorolt kereskedelmi ügyek­ben a keresletet és kínálatot. Neuschlosz Testvérek itörvényazékileg bejegyzett ezég. bankbizománrosok. Szatmári iroda: Arpád-utcza 20.Telefon sz. 16. Lövinger József Kugler Henrik (Gerbeaud I) os. és kir. udvari szállító, ezukorka és csokoládé egyedüli raktára Piros NARANCS Piros be lyben száza 3, 4 és 5 frt. Postán 5 kilós kosár 1 frt. 75- Érték forintokban. so « E o o o. 00 12 IS in Me8SÍnia fáj narancs l.io Jaffa óriás narancs . I.40 Czitrom szép tartós. . 120 Maróni valódi gfirzi. . 1,50 Carfiol olasz 5-6 rózsa l-20 Oroszhal u. jegyű 60 d. i-3o Körte kitűnő szép . . 2*50 Aszalt szilva legszebb l'óo Alma erdélyi faj . . 1.60 Tea Orosz családi tea . . 1.50 Császár keverék legf. 2.— Pecco virág tea . . 2.5o Udvari keverék tea. . 2.50 ■Törmelék tea igen finom 1.— TeasUtemény 1 d. 50 60 7O Rum. Brazíliai rum 1 liter . . 1.10 Old Cuba rum 1 liter . . .90 Jamaikai rum 1 liter . .1.85 Ananász rum 3/4 . . 2.— Angol rum eredeti 3/4 liter 2.25 Ananasz-piucs esentia 1ji 1, 1.2O Cognac magyar finom 3/4 1. I.40 Cognac Martell Medicinái 5-25 Kávé Jamaika legfinomabb . , 1.20 Cuba Portoriko .... I.60 Cuba igen finom . . . l'8o Cnba valódi Potosi , . 2.20 MoCCa valódi Arábiái , . 2.l0 Arany jáva legfinomabb . 2 10 Csemege (kilogrammonként) Virágméz csepegt. . , 60 Datolya . . • ... 50 Datolya fran. Muscat 1.20 Malaga legszebb fürtök 14.0 Czukros gyümölcs fr. I.80 Mogyoró feltört óriás i.2o Chocolád-bomb. krém. 2 .— Franczia mandula . . 1,60 Giardinetto fin. vegyes Déli gyümölcs k. doboz l’óo Chocoládé fin. Yanil.'/j k. 80 Szalon bombom 12O—18o Szultán kenyér drb. . 10 Szardínia 15 2o 28 32 65 80 Tengeri rák (olló és fark) 1 doboz ........................60 85 Ca viár légiin, l doboz 1.40 Imperiál sajt 1 drb. . 16 Strachino di Milano 1.50 Camembert sajt 1 drb. 7o Trappista sajt boszniai i.4o Tromage de brie l üveg doboz..................................50 Va lódi eutevölgyi sajt a létező legfinomabb . l.4o Az áruk vegyesen is ren­delhetők. Vidékre ingyen csomagolással küldök a pénz előre beküldése mellett vagy utánvéttel. Lövinger József Szatmár Deák-tér 17 sz. Lengyel Endre ur házában Elismert közmondás, hogy: „Jó bornak nem | kell ezégér“ és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a rendkívül sok elismerő levél, melyet térszüke miatt itt nem közölhetek ugyan, de' hogy a t. gazdaközönség valóban meggyőződ-j jék róla, irodámban megtekinthetik és be fog bizonyulni előttük, hogy az általam forgalomba hozott lóhere és Iuczerna vetőmagvaimról a legnagyobb elismeréssel szólnak. Késztetve a fővárosi kereskedők által ki- bocsájtott hangzatos és csábitó hirdetésekre, ón is kénytelen vagyok a reclamhoz fordulni, hogy azon t. gazdákat, kik szükségletüket még ez ideig nem nálam szerezték be, egy próba meg­rendelésre hívjam fel, mely által bebizonyítha- j tóm majd, hogy nálam egy sokkal tisztább és jobb magot szerez majd be, mint bárhol, bárki által, bármily hangzatos reclammal hirdető ke­reskedőnél. Azon része pedig a t. gazdaközönsógnek, kik saját termésű lóhere vagy Iuczerna magvaikat vetik, ajánlom villanyerőre berendezett gépeimet melyekén métermázsánként 1 frt 40 kr.-ért arankamentesitek. A t. gazdaközönséget pontos és szolid ki­szolgálásról biztosítva, maradtam teljes tisztelettel 3fj. Freund Sámuel termény- és magkereskedő. Eladó. 6 - 8000 drb. 48 külömböző faj, általam teljesen kipróbált, legkorábban érő, minden be­tegségtől ment, teljesen érett hazai csemege szőllővesszö. Kívánatra név és árjegy-zéket kü'd Komka Kálmán Szatmár. 300 drb. szarvasmarhát le­gelőre beszoruiásig felvállal Réthy Adolf, Csenger-Bagoson. I 12 ezer kéve nád eladó. Sámuel Testvéreknél Urába. Medgyesi Ferencz B villamos világítási vál.alata B Szatmár Kazinczy-utcza 11. Telefon 26 sz. Villamos világítás, villamos csengő telefon berendezéseket a legolcsóbb árban elvállalok, költségveté­seket díjmentesen. Újdonság1 -ifidatuSg; Villamos zseblámpa, 6 korona. Jókarban levő. járgányos szecska vágó, 3 darab kettős eke, 3 egyes Sach eke, egy búza osztályozó rosta, egy konkolyozó, jutányos árban eladó. Felvilágosítást a kiadóhivatal ad. Egyszerű- és kettős könyvvitelre tanítok négy hét alatt garanczia mellett. Tanulóim mind jó állá­sokat kaptak áru- s banküzletekben. Czim a kiadóban. Hirdetmény. A Szatmár-németi népbank részvénytár­saság alapszabályai 44. §-a értelmében köz­hírré teszi, hogy a nála 4,/2 °/0 kamatozás mellett elhelyezve levő takarékbetétek utáni kamatot folyó 1903. évi április hó l-ső nap­jától kezdödöieg 47* %-ra leszállítja, úgy azon­ban, hogy a betét kamat utáni adót minden beszámítás nélkül az intézet a sajátjából fedezi. Kelt Szatmáron, 1903. Február 26. A szatmár-németi népbank részvénytár­saság igazgatósága. Igatlan birtokokra, azok fele értékét is meghaladó összegben, bármily nagyságú jel­zálogkölcsönök gyorsan eszközöltetnek a következő feltételek mellett: 1. 5%-os törlesztéssel 50 évre 95‘5 árfolyammal; 2. 5-3ü/o-os törlesztéssel 50 évre 98-5 árfolyammal; 3. 4-5°/o-os törlesztéssel 75 évre 955 árfolyammal. Bővebb felvilágosítást ad a kiadóhivatal. Bérbekiadó úri lakás. Kinizs3r-utcza 41. sz. a. 5 szoba, előszoba, fürdő szoba és konyha, üvegezett folyosó, mo­sókonyha és mellékhelyiségek, parkozott udvar, szépen rendezett gyümölcsös kert, szőlő lugas­sal bérbe kiadó. Értekezhetni lehet Tburner Alberttól a szatmári takarékpénztár egyesületben, vagy la­kásán Perényi-u. 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom